Part, Paragraph
1 0, 1 | kellett szállani - haj, de sokszor kellett! -, nem
2 0, 1 | kellett! -, nem küldötte, de vezette a népét. - Előre,
3 0, 1 | melyik dicsőbb közülök. De ím, amint elvonulnak lelki
4 1, 2 | párja a király vitézei közt.~De a király nem látta, csak
5 1, 2 | menekül előle boglya tövébe, de áll merőn egy helyben, s
6 1, 2 | a lába, nem félelemtől, de nagy gyönyörűségtől. Azt
7 1, 2 | már - álomban, hányszor! De lám, imetten még sohasem
8 1, 2 | Ha a király elé mehetne! De az ő sorsa, hogy paraszti
9 1, 2 | még nagyobbat cselekedni, de hirtelen erőt vett nagy
10 1, 2 | ki közületek azt a rudat? De a vitézek ümgettek, egymást
11 1, 2 | Hej, az ám a gyöngyélet!~De Toldi csak állott egy helyben,
12 1, 2 | szelíd vala az ő lelkében. De most tele volt a szíve,
13 1, 3 | történetesen találkoznék Györggyel, de szemébe mondaná az igazságot!
14 1, 3 | nem volt itthon, s haj, de hidegen ölelte, csókolta
15 1, 3 | ölelte, csókolta édesanyját! De az édes anyai szív rejti,
16 1, 3 | kérdése van az édesanyának, de György csak nagy kurtán
17 1, 3 | anyai szívben a fájdalom, de elfojtja szíve sérelmét,
18 1, 3 | annak, ha összekapcsolhatná. De hiába, György gőgös lelke
19 1, 3 | gőgös lelke meg nem indult, de sőt durva szókkal támadott
20 1, 3 | hisz marhánál erősebb!~De már ezekre a durva, hazug
21 1, 3 | serényen. Többet hat béresnél. De már ennek vége. Nagy a világ,
22 1, 3 | Miklós, le a halálos ítélet, de ím, sikoltva áll közéjük
23 1, 3 | kiabáltak összevissza, de csak kiabáltak, gyilkost
24 1, 3 | felé elnyomta az álom. Haj, de rövid ideig tartott az édes
25 1, 3 | szíve a nagy gyalázattól! De az éhség hajtotta, s ment
26 1, 3 | lelkét meggyötörte a bánat, de összeszedte utolsó erejét:
27 1, 3 | jóllakott a gyönyörűséggel, de már inni ivott ő is a kulacsból.
28 1, 3 | öreg, nagyokat hallgatott, de bezzeg most megeredt a nyelve
29 1, 3 | hallgatta az öreg meséit, de nem úgy hallgatta, mint
30 1, 3 | amikről te szóltál...~- De igaz egy szóig - vágott
31 1, 3 | bár mesének tetszik. Haj, de az sem mese, hogy én gyilkos
32 1, 3 | legyintgetett a kezével Miklós, de mikor újra édesanyjára fordította
33 1, 3 | hallja. Sokáig nem hallja, de mikor hall róla, nagy lesz
34 1, 3 | szolgám!~Nem gyermek szava, de férfi szava volt ez: érezte
35 1, 3 | lassan elindult hazafelé. De nem állotta meg, hogy vissza-vissza
36 1, 3 | törtetett, bújt elébb, elébb, de egyszerre csak megszólalt
37 1, 3 | farkaskölyök vinnyogott, de milyen keservesen vinnyogott!~-
38 1, 3 | tapasztja: jaj, neked, Miklós! De Miklós nem hagyja magát,
39 1, 3 | rúg a lábával a bestián, de akkorát rúg rajta, hogy
40 1, 3 | lett volna - oda se neki! De míg az anyafarkassal küzsdölődött,
41 1, 3 | kopogtatni az ajtón, az ablakon, de nem mer. Hátha felriad édesanyja
42 1, 3 | csóknak ki tudná a számát? De egyszer csak vége lett ölelésnek,
43 1, 3 | kigyelmed. Elmegyek, elmegyek, de még visszajövök, hírrel,
44 1, 3 | mindenfelé. Felverték a falut, de hiszen verhették: Toldi
45 1, 4 | vitte a dicsőség vágya. Hej, de nagyot dobbant a szíve,
46 1, 4 | felragyogott a kedves gondolatra. De ahogy felragyogott, el is
47 1, 4 | nem is Miklós a beszédet. De nem zaklatta a szegény özvegyet,
48 1, 4 | mer szembeszállni véle!~De már erre ökölbe szorult
49 1, 4 | mint a háromnapos esős idő. De hogy is ne lett volna szomorú,
50 1, 4 | nagyasszony?~- Nem, nem halt meg, de van nagy bánatban. Felséges
51 1, 4 | királyom, nehéz kimondanom, de már csak kimondom: az öcsém
52 1, 4 | szemét buzgón törülgette, de a király éles szeme jól
53 1, 4 | váljon, azon ügyekeztem; de lusta volt, ostoba volt,
54 1, 4 | vérem. Ereje szörnyű nagy, de mi haszna, felség! Paraszt
55 1, 4 | jó - szólt a király -, de lásd, ha oly erős, tán hasznát
56 1, 4 | tette bár mérges indulatja, de még lemoshatja magáról a
57 1, 4 | imádkoznék: - Vajha úgy lehetne! De már ennek vége. Világgá
58 1, 4 | a törvény, az igazság... De én... de én... nem, ne mondja
59 1, 4 | az igazság... De én... de én... nem, ne mondja senki,
60 1, 4 | álnok arca! Nem is két-, de hétrét görnyedt, hajlongott,
61 1, 4 | köszönő szavakat rebegett. De szólt a király:~- Várj,
62 1, 4 | volna meg a királyi szót! De hogy megértette, el is szédült
