abbah-bizta | bizto-el-el | el-ve-fedem | fedi-gyont | gyoze-indul | ingat-kiker | kikez-lelke | lelki-megsz | megta-oltoz | olts-rohog | roppe-szine | szinl-tuzbe | tuzod-vissz | visz-zurza
Part, Paragraph
1 2, 12| amibe ma belekap, holnap abbahagyja. Aztán jön a tél, fehérbe
2 1, 4 | a hajlékába, de még sok ablak volt nyitva, onnét az ablakból
3 2, 11| sírta. Naphosszat könyökölt ablakában s nézett, nézett a messze
4 2, 11| megállott, vadul nézte a sötét ablakokat, majd öklével megdöngette
5 1, 4 | kiáltották a kapuk megül, az ablakokból.~Kiálthattak, sikoltozhattak,
6 1, 4 | elég nagy a feje. (Van-e bő abrakja jó Rigó lovamnak? Hát a
7 4, 23| szolgám. Láss a lovam után. Bő abrakot neki. Takarítsd meg ragyogó
8 1, 3 | terített (a tarsoly volt az abrosz), elészedte a sok minden
9 4, 24| Ledobta a csuhát, a sisakot, acélinget s kevés idő múltán a régi
10 1, 2 | igazság? Karján megfeszültek acélizmai, vasmarkában megrecsegett
11 4, 23| csuklya alatt sisak volt, acélsisak: oda se Toldi az ütésnek!
12 2, 12| a fiatal Bence, aki künt ácsorgott, szaladt az urához, odasúgott
13 2, 9 | királlyal. Rég is nem volt ilyen adakozó kedvében. Még haza sem ért
14 3, 15| királynak. Korona helyett hurkot adatott Endre királyfinak! Az vala
15 2, 9 | Mondom, hogy tréfáltam. Addsza már a kezed, legyünk jó
16 1, 2 | Toldi Lőrinc fia vagyok. Adj nekem kardot, buzogányt,
17 2, 9 | nem. Egy korty italt se adjatok nekik. Hanem aztán ott,
18 2, 8 | Lajos, magyarok királya, adjuk tudtára mindeneknek, akiket
19 2, 9 | megkóstolni a magyar bort.~- Adjunk-e nekik? - kérdezte Toldi
20 2, 9 | lóhalálában nyargalt a várba, hírt adni a császárnak: oda Prága,
21 2, 8 | soha senkinek nem voltak adófizető polgárai. Ellenben tanúsítják
22 2, 8 | Magyarország sohasem volt senkinek adófizetője. Következzék erre ötven
23 2, 9 | tagadhassa. Ajándékot hoz - mi adónak tekintjük.~- Helyes - mondotta
24 2, 8 | fizetett, de sőt, nekik adóztak levert idegenek.~De a király
25 3, 22| oldalára is.~- Mit olvasál? Adsza csak ide, hadd olvasom magam.~
26 3, 19| terül el a földön a szép, ágas-bogas szarvú állat. Toldi mindenütt
27 2, 6 | udvar közepéről messzire ágaskodott a kút gémje, ott éppen jól
28 3, 21| folyócska partján, zöldleveles ágból gabalyított kunyhót pillantott
29 1, 3 | kalauzolta. Szegény édesanya, ne aggódj miatta!~ ~
30 1, 4 | kannával!~Nézte Bence, nézte, aggoskodva nézte, vajon mi lesz itt
31 1, 4 | a nap fölkeltében? Így, ágrólszakadtan, üres kézzel,
32 2, 6 | bánom én, ha szegény is, ha ágrólszakadt is, aki győz a harcban.~
33 2, 6 | erősen a szegény szót, az ágrólszakadtat, csak úgy biztatta szemével
34 2, 10| odasompolygott a Piroska ágyába, ölelte, csókolta s bánatát
35 3, 20| éjjeleken kellett fetrengeni ágyában, tehetetlen haragban, hogy
36 3, 22| küldöm a levelemet halálos ágyamról. Nehéz teher nyomja a szívemet,
37 3, 22| szerelmes leányának, halálos ágyán diktálta. Ő maga csak egy
38 2, 6 | hogy Piroska ez egyszer az ágyat vetetlen hagyta, kiröpült
39 2, 9 | úgy ne szolgáljátok, hogy agyatokba rontom arany koronátok!~
40 3, 21| királyt, fektették le puha ágyba, s hogy tudták biztonságban,
41 3, 20| tért eszméletre, akkor is ágyban maradott s hosszú napokon
42 3, 16| oly rosszul bántunk vele. Agyonver, felperzsel!~Eredj, Miklós,
43 4, 24| s lezuhant a medvebőrös ágyra.~- Ó, drága nagyuram - kapkod
44 3, 20| gépeket, állították fel az ágyúkat.~- Csak a vajda meg ne neszelné -
45 2, 12| gazda, nincs gazda, mind ahányan voltak, szégyenkezve kisompolyogtak.
46 3, 18| S ezek az együgyű lelkek ahelyett, hogy csendes imádkozásban
47 4, 24| házába. Úgy volt ott minden, ahogyan három esztendeje hagyta.
48 2, 11| bal kezével odavágott, ahonnét a pajkos szavak nyila rája
49 2, 12| mégis jó, hogy van vára, ahová elrejtőzhetik bánatával.
50 3, 22| nap, hogy hazaindulunk.~- Aj, de okos beszéd, lelkem,
51 2, 9 | Bencének szörnyen lefittyent az ajaka, mikor a sok drága holmit
52 2, 12| egynek sem jött szó az ajakára, aztán körülnéztek bátortalan,
53 1, 3 | az édes szavak árja anyja ajakáról.~Hát azt szóval ki tudná
54 3, 19| vitézi ruhát. Telik a császár ajándékából. Gyerünk, fiú, gyerünk.
