1-500 | 501-731
Part, Paragraph
1 0, 1 | vitézsége. Nem tűrt foltot maga s népe becsületén. S ha hadba
2 0, 1 | maga s népe becsületén. S ha hadba kellett szállani -
3 0, 1 | hangja. - Utánam, vitézek! - s rohantak a magyarok utána,
4 0, 1 | alatt messze reng a föld, s mázsás buzogányát amint
5 1, 2 | udvarából jött a levél, s nincs kétség benne: a fia
6 1, 2 | Lajos király udvarában, s csak akkor írt, ha megszűkült
7 1, 2 | ha megszűkült a pénzben! S íme, most azt írja, hazajön,
8 1, 2 | Ütötte-verte a cselédeket, s nem volt különb az édes
9 1, 2 | nézte, parasztnak csúfolta. S a büszke, dölyfös György,
10 1, 2 | alig pelyhedzett az álla, s már hatalmas, tagbaszakadt
11 1, 2 | csudálta Nagyfalu népe, s híre ment a hetedik határba.~-
12 1, 2 | de áll merőn egy helyben, s szeme az országútra tapad:
13 1, 2 | más ember két kézzel emeli s adja fel a szénásszekérre
14 1, 2 | ümgettek, egymást lökdösték s végezetül is abban egyeztek
15 1, 3 | Esztendők óta nem volt itthon, s haj, de hidegen ölelte,
16 1, 3 | fojtogatta a keserűség, s mégis örömkönnyben úszik
17 1, 3 | háznál, mind György urat s vitézeit szolgálja: ürül
18 1, 3 | hallatlanná teszi a durva szót s aszerint felel:~- Szénát
19 1, 3 | szeme, midőn belép az ajtón, s ím, mi történt! Hiába, hiába,
20 1, 3 | megmozdult a testvéri érzés, s ez az érzés eltemetett benne
21 1, 3 | akarsz? - szólt rá György s gőgösen fordult el Miklóstól.~
22 1, 3 | borult, a szeme szikrádzott, s ami szívében gyűlt, forrott,
23 1, 3 | kölyök! - ordított György, s arcul ütötte Miklóst.~No,
24 1, 3 | mint a fehérített vászon, s gyáván húzódik visszafelé.
25 1, 3 | visszafelé. Még egy pillanat s lecsap rá Miklós, le a halálos
26 1, 3 | fejét tenyerébe hajtva.~S amíglen ült szegény Toldi
27 1, 3 | tréfa, kacaj, pohárcsengés, s mikor aztán teleették, -
28 1, 3 | nézte vitézei virtuskodását, s ím, egyszerre csak megpillantotta
29 1, 3 | tisztelteti a bátyja dárdákkal s nem a palánkot.~- Hiszen
30 1, 3 | Egyszeribe elfogy a „tűrömfű”, s adok én „jajlevelet” nektek.~
31 1, 3 | palánkon, rég túl árkon-bokron, s az est szelíd homályában
32 1, 3 | gyalázattól! De az éhség hajtotta, s ment elébb, elébb a nádas
33 1, 3 | előtte vadrucák, bíbicek s mindenféle vízimadarak:
34 1, 3 | nem hal éhen.~Három nap s három éjjel tengődött így
35 1, 3 | Bencém! - kiáltott Miklós, s nyakába borult a hű öreg
36 1, 3 | Ebbe meg bor van, la - s mutatta a kulacsot.~Mindjárt
37 1, 3 | elészedte a sok minden jót s biztatta lelkesen: egyél,
38 1, 3 | hogy én gyilkos lettem, s feketén beborult az ég énfelettem.
39 1, 3 | ingyenélő népeivel Budára, s jöhetsz haza bátran. Ami
40 1, 3 | szárnyán járót? Hát Nagyfalut s népeit, akik úgy szeretnek?
41 1, 3 | aztán letörülte könnyeit s mondotta Bencének:~- Fáj
42 1, 3 | ennyi volt az öreg búcsúzása s lassan elindult hazafelé.
43 1, 3 | meg újra szólt ez a hang, s hiába integettek a csillagok,
44 1, 3 | megcsókolja édesanyját s úgy indul világgá!~Alighogy
45 1, 3 | süppedezni kezdett a lába, s ím, azon vette észre magát,
46 1, 3 | jobbra-balra vasöklével, s mikor ezzel nem győzi, nagyot
47 1, 3 | úgy röpült a nád felett s jó messzire suppant le.
48 1, 3 | szakadott a nád körüle, s üti-vágja vele a hímfarkast,
49 1, 3 | Miklós -, ezek fenevadak, s ezek is védik egymást, védik
50 1, 3 | Hanem azért gondolt valamit, s e gondolattól elmosolyodott.
51 1, 3 | hátára kapta a két farkast, s felvidult szívvel indult
52 1, 3 | Hátha felriad édesanyja s ijedtében elárulja, azt
53 1, 3 | bement a György szobájába s szépen lefektette ágya elé
54 1, 3 | gyöngén lenyúlt a kezéhez s csókban megfüröszté. Suttogva,
55 1, 3 | lett ölelésnek, csóknak, s mondja Toldi Miklós, amint
56 1, 3 | végigcsókolta édesanyjának, s azzal ki a hátsó ajtón a
57 1, 3 | igyekezett kifelé nagy serényen, s mire a legények nagy káromkodások
58 1, 3 | kiugrott a puha nyoszolyából, s bezzeg, hogy ráugrott a
59 1, 4 | látta a budai hegyeket, s ím, ragyogott, tündökölt
60 1, 4 | mehetne király színe elé s kiönthetné szíve keservét!
61 1, 4 | sírköveket, egyszerű fejfákat s egyszerre csak mit lát?
