1-500 | 501-731
Part, Paragraph
501 3, 18| sejtette: olaszos volt a ruhája s nyakában koboz lógott. Vándor
502 3, 18| Toldi.~Félrehívta az ifjút, s megszólította csehül. Nem
503 3, 18| Magyar vagy, jól látom, s lehet bármi bűnöd, ezért
504 3, 18| pengetem, pengetem sírván, s itt is, ott is kerül egy
505 3, 18| a bűnömet. Lovag voltam s bajvívó játékban vívtam
506 3, 18| díja az én győzelmemnek. S az a leány engem szeretett!
507 3, 18| Gonoszul tőrbe csaltak, s amire innen kiszabadultam,
508 3, 18| kit én úgy szerettem! - s megöltem. Hazavitték a halottat
509 3, 18| megöltem. Hazavitték a halottat s láttára az asszony holtan
510 3, 18| belopództam a sírboltba s hallj csudát: amint ráborulva
511 3, 18| pillája. Rémülten nézett rám - s megátkozott. Megátkozta
512 3, 18| hajszoltak a király emberei s rengeteg erdőben bujdokoltam
513 3, 18| hogy ez lesz a halála, s nem fogadta el hívásomat.
514 3, 18| inkább a lovagi törvény. S különösképpen a király,
515 3, 18| csak egy - suttogta Toldi, s szeme könnyel telt meg.~
516 3, 18| lenéztek egy mély völgykatlanba s Toldi visszatántorodott
517 3, 18| szánják-bánják a bűnüket s a nyomában mindjárt bűnt
518 3, 18| halmoznak!? No, várjatok - s kikapta nyakából a nagy
519 3, 18| rúgta, fel-felkapott egyet s azzal tízet-húszat vert
520 3, 18| nézte az ifjú a csuda dolgot s mikor a szent hadnak híre-pora
521 3, 19| mendegéltek Csehországnak földjén s érkeztek az Éger vize mellé.
522 3, 19| ragyogó, villámló fegyvereket s láttak délcegen járó paripákat:
523 3, 19| a hintóban.~Félreálltak s úgy nézték a fényes, tarka
524 3, 19| csak nagyot zökkent a hintó s ahogy zökkent, nyekkent,
525 3, 19| faluból, legalább húszat, s deszkákat a hintó alá hídnak,
526 3, 19| körüljárta, -vizsgálta a hintót, s hogy jól megnézte, -vizsgálta,
527 3, 19| billentett rajta egyet, s hát a hintó csak emelkedik,
528 3, 19| kapuja nyitva neked. Neked s társadnak is.~Azzal továbbdöcögött
529 3, 19| kettőt: a világhíres vitézt s társát, a lantpengetőt.
530 3, 19| felpattant a szilaj paripára, s nyihogott, kapált, táncolt
531 3, 19| egybesereglett lovagokat s intett barátságosan, kegyesen
532 3, 19| a gerelyt utána hajítja s ím, nyögve terül el a földön
533 3, 19| vágtat szélnél sebesebben, s mikor már nyomába ér, lekeríti
534 3, 19| otthon), csördített rettentőt s ím, az ostor hurkot vet
535 3, 19| hurkot vet a szarvas nyakára s szegény vad nyakaszegetten
536 3, 19| Aztán megszólalt egy este s mondta a társának:~- Én
537 3, 19| ruha is, tied a paripa is. S hogy szükséget ne láss:
538 3, 19| elbúcsúzott illendőképpen s indult a társával - vajon
539 3, 19| merre?~Mentek, mendegéltek s egyszerre csak megszólalt
540 3, 19| jókedve. - Rámismernek. S mi lesz akkor?~- No, már
541 3, 19| az erdő: az édesanyámért!~S mentek tovább nagy jókedvvel,
542 3, 19| mentek tovább nagy jókedvvel, s amint mentek, mendegéltek,
543 3, 20| gyilkosai egérutat kapjanak, s mire ő Nápolyba ér, hűlt
544 3, 20| Rettentő nagy munka volt ez. S bezzeg, hogy a várban nem
545 3, 20| kellett hagyniok a munkát s amit éjjel ástak, reggelre
546 3, 20| történet - mondotta a király, s mosolygott a bajusza alatt.