55 4, 23| mindjárt két nemes telket ajándékba s egyben a király rendelé
56 3, 22| legvitézebbek. Dicséretben, ajándékban nem fukar a király. Sorra
57 2, 9 | csak udvari néppel, s némi ajándékkal: éppen azért kérlek, küldj
58 3, 15| drágaságokat...~- Szedd föl, vigyed ajándékod! - kiáltott a királyné nagy
59 2, 12| Mikor a király ezt a várat ajándékozta, szomorú kedvvel fogadta
60 2, 10| felháborodott az ördögi teremtés ajánlatán, s öklét rázva kiabált fel:~-
61 2, 6 | még egyebet is mondanék. Ajánlja fel a királynak, hogy lovagi
62 1, 4 | temetőkertben. Istennek ajánlotta a szegény özvegyasszonyt,
63 2, 14| arcon, melegedik a fagyos ajk, nyílik, nyiladozik a lecsukódott
64 3, 16| fénye, ragyogása, hová lett? Ajkán mosoly, de minő mosoly!
65 2, 11| szó sem tud jőni remegő ajkára. De mikor magára marad,
66 2, 11| csókolja a vértől piros ajkat.~- Jer velem, jer velem,
67 3, 21| pedig ezt Toldi kunyhaja ajtajából, nem értette a dolgot, a
68 2, 14| öreg betámolygott a sírbolt ajtaján, élőt talált: koporsójában
69 2, 14| Az egyik lest állott az ajtóban, a másik meg fosztogatta
70 3, 21| egy vitéz - holtan vagy ájultan? ki tudja? elég az, hogy
71 1, 4 | halálra! Most már nem is akad egyetlen vitéz sem, aki
72 1, 5 | daliák, leányok s várták, akad-e ma magyar vitéz, ki a cseh
73 3, 20| szemmel, de egyébként ne akadályozzák a dolgában: lássuk, mire
74 1, 3 | megzörrent a nád. Nyomára akadtak, vége, vége! Testét legyen
75 4, 24| hízelkednek, mindenképpen jóvá akarák tenni, hogy cudarul kicsúfolták.
76 3, 20| vár fokára: ez a király akarata. Nem engedi a dicsőséget
77 1, 3 | szegénykék. Bizony nem akarattal léptem rátok - engesztelte
78 4, 23| lovas vitézt, vajon mit akarhat ez tőle. Az pedig kezdette
79 2, 8 | dédelgetni, ápolgatni, s íme, akárhogy kinőtt is szárnya alól,
80 2, 8 | széllel, mintha csak ki akarna szaladni a világból. Repült
81 2, 10| vígságban, világ pompájában. Akarod-e, Toldi?~Megfagyott a vér
82 2, 9 | megyek hozzá, szemtől szembe akarok állani vele, hadd ismételje
83 3, 21| Hallod-e, te már egyszer akartál bajt vívni Lajos királlyal.
84 2, 11| nyelte volna el. Én is utánuk akartam ugratni, de mire odaértem,
85 3, 16| tarisznyát lehetett volna akasztani. Nézte, nézte Toldi a lovat,
86 3, 17| kenték a gyalázatosságot.~- Akasztófára mind a kettőt! - intett
87 1, 3 | öreg hű szolga. Szó nélkül akasztotta nyakába a tarsolyát, megtörülgette
88 1, 3 | meg.~Pedig György volt az, akiért a ház minden kéménye füstölt.
89 2, 11| meghányta-vetette a dolgát s akképp hányta-vetette, forgatta,
90 4, 23| kikerüli az olasz dárdáját: akkorákat szúr a levegőn az olasz,
91 3, 17| pedig Lajos király akkor Akvile városában, meg is érkezék
92 2, 9 | üti, löki félre a cseh alabárdosokat, vagy három szobán
93 2, 9 | a hűbérese, körös-körül alabárdos vitézek: így várta a császár
94 2, 9 | írásba foglalták, szépen aláírták, lett aztán erre olyan dínomdánom,
95 4, 23| hordozója. Haj, de furcsa alak! Amint megpillantják, röhögésre
96 3, 21| Aztán eltűnt a leány alakja...~Álom volt talán az egész
97 3, 21| s amerre látják daliás alakját, zúg az egetverő éljen.
98 3, 22| benne. Olvasd.~- Megkövetem alásan, felséges királyom, már
99 3, 21| mellé ötven embert, a föld alatti úton éjnek idején menjenek
100 3, 21| Hűséget színleltél nekünk s alattomban folyvást ellenünk dolgoztál.
101 2, 8 | elbizakodván császári hatalmában, alattvalójának merészelt nevezni minket,
102 1, 5 | Mit tehetett Toldi György, alázatosan mosolygott, pedig majd szétvetette
103 2, 9 | De hátha csak színleli az alázatosságot? Mért gyűjtötte össze hadát
104 2, 10| szerelméről, sőt meg is alázta. Nem, nem gyónta meg szíve
105 1, 4 | Csak betakarodjék az Isten áldása, útra kelek én is, s fölkeresem
106 2, 8 | helyett legyen édösapja - áldja meg az Isten.~Még szót sem
107 2, 10| ház. Merthogy fiúval nem áldotta meg Isten, elfordult a kedve
108 0, 1 | mind. Boldog, ha életet áldozhat hazáért, királyért, a magyar
109 3, 19| ezt mi, felség, a magyar alföldön.~Hát ez így volt két-három
110 2, 6 | gondok miatt sokszor nem alhatom. Ej, elég! Nem panaszlok.
111 1, 4 | ege alatt, még egy szín aljában sincsen maradása. Dehogyis
112 2, 10| jaj - nyögött Toldi - minő aljas lélek! Vadállatnál vadabb.