63 1, 4 | húzta szegényt az álmosság. De ez csak nehány pillanatig
64 1, 4 | Elibe. Le kell fülelni! - de csak egymás biztatásánál
65 1, 4 | hogy elébe állott Miklós, de míg a bika öklelésre készült,
66 1, 4 | visszatakarodott a hajlékába, de még sok ablak volt nyitva,
67 1, 4 | Miklós sok dicsérő szót, de egy sem mondta: jere be,
68 1, 4 | be hozzánk bátran.~Haj, de szomorú gondolatok lepték
69 1, 4 | lovat is, ruhát is. Hej, de bolond voltam! De hátha
70 1, 4 | Hej, de bolond voltam! De hátha még nem késő - szőtte,
71 1, 4 | szigetjében. Nem is jár, de áll, lába ránehezül a gőgös
72 1, 4 | álom mindörökké tartana! De az álom azért álom, hogy
73 1, 4 | érdemeltem! - gondolta, de nem mondta a jó öreg szolga,
74 1, 4 | nem jött a szájára.~No, de éppen elég volt az ijedtségből,
75 1, 4 | hogy nem hazajáró lélek, de az ő kis ura, aki ráncos
76 1, 4 | senki más.~Na, lett öröm, de milyen nagy öröm! Azt emberi
77 1, 4 | kezdjék? Hol folytassák? De akárhol kezdték, akárhol
78 1, 4 | elment! - mondta Bence, de nem így gondolta, hanem
79 1, 4 | Miklós, nekihuzakodott, de halljatok csudát! Miféle
80 1, 4 | egy summában nem látott. De bezzeg Miklós sem találta
81 1, 4 | volt, aludt a csapláros, de bezzeg hogy felkelt, amikor
82 1, 4 | rikkantott Miklós -, de nem ám iccésbe, egy öreg
83 1, 5 | kefélte a Rigó szőrét. Hej, de megszépült Rigó! Rajta felejtkezett,
84 1, 5 | a gyalázkodást halljuk!~De hallga, hallga, mi nagy
85 1, 5 | a gondolattól, hogy hej, de összeroppantja ő most a
86 1, 5 | most a magyar vitéz kezét! De Toldi sem esett a feje lágyára,
87 1, 5 | lelkét is ki nem rázta. Hej, de megfutamodott a cseh óriás
88 1, 5 | nyomorult életét hazavihesse! De lám, kutya mája az ebugattának,
89 1, 5 | nevedet, szülötte földedet.~De Miklós nem vetette le sisakját,
90 1, 5 | a király Miklós szavait, de mind jobban jobban lágyult
91 1, 5 | mert nem is vétkeztél. De merthogy a magyar névnek
92 2, 6 | éjjeli szállást magának, de mielőtt leheveredett volna,
93 2, 6 | az ám, szegény pára, ni, de ímmel-ámmal eszik, bizonyosan
94 2, 6 | készülődött, cihelődött, de a leány megállította:~-
95 2, 6 | nálunk éjjeli szállásra.~Hej, de jólesett a királynak a szíves
96 2, 6 | szépséges leányzón.~No, de ő most nem király, csak
97 2, 6 | hívását, szép kisasszony, de én szegény ember vagyok (
98 2, 6 | Vegyen még, kigyelmed! Jaj, de kicsi étkű! No, ebből. No,
99 2, 6 | maga asztala mellett is), de így még magát nemigen érezte.
100 2, 6 | jött, hogy kiadja magát, de meg-meg elnyomta ebbeli
101 2, 6 | nevét, hallotta jó hírét, de most látta először. Rég
102 2, 6 | még király is lehetsz!~No, de már erre mind a hárman nevettek,
103 2, 6 | szólj szám, nem fáj fejem, de - no, egy szó mint száz,
104 2, 6 | perdültek a kancsók, a poharak. De már erre elnevette magát
105 2, 6 | sok szép leányt láttam, de e leányzóhoz hasonlatos
106 2, 6 | mondta az öreg -, szép, szép, de több annál, hogy a lelke
107 2, 6 | úgy mentek leánynézőbe! De hiába vigyázta, vizsgálta
108 2, 6 | bánatunkat!~Koccintottak, ittak, de a vendég nem hagyta szó
109 2, 6 | csodálom bátyámuram búját. De, lám, hiszen... Hát nem
110 2, 6 | szerencsét, hátha... hátha...~De a vendég nem magára gondolt,
111 2, 6 | nem Toldi Miklósra! Hej, de jó alkalom! S olyan szépen
112 2, 6 | epekedett titkon őérette, de ő, ha házasságról beszéltek:
113 2, 6 | elbúcsúzott a vendég - haj, de nehéz szívvel búcsúzott
114 2, 6 | reszketett keze, kezében az írás! De azt senki ne csudálja: tenger
115 2, 6 | Szegény Rozgonyi Piroska, de megszomorodott! Lám, csak
116 2, 7 | tudom, párját nem találnád.~De Miklós csak ümgetett, mondott
117 2, 7 | rajta kívül is kezefogója! De mennyi lesz! Jobb így neki,
118 2, 7 | beszélt, hát szelíden beszélt, de mikor a társai tapogatóztak,
119 2, 7 | mikor a király parancsolta, de hiszen - gondolta - menni
120 2, 7 | vitéz, nálamnál erősebb, de alacsony lelkű - s azé lesz
121 2, 7 | viharzott belől. Nem szólt, de az ő arcára is kirajzolódott
122 2, 7 | dolgot így elhamarkodta. De már hiába, úgy volt, ahogy
123 2, 7 | fele. Nemhogy a házban, de az udvaron se fértek. Bizony,
124 2, 7 | vén Rozgonyi, nem egyet, de százat. Magas deszkapódiumok