547 3, 20| parancsolta a király -, s ha nincs nála semmi gyanús
548 3, 20| ahogy a király parancsolta, s minthogy semmit sem találtak
549 3, 20| ő volt? - térdre borult s mondá, amint következik:~-
550 3, 20| Parancsolja, felséges királyom, s tövéről-hegyére elmondom
551 3, 20| összevágják az Otranto folyóval, s másnap kezdik az ostromot.
552 3, 20| árok vize az Otrantóba, s a király megkezdette az
553 3, 20| felől ostromolta a várat s ezzel az őrség zömét a várnak
554 3, 20| hágcsót. Mellette a kobzos, s viszi a barát pajzsát s
555 3, 20| s viszi a barát pajzsát s buzogányát. Hohó, nem oda
556 3, 20| üszök az ostromlók nyakába! S ím, hengeredik egy nagy
557 3, 20| beleütődött a király vállába s abban a pillanatban lezuhant
558 3, 20| ne érjék a lezuhanó kövek s felkiáltott: hágcsót ide,
559 3, 20| akkor is ágyban maradott s hosszú napokon s éjjeleken
560 3, 20| maradott s hosszú napokon s éjjeleken kellett fetrengeni
561 3, 21| Úgy járja végig seregét, s amerre látják daliás alakját,
562 3, 21| a párkányt: egy pillanat s fent van a vár fokán. De
563 3, 21| visszafordult a létrára s a következő pillanatban
564 3, 21| alatt táborozott a király s nem mozdult onnét, míg a
565 3, 21| továbbindulásra. Amint fel s alá lovagolt a folyócska
566 3, 21| kunyhót pillantott meg, s hogy éppen arra haladt,
567 3, 21| azokat az ifjú eloldotta s vezette a folyóra, hogy
568 3, 21| feje látszik a lovaknak s egyszerre csak lefordult
569 3, 21| a partra Pejkó a királyt s a királlyal az ifjút. Aztán
570 3, 21| kunyhót nagy fejcsóválással s visszament a táborba.~Éppen
571 3, 21| van ott a magyar sereg, s még nagyobb lesz, ha segítséget
572 3, 21| lehetnék ott mindenütt!~S mit gondolt, mit nem, nagyhirtelen
573 3, 21| volna jól a király szavát s mondta:~- Megbocsát felséged,
574 3, 21| kicsi hadat nem küldhet oda s éppen ellenséges földön,
575 3, 21| hümgetett, aztán befordult s szólt a kobzosnak:~- Nyergelj,
576 3, 21| fiú! Eredj a király után s hozz hírt nekem, hová indult
577 3, 21| kémje. Éppen most jövök - s itt körülnézett a ravasz
578 3, 21| körülnézett a ravasz kobzos s suttogva mondta - a magyar
579 3, 21| zsoldosok -, térj vissza s hozz nekünk bizonyos hírt.
580 3, 21| Mikor jő erre a király s csakugyan századmagával
581 3, 21| kunyhója előtt lovagoltak el, s hogy ezt Toldi látta, neki
582 3, 21| Elmondta a kobzos, amit látott, s ami vele történt. Hogy a
583 3, 21| végigvillant szeme a csapaton s fejét csóválta:~- Kevesen
584 3, 21| csapat mögött egy erős hang, s utána nagyot csördült a
585 3, 21| heverésztek, szundikáltak, s mire az őrök talpra kiabálták
586 3, 21| pedig ment Kont csapatjával s írta, írogatta a leveleket
587 3, 21| hogyha vége lesz a háborúnak, s diadallal tér vissza a király,
588 3, 21| Gyenge karja kardot villogtat s rákiált Bencére: Gyere,
589 3, 21| zendül csengő hangja. S rohannak mind - nincs itt
590 3, 21| királyhoz. Reggel kezdték s az est vetett véget a szörnyű
591 3, 21| húzódik a magyar sereg, s mire visszatért a kobzos:
592 3, 21| alatt?~Levette a sisakot s halljatok csudát! Mit látott!