113 1, 4 | közeledett Pesthez. Esteledett, alkonyodott, mire Pest alá ért, a temetőkert
114 2, 7 | csakhogynem egyforma. No, áll-e az alku? Én vívok, s a tied Rozgonyi
115 2, 14| a sírbolthoz lopódzott, álkulcsokkal a zárakat kinyitották, de
116 3, 18| Toldi?~- Ne felejtsd az alkut - tért ki Toldi a kérdés
117 2, 7 | csakhogynem egyforma. No, áll-e az alku? Én vívok, s a tied
118 2, 9 | hozzá, szemtől szembe akarok állani vele, hadd ismételje meg
119 2, 8 | levelestárunkat, s ennek rendjén megállapítottuk, hogy sem az ország, sem
120 1, 4 | Hová mégy, Miklós? Hol állapodol meg? Van-e bár egy kunyhód,
121 3, 21| a vigyázat, azért abban állapodtak meg, hogy összeválogatnak
122 2, 13| elémondja az ő keserves állapotját. Úgy tett, ahogy elgondolta:
123 3, 20| tövéről-hegyére elmondom a várnak állását.~- Nos, ha igazat beszélsz -
124 3, 19| Pejkónak, ölelte, csókolta a hű állatot, ki vígan nyerített, mintha
125 1, 4 | merőn szembenézett a bőszült állattal. Az pedig megtorpant egy-két
126 2, 7 | amint Lőrincre néz, aki áll, álldogál bambán, szégyenkezve.~-
127 2, 14| tudta, mi történt. Állt, álldogált, majd leült s várt egész
128 1, 4 | tépett, szaggatott ruháján: állhat-e így a király elébe Toldi
129 2, 10| háborgott. Ha csak talpra állhatna! Motozta, kereste a kardját,
130 3, 18| hajh, késő volt már! Nem állhattam elé: én voltam a győztes,
131 3, 17| Velencébe, ottan törvény elé állítjuk: hadd tegyen a törvény igazságot.~-
132 2, 6 | másszor lókupec képében állított be ide-oda, most meg mint
133 3, 19| találtak kolostort, be is állítottak, de bizony Toldit sehol
134 3, 20| hágcsókat, faltörő gépeket, állították fel az ágyúkat.~- Csak a
135 3, 18| kijusson az országból. Csak ne állítsák világi törvény elé. Csak
136 1, 4 | akadt ember, aki elébe mer állni. Nemcsak hogy elébe állott
137 1, 4 | özvegyasszony fiaiért bosszút állok, ha addig élnék is.~Lecsillapodott
138 3, 17| én raboltam? Te csak őrt állottál.~- Úgy? Hát nem te futottál
139 2, 11| sütve, a szájában piros alma mosolygott - csuda-e, ha
140 1, 3 | Ha ő most meglepné éjjeli álmában! Hej, ha...~- Távozz tőlem,
141 3, 18| megpihennem. Hányszor járok álmaimban egykori hazámban!~- Szegény
142 1, 4 | az országút szélén ott álmaskodott egy csárda, üres volt, csendes
143 2, 6 | mint ahogy szedegetik az almát a fáról, mely földig hajolt
144 1, 4 | morgósadta, hát ez mi a csuda? - álmélkodott Bence.~No, ha eltört a kés,
145 3, 18| Álom volt az, testvér, álmodat beszéled - mondotta az ifjú.~-
146 3, 22| hamarjában ébren van-e, álmodik-e, a füle csengett talán?
147 2, 10| némán, üresen szomorkodott.~Álmodni sem merte volna Rozgonyi
148 2, 8 | álom Miklós szemére is, s álmodott szépet, gyönyörűt: Piroskát
149 2, 14| csakugyan él-e Piroska. Nem álmodott-e? De mire visszaért, zárva
150 2, 12| hogy az ő álmodozása hiú álmodozás s e pillanatokban mérhetetlen
151 2, 12| pillanatra felejti, hogy az ő álmodozása hiú álmodozás s e pillanatokban
152 3, 21| álmot, de azt, tudom, nem álmodtad, hogy Anikó húgod itt van
153 1, 2 | ott fekszenek az ökrök is álmosan, kérődzve. Még arra is lusta
154 1, 4 | Hányan alusszák itt örök álmukat, vaj’ ki tudná megmondani?
155 1, 4 | hogy felragyogott György álnok arca! Nem is két-, de hétrét
156 3, 21| Gyönyörű, hosszú haj bomlott ki alóla!~- Leány! Leány!~Abban a
157 1, 2 | Hányszor látta őket már - álomban, hányszor! De lám, imetten
158 1, 3 | alszik az édesanyja. Vajon alszik-e? Szeretne kopogtatni az
159 3, 17| a szemem. Vigyázz, amíg alszom.~- Csak aludjék, leányasszony,
160 3, 16| ki a vigasztalásból, az áltatásból. Hogy tud mást vigasztalni,
161 3, 16| ha olyan vékony is!~Így altatja, csitítgatja Piroska a szép
162 3, 17| Vigyázz, amíg alszom.~- Csak aludjék, leányasszony, ne féljen,
163 1, 4 | egy nagy birodalom. Hányan alusszák itt örök álmukat, vaj’ ki
164 3, 19| erdőben. Nézd azt a várat, ama hegy tetején. Ottan szállásolunk.
165 1, 5 | kérdezte, faggatta ezt is, meg amazt is.~Senki sem ismerte a
166 3, 21| Parancsolod: beugratok, ámbár tudom, hogy elsodor az ár.
167 4, 23| pajzsot cipelt az atyafi, amegül kikandikált egy rozsdás
168 2, 9 | ezer akkora bánat, mint amekkora volt, akkor is felkacagott
169 2, 10| mi volt testének sajgása amellett, ahogy a szíve sajogott,
170 3, 22| odaugrat lován a hintóhoz, amelyben anyja ül, csókkal borítja
171 3, 21| ablakon dobták ki holttestét, amelyen szegény Endre királyét...