62 1, 4 | látott, rajta két keresztet s azokra borulva keservesen
63 1, 4 | nézte a gyászruhás asszonyt s szinte felsikoltott: anyám,
64 1, 4 | anyját juttatta eszébe, s Miklósnak kicsordult a könny
65 1, 4 | vigasztaljad szegényt. S ment Miklós a sírhoz. Kalapját
66 1, 4 | hangja a megindulástól, s kérdezte szelíden:~- Kit
67 1, 4 | volt, mint az ő édesanyja), s felelt sírva, el-elcsukló
68 1, 4 | meg? Mit vétettek neki? S nincs, aki érettük bosszút
69 1, 4 | keze, arca lángba borult s mondá bátor szívvel:~- Nem
70 1, 4 | szívvel:~- Nem tudom, hogy ki s mi az a cseh dalia, csak
71 1, 4 | mondja el énnekem, hogy s miképpen esett ez a gyászos
72 1, 4 | a szegény özvegyasszony s elmondta Miklósnak szép
73 1, 4 | kiálltak, mindet megcsúfolta, s a magyar nemzetet rút szókkal
74 1, 4 | szegény özvegyasszonyt, s szinte futva futott be Pest
75 1, 4 | megérkezett Budavárába, s már a király színe elé is
76 1, 4 | állott György a király előtt, s szomorú volt az arca, mint
77 1, 4 | hazulról jövök most, s gyászos hírrel jövök.~-
78 1, 4 | lett - zokogott György, s szemét buzgón törülgette,
79 1, 4 | királyom - kesergett György, s szemét égnek emelte, mintha
80 1, 4 | valamit? - kérdezte a király, s arca elkomorult, mert jól
81 1, 4 | inkább, mint mondta György, s szemét szenteskedve forgatta -,
82 1, 4 | vágóhídról elszabadult egy bika, s rettentő bömböléssel száguldott
83 1, 4 | csurgott a vér patakban s még vadabbul nekibőszült,
84 1, 4 | kiállott az utca közepére s úgy várta a bikát, mely
85 1, 4 | a lefülelt állat fejét, s mire a legények odaértek
86 1, 4 | együtt valamennyiökben, s mikor szegény Miklós meg
87 1, 4 | kitessékelték az utcára, s fáradsága jutalmául egy
88 1, 4 | csavargónak, sehonnainak nézték, s hogy megmenté sok ember
89 1, 4 | kutyának: nesze, edd meg, s azzal tovább ment, vissza
90 1, 4 | abban sok puha nyoszolya, s neki itt kell bódorognia
91 1, 4 | váslott, piszkos ruhájában! S ha reggelre virrad, mi haszna
92 1, 4 | balra-e. Céltalan ődöngött fel s alá - ődönghetett, senki
93 1, 4 | onnét a fehér országutat, s addig nézte, nézte, míg
94 1, 4 | mind csak őt dicsérik. S a király mily kegyes! Gyil
95 1, 4 | csillogó-villogó ruhát, lovaggá üti - s ím, ott van az édesanyja
96 1, 4 | lovat, a lovast is rajta, s abban a szempillantásban
97 1, 4 | az rántotta le a lováról, s most viszi őt irgalmatlan,
98 1, 4 | mindig csókolja.~- Én Uram s én Istenem, áldott legyen
99 1, 4 | nagyasszony, megkeresem Miklóst, s soha el sem hagyom. Mondta
100 1, 4 | asszony: Eredj, szógám, eredj s mondd meg az én árva, bujdosó
101 1, 4 | el nem hagyja az özvegyet s árvát, gondot visel reám,
102 1, 4 | áldása, útra kelek én is, s fölkeresem a világ végén
103 1, 4 | üzent? - kérdezte az öreg, s ravaszul mosolygott. - Ezt
104 1, 4 | egy ménkű nagy tarisznyát, s mintha lett volna feneketlen,
105 1, 4 | cipónak, finom pecsenyéknek, s a jó Isten tudja, mi mindenfélének.~-
106 1, 4 | dagasztotta a nemzetes asszony, s ugyancsak meghagyta, lelkemre
107 1, 4 | keze, fogta a kenyeret, s kettéroppantotta.~- Ez már
108 1, 4 | már más! - mondta Bence, s egyet hunyorított.~Bezzeg
109 1, 4 | belében, ebbe törött a kés! S hát a szelencében, ugyan
110 1, 4 | mosolyogva nézte az örömüket, s széles e világ minden kincséért
111 1, 4 | helyére, azzal felkászálódtak, s merthogy üres volt már a
112 1, 4 | cimbalmos, táncolós kedvem van!~S megpendült a cimbalom, búsan,
113 1, 4 | szomorgósan, aztán vígra pendült, s táncolt Miklós, kurjongatott,
114 1, 4 | duhajkodásból. Leborult az asztalra s aludott, aludott sokáig.