125 2, 7 | Bezzeg, hogy szeretném. De tán gúnyolódol velem Toldi
126 2, 7 | a balkezű Lőrinc! Az ám, de milyen balkezű! Sohasem
127 2, 7 | így várnak sorukra. Hej, de mennyien vannak! Ember legyen,
128 2, 7 | a szép szál dalia.~Hej, de megváltozott a kacagás erre!~-
129 2, 7 | szánakozásnak, hogy kiállt helyette.~De már mindegy, akármi hajtotta
130 2, 7 | jöjjenek sorba a vitézek. De ím, nem jön senki. Zúgás-búgás
131 2, 7 | változott a király arca (Hej, de rossz hírt hozhatott Lökös
132 2, 7 | hozhatott Lökös uram, a követ!), de mikor véget ért a sokszavú
133 2, 7 | meg-megdöndült a föld, de már döndülhetett, egy sem
134 2, 7 | gyémánttal gazdagon kirakva. De a leány egyé, az csak egynek
135 2, 7 | gyalázza, lassankint felejti, de meg is gyalázta! Mindegy
136 2, 7 | Piroska halvány orcájára!~De csak addig tartott Toldi
137 2, 8 | virágos jókedvet mutatott, de mikor leszállott az éjszaka,
138 2, 8 | hadd jöjjön maga énhozzám, de hozza el ám Magyarország
139 2, 8 | ő sem aludt egész éjjel, de ő más ok mián nem aludott,
140 2, 8 | véres habba keveredett, de csak repült, mintha érezte
141 2, 8 | gondolat, nem maradt el tőle, de sőt elejbe-elejbe vágott,
142 2, 8 | elékerült a vén Bence is (Hej, de levénült az öreg!), de bezzeg
143 2, 8 | de levénült az öreg!), de bezzeg megfiatalodott, hogy
144 2, 8 | még a nagyapám is), no, de nem kerítek nagy feneket
145 2, 8 | állj a mi kis urunk mellé, de vajon vállal-e? Nemzetes
146 2, 8 | fordult az anyja keblére. De borult, nem borult, szólt,
147 2, 8 | az anyai szem látta, haj, de jól látta, mint őröl fia
148 2, 8 | Anikónak a pirongató szóban, de még több a kényeztetőben:
149 2, 8 | No, megállj. Nem fáj? Óh, de jó!~Így, így.~Nevet a dolgon
150 2, 8 | szíve szerint Toldi is, de mikor kinevette magát, komolyra
151 2, 8 | féltréfásan mondja:~- No, de édesanyám, lelkem, én ezt
152 2, 8 | gazdag, szegény, deák, apród, de hiába. Csak egy van, akit
153 2, 8 | Könnyű nézni, megölelni,~De szeretni, párját lelni~Lehetetlen!~
154 2, 8 | mondta is a gondolatját, de a király összeráncolta homlokát:~-
155 2, 8 | utódja adót nem fizetett, de sőt, nekik adóztak levert
156 2, 8 | adóztak levert idegenek.~De a király nem elégedett meg
157 2, 8 | kaszálsz, az le van kaszálva. De lám, egy ember mégis csak
158 2, 8 | Hiszem, Miklós, hiszem, de nekem az életed kell, nem
159 2, 8 | parancsolom. Indulj útnak még ma, de nem Trencsén felé. Járd
160 2, 8 | amerre rendelte. Hej, pedig de nagy kedve lett volna azon
161 2, 8 | rajtaütni a cseh kutyán! De hiszen, ami késik, nem múlik.
162 2, 9 | kapnak-e az úton elegendőt?), de mire való a rengeteg sok
163 2, 9 | vittek! S mind felnyergelve, de milyen nyereggel! Ragyogtak
164 2, 9 | Talán bizony nem is hadba, de lakodalomba megy a király!~
165 2, 9 | nálad. Szégyellem is nagyon, de hát sok gondom volt, hiszen
166 2, 9 | Lajos csakugyan megijedett? De hátha csak színleli az alázatosságot?
167 2, 9 | szálljon minden tartománya, de a választófejedelmek s a
168 2, 9 | Be kell vennünk, be!~De a király lecsendesítette
169 2, 9 | király. - Kalandra indulok, de nem könnyelműen. Ajándékot
170 2, 9 | a mindenféle cselédnek. De milyen cselédek! Olasz gúnyában
171 2, 9 | üt ki a vakmerő kaland. De nem merték ingerelni, mert
172 2, 9 | annál jobban nekitüzesedik. De ha már így van, ahogy van:
173 2, 9 | nevét, mindössze sem sokat, de Toldi még a keveset is sokallotta:
174 2, 9 | ahol lakozott a császár, no de, mindegy: majd oda is elmegy
175 2, 9 | Nyomott is egyet Toldi, de akkorát, hogy a követ nem
176 2, 9 | alá fordultak a cseh urak, de bezzeg, a magyarok állották
177 2, 9 | is magukra. Ittak, ittak, de úgy ittak, hogy a serleg
178 2, 9 | levegőbe vagdalkoztak, de mindegy: a megrémült emberek
179 2, 9 | lepte el a várost.~Jó, jó, de mi lesz, ha észreveszik
180 2, 9 | kapun, lakat temérdek rajta, de mekkora lakatok: szent igaz,
181 2, 9 | megropogott a csontja belé, de bezzeg recsegett-ropogott
182 2, 9 | kaput a magyar vitézek, de hogy, hogy nem, egy cseh
183 2, 9 | hűbéres uránál megjelenni! De nem ám!~Már fent vannak
184 2, 9 | amint ütésre szorongatta. De Lajos király csak hallgatott,
185 2, 9 | közelébb, hajtson térdet-fejet, de Lajos csak hallgatott tovább.