172 2, 9 | nevére íratta Szalonta várát, amelyhez járt ötvennyolc telek, nagy
173 2, 11| volt az igazi imádság, az, amelynek hangos szava nem volt: eljött
174 2, 9 | ihatott boldog-boldogtalan, amennyi beléfért, népség, katonaság:
175 2, 8 | mondott, talán többet is, mint amennyit kellett volna. - Szegény
176 2, 12| rombol, épít, újra rombol, amibe ma belekap, holnap abbahagyja.
177 3, 16| s megbosszulja rajtunk, amiérthogy oly rosszul bántunk vele.
178 1, 3 | Rég volt, nagyon rég volt, amikről te szóltál...~- De igaz
179 1, 2 | áll. Pedig Toldi Miklós amily erős vala testében, oly
180 1, 3 | volna. Csuda dolgot látott, amilyet már rég nem: ahány kémény
181 3, 17| csudálkozástól: olyasvalamit látott, aminőt soha. Egy nagy sereg ember,
182 1, 2 | nemesi voltát, annak vélték, amivé tette őt a bátyja: parasztnak!~
183 1, 5 | csak oda, nézz már! Ki jön amott feléd kiterjesztett karral?
184 2, 8 | a nagyasszony, Miklósnak amúgy sincs rá többé szüksége,
185 3, 16| amíglen eljönne érette a halál angyala, vonuljon el csöndes kolostorba.
186 2, 10| lelke hófehér, aki beillenék angyaloknak seregébe s akit ő oly durván
187 2, 8 | szeleverdi lánya! Volt része Anikónak a pirongató szóban, de még
188 2, 9 | Lajos király. Voltak három annyin, mint a magyar vitézek,
189 1, 4 | jövök.~- Meghalt tán az anyád, a derék nagyasszony?~-
190 1, 3 | oda se neki! De míg az anyafarkassal küzsdölődött, jaj, mi történt!
191 1, 3 | markával nyakba szorította az anyafarkast, hogy egyszerre kidülledt
192 3, 18| egykori hazámba! Az édes anyaföldre. Csodálatos érzés, nem hágy
193 1, 5 | kiterjesztett karral? Mint az anyamadár az édes fiához, akit rég
194 1, 3 | egyszer láthatnám, édes jó anyámat! Ha még egyszer borulhatnék
195 3, 15| otthon nyugovása a szegény anyának.~- Fogj be, öreg Bence,
196 3, 18| vívtál, mi köze ehhez az anyaszentegyháznak? Ezért a bűnödért ki nem
197 3, 22| pecsételték meg a békét.~- Szegény apa! - sóhajtott ismét a király
198 3, 22| rabolt, erre esküt tennék, ha apáca voltom nem tiltaná. Mikor
199 2, 6 | szóval sem mondok ellent az apádnak. Ha nem is volnál tán királyi
200 3, 21| gázolt a Szelén. (Nagyon apadt a víz az elmúlt éjszakán.)
201 2, 6 | most jön a füllentés.) Apátiban van házunk, földünk, s becsületes
202 2, 14| megsajnálta, Piroskával együtt apját is siratta. Erővel szakítják
203 2, 8 | melengetni, dédelgetni, ápolgatni, s íme, akárhogy kinőtt
204 2, 9 | Prágába...~Egy szó, mint száz: aprajára meghányták-vetették a tervet,
205 4, 24| botomat! Másszor megfeddenéd apró kölykeidet, hogy ne csúfolnák
206 2, 7 | derék legény ő is... Apám apródja volt...~Aztán tovább űzi-fűzi
207 3, 21| ámbár tudom, hogy elsodor az ár. Nagyon sebes ez most!~-
208 3, 21| halálfélelmet: ím, a rohanó áradat ragadja Anikót is. Itt a
209 3, 21| nosza, beugratott a sebes áradatba - aztán úsztat beljebb,
210 2, 14| édes szép Piroskám!~Így áradott Toldi ajkáról a lelkes beszéd,
211 1, 3 | fele, édes szép magzatom! - áradozott az édes szavak árja anyja
212 2, 7 | fegyverek, övek, mentekötők, arannyal, gyémánttal gazdagon kirakva.
213 3, 15| Azt hiszed, nincs nekem aranyam, gyémántom? Inkább mondass
214 3, 15| menjen üres kézzel... Ihol az aranykoszorú, gyémánttal, rubinttal ékes:
215 2, 9 | fűzte, fűzögette Miklós az aranyszálú gondolatokat, festette,
216 2, 9 | nyereggel! Ragyogtak az aranytól, ezüsttől, csillogó díszektől.
217 2, 12| nem is hervadozna ez az arc, az ő szívét sem szaggatná,
218 2, 13| termete, emián fonnyadott arcának rózsája.~- Meg kell halnod,
219 3, 19| nem halok meg addig, míg arcodnak könnyét újratámadt jó híremmel
220 2, 14| Piros vér eregél a hófehér arcon, melegedik a fagyos ajk,
221 2, 9 | Csak mutassatok nyájas arcot.~Há’szen mutattak is, jelekkel
222 2, 11| ellágyulás, a megilletődés: arcuk nem mutatja, mi forr, mi
223 1, 3 | áradozott az édes szavak árja anyja ajakáról.~Hát azt
224 3, 20| hátra, ezen az éjszakán az árkot összevágják az Otranto folyóval,
225 3, 17| patak mellett, narancsfának árnyékában, Bence pányvára ereszté
226 2, 8 | Hiába mosolyogsz, látom az árnyékát a mosolygásodnak!~Ím, már
227 3, 20| pillanatban lezuhant az iszapos árokba a magyarok vitéz nagy királya.
228 3, 20| Eszméletlen fekszik az árokban. De már ott van mellette
229 3, 20| voltak.~- Eltűnt, felség. Az árokból kihozta felségedet, a sátrába
230 3, 21| gondolt volna? De sohasem árt a vigyázat, azért abban
231 3, 15| királyném, az nem lehet igaz. Ártatlant ért a vád, az érseknek átka.