115 1, 5 | átevezett a budai partra, s bement egy boltba, ahol
116 1, 5 | páncél, kard, buzogány, kopja s aranyos, ezüstös fék meg
117 1, 5 | Egy-két szempillantás, s fejében volt Rigónak az
118 1, 5 | látta Miklóst, megállott, s nézte, nézte, míg egyik
119 1, 5 | Budáról, a szomszéd falukból, s nagy Magyarországnak messze
120 1, 5 | zászló lengett a Duna budai, s nemkülönben a pesti partján,
121 1, 5 | asszonyok, daliák, leányok s várták, akad-e ma magyar
122 1, 5 | nagy kényesen illegeti, s közben foly a csúfondáros
123 1, 5 | verődött össze a Duna partján, s az mind kiabál, kalapját
124 1, 5 | átszalad a pesti oldalra, s ím, látják, hogy fekete
125 1, 5 | átvette, menten csolnakba ült, s átevezett a szigetre szélnél
126 1, 5 | ért oda a cseh óriás vele, s gondosan kikötötte csolnakját,
127 1, 5 | nagy örömmel nyújtotta, s nevetett a lelke a gondolattól,
128 1, 5 | összeszedte roppant nagy erejét, s az óriás kezét úgy megszorította,
129 1, 5 | szaladott. Térdre hullott, s úgy könyörgött nyomorult
130 1, 5 | életem, vitéz magyar bajnok, s neked adom minden vagyonomat,
131 1, 5 | vitéznek drága sok marháját, s magam is szolgállak halálom
132 1, 5 | is kell, mégis elfogadom, s annak a szegény özvegynek
133 1, 5 | tiszteletből Toldit előreeresztené, s amikor éppen a Duna partjára
134 1, 5 | értek, kardját kirántotta, s nekihuzakodott, hogy Toldit
135 1, 5 | óriás kezéből a kardot, s ég, föld megreszketett,
136 1, 5 | Istennél! - mordult reá Toldi, s egy csapással levágta a
137 1, 5 | megülni aranyos székében, fel s alá járt a szertelen örömtől,
138 1, 5 | lesz - tűnődött a király, s arca most egyszerre ismét
139 1, 5 | pedig majd szétvetette a düh s a bosszúság. Ám eközben
140 1, 5 | térdre borult a király előtt, s mondá megindultan, amint
141 1, 5 | estem nagy szerencsétlenül s bátyám elkergetett, világgá
142 1, 5 | Miklós feltolta sisakját, s lett nagy álmélkodás. Végigzúgott
143 1, 5 | szelídült a tekintete, s nyájasan, kegyesen kérdezte
144 1, 5 | Irigyelte nagy testi erejét, s parasztnak nevelte. Előlünk
145 1, 5 | szemmel nézett fel a királyra, s mondá, amint következik:~-
146 1, 5 | mától. Megértetted, fiam?~S hogy jobban megértse Miklós
147 2, 6 | egy girhes-görhes lóra, s úgy indult Budáról - hová,
148 2, 6 | látni akarta az országát s népét, főként a szegényjét.
149 2, 6 | beállít, oda is beállít, s mint afféle szegény vándorember
150 2, 6 | az orrára, hogy mibe jár. S járhatott-kelhetett bátran
151 2, 6 | országtartó, törvénytevő nagyurak, s jaj volt annak, akit hamisságban
152 2, 6 | Már három napja kóborolt, s harmadnap estére egy falu
153 2, 6 | még akkor Lajos király, s ámbátor a szíve le volt
154 2, 6 | dolgát.~Hát ahhoz is szabta, s a szíves hívásra ekként
155 2, 6 | mind az asztalra kerüle. S mindből kellett enni, a
156 2, 6 | szegény embernek nézik, s hogy megvendégelik. Egyszer-egyszer
157 2, 6 | Apátiban van házunk, földünk, s becsületes nevem Csutora
158 2, 6 | riadott fel az öreg Rozgonyi, s úgy rácsapott az asztalra,
159 2, 6 | elnevette magát Csutora György, s azt ugyancsak jól cselekedte,
160 2, 6 | hogy bántsa saját magát, s nagy hirtelen fordított
161 2, 6 | fordított egyet a beszéden. S merthogy éppen kifordult
162 2, 6 | annál, hogy a lelke szép. S közben vizsgálta a vendéget,
163 2, 6 | szegény legénynek öltöztek, s úgy mentek leánynézőbe!
164 2, 6 | talált az öreg szívéhez, s ím, ki hitte volna: nagy
165 2, 6 | tagadnám: én szépnek látom őt. S hej, mégsem teljes az én
166 2, 6 | csak ez az egy leányom, s az új törvény szerint sok
167 2, 6 | szép rendjébe búját-baját s megkérné a királyt: Felséges
168 2, 6 | őseim vérükkel szereztek, s amit én szereztem. Aztán
169 2, 6 | hogy lovagi játékot tart, s annak adja leányát, ki valamennyit
170 2, 6 | szólt öreg Rozgonyi, s felvidult az arca, mint
171 2, 6 | édesanyjával esztendők óta, s aki olyan jól érzi magát
172 2, 6 | Miklósra! Hej, de jó alkalom! S olyan szépen végiggondolta
173 2, 6 | nyoszolyába (Piroska vetette), s egész éjjel alig jött a
174 2, 6 | pecsétet is ütött rája, s szépen bedugta az írást
175 2, 6 | fölkelt régen a ház népe is, s elbúcsúzott a vendég - haj,
176 2, 6 | mindeneknek, akiket illet (s még azoknak is, akiket nem
177 2, 6 | napján a saját udvarán, s azé lészen a leány, ki legvitézebb
178 2, 6 | látta bajvívásban, látta - s megszerette. Szerette titokban,
179 2, 6 | nyílt ki öröme rózsája, s máris hervadozik... Eljön-e,
180 2, 7 | űzte-fűzte gondolatját a király, s szeretettel pihent meg a
181 2, 7 | gyengét, az üldözöttet, s jaj annak főképpen, ki szennyes
182 2, 7 | Kerek földet bejárhatnád, s tudom, párját nem találnád.~
183 2, 7 | vagyok, oly hitvány a lelkem? S hátha valahonnét itt terem
184 2, 7 | erősebb, de alacsony lelkű - s azé lesz a leány, mert erősebb,
185 2, 7 | egész úton Toldi indulatja, s még a király is megrezzent
186 2, 7 | ingyenvalóságra ezt a sok daliát!~S hogy nekikészült Rozgonyi
187 2, 7 | nekikészült Rozgonyi uram is! S mi tenger vendég gyűlt össze
188 2, 7 | egymás hegyén-hátán állnak, s szorongva lesik, várják:
189 2, 7 | ragyog a nagy tisztességben. S jőnek sorba nagyurak, asszonyok,
190 2, 7 | asszonyok, világpompájában, s még a nap is megáll, úgy
191 2, 7 | ragyogáson. Hát még a daliák, s a büszke paripák! Ember
192 2, 7 | Százszor is hallották, s mégis meg nem unják. Egy-egy
193 2, 7 | Mindjárt letorkolják s megagyabugyálják. - Nem
194 2, 7 | Toldi pedig ezalatt fel s alá sétált sátrában, szörnyen
195 2, 7 | aztán megint tovább járt fel s alá, küzködött, viaskodott
196 2, 7 | hadd legyen hát játék! S ezzel ráütötte a pecsétet
197 2, 7 | Tudod, hogy balkezű vagyok, s ügyetlen emiatt a kardforgatásban.~-
198 2, 7 | emiatt a kardforgatásban.~- S hátha én megverekedném helyetted?