186 2, 9 | paroláztak, írást is csináltak, de Toldinak nem tetszett az
187 2, 9 | szóra így mondotta Toldi, de Lajos király mosolyogva
188 2, 9 | meg is teszi Toldi!~No, de vérrel vagy vér nélkül,
189 2, 9 | vígan. Sikerült a kaland, de még hogy sikerült! Madarat
190 2, 9 | kapna százat is, nem egyet, de mit ér, ha nem éppen azt,
191 2, 9 | Bence. A fiatal Bence. De lett volna Toldi szívén
192 2, 9 | zacskó arany is valami, de Bencének szörnyen lefittyent
193 2, 9 | Volt ott vagy négy vánkos, de még derekalj is. Aztán lóvakaró,
194 2, 9 | vissza Bence a drága holmira, de bezzeg nem a lova: vígan
195 2, 9 | repül tovább, mint a madár. De egyszerre csak keményen
196 2, 9 | nyer a zegzugos várban, de Toldi nem enged, kergeti
197 2, 10| Budán Rozgonyi uramnak, de rég, nagyon rég üresen állott
198 2, 10| ottan magát minek mutogassa? De, lám, a király kegyelme
199 2, 10| az öreg bajnoknak, hej! de megfiatalodott egyszerre!
200 2, 10| maga is gondolt Toldira, de hát így volt megírva a sors
201 2, 10| titkát a bosznyai bán lánya, de este, hej, este, mikor nyugalomra
202 2, 10| gyónta meg szíve titkát, de leste, várta, mikor jön
203 2, 10| megfordul a szerencséje?), de Piroska húzta, halasztotta
204 2, 10| azért is, ha belepusztul is, de százegyszer, ezeregyszer
205 2, 10| testének szörnyű fájdalma. De lassanként magához tért,
206 2, 10| senyved el szép fiatalsága.~De ím, egyszerre gyenge világosság
207 2, 10| felülről a vak sötétségbe. Hej, de nagyot dobbant a szíve!
208 2, 10| szűrődött a szívébe is. Gyenge, de reménység! De hallga, odafent
209 2, 10| is. Gyenge, de reménység! De hallga, odafent van valaki.
210 2, 10| porcikája jó Toldi Miklósnak, de mi volt testének sajgása
211 2, 10| haramiának. Megtalálta kardját, de csak azért, hogy még rettentőbb
212 2, 10| Éheztetlek, szomjaztatlak, de úgy, hogy ne halj meg! Hallod,
213 2, 10| ha innen kikerülhetne, de lemosná a gyalázatot, mit
214 2, 10| Ha innen kikerülhetne! De volna ereje a régi, s ez
215 2, 10| sarkából kipenderítené! De hajh, nem volt az ő börtönének
216 2, 10| teljesülne szíve legfőbb vágya. De az ő nemes lelke felháborodott
217 2, 10| Úgy!? - sikoltott Jodovna (De megdurvul egyszerre a lágy,
218 2, 10| sorsának megadta már magát.~De egyszer csak mi történt?