232 3, 20| kopja, mint a jégeső, de nem ártott ennek semmi: nem fogta testét
233 3, 21| ettem gombát, hogy nektek áruljam el a drága titkot, azután
234 2, 9 | ez a játék: hívott vendég áruló módjára lépjen egy városba.
235 3, 21| király rendelé. Lefejezték az árulót, s azon az ablakon dobták
236 1, 4 | eszeveszetten? Sem nem tűz, sem nem árvíz, egy vadul száguldó bika
237 3, 20| Ahogy közeledtek a várhoz az ásással, éjjelre kellett hagyniok
238 4, 23| fejfát mellé; elég ennek az ásónak nyele.~Hej, szegény Bence,
239 4, 23| pillanatra, de nem felelt, ásott tovább. Ám a tekintete biztatta
240 4, 23| temetőkertbe, s ott egy nagy ásóval gödröt ás. Hossza, szélessége -
241 4, 23| szólal meg félénken -, kinek ássa a sírt? Nem halt meg itt
242 2, 12| Rozgonyi Piroska annak az asszonya? Lám, mégis jó, hogy van
243 3, 20| hagyniok a munkát s amit éjjel ástak, reggelre befödték födéllel:
244 4, 23| hordták...~Akkor már meg volt ásva a gödör: csak ősz feje látszott
245 2, 10| kapott test újra sorvadott, aszott, szegény Toldi Miklós kegyetlen
246 3, 22| mellett. Halomra gyűlt az asztalán a sok mindenféle levél,
247 2, 6 | király, királyok, fejedelmek asztalánál (közbe-közbe a maga asztala
248 2, 7 | táncra, recsegtek-ropogtak az asztalok, székek, összebújva nézték
249 2, 7 | zene, a bús magyar zene. Asztalokhoz ülnek a fényes vendégek.
250 2, 6 | Egy szempillantás alatt asztalon termett az ízes vacsora,
251 3, 21| hirtelen lefordították az asztalról a fehér terítőt, s ím, fekete
252 1, 3 | kulacs nyakát.~Szép rendesen asztalt terített (a tarsoly volt
253 3, 17| bebocsáták a király elé, átadá a dózse levelét s szóval
254 1, 5 | áteveznek Budára, ottan átadják a fejér tollat a cseh vitéznek:
255 2, 12| vad tivornyáknak, aztán átaladá a kulcsot a várnagynak s
256 4, 24| elé jut, sok szobán kell átalhaladnia. S amerre megy, mindenütt
257 2, 12| Lőrinchez, a gyávához, aki nem átallotta hitvány módon szerezni meg
258 1, 5 | tollat, csolnakra ülnek, áteveznek Budára, ottan átadják a
259 3, 18| elegyedve, egyszer csak átjutok egykori hazámba! Az édes
260 3, 18| királynak haragját, az érseknek átkát, csak ő ne átkozott volna
261 3, 20| király. Még megelőz a barát! Átkiáltott neki:~- Hé, barát, hé! Utánam,
262 3, 22| elaléltam. Visszavonom az átkomat. Mindent megbocsátok. Nem
263 3, 18| Ezért a bűnödért ki nem átkozhatott.~- Nem is törődött ezzel
264 3, 22| esztergomi érsek még meg is átkozta. Felséges királyom! Meggyóntam
265 2, 14| tapogatja halotti köntösét, majd átnéz a másik koporsóra, onnét
266 1, 5 | kalapját lengeti. Minden szem átszalad a pesti oldalra, s ím, látják,
267 2, 8 | tanúsítják régi írások, hogy Attilának, Isten ostorának adózott
268 2, 10| zuhanáson, dördülésen is áttör Miklós bömbölése: a ketrecbe
269 1, 5 | teremnek a király vitézei, átveszik a fehér tollat, csolnakra
270 1, 5 | ismeretlen vitéz?), ő meg hogy átvette, menten csolnakba ült, s
271 3, 21| hogy hol lehetne legjobban átvezetni rajta a seregét. Mert készülődött
272 2, 13| jöttek a szolgák, hajón átvitték a holttestet, s mikor éppen
273 3, 21| várban a hercegek, Lajos atyafiai, véréből való vérek, de
274 3, 19| Nézte Toldi, nézte a cseh atyafiak kínlódását, szuszmotolódását,
275 2, 6 | földje, magam szerzeménye az atyafiaké lesz, akik leskelődnek az
276 3, 18| amikor ez történt. Egyik atyámfia menekült valahogy. Megmentett
277 2, 6 | fényes királyi ruháját, avatag dolmányt vett föl magára,
278 3, 21| lovagot, ő maga megy azzal Aversza alá, a vajda pedig menjen
279 3, 21| Éppen akkor jött a követ Averszából, jelentette, hogy bajban
280 3, 21| a király után, egyenesen Averszának: szükség lehet rájuk ott
281 3, 21| Hej, ha tudnád, ki van Averszánál. Láttál te sok álmot, de
282 3, 21| munkában” van, hagyja félbe, Averszát kell bevenni. Oda szorult
283 4, 23| sem méltatva kocog tovább, azaz kocogna, ha egyszerre csak
284 3, 20| uram, az erdélyi vajda. Azazhogy, be sem kellett venni: önként
285 1, 3 | legények mellől a lándzsákat, azokkal földre szegezte a ruhájukat -
286 2, 7 | deszkapódiumok húzódtak körbe, azokon verték fel a sátrakat, sátrak
287 1, 4 | látott, rajta két keresztet s azokra borulva keservesen sírt,
288 2, 11| ráborul, esdekel, könnyével áztatja Toldi Miklós kezét: ne,
289 2, 7 | tulipánom!~Ébredez Piroska, bágyadtan néz körül, s szint’ elalél
290 4, 23| de hogy látta az olasz baját, visszarántotta kardját
291 4, 23| háromszor kiáltott már a bajhirdető is: Magyarok! Vitézek! Ki
292 3, 21| had. Középen megjelentek a bajmesterek, az igazlátók, aztán egyszerre
293 2, 10| kegyelme fiút adott az öreg bajnoknak, hej! de megfiatalodott
294 4, 24| Halállal vívódik! Oh, derék bajnokom! Nem, nem engedem, hogy
295 2, 12| nem faggatja senki: mi bajod, Toldi? Nem vigasztalják
296 4, 24| Hagyjad, fiam, hagyjad. Az én bajomnak nincsen orvossága. Lejárt
297 1, 5 | cseh vitéznek: ez a jele a bajrahívásnak. Vérpiros tollat ád cserébe
298 3, 22| fiam! - büszkén pödörte meg bajszát a vén Bence.~Aztán sor került
299 2, 11| Gyere hozzánk vacsorára, bajtárs. Csak hármacskán leszünk.