593 3, 21| Felsegítette a lovára a leányt, s nézett utána hosszan, sokáig,
594 3, 21| nyomban tanácsot ültek s azt határozták, hogy körülfogják
595 3, 21| egyszerre csak rászakadt a vár s a város népére az éhség.
596 3, 21| a város népére az éhség. S még ennél is szörnyebb baj:
597 3, 21| eléállott Durazzói Károly herceg s mondá nagy ravaszul Tarantói
598 3, 21| a követ Lajos királyhoz, s vissza is jött hamar Lajos
599 3, 21| idején menjenek a kápolnába s mikor a bajvívás kezdődik,
600 3, 21| király, nem jő a bajvívásra, s ezzel Lajos királynak megnyeri
601 3, 21| ne álljon ki bajvívásra s aztán ország-világ gyávának
602 3, 21| összeválogatnak száz lovagot, s ha Kont forgós süvegét megrázza:
603 3, 21| onnét nézi ő majd a viadalt s ha szükség lesz rá: ott
604 3, 21| össze sem roppant fegyverük. S ím, abban a pillanatban
605 3, 21| támadókat: egy pillanat, kettő, s halomba hevertek!~Tarantói
606 3, 21| elsüllyedt szégyenében, s mit tehetett egyebet, a
607 3, 21| fektették le puha ágyba, s hogy tudták biztonságban,
608 3, 21| hol Endrét meggyilkolták!~S jöttek a hercegek, fogvacogva
609 3, 21| királyi vacsorát kaptak. S mely nagy kedve volt a királynak!
610 3, 21| csapom földhöz e nap örömére!~S földhöz csapván a serleget,
611 3, 21| Hűséget színleltél nekünk s alattomban folyvást ellenünk
612 3, 21| asztalról a fehér terítőt, s ím, fekete terítő maradott
613 3, 21| Nos, te magad vezeted ki s nyomban fejét leütteted.
614 3, 21| rendelé. Lefejezték az árulót, s azon az ablakon dobták ki
615 3, 22| egyiket: Károly császár s király jelentette benne
616 3, 22| király.~Menyasszonya volt s nem is látta soha. Kicsi
617 3, 22| sóhajtott ismét a király s letette a levelet.~Aztán
618 3, 22| tiltaná. Mikor felébredtem s őt megpillantottam, átkot
619 3, 22| De sajnállak téged...~S hogy megelevenedett a lelkében
620 3, 22| estét, szép kisasszony!), s hogy rágondolt a bajvívásra,
621 3, 22| nyergelve sárga paripája, s ím, amikor éppen felpattant
622 3, 22| György - fiát. Odaintette s mondta neki nagy röviden:~-
623 3, 22| Űzte-fűzte gondolatját s arra határozta magát, hogy
624 3, 22| csendesüljön szíve nagy bánata s majd csak megtalálják valahol
625 3, 22| is. Szárnyon kel a jó hír s előbújik rejtekéből. Megtudta,
626 3, 22| én! - beszélt hozzá Bence s szeretettel veregette a
627 3, 22| hangján. - El akartak lopni s megfogtad a tolvajt? Édes
628 3, 22| Megeredett Bence nyelve s elmondta töviről-hegyire,
629 3, 22| elmondta töviről-hegyire, hogy s mint kerül ide, kivel jött?