219 2, 10| kőfalak, nagy, nehéz vasajtók, de ezen a rettenetes ropogáson-recsegésen,
220 2, 10| csuda dolgait hallotta, de már az csuda volt, amit
221 2, 10| udvarán leszökött róla, de még két-kéz kardja is ott
222 2, 10| hazafelé, húzta erősen, de hiába, addig el nem hagyta
223 2, 11| nézett a messze távolba, de hiába nézett: nem jött Toldi
224 2, 11| Toldi!? Őt nem láttam. De miért kérdezed őt?~Sírva
225 2, 11| Jó, jó, hiszem, hiszem, de hol van a gazdád?~- Hogy
226 2, 11| kincset raboltam én is, de bezzeg, hogy a gazdám lerakatta -
227 2, 11| kiraboltuk...~- Hiszem, hiszem, de hol van a gazdád?~- Hogy
228 2, 11| mint a sebes szélvész. De bezzeg az én gazdámnak sem
229 2, 11| utánuk akartam ugratni, de mire odaértem, bedöndült
230 2, 11| dörömböltem, kiabáltam, de a kapu nem nyílt meg. Mit
231 2, 11| arra nem eskünném meg, de Isten Jézus úgy segé’n,
232 2, 11| királykisasszony volt-e, de olyan volt, mintha az lett
233 2, 11| hátha így, hátha úgy... De hiába vigasztalja, Piroska
234 2, 11| Megyek innét, megyek... De virradott s Toldi fölkelt
235 2, 11| fordulni, kikerülni Lőrincet, de az jókedvűen szaladott elébe,
236 2, 11| vele, hát akkor elmennék, de jaj lenne neked!~- Ej, micsoda
237 2, 11| élete, ha látta Piroskát, de mindegy: látni akarja! Aztán
238 2, 11| neki, ne jöjjön el ide: de mégsem mondja ezt. Egy szó
239 2, 11| tud jőni remegő ajkára. De mikor magára marad, térdre
240 2, 11| jőne el! Mindezt imádkozza, de mást mond a szíve: ó, bárcsak
241 2, 11| vessző az öklelő dárda! De erős a lelke mind a kettőnek,
242 2, 11| nap, tudom, megcsudálná, de csak a hold sütött, az pedig
243 2, 11| szakadt volna a vacsorának, de annak vége-hossza nem volt:
244 2, 11| kést, hogy felszeletelje, de csak nyiszálgatta a balkezű
245 2, 11| akarja vetni magát Toldi, de Piroska könyörögve áll elébe,
246 2, 12| szerezni meg az ő kezét. De hát nem volt-e hitvány a
247 2, 12| akarta tenni az ő szerelmét! De ő ezt nem érezte meg, nem
248 2, 12| a házba. Visszaódalgott, de nem mutatta magát. Látta,
249 2, 12| talán világgá is bujdosott, de mégsem merte bántani Piroskát:
250 2, 12| mérhetetlen az ő boldogsága. De ezek csak pillanatok. Elmúlnak,
251 2, 12| estig erdő, mező vadjait. De megunja ezt is, a magányos
252 2, 12| találja az ő kedves fiát. De Isten szerette a jó nagyasszonyt:
253 2, 12| Bence satnya sarjadéka. De hová tűnt Miklós? Keresik
254 2, 13| volna a föld alá süllyedni. De hiába, a föld nem nyílt
255 2, 13| tetézve. - Megverte az ura... de hányszor megverte! Annak
256 2, 13| Életre-halálra megvívunk mi ketten. De jöjjön! Különben az utcán
257 2, 13| küldjön ilyen üzenettel, de már mindegy: elég az, hogy
258 2, 13| fura követet kilódítsa, de mégis a dolgot meggondolta:
259 2, 13| Nem lódította ki a vargát, de sőt, bosszúságát visszafojtva,
260 2, 13| megyek el.~Elment a varga, de csak azután ijedt meg igazán
261 2, 13| lakatok: se ki, se be!~No, de nem ülhetett otthon az ítélet
262 2, 13| lelohadna emberölő haragja. De bújhatta az erdőt, nem lohadott
263 2, 13| föld megnyílt volna, jaj, de jó lett volna! De a föld
264 2, 13| jaj, de jó lett volna! De a föld nem nyílt meg. Ha
265 2, 13| békesség légyen a földön! De az ég nem szakadt meg, szárnyas
266 2, 13| Oh, mi lett belőled! Haj, de megfonnyadtál, gyönyörű
267 2, 14| rengeteg nagy sziklát...~De még azon éjen, a temetést
268 2, 14| álkulcsokkal a zárakat kinyitották, de annál többre nem is haladtak:
269 2, 14| véred meg nem fagyott... De most senki ne csudálja,
270 2, 14| ajkáról a lelkes beszéd, de Piroska irtózattal hallgatta
271 2, 14| Piroska. Nem álmodott-e? De mire visszaért, zárva találta
272 2, 14| egész nap, hátha jön valaki. De senki sem jött. Leszállt
273 2, 14| hogy már nemcsak gyilkos, de még sírrabló is: két nagy
274 2, 14| nem hazudtak a tolvajok, de azt bizony maguk sem gondolták,
275 2, 14| csakugyan halottat raboltak ki, de mikor a szegény megtört,
276 2, 14| zokog, kacag összevissza! De Piroska nem örül, nem is
277 3, 15| rossz álom volt a hír, de jő mindennap, nő, növekedik,
278 3, 15| Bence, megyek a királyhoz.~De aztán egyebet gondol. Az
279 3, 15| itt egy színehagyott öv, de tele van rakva drágakövekkel:
280 3, 15| hírt s dicsőséget, haj, de nekem száz marékkal a keserűséget!~-
281 3, 15| Gyilkolt is, rabolt is. De csak megkerítsék, szörnyű
282 3, 15| nagyasszony.~Egyebet nem mondott.~De mire a szállásukra értek,
283 3, 16| álmából Rozgonyi Piroska, de nem volt élet az, amire
284 3, 16| hová lett? Ajkán mosoly, de minő mosoly! A halálvágyó
285 3, 16| szegény öreg Rozgonyi, de kevés ideig tartott a te
286 3, 16| lássa, végigszenvedje?~De Piroska, a megtört szívű
287 3, 16| bujdosó Bakony erdejében: ím, de szörnyű véget mért a végzet
288 3, 16| őt is igaz szívvel! Jaj, de nagy bűn ez! Lehet-e ennél
289 3, 16| lelkét nagy bűn terheli, de ő azt erősen szánja-bánja;
290 3, 16| hunyorítottak, összenevettek, de Toldi eleinte nem törődött
291 3, 16| összevissza rombolja a monostort. De nem, nem. Türtőztette magát,
292 3, 16| szemétdombon tengődött, de lám, mégsem hagyta el gazdáját.