300 4, 23| vissza s vigyed hírül öreg bajtársaimnak: sír fenekén láttad öreg
301 2, 7 | érette, leverném valamennyi bajtársamat: elég-e ez arra, hogy szeressen
302 3, 20| fokára, látja, hogy az a rőt bajuszos, rőt szakállas barát fél
303 2, 7 | mondják a vitézek.~Vége a bajvívásnak, vége. Toldi nagy kényesen
304 2, 6 | leány, ki legvitézebb lesz a bajvívók között.~És alá volt írva:
305 3, 17| mendegélt Toldi Miklós, baktatott elébb-elébb a leromlott
306 3, 19| orvossága nincsen.~- Ej, ej, balga beszéd. Jere velem. Öltözzél
307 4, 23| lóg szekerce, buzogány. És ballag utána nagy idétlenül, sovány
308 4, 23| az előre. Se jobbra, se balra. Mi baja eshetett a szegény
309 1, 4 | merre forduljon, jobbra-e, balra-e. Céltalan ődöngött fel s
310 1, 3 | körül, feje fölött, jobbról, balról, mindenfelől. A „túzok”
311 2, 9 | Aztán lóvakaró, cingomb. Balta, fövenyóra, vasaló, bőrlámpás,
312 2, 9 | féltették a királyt, hátha balul üt ki a vakmerő kaland.
313 2, 7 | Lőrincre néz, aki áll, álldogál bambán, szégyenkezve.~- Nem, ezt
314 4, 24| kifordult az ajtón, s hogy a bámészkodó sokaság ne követhesse, a
315 4, 24| király csak állott, állott, a bámulattól megmeredten, még nem tudja,
316 3, 19| városon, útszéli korcsmákban pengette a szomorú nótákat,
317 2, 12| inkább senyvedjen el emésztő bánatában, inkább haljon meg szörnyű
318 2, 12| vára, ahová elrejtőzhetik bánatával. Ahol senkinek sem tartozik
319 1, 4 | nem halt meg, de van nagy bánatban. Felséges királyom, nehéz
320 2, 8 | igen, Miklós nagy bújában, bánatjában ki akart szaladni a világból,
321 2, 14| Van-e nagyobb bánat az ő bánatjánál? Aki látta, megsajnálta,
322 2, 8 | mégiscsak oda siet hozzá szíve bánatjával! Hiába, hiába! Lehetsz világ
323 2, 8 | édesanyádnak? Ki érti meg úgy bánatodat, mint az anyai szív? Ha
324 2, 10| s szeretlek tégedet a te bánatodban. Óh, nézz a szemembe! Bánat
325 2, 13| hogy lehervadtam nehéz bánatomban!~- Lehervadott, elfonnyadott...
326 3, 16| nap után a szép Örzse, a bánatos királykisasszony - nincs
327 2, 8 | csókodról éreztem, hogy bánattal jöttél, az kergetett haza.
328 2, 6 | Igyál, öcsém! Temessük borba bánatunkat!~Koccintottak, ittak, de
329 2, 11| beszéd! Hogy én rosszul bánjak az én Piroskámmal! Szeretjük
330 2, 7 | készülnek újabb viadalra. Mit bánják, hogy ördög! Újra verekesznek
331 1, 3 | érdemelné meg, hogy így bánjon el vele, ahogy elbánt ezekkel
332 2, 12| szíve szerint búsulhatott, bánkódhatott. Egyedül volt a nagy, kongó
333 2, 11| Lőrinc. Hogyha rosszul bánnál vele, hát akkor elmennék,
334 2, 13| díszétől megfosztották (Bánta is ő, csakhogy Toldit vasra
335 2, 12| bujdosott, de mégsem merte bántani Piroskát: félt, hogy Toldi
336 3, 21| Magyar vagyok én is. Nem lesz bántódásod.~- Ha magyar vagy, lovag
337 2, 13| sem szóval, sem kézzel nem bántotta Piroskát. Hervadott, fonnyadott
338 1, 5 | téged soha, egymást nem bántottuk mind e mái napig, nosza,
339 2, 6 | ez a szikrádzó szem: ne bántsd a királyt! Szent és sérthetetlen!~
340 3, 16| amiérthogy oly rosszul bántunk vele. Agyonver, felperzsel!~
341 3, 19| határozták, hogy már csak együtt barangolnak, míg Toldit valamelyik kolostor
342 2, 11| Nézzetek ide, hogy szelídült báránnyá a vérszomjas tigris. Szép
343 2, 12| táncoltak, hortyogtak fia barátai. A jó öregasszony undorodva
344 4, 23| Toldi Miklós! Régi, öreg barátaid küldöttek, hadd lássam:
345 3, 21| Lám, lám - panaszolá barátjának -, meg sem ismert a király.