199 2, 7 | páncélodat, fegyveredet, s megvívok képedben. Senki
200 2, 7 | áll-e az alku? Én vívok, s a tied Rozgonyi Piroska.~-
201 2, 7 | állana - mondotta Tar Lőrinc, s szélesre húzódott a szája
202 2, 7 | vétőt a vívásról letiltják, s a győzelmet annak ítélik,
203 2, 7 | valami gáncsot beléje? S merthogy semmi sem találtatik
204 2, 7 | visszament az igazlátók mellé, s onnét kiáltá messze szóló
205 2, 7 | meghajolnak a király előtt, s így várnak sorukra. Hej,
206 2, 7 | voltak, elég sokan voltak, s már előre megmondhatnám...
207 2, 7 | a ló, meglódult Butkai, s porba fordult menten a szép
208 2, 7 | megküzdnek, bele is fáradnak, s hiába, hiába, a bal kéz
209 2, 7 | munkája. Sok ezer szem nézte, s mind nem vette észre, egyedül
210 2, 7 | némán a porond közepén, s várta, hogy jöjjenek sorba
211 2, 7 | kényesen körbe léptet lován, s szeme odavillan, ahol ül
212 2, 7 | cselekedtem! - búgja Toldi Miklós, s elborul a szeme, megszédül
213 2, 7 | zűrzavarban nem törődtek vele, s elvágtatott Miklós. Azt
214 2, 7 | égre, esküdött a földre, s Toldi csak hallgatott, komoran
215 2, 7 | meg, hogy Prágából indult, s bizony sok ló dőlt ki alatta
216 2, 7 | hadijáték újra!~Kezdődött s újra kezdődött, meg-megdöndült
217 2, 7 | őt illeti meg a koszorú s a leány. A többieknek is
218 2, 7 | A többieknek is jut egy s más ékesség: szebbnél szebb
219 2, 7 | akkor feltolja sisakját, s diadalmasan tekintget körül:
220 2, 7 | Piroska, bágyadtan néz körül, s szint’ elalél újra, amint
221 2, 7 | engedjük! - zúgnak a daliák, s tízen is készülnek újabb
222 2, 7 | van - ezt mondja az arca, s szóval így folytatja a nagylelkű
223 2, 7 | szótlan búja, míg a király s a hölgyek felállottak az
224 2, 7 | felállottak az asztal mellől s elszéledtek, akkor aztán
225 2, 8 | nem jött álom a szemére, s jókor reggel már talpon
226 2, 8 | üdvözöljék az ő nevében. S hát mit tett a gőgös, magatelt
227 2, 8 | megvárakoztatá a magyar követséget, s amikor meg maga elé eresztette,
228 2, 8 | anyjának meg azt üzenem (s itt olyan titulussal illette
229 2, 8 | eleget értett, sarkon fordult s meg sem állott (hej, hány
230 2, 8 | Kesziben meg nem találta, s Károly császár üzenetét
231 2, 8 | búcsút vett Rozgonyi uramtól, s meg sem állott Budáig.~-
232 2, 8 | más ok mián nem aludott, s mikor istenigazában kimulatta-tombolta
233 2, 8 | kergetted Rozgonyi Piroskát s magadat. Tisza medre tele
234 2, 8 | háborgása.~Repül, repül a Pejkó, s bár szakad le róla a véres
235 2, 8 | meg, egy vadkan ölte meg), s árván hagyta egyetlen leányát,
236 2, 8 | dédelgetni, ápolgatni, s íme, akárhogy kinőtt is
237 2, 8 | akart szaladni a világból, s íme, a szíve Nagyfalu felé
238 2, 8 | szíve Nagyfalu felé húzta, s egyszerre csak ott termett
239 2, 8 | játszadozzék a Pejkóval, s a másik pillanatban már
240 2, 8 | hogy meglátta „kis urát”, s merthogy pincemester volt
241 2, 8 | lódult le a pincébe szaporán, s hogy ne kelljen kétszer
242 2, 8 | hogy Bence volt a neve!), s nagy köhintgetéssel, nagy
243 2, 8 | meg. Azt eszi ez is, ni (s rámutatott a fiára, aki
244 2, 8 | forgatva állott mellette), s Bence a neve is (apám is
245 2, 8 | fejét mint réges-régen, s még nem is kérdezte szóval,
246 2, 8 | szaggatottan szíve nagy bánatját, s mikor végire ér, felszakad
247 2, 8 | mintha nyársat nyelt volna, s jelenti alássan, hogy odakint
248 2, 8 | sisakos vitéz, valami idegen, s meg akar vele vívni életre-halálra.~
249 2, 8 | reá), kiment a pitvarba, s kint csakugyan ott állt
250 2, 8 | nekigyürkőzött, aztán nagyot mordult s fegyver nélkül nekiiramodik
251 2, 8 | ellenség, aztán puff, megbotlik s elvágódik az udvaron.~No,
252 2, 8 | komolyra húzódik az ábrázatja, s félkomolyan, féltréfásan
253 2, 8 | a szegről az ő lantját, s kísérve halkan, lágyan,
254 2, 8 | álom Miklós szemére is, s álmodott szépet, gyönyörűt:
255 2, 8 | uramat, az ő fődeákját, s parancsolta néki, hogy nyomban
256 2, 8 | arról nekem, fizetett-e, s mikor és kinek adót ez az
257 2, 8 | kinek adót ez az ország, s viszont ki fizetett ennek
258 2, 8 | is elkészült az írással, s akkor a király tanácsot