293 3, 16| Nem, azt nem hagyta el, de el a monostort, de úgy hagyta
294 3, 16| hagyta el, de el a monostort, de úgy hagyta el, hogy a gazdáját
295 3, 16| felperzsel!~Eredj, Miklós, eredj! De jó, hogy nem hallod, mit
296 3, 17| bujdosás közben Toldi Miklós, de már arra bizonyosan nem
297 3, 17| nagyasszony nemcsak őt siratja, de Anikót is, kedves unokáját.
298 3, 17| nálunk felé is süt a nap, de itt úgy süt, hogy szalonnát
299 3, 17| ők is falatoztak.~- Jaj, de álmos vagyok, édes szógám! -
300 3, 17| szememet? - nevetett Anikó. De abban a pillanatban le is
301 3, 17| ki a Rozgonyi sírboltját.~De a rabló, az igazi, nem hagyta
302 3, 17| könyvből olvasta volna, de közben a cimborája feleszénkedett
303 3, 17| drágaságot.~- Oh, Istenem, de jó vagy! - fohászkodott
304 3, 17| hallom - örvendezett Bence, de ő egyébnek is örvendett.
305 3, 17| kincs. Nemhogy Nagyfaluban, de hét puszta határában sem
306 3, 17| Lajos király színe elé.~Haj, de nekividult Anikó és Bence!
307 3, 17| szemmel végignézte az ifjút -, de hát befogadlak. Majd meglátjuk,
308 3, 17| hogy rablásban ártatlan. De egyéb is van a rováson.
309 3, 17| értette hát a király mondását, de egyet megértett s ez kegyetlenül
310 3, 17| olaszországi hadakozásról, de ezzel csak nehezebb lett
311 3, 17| Kiverték a kardot kezéből. Jaj, de kegyetlen sors!~És bujdosik
312 3, 18| tivornyázás volt, nem egyéb. De Toldi, mikor közéjük került,
313 3, 18| éppen Csehországban voltak, de a magyaron kívül csak ezt
314 3, 18| Hát bizony, csak törte. De hogy összetörte! Akárcsak
315 3, 18| Elkomorult Toldi Miklós arca, de az ifjú tovább beszélt:~-
316 3, 18| szeretett! Én is megszerettem. De hajh, késő volt már! Nem
317 3, 18| dobom oda azt a leányt! De már leszámoltam volt lovagi
318 3, 18| esett össze. Eltemették. De én, bár halálra kerestek
319 3, 18| beállottam a barátok közé. De itt sem volt maradásom.
320 3, 18| hívtam viadalra a cudart, de tudta, hogy ez lesz a halála,
321 3, 18| rákényszerítettem. Tanúk nélkül vívtunk. De igazán vívtunk.~- Baj, baj -
322 3, 18| törődött ezzel az egyház, de annál inkább a lovagi törvény.
323 3, 18| Kitörültetett a lovagok rendjéből. De én ezt is elviselném. Mindent
324 3, 18| Homályos minden emlék, de ezek az emlékek oly drágák
325 3, 18| mértéktelen italtól.~Hej, de megháborodott Toldi tiszta
326 3, 18| országot, világot bejártam, de ilyen hadakozást még nem
327 3, 19| kolostort, be is állítottak, de bizony Toldit sehol sem
328 3, 19| azok neki-nekihuzakodtak, de hiába, a hámszerszám szakadt
329 3, 19| nyárfalevél a lábuk, a kezük, de a hintó csak nem mozdult,
330 3, 19| elékerült a rúdhoz, megfogta, de meggondolta a dolgot, mégsem
331 3, 19| mindjárt megismerte Toldi, de a császár is megismerte
332 3, 19| én volnék az az ember.~- De ha te vagy az, minek bújtál
333 3, 19| lovagi törvényt.~- Jó, jó, de az efféle bűnt nem imádkozással,
334 3, 19| Tudom - mondta Toldi -, de hajh, elvesztettem királyom
335 3, 19| felséged kegyes jóakaratját, de beteg az én lelkem, nehéz
336 3, 19| Toldinak:~- No lám, vitéz, de más lettél! Majd meglátom,
337 3, 19| leteríthette volna a nemes vadat, de tudta, mi a tisztesség:
338 3, 19| újraszületett! Mert újraszületett. De hozott a szerencse ő elejbe
339 3, 19| kiabáltak utána a vadászok.~De Toldi nem hallgat rájuk,
340 3, 19| Kenyerem javát megettem, de még ilyen vadászatot nem
341 3, 19| a lelke, megfiatalodott. De mikor a vadászatnak vége
342 3, 19| bojtorjános, girhes-görhes ló, de a régi. Arany szőre ragyogott
343 3, 20| Nápoly felé haladtában, de Kanóza (Canosa) vár kapitányában
344 3, 20| vegye el a várat, ha tudja, de ő bizony szép szerént nem
345 3, 20| hűlt helyüket találja, de Lajos király nem az az ember
346 3, 20| míg azt a várat bevette, de hát - bevette. Küldött is
347 3, 20| jelentette a követ -, de ami igaz, igaz, ámbátor
348 3, 20| ostor, egyéb semmi. Haj, de mit csinált ez a csudaember
349 3, 20| a kopja, mint a jégeső, de nem ártott ennek semmi:
350 3, 20| mosolygott a bajusza alatt. De többet nem mondott. Magának
351 3, 20| Miklós lehet, senki más. De úgy tett, mintha nem törődnék
352 3, 20| félig német volt a ruhája, de amíg hozták, mind azt hajtotta
353 3, 20| annyi: én nem vagyok bűnös. De bűnhődnöm kellett. Másnak
354 3, 20| hazámért tudok kém lenni, de pénzért soha!~Tetszett ez
355 3, 20| volna. Tetszett az ifjú is, de azért még nem mert megbízni
356 3, 20| hogy tartsák ugyan szemmel, de egyébként ne akadályozzák
357 3, 20| eléteremtsétek, föld fenekéről is!~De már akármi történt, úgy
358 3, 20| indul: föl a vár fokára. De még a lábát rá sem tette
359 3, 20| Eszméletlen fekszik az árokban. De már ott van mellette a barát.