346 3, 21| tűnt el ő semerre. Kobzos barátjával mindég nyomon követte a
347 4, 24| engem? Lajos vagyok. Régi jó barátod. Lajos, nem a király. Oh,
348 3, 16| sepergetett, szolgálta a barátokat nappal, imádkozott éjjel;
349 3, 16| együtt. Vigyük a vizet a barátoknak. Hadd nevessenek rajtunk.
350 3, 22| az én hű társamat, kobzos barátomat.~- Hívjad, hívjad.~Belépett
351 3, 16| leüsse a gárgyánt, le mind a barátot és összevissza rombolja
352 3, 19| egybesereglett lovagokat s intett barátságosan, kegyesen Toldinak:~- No
353 3, 22| ne félj éntőlem, a csúnya baráttól. Nem ismersz-e reám?~- Bátyám,
354 3, 21| király magában. - Derék fiú, bárki fia légyen.~Az volt, az,
355 3, 20| is elég gondot adott neki Barletta vára. Sok meleg napja volt,
356 3, 17| félve a király színe elé bátorkodott s mondá egymás után, amint
357 2, 6 | A szíves szóra beljebb bátorodott a király, lovát megitatta,
358 1, 5 | megfutamodott a cseh óriás bátorsága! Meg sem állott, míg az
359 3, 20| alatt aztán dolgozhattak bátorsággal reggeltől estig. Közben
360 3, 22| röviden:~- Eredj, mondjad a bátyádnak, hogy jelentheti magát nálam
361 2, 9 | kaláccsal vár a te szerető bátyádurad.” Lajos király pedig, ahogy
362 1, 3 | Hát miféle szív lehet az ő bátyjában, hogy őt gyűlöli, halálra
363 1, 2 | Szántson, vessen, izzadjon a bátyjáért. Hát ez igazság? Karján
364 3, 22| talán? Hogy ő szóljon a bátyjának! De hol az én bátyám? Itt
365 1, 2 | édesapja! Ha ő is Rigó lován beállhatna a daliák sorába, mehetne
366 2, 13| kevélyen végigment az utcán, beállított Tar Lőrinchez, elémondta
367 3, 16| monostort pillantott meg.~- Beállok barátnak! - mondotta magában
368 3, 18| én is kolostorba léptem, beállottam a barátok közé. De itt sem
369 2, 6 | csak nem tessékelik ki, ha bebátorkodik, fűzte tovább gondolatját.
370 3, 17| a dózse követje, s hogy bebocsáták a király elé, átadá a dózse
371 1, 3 | gyilkos lettem, s feketén beborult az ég énfelettem. Nincs
372 1, 5 | el nem nyelte. Kényesen becegve, fejét dacosra szegve léptetett
373 2, 10| Féreg egyen meg hát!~Arra becsapta a kis lappancs-ajtót, szörnyű
374 4, 24| rettentően megsuhogtatá, aztán a becsődült udvari népen keresztülgá
375 2, 8 | követje. Ez az illendőség? Így becsül meg engem? Mond meg az uradnak,
376 3, 17| köztük! Neve meggyalázva. Becsülete sárba tiporva. Kiverték
377 2, 7 | immár, mindegy... Bajnok becsületem be vagyon szennyezve. Hallod,
378 3, 18| leszámoltam volt lovagi becsületemmel is, csak hogy ne azé a másé,
379 0, 1 | tűrt foltot maga s népe becsületén. S ha hadba kellett szállani -
380 4, 24| no, nézz oda: milyen nagy becsületje van most Bencének is. Körülfogják,
381 2, 6 | asztalfőre: ennél jobban meg nem becsülhették volna, ha igazi képében
382 2, 11| ugratni, de mire odaértem, bedöndült a kapu az orrom előtt. Én
383 2, 6 | is ütött rája, s szépen bedugta az írást a vánkosok közé.
384 1, 3 | volnál? Ugyehogy nem ettél befaló falást sem, mióta eljöttél?
385 2, 14| úgy viszik a két koporsót, befektetik a Gellérthegy oldalába,
386 3, 20| amit éjjel ástak, reggelre befödték födéllel: az alatt aztán
387 2, 14| reá! Átkozott az is, aki befogadja. Aki kenyeret ad neki! Aki
388 3, 16| erősen szánja-bánja; ha befogadják barátnak, szent életet él,
389 3, 17| végignézte az ifjút -, de hát befogadlak. Majd meglátjuk, mit tudsz.
390 1, 4 | öreg volt a ló is), oszt befordultak a csárdába:~- Bort ide,
391 3, 22| engedje meg nékem, hogy behívjam az én hű társamat, kobzos
392 3, 17| Hogy lássalak, mikor behunyom a szememet? - nevetett Anikó.
393 2, 10| Akinek lelke hófehér, aki beillenék angyaloknak seregébe s akit
394 2, 7 | lány, Miklós! Kerek földet bejárhatnád, s tudom, párját nem találnád.~
395 2, 12| asszony háza! Újra meg újra bejárja a várat, képzelete rakosgatja
396 2, 9 | magukat, aztán - nincs, aki bejelentse a magyarok királyát, s hát
397 2, 14| ha valami szerént mégis bejuthatnának, megzavarta gonosz munkájukban
398 2, 9 | ilyen békesség. Micsoda béke az, ha elébb vér sem folyt?
399 3, 22| ezzel pecsételték meg a békét.~- Szegény apa! - sóhajtott
400 4, 23| erre Bencét is elhagyta béketűrése, rárivallt a kamaszokra:~-
401 3, 17| vannak, megkötözött kézzel, bekísérjük Velencébe, ottan törvény
402 1, 4 | Megállott a temetőkert szélén, belebámult a mulandóság szomorú birodalmába.