259 2, 8 | elmondatá a követtel, hogy s mint esett a prágai eset,
260 2, 8 | hívtalak - mondá a király -, s még nincs vége annak. Állj
261 2, 8 | azzal a tanács elé álla, s olvasá, amint következik:~
262 2, 8 | mindeneknek, akiket illet, közel s távol lakóknak, minden renden,
263 2, 8 | merészelt nevezni minket, s adót követel tőlünk. Ennek
264 2, 8 | felhánytuk levelestárunkat, s ennek rendjén megállapítottuk,
265 2, 8 | ostorának adózott a keleti s a római birodalom. Ennek
266 2, 8 | szépen írásba foglalták, s folytatták a tanácskozást,
267 2, 8 | folytatták a tanácskozást, s annak rendjén elhatározták,
268 2, 8 | összegyűl a magyar sereg, s onnét indulnak hadba a cseh
269 2, 8 | király közelébe jusson, s mondá lelkes szóval:~- Felséges
270 2, 8 | kedvét most kitomboltatja, s Piroska emléke meg nem háborgatja,
271 2, 9 | kísérettel. Budán, Pesten s amerre elvonult a király,
272 2, 9 | hintó elé hat ló volt fogva, s minden három lóra esett
273 2, 9 | amit vezetéken vittek! S mind felnyergelve, de milyen
274 2, 9 | oldalt egy sereg cseléd, s mind olasz gúnyában, harisnyásan -
275 2, 9 | mikor a király megérkezett, s hogy végigjárta, -nézte
276 2, 9 | visszahúzódott a sátrába s megírá levelét a cseh király-császárnak.
277 2, 9 | Trencsén mellett a hadam, s idejövék, hogy megszemléljem,
278 2, 9 | haddal, csak udvari néppel, s némi ajándékkal: éppen azért
279 2, 9 | királyi pecséttel: magamnak s népemnek nem lesz bántódása.~
280 2, 9 | üzenetet? Vagy elmondta, s Lajos csakugyan megijedett?
281 2, 9 | de a választófejedelmek s a többi urak csak úgy ímmel-ámmal
282 2, 9 | mondotta a császár. - S ha éppen cselt vetne, mi
283 2, 9 | mi is vethetünk cselt..., s lesz majd erősebb fegyverünk
284 2, 9 | megnyugodott a bölcs tanács, s nyomban írta is válaszát
285 2, 9 | haraggal kardjukra ütöttek, s egy szívvel-lélekkel kiáltották:
286 2, 9 | megyek én Prágába. Szekerek s hintók mellett szere-száma
287 2, 9 | ő is törjön be Morvába, s nézze, hogy melyik út visz
288 2, 9 | meghányták-vetették a tervet, s másnap éjjel indult Lajos
289 2, 9 | mint a magyar vitézek, s ugyancsak megadták a tiszteletet
290 2, 9 | jelekkel diskuráltak is, s egy órát sem mentek együtt,
291 2, 9 | megállapodtak, tábort ütöttek, s a magyar vitézek színleg
292 2, 9 | egy hordót a szekérről, s bezzeg, hogy mind egy cseppig
293 2, 9 | mindenfelől csudalátni, s Prága város kapujában olyan
294 2, 9 | vár, zúgtak a harangok, s a kapuban ékes beszéddel
295 2, 9 | mondogatták a magyar vitézek, s sűrűn koccintgattak a cseh
296 2, 9 | bezárták Prága kapuját, s szép szerént meg sem nyílik
297 2, 9 | mikor jött a császár követe, s mondá Lajos királynak, hogy
298 2, 9 | uránál tiszteletét tegye, s adóját elhozza. El is várja
299 2, 9 | talpát: úgy hajtotta fenékig. S folyt tovább az eszem-iszom,
300 2, 9 | eszem-iszom, dínomdánom, s mire kivirradott, mind asztal
301 2, 9 | katonákat szintúgy megkötözték, s akkor: rajta, rajta! Megpendült
302 2, 9 | katonákat, a polgárokat, s mire a nap felragyogott:
303 2, 9 | valahogy kisurrant köztük, s lóhalálában nyargalt a várba,
304 2, 9 | közben Toldi előreugratott, s mikor éppen a lépcső aljába
305 2, 9 | bejelentse a magyarok királyát, s hát ha volna, kérnék-e erre:
306 2, 9 | terembe egy porlepte hírnök, s lihegve, lelkendezve jelenti:
307 2, 9 | kevélység a császár arcáról s helyét elfoglalták mindenféle
308 2, 9 | sárgult, el is feketedett, s mint a nyárfa levele, szegény,
309 2, 9 | kicsi leánykám, ha felnő, s ha tetszik, s vele szálljon
310 2, 9 | ha felnő, s ha tetszik, s vele szálljon rád majd Cseh-
311 2, 9 | buzogányát megsuhogtatá s mondá kemény szóval:~- Halljátok-e,
312 2, 9 | tizenegy királyok felé fordult, s mondá azoknak is, mosolyogva
313 2, 9 | még azon is túl. Három nap s három éjjel szólt a muzsika,
314 2, 9 | nap lóra pattant a király, s vígan kocogott haza vitézeivel.~
315 2, 9 | volt a prágai kalandnak, s hazafelé tartott: újra meglepte
316 2, 9 | raboltál? Nesze a váltsága! S odadobott neki egy zacskó
317 2, 9 | vasaló, bőrlámpás, patkószeg, s más ilyen kincset érő holmi.