630 3, 22| Elvágtatott szélnél sebesebben, s hogy megtalálta Anikót,
631 3, 22| megérkeztek a kalibához s hogy oda beléptek: mindjárt
632 3, 22| titkát! - riadt meg Anikó s arca lángba borult.~- Nem,
633 3, 22| ismerjük mi egymást.~S elmondta szép rendjében,
634 3, 22| kint megint elővette kobzát s pengete azon édes-bús szép
635 3, 22| lovásza, Bessenyei János s mondá hangos, örvendező
636 3, 22| magas trónt a királynak s állottak a magyar vitézek
637 3, 22| reggel: úgy várták a királyt. S jött a király, ég, föld
638 3, 22| rengett: úgy zúgott az éljen. S hogy leült trónjára, név
639 3, 22| drágaköves övet, kardot s mondá hangos szóval, hadd
640 3, 22| király a lakába, utána Toldi s Toldi után a - kobzos. Te
641 3, 22| megérdemled a király kegyelmét.~S hogy belépett Toldi a kolostor
642 3, 22| mondta Toldi mosolyogva -, s szereti ez ifjút.~- No lám! -
643 3, 22| kívánságod: fiúsítom a leányt. - S intett a kobzosnak: - Te
644 3, 22| íródeákjának.~Olvasta a deák s egyszerre megeredt a könnye
645 3, 22| távol kerestem a boldogságot s nem vettem észre, hogy közelemben
646 3, 22| másik részével indult haza. S indult a király hadával
647 3, 22| országot, ahol soha sincs tél, s ahol nincs tél, lehet-e -
648 3, 22| hű ember de leöregedett! S ím, halljátok, egyszerre
649 3, 22| magyarok vitéz nagy királya! S ím, nézzétek a nagy király
650 3, 22| csóknak, fordult szép Örzséhez s mondta mosolyogva: ej,
651 3, 22| nőttél, gyönyörű virágszál!~- S milyen kegyes lélek - dicsérte
652 3, 22| kitudódott minden, véges-végig... S egyszerre csak mi történt,
653 3, 22| gyűrűt váltottak a fiatalok, s csuda-e, ha a boldogok észre
654 3, 22| hogy Toldi térült-fordult s egyszerre csak eltűnt a
655 3, 22| bódultan, támolyogva, remény s kétség között s ím, egyszerre
656 3, 22| remény s kétség között s ím, egyszerre gyökeret vert
657 3, 22| szemét felemelte az égre s úgy esküvék meg szent esküvéssel:
658 3, 22| Vágott kardjával négy gödröt s ültetett abba négy szomorú
659 3, 22| indultak mind Nagyfaluba. S hogy megérkezének, kihirdették
660 3, 22| párnak. - Isten áldjon.~S ment vissza Budára.~Ott
661 4, 23| szívét már fel nem vidította, s ahogy telt, múlt az idő,
662 4, 23| soká: egy esztendő, kettő s kiviszik őket is a temetőkertbe.~
663 4, 23| Kiballagott a temetőkertbe, s ott egy nagy ásóval gödröt
664 4, 23| vitéznek a jóságos Isten, s mennél előbb magához szólítja.
665 4, 23| hadd lássam: él-e még? S ha él - hála az Istennek,
666 4, 23| Hadijáték vagyon Budán. S hadijátékban egy olasz vitéz
667 4, 23| pajzson az ország címere! S nincs, aki kiváltsa, aki
668 4, 23| kiálltak, kudarcot vallottak. S minket öl a szégyen. Kérkedik
669 4, 23| Egyszerre csak elmegy, s címerünket hazaviszi - jaj,
670 4, 23| pokolba! - ordított fel Toldi s kiugrott a sírból. - Eredj
671 4, 23| a sírból. - Eredj vissza s vigyed hírül öreg bajtársaimnak:
672 4, 23| kettő. Egy leányt szerettek. S az a leány nem tudott választani
673 4, 23| haljanak meg mind a ketten. S rohantak a halálba. Az egyik
674 4, 23| is: vajon ki jöhet most! S ím, e pillanatban pej paripán
675 4, 23| csak éppen a szürke bajusza s szakálla látszik. Bal kézben
676 4, 23| A nyereg mögött nyilak, s az atyafi jobb kezében két
677 4, 23| idétlenkedett szegény feje, s még jobban kacagták. Meg-megrántotta
678 4, 23| minden rángatásra megállott. S szakadt a nyakába a csúfondáros
679 4, 23| csak meg nem állana lova s hiába biztatja, nem megy
680 4, 23| párának? Hátratekint Bence s hát néhány kamasz legény