360 3, 20| Élt, valóban élt a király, de csak nagy későn tért eszméletre,
361 3, 20| seregével Melfi várának, de hajh, nem lóháton, csak
362 3, 20| most is valamit a király, de gondolatját magának tartotta.
363 3, 21| megmentsem, lám, azt megengedte, de tovább nem törődik velem!
364 3, 21| szóval, vigasztalja dallal, de Toldi csak legyint a kezével:
365 3, 21| s fent van a vár fokán. De észreveszi egy őr, ordítva
366 3, 21| még idejében félreugrik, de a kobzos - hová lett a kobzos?
367 3, 21| fent az őr, hogy lezuhant, de nem zuhant le ebadta fattya,
368 3, 21| ide, fiúk, ide!~Az ám, de mire a fiúk nekiindulhattak,
369 3, 21| iramodtak. „Szégyen a futás, de hasznos!” Nem is várta be
370 3, 21| partjára. Kicsi folyó volt ez, de most erősen megdagadott.
371 3, 21| fogva a felbukkanó ifjút, de csak pillanatig marad ő
372 3, 21| a vízen, az tartja fenn, de bizony csak gyengén tartja,
373 3, 21| sem fogódzik királyába, de a király az, ki tartja a
374 3, 21| sereg induljon segítségére, de a király haragosan legyintett:~-
375 3, 21| mondta:~- Megbocsát felséged, de ilyen kicsi hadat nem küldhet
376 3, 21| szaporán, utánaeredett, de már csak messziről kísérhette
377 3, 21| megálljt kiált neki valaki, de nem magyar nyelven: német
378 3, 21| kézre keríti...~- Elhiszem, de akkor vigyetek a gazdátokhoz.
379 3, 21| ijedezés volt az ő félelme. De hát addig kérték, addig
380 3, 21| vissza egyenesen Toldihoz. De még vissza sem érhetett
381 3, 21| csördült a karikás ostor.~Haj, de nekibátorodott erre a kis
382 3, 21| Ötvenen voltak csupán, de éppen elegen voltak háromszáz
383 3, 21| hajtott háromszáz németet, de mikor a táborba értek: volt
384 3, 21| Averszánál. Láttál te sok álmot, de azt, tudom, nem álmodtad,
385 3, 21| páncél törékeny testének. De jó vérből való. Ne engedd
386 3, 21| van, csuda dolgokat mível, de mire megkérdezhetnék: ki
387 3, 21| kedvvel. Nem a maga életéért, de féltette a leányasszonyét:
388 3, 21| a nagy türelmetlenkedés, de csak hiába várta a kobzost.
389 3, 21| Szólni nem tudott még, de könyörögve, esdve nézett
390 3, 21| leány, át a táboron (Haj, de borzadott a sok holttesttől!),
391 3, 21| Toldinak az averszai csatában, de az első nappal nem ért az
392 3, 21| szerette volna a király, de hallgatott Laczfi tanácsára:
393 3, 21| atyafiai, véréből való vérek, de mind ellenségei. Aki jó
394 3, 21| nagy számadás órája.~Hej, de melegük lett a várban a
395 3, 21| kitörhetnének a várból, de véres fejjel kotródtak vissza.
396 3, 21| hogy meghagyja életüket, de ekkor eléállott Durazzói
397 3, 21| elmondotta a király az üzenetet, de Kont kételkedve rázta a
398 3, 21| arra ki gondolt volna? De sohasem árt a vigyázat,
399 3, 21| már egymásra is rohant. De ím, alig voltak egy hajításnyira
400 3, 21| kerekedik szörnyű vagdalkozás, de mi volt az ahhoz, amit Toldi
401 3, 21| tűzték a fehér zászlót, de a magyarok így is mind kardélre
402 3, 21| lovag módjára viselkedett. De a többit? - hát azokat szívesen
403 3, 21| a király. Nézd a bort, de piros! Mint az öcsém vére.
404 3, 21| hagyták szegény Endrét...~De akkor éjjel Lajos király
405 3, 22| írva, Rozgonyi Piroska. De nem ő írta e levelet, diktálta
406 3, 22| írt beléje, nem magáról, de szép Örzséről - majd megtudjuk,
407 3, 22| nincs ehhez köze a világnak, de hogy nem rabolt, erre esküt
408 3, 22| Itt végződött a levél. De a másik oldalon következik
409 3, 22| Örzse, Piroska végezte. De ezt a király nem olvasta.