318 2, 9 | kapujában: ott áll órák hosszat, s néz a messze távolba: jön-e
319 2, 9 | leszakadt a nagy bánat terhe, s hogy megkönnyebbedett a
320 2, 9 | Tudja, hogy mi történt, s mit kell cselekedni. Valaki
321 2, 10| kiürült a vén udvarház, s helyette megtelt az a másik,
322 2, 10| nagy kegyelmére gondolt, s hát még, mikor tapasztalta,
323 2, 10| a csókra nyújtott kezet, s földre sütött szemmel várta
324 2, 10| hallottam rólad a fiamtól, s az én királyfiam nem szokott
325 2, 10| nem szokott csalódni. - S intett egy szépséges szép
326 2, 10| néztek, egymás bús szemébe s testvérekké lettek!~- Szeretlek,
327 2, 10| bánatot a te szép szemedben, s szeretlek tégedet a te bánatodban.
328 2, 10| ágyába, ölelte, csókolta s bánatát meggyónta: szereti
329 2, 10| elvesztette eszméletét, s hogy ébredezni kezdett,
330 2, 10| Vak sötétség vette körül, s mégis világosan látott,
331 2, 10| Hallja nehéz léptek dobogását s várja szívdobogva az emberi
332 2, 10| felhajítsa a nyílás felé s úgy oltsa ki gonosz lelkét
333 2, 10| bírta felemelni kardját, s tehetetlen dühében „nagy
334 2, 10| Jaj, hát ilyen is van! - S szíve majd megszakadt, gondolván
335 2, 10| beillenék angyaloknak seregébe s akit ő oly durván megsértett!~
336 2, 10| De volna ereje a régi, s ez a régi megszázszorosodnék,
337 2, 10| rablólovagok garázdálkodását, s merthogy erősen szégyellette
338 2, 10| sereg csak megmutatta magát s az ő serege eszeveszett
339 2, 10| cselekedettel a gyalázatot, s nosza elrendelte, hogy sorba
340 2, 10| rablófészkeket, kő kövön s rabló életben egy szál se
341 2, 10| térjen vissza régi ereje s akkor kezdi a kínzást. Hiszen
342 2, 10| visszatért Toldi régi ereje, s hogy ismét talpra állott,
343 2, 10| volt körös-körül a fal! S egyszerre csak kettétört
344 2, 10| egyedül. Légy az uram, Toldi, s megbocsátom néked az apám
345 2, 10| ördögi teremtés ajánlatán, s öklét rázva kiabált fel:~-
346 2, 10| lélek! Hej, csak szabaduljak s kezemre kapjalak, beléd
347 2, 10| haraggal elszelelt Jodovna, s szegény Toldi Miklós ott
348 2, 10| zúgott-morajlott le a börtönbe, s felülről a szűk nyíláson
349 2, 10| szállott, kavargott a füst s már-már fojtogatni kezdette
350 2, 10| kötelet eresztenek alá s annál fogvást felhúzzák
351 2, 10| egyenest Károly császár elé, s ott elémondá Toldi, hogy
352 2, 10| elémondá Toldi, hogy ki s mi ő, hogyan jutott a rabló
353 2, 10| hogyan jutott a rabló kezére. S elmondán ezt szép rendiben,
354 2, 10| hordozták, dédelgették, s bizony hordozhatták, meg
355 2, 10| állat! - kiáltott Toldi s megölelte, megcsókolta kedves
356 2, 10| paripáját. Aztán felpattant rá, s még csak most jött az igazi
357 2, 11| Naphosszat könyökölt ablakában s nézett, nézett a messze
358 2, 11| drága szép kisasszony! - S nagy feneket kerített a
359 2, 11| rengeteg erdőbe értünk s hallj csudát! még a föld
360 2, 11| lovára egy királykisasszonyt s azzal uccu neki, vesd el
361 2, 11| ott mindketten bementek s úgy eltűntek, mintha föld
362 2, 11| hazajő, gondoltam magamban s azzal a seregnek utánaeredtem.
363 2, 11| várban. Hátha megölték? S hátha ő ölte meg a rablót
364 2, 11| hátha ő ölte meg a rablót s csakugyan ottmaradt, éli
365 2, 11| kiáltá szegény Toldi Miklós s esze nélkül rohant az utcán,
366 2, 11| széllel. Megátkozta magát s az egész világot.~- Én vagyok
367 2, 11| megyek... De virradott s Toldi fölkelt a kőpadról,
368 2, 11| kőpadról, indult hazafelé s hát amint menne, ki jő vele
369 2, 11| Hej, mi pompa volt ott!) s mondá végezetül:~- Gyere
370 2, 11| meghányta-vetette a dolgát s akképp hányta-vetette, forgatta,
371 2, 11| esik, kezét összekulcsolja s imádkozik, sírva imádkozik:
372 2, 11| egyszer-egyszer hárman is beszélnek s no lám, mi csuda történt? -
373 2, 11| nekem! - szólt Toldi nevetve s elkapta Lőrinctől.~Nézte,
374 2, 11| Nézte, nézte ezt Piroska, s mit gondolt, mit nem, elmosolyodott,
375 2, 11| gondolat szaladgált a fejében, s uccu neki, az ajakán ki
376 2, 11| kegyetlen. Elvesztette fejét s mondani is szörnyű, látni
377 2, 11| szobornak a keze emelkedett s készült a csapásra, halálos
378 2, 11| ekkor tért magához Piroska s összeszedve minden erejét,
379 2, 11| Eleresztette Piroska kezét s ment, némán, szó nélkül.