681 4, 23| szemetek az én jó paripám! S csak bírnám én is erővel,
682 4, 23| én is erővel, mint akkor! S csak ne volna rajtam a sok
683 4, 23| pajzsra, döngött, puffogott s Isten tudja, mit nem tesznek
684 4, 23| fel-feldobta a nagy nehéz öklelőfát s kifogta, mint egy könnyű
685 4, 23| emberben lehet ennyi erő s ekkora tüzesség. A szakáll,
686 4, 23| kezetekből elrablák a címert s én járjak fel a sírból,
687 4, 23| volt, csak félrehúzódott s ha teheti vala, el is szelelt
688 4, 23| álljon. Összeszedte magát s hetykén szólt a barátra:~-
689 4, 23| jobbra-balra hajladozik Toldi s nagy ügyesen kikerüli az
690 4, 23| mozdítod? Védjed magad!~S hogy újra célt tévesztett
691 4, 23| hirtelen kardot rántott s megrepeszti a szőrcsuklyát.~
692 4, 23| visszarántotta kardját s kiáltott Bencének: Kardot
693 4, 23| az olasz markába nyomta s kezdődék most vívás: kard
694 4, 23| erőm! - mormogja magában s harmadik csapással úgy kivágja
695 4, 23| sivítve repült kőhajításnyira s elterült a földön. Ha most
696 4, 23| fűbe harap. De félreugrott s a nagy nekivágásban szinte
697 4, 23| a ló szügyének feszíti, s ím, e pillanatban hanyattesik
698 4, 23| aztán újra lóra pattan s nagy sebesen elnyargal.~
699 4, 23| kiáll a viadaltér közepére s kikiáltja: Aki az öreg vitézt
700 4, 23| vitézt ismeri, álljon elé s illő jutalmát kapja a királytól.~
701 4, 23| aki Toldit viadalra hívta s mondá:~- Felséges királyom,
702 4, 23| két nemes telket ajándékba s egyben a király rendelé
703 4, 24| közrefogják, elállják az útját s kiválik a csapatból egy,
704 4, 24| csapatból egy, megállítja Toldit s mondja, amint következik:~-
705 4, 24| barátsággal - motyogja magában, s szeme könnybe lábad. - Az
706 4, 24| akarták vinni a király elé. S no, nézz oda: milyen nagy
707 4, 24| elfeledte a mai csúfságot s boldogan törülgette a szemét.
708 4, 24| hömpölygött előtte, utána, körötte s mind azt kiabálta: Vivát
709 4, 24| csikordult az ajtó rozsdás zára s Toldi belépett a rég nem
710 4, 24| csuhát, a sisakot, acélinget s kevés idő múltán a régi
711 4, 24| még nekem életet az Isten s lesz alkalom megmutatnom:
712 4, 24| Azzal kifordult az ajtón, s hogy a bámészkodó sokaság
713 4, 24| szobán kell átalhaladnia. S amerre megy, mindenütt lábatlankodnak
714 4, 24| pajkos nótákat dalolnak s ím, mit kell hallania az
715 4, 24| róla, Toldi Miklósról!~S hogy vége volt a csúfondáros
716 4, 24| jókedvben, nekibátorodtak s ha már a nótát másodszor
717 4, 24| öreg? A fejeden hozod?~S még ez sem volt elég, háta
718 4, 24| elég, háta mögé kerekedtek, s újra kezdték a csúfondáros
719 4, 24| forgott, széles melle zihált, s mennydörögve mondta a királynak,
720 4, 24| dagadtak, térde roskadozott, s ha Bence hirtelen meg nem
721 4, 24| egyet-kettőt a hű szolga karján s lezuhant a medvebőrös ágyra.~-
722 4, 24| Nincs már itten mentség.~S meg sem halhat csendben.
723 4, 24| Gyilkolt!?~- Hármat ölt meg!~- S hányat vert véresre!~Nyílik
724 4, 24| belép a testőrök hadnagya s harsányan kiáltja:~- A király
725 4, 24| nehezen a haldokló vitéz s szólt szaggatottan, alig
726 4, 24| haljon!~Ezt mondá a király s nem volt maradása. Sietve-sietett
727 4, 24| haldokló szeme az ismerős szóra s révedezve nézett a királyra.~-
728 4, 24| kezét nyújtja a királynak. S megszólala, mondván csendesen,
729 4, 24| cselédet reád bízom. Reád. Ezt s a magyar népet... szeresd,
730 4, 24| törik...~Itt elakadt szava s egy nagy sóhajtással feje
731 4, 24| temettetem el - mondotta a király s mélyen megindultan hagyá
1-500 | 501-731 |