410 3, 22| jajdult fel a király. - De sajnállak téged...~S hogy
411 3, 22| le ez a szép virágszál.~De lassanként mégiscsak lecsendesült
412 3, 22| Hogy ő szóljon a bátyjának! De hol az én bátyám? Itt volna
413 3, 22| hamar, nyergeld a lovamat, de a tiédet is: holnap lesz
414 3, 22| hogy hazaindulunk.~- Aj, de okos beszéd, lelkem, leányasszony!~
415 3, 22| magukét, indult is velük, de egyszerre csak megállott,
416 3, 22| vágtatott mint a szél, de nem arra, amerre Bence rángatta,
417 3, 22| tolvajt? Édes hű paripám!~De már erre a szóra felugrott
418 3, 22| hangja! Isten Jézus úgy se’! De hol van ő maga?~- Itt van
419 3, 22| Nem, nem, mégsem lehet... De sokáig nem űzhette-fűzhette
420 3, 22| fiatalnak, az ő szívét, jaj, de megsajgatta!~Még alighogy
421 3, 22| A király színe elé! Hej, de hangosan vert Toldi Miklós
422 3, 22| nincs kard a vitézi ruhához, de lesz holnap: újra ád a király.
423 3, 22| Aztán elbocsátá kegyesen, de mikor vége volt az ünnepségnek,
424 3, 22| megeredt a könnye Toldinak.~De a deák végigolvasta a levelet,
425 3, 22| olvasta, amit Örzse kezdett, de helyette Piroska írt végig. „
426 3, 22| közelemben mosolyog reám.~De most már a királynak sem
427 3, 22| bele akarta írni a levélbe, de mire odaért, arca lángba
428 3, 22| Hallod, öreg Bence? Fogj be, de szaporán!~Szaporán, szaporán,
429 3, 22| tipeg-topog - a hű ember de leöregedett! S ím, halljátok,
430 3, 22| ím, halljátok, egyszerre de megfiatalodott! Kész a szekér,
431 3, 22| mondta mosolyogva: ej, de nagyot nőttél, gyönyörű
432 4, 23| szerzett magának, hazájának. De hír, dicsőség az ő szívét
433 4, 23| világ helyett idegen világ!~De nemcsak magában dörmögött,
434 4, 23| élet? - mondod. Nem henye, de - finom. Lovagokhoz illő.
435 4, 23| hagyjad.~Hagyta, hagyta, de tovább dohogott, újra meg
436 4, 23| az üres udvarházba. Hej, de üres volt a ház! Anikó,
437 4, 23| gazdája mellé, vágta a földet. De egy kis idő múlva mégiscsak
438 4, 23| fölnézett egy pillanatra, de nem felelt, ásott tovább.
439 4, 23| talán Lőrinc úrnak ássuk? De hiszen őkegyelme testét
440 4, 23| lepihent. Pihenjünk le mi is.~De még a gödör fenekén állott
441 4, 23| címerünket hazaviszi - jaj, de nagy csúfság lesz!~- Viszi
442 4, 23| láttad öreg Toldi Miklóst, de feltámadt, megfiatalodott -
443 4, 23| magadat.~Bementek a vén házba, de a pihenésből semmi sem lett.
444 4, 23| lám: bírja-e még? Bírta, de hogy bírta! Nem verte földhöz
445 4, 23| reggel felé szundított el, de mire felragyogott a nap,
446 4, 23| fegyverhordozója. Haj, de furcsa alak! Amint megpillantják,
447 4, 23| Hát azt a hasadt tekenőt?~De Bence úgy tett, mintha ügyet
448 4, 23| még ifjú volt, erős volt, de bizony nehezen ment, csak
449 4, 23| az még délcegen is járni, de haj, ez bizony minden rángatásra
450 4, 23| atyafi! Elragadja a paripája!~De Bence büszkén, megvetően
451 4, 23| emiatt nem mozdul.~No, de erre Bencét is elhagyta
452 4, 23| volna két erős karjára!~De ím, megdördült a jó ismerős
453 4, 23| visszaszerezzem nektek, pulyák!?~De a talián ott volt, csak
454 4, 23| Végigzúg a népen az ijedség, de el is ül hamar, mert a csuklya
455 4, 23| akkor huzakodott neki Toldi, de hogy látta az olasz baját,
456 4, 23| egyszer, összecsapnak kétszer, de egyik sem enged. Megpihennek,
457 4, 23| Megpihennek, újra kezdődik, de az egyik sem tágít. Már
458 4, 23| olasz, menten fűbe harap. De félreugrott s a nagy nekivágásban
459 4, 23| az olaszhoz lódította, de megint kikerülte a halált:
460 4, 23| király kegyelmet kiált, de Toldi nem hallja, pokolba
461 4, 23| elvágtattak Toldi után. De bezzeg özönlött a nép is
462 4, 24| borult az öregember szeme. De jó, hogy a szél homokot
463 4, 24| zokogásba fulladott a szava.~De nini, mi történt! Kerekedett
464 4, 24| kisütött az igazság napja. De még azt se csudálja senki,
465 4, 24| király színe elé (Pedig de türelmetlen várta a király!),
466 4, 24| kapuban a házőrző varga (Hej, de vén legény lett az is! ),
467 4, 24| régi kedves fegyverei. Haj, de kikezdette a rozsda valamennyit!~-
468 4, 24| megfordult az ódon szekrénynek (De cudarul megliggatta a szú!),
469 4, 24| porold ki egy kisnyég! De beletedd az ujjába a kurta
470 4, 24| ragyogó fényes palotába. De míg a király elé jut, sok
471 4, 24| a lantos torkán akadt, de az úrfiak benne voltak a
472 4, 24| zengett, zúgott a palota. De Toldi nem látott; nem hallott,
473 4, 24| nevében! Toldi Miklós, kövess!~De egyszerre ellágyul a hadnagy
474 4, 24| megbocsátasz? Zsémbes voltam... de a szívem... ha vétkeztem,
475 4, 24| magyar népet... szeresd, de a kérgét ne faragd le róla.
|