380 2, 12| illette önmagát. Lám, szerette s szereti őt Toldi s ő ezt
381 2, 12| szerette s szereti őt Toldi s ő ezt nem érezte meg. Ha
382 2, 12| félt, hogy Toldi megérzi s visszajön a világ végéről
383 2, 12| Piroska, vele maradt a bánat s az önvád. Toldi Miklós sem
384 2, 12| vágtatott a bánat. A bánat s az önvád. Egyik sem maradott
385 2, 12| volt hozzád a boldogság s te elszaladtál előle. Most
386 2, 12| nyargalt árkon-bokron át s meg sem állott, míg Nagyfaluba
387 2, 12| bolyongott szobáról szobára. S ha ki-kiment a vár falára,
388 2, 12| házban, a legszebbikben s elsóhajtja: ez lenne az
389 2, 12| álmodozása hiú álmodozás s e pillanatokban mérhetetlen
390 2, 12| pillanatok. Elmúlnak, elenyésznek s marad a zord, a kegyetlen
391 2, 12| kebléből a vad fájdalom.~S lakatot, nehéz lakatot tesz
392 2, 12| tesz az asszony házára. S ettől kezdve nem találja
393 2, 12| fehérbe borul erdő, mező s szilaj kedvvel űzi reggeltől
394 2, 12| magányos erdő-mezőjárást s hát még a hosszú téli esték
395 2, 12| szerteszéjjel a környék urainak s megtelik esténként a kongó
396 2, 12| volt eddig a szalontai vár s most egyszerre zajos, vad
397 2, 12| elszárnyalt az Nagyfaluba, s merthogy egyéb hír sem jött
398 2, 12| hirtelen felkapott a Pejkóra s mire édesanyja belépett
399 2, 12| öregasszony undorodva nézett körül s szíve majd megszakadott
400 2, 12| bátortalan, keresték a gazdát s merthogy volt gazda, nincs
401 2, 12| zúdult reá az öreg haragja s közben csak úgy pattogott,
402 2, 12| vágta-szabta, ahol találta s bizony vérbefagyva hagyja,
403 2, 12| nyargal, merre hajtja szégyene s bánatja? Vártak rá egy hétig,
404 2, 12| átaladá a kulcsot a várnagynak s nagy búsan hazaszekerezett
405 2, 13| föld nem nyílt meg alatta s a Pejkó csak vágtatott vele
406 2, 13| Miklós haragos indulatja, s meg-megrendült lába alatt
407 2, 13| alatt a padló, amint fel s alá járt házában, nagyokat
408 2, 13| a düh, a féktelen harag s újra meg újra zúgta-búgta:
409 2, 13| varga volt a mestersége) s mondta neki, amint következik:~-
410 2, 13| meg szépen végighallgatta s ámbátor közben nagy kedve
411 2, 13| indulatjában még a házára tör s úgy táncoltatja végig rajta
412 2, 13| rajta tollas buzogányát! S ha nem tör a házára, kimehet-e
413 2, 13| nem mozdult ki a házából s éjjel-nappal rajta volt
414 2, 13| szól a király álmélkodva s aztán int: csak folytasd.~-
415 2, 13| lobbant. Megbánta a tettét s most meg akar ölni!~- Toldi
416 2, 13| Aprójára elmondotta Lőrinc, s hallgatta a király komoran,
417 2, 13| király a testőrkapitányt s parancsolá neki: fogassa
418 2, 13| bosszúszomjas indulatja s éjjelenként vissza-visszajárt
419 2, 13| csakhogy Toldit vasra verik s nem kell félnie tőle!),
420 2, 13| ordított Lőrincre Miklós, s mellen ragadva lódítá előre,
421 2, 13| menekvés Toldi keze közül. S hogy megérkeztek a sziget
422 2, 13| Ha most az ég megszakadna s onnét szárnyas angyal szépen
423 2, 13| szépen leszállana olajággal s szólna: békesség légyen
424 2, 13| Hát - készült a halálra. S ha már meg kell halni, ne
425 2, 13| halni, ne haljon meg gyáván. S ki tudja? Hátha őrá mosolyog
426 2, 13| visszásan, furán ment a bajvívás s Toldiban már forrott a düh,
427 2, 13| suhintással lecsapódott a kard s holtan terült el a földön
428 2, 13| hajón átvitték a holttestet, s mikor éppen letették a tornác
429 2, 14| oldalába, mély sziklaüregbe s ráhengerítenek rengeteg
430 2, 14| feszítette, félrelódította s belépett a gyéren világított
431 2, 14| aztán ráborult a halottra s zokogva zokogta: Édes egyetlenem!
432 2, 14| arcát könnyével öntözte s ím, halljatok csodát! Piros
433 2, 14| láttál szörnyű sok rémséget s véred meg nem fagyott...
434 2, 14| aztán összeszedve magát.~S nézi, nézi az ébredezőt,
435 2, 14| koporsóra, onnét ismét Toldira s újra kérdi: Ki vagy?~- Én
436 2, 14| Piroska irtózattal hallgatta s nagy háborodással így szóla
437 2, 14| elméjében az éjszaka történetét s hajnalkor újra visszatért
438 2, 14| Állt, álldogált, majd leült s várt egész nap, hátha jön
439 2, 14| sem jött. Leszállt az este s Toldi nekivágott a rengeteg
440 2, 14| megzavart, visszasompolygott s mikor eltávozni látták Toldit,
441 2, 14| Piroskával az ő édesapja! S az most mind rablókézre
442 2, 14| házához, felverték a háznépét s jelenték a szörnyű dolgot:
443 3, 15| csak szépre, jóra tanított s akinek eddig minden cselekedete
444 3, 15| szószólója lesz a királynál. S felkészülődik a nagyasszony,
445 3, 15| nagy kincset érő ez is. S itt egy színehagyott öv,
446 3, 15| elöl a két Bence, az öreg s az ifjú. Emez a gyeplőt
447 3, 15| igazgatta az ország dolgát s ilyenkor Visegrádról Budára
448 3, 15| mindjárt elémondhatta panaszát. S hogy a királyné színe elé
449 3, 15| szerzé az országnak a hírt s dicsőséget, haj, de nekem
450 3, 15| rideg, lelketlen beszédre s szédülten támolygott ki
451 3, 15| nagyasszony lelke háborgásán s mondta hangos szóval:~-
452 3, 15| indul Rómába, ahhoz szegődik s majd az úton addig kérdezősködik,
453 3, 15| hazafelé nagy búsan, Anikó s az ifjú Bence meg csak ezt
454 3, 15| felöltözködtek, lóra kaptak s sebes vágtatással elvágtattak
455 3, 16| imádkozásban várja a jótevő halált.~S viszik Piroskát Szűz Margit
456 3, 16| örömmel fogadja szándékát s hogy éppen elhunyt a kolostor
457 3, 16| Tudja, bizonyosan meglesz. S ő azt lássa, végigszen
458 3, 16| eltemeti a maga bánatát, s bár éjjel-nappal látogatja
459 3, 16| gyilkosságnál, rablásnál, s ezt a bűnt egyedül csak
460 3, 16| ölte meg, akit szeretett s aki szerette őt is igaz
461 3, 16| gyilkosságért, sírfosztogatásért s ha megtalálják, gyalázatos
462 3, 16| kegyetlenül üldözte Toldi Miklóst s nagyot könnyebbedett a szíve,
463 3, 16| vezette a monostor fejéhez s elmondá hímezés-hámozás
464 3, 16| szőrcsuhát öltött magára s megkezdette nyomban a szolgálatot:
465 3, 16| nézte, szorosabban nézte s akkorát kiáltott, hogy megzendült
466 3, 16| Mikola, nincs fráter Mikola. S hamar megtudták azt is,
467 3, 16| Jaj nekünk, ha visszatér s megbosszulja rajtunk, amiérthogy
468 3, 17| egy-egy búcsújáró csapatot s addig mentek, mendegéltek,
469 3, 17| messzeségbe, aztán járt fel s alá, mint ahogy az igazi
470 3, 17| ellenség.~Amint így járt fel s alá, hallgatózott, hát egyszer
471 3, 17| túlról hallatszottak a hangok s újra meg újra hallotta Toldi
472 3, 17| a bokor mögé sompolygott s íme, láta ott két zarándok
473 3, 17| beváltatjuk a drágaságokat s aztán, majd meglátjuk.~-
474 3, 17| fogta a botját nagy hirtelen s olyat húzott az őrálló cimbora
475 3, 17| cimborája feleszénkedett s mondta: ott van a derekán,
476 3, 17| nemkülönben bánt el a másikkal is, s úgy terelte maga előtt Anikó
477 3, 17| van elég - mondotta Bence, s sóváran nézte a temérdek
478 3, 17| Egyszeribe lóra pattantak s terelték maguk előtt a sírfosztogatókat,
479 3, 17| más országban a király, s ahogy ennek a színe elé
480 3, 17| elémondá a nagy esetet s hozzátette azt is, hogy
481 3, 17| őkigyelmének sok volt a rováson s erősen tartott attól, hogy
482 3, 17| Előrement a dózse követje, s hogy bebocsáták a király
483 3, 17| elé, átadá a dózse levelét s szóval is alázatos üzenetjét.
484 3, 17| fejét csóválta, hümmögetett s aztán ráncba szedve homlokát,
485 3, 17| Hozták is ezeket menten, s vitték is mindjárt: nem
486 3, 17| kettőt! - intett a király s vitték a rablókat. Még aznap
487 3, 17| király színe elé bátorkodott s mondá egymás után, amint
488 3, 17| hadakozásra - mondotta a király s gyanakodó szemmel végignézte
489 3, 17| tudsz. Hanem a bátyád... - s itt elkomorult a király
490 3, 17| ölt. Érted? Orozva ölt. S ennél nagyobb vétke is van:
491 3, 17| mondását, de egyet megértett s ez kegyetlenül belemarkolt
492 3, 17| itt teremne Toldi Miklós s megbékítené a királyt két
493 3, 17| Harcolnak a magyar vitézek s ő nem lehet köztük! Neve
494 3, 17| elébb-elébb a leromlott Pejkón, s hát amint éppen a Vág völgyén
495 3, 17| húzódik a Vág vize mentén s üvöltözve hirdetik a népeknek:
496 3, 17| Toldi e szörnyűséges dolgot s mit gondolt, mit nem, ő
497 3, 17| ostorral meztelen testét s megy a rettenetes csapattal,
498 3, 18| pusztított erősen a fekete halál, s amerre elhaladt, mindenütt
499 3, 18| emberek sok nagy bűneit. S ezek az együgyű lelkek ahelyett,
500 3, 18| ostorozva jártak be nagy földet s számán felül vegyült közéjük
1-500 | 501-731 |