403 1, 4 | Vasszelence vala a kenyér belében, ebbe törött a kés! S hát
404 2, 7 | lába közé ejtette a rúdját: belebotlott a ló, meglódult Butkai,
405 2, 10| szabaduljak s kezemre kapjalak, beléd fojtom ördögi lelkedet!~-
406 2, 13| előre, Duna partjára. Ottan beledobta egy csónakba: el Duna szigetjére!
407 2, 9 | boldog-boldogtalan, amennyi beléfért, népség, katonaság: hadd
408 2, 7 | adtam. Legyen övé, bírja, ha belehalok is!~Lopva visszakerült Lőrinc
409 2, 13| utcára, míg Toldi Budán lesz? Beleizzadott szegény Lőrinc, aztán meg
410 2, 12| épít, újra rombol, amibe ma belekap, holnap abbahagyja. Aztán
411 2, 11| köszönt jó messziről, aztán belekapaszkodott Toldiba, kikérdezte, hol
412 3, 17| megértett s ez kegyetlenül belemarkolt a szívébe: haragszik a király
413 2, 12| ki-kiment a vár falára, onnét belemeredhetett a nagy, a végtelen messzeségbe,
414 2, 10| lassanként magához tért, szeme belemeredt a vak sötétségbe: vajon
415 3, 17| kezében lándzsa, a szeme belémeredt a messzeségbe, aztán járt
416 2, 10| sors könyvében: öreg szíve belényugodott. Büszke öröm töltötte el
417 1, 4 | zacskaját, szép sorjában belépengette a kilencvenkilenc aranyat,
418 2, 9 | kérnék-e erre: nagy zajjal belépnek a nagy palotába, ahol a
419 2, 14| nagy sziklától nem tudtak belépni a sírboltba. Ám egyszerre,
420 3, 22| megérkeztek a kalibához s hogy oda beléptek: mindjárt átölelte két erős
421 2, 10| Lőrincé lesz csak azért is, ha belepusztul is, de százegyszer, ezeregyszer
422 4, 24| porold ki egy kisnyég! De beletedd az ujjába a kurta buzogányt.
423 3, 16| Toldi Miklós lassanként beletörődött alacsony sorsába: hordotta
424 3, 20| Hiába, a kő széle mégiscsak beleütődött a király vállába s abban
425 3, 21| szó, se beszéd, maga is beleugratott, oda, hol legsebesebben
426 3, 19| fogadja. Mentek, mendegéltek, beljebb-beljebb Csehországba, itt is, ott
427 2, 9 | riadalom támadt, csakúgy belódult a terembe egy porlepte hírnök,
428 3, 18| király emberei, éjnek idején belopództam a sírboltba s hallj csudát:
429 1, 4 | kicsordult a könny szeméből. Egy belső hang mondta: eredj, eredj,
430 1, 3 | csak megszólalt egy hang belülről: Miklós, Miklós! Hát csakugyan
431 3, 21| aztán ország-világ gyávának bélyegezze a magyarok királyát?~Kont
432 3, 21| azt sem engedte meg, hogy bemenjenek a várba. Ott pusztít a fekete
433 3, 17| megállapodtak, mindenekelőtte bemennének a csudaszép városba, melynek
434 3, 18| félre-félrehúzódnak sűrű rengetegben, ott esznek, isznak, tivornyáznak
435 1, 3 | Bence, Bence, édes öreg Bencém! - kiáltott Miklós, s nyakába
436 1, 4 | hűséges cselédem, csak egyedül benned vagyon bizodalmam. Hű cselédje
437 4, 23| parittya lógott, akkora kő bennük, mint a fejem. A nyereg
438 1, 3 | pedig szépen belépett a benyíló szobába. Ott ült az édesanyja
439 2, 12| mit lásson, mikor a házba benyitott. Szinte visszatántorodott
440 1, 4 | szétvetette a csárdát: a kelő nap bepislantott, az is megcsudálta deli
441 1, 3 | világ, megyek, nem leszek béresed. Megyek, ámde elébb add
442 1, 3 | aszerint felel:~- Szénát hord a béresekkel. Hazahívassam?~- Csak hordja,
443 1, 3 | dolgozom serényen. Többet hat béresnél. De már ennek vége. Nagy
444 4, 24| nem látott; nem hallott, berohant a királyhoz. Szeme vérben
445 2, 8 | tőle hozott üzenetet Lökös Bertalan, olyan üzenetet, hogy hallatára
446 2, 8 | szólította meg az ifjú Lökös Bertalant:~- Téged küldött hozzám
447 3, 22| jött a király lovásza, Bessenyei János s mondá hangos, örvendező
448 1, 3 | nagyot rúg a lábával a bestián, de akkorát rúg rajta, hogy
449 4, 24| asztalra, úgy lecsapta, hogy beszakadt az asztal - hej, szegény
450 2, 9 | harangok, s a kapuban ékes beszéddel üdvözlé az érsek. Aztán
451 1, 4 | Helyes, György, helyes a beszéded - bólintgatott a király. -
452 2, 8 | nem kerítek nagy feneket a beszédemnek: emlékszik-e, kis uram,
453 2, 6 | hirtelen fordított egyet a beszéden. S merthogy éppen kifordult
454 2, 7 | mert sokáig tartott a követ beszédje. Közben folyton változott
455 3, 18| volt az, testvér, álmodat beszéled - mondotta az ifjú.~- Nem,
456 1, 4 | nyitva, onnét az ablakból beszélték nagy bátorságban, hogy mi
457 3, 18| valamikor régen, én is beszéltem ezen a nyelven... Rég volt,
458 3, 22| a fátyolt...~- Arról még beszélünk, édesanyám, lelkem! - mondotta
459 3, 19| szépen felkötjük. Aztán úgy beszeplőzöm az arcodat, hogy édesanyád
460 3, 21| látott a sötét zugban senkit. Beszólt: nem válaszolt senki. Mit
461 1, 4 | szívem mindenütt kíséri. Csak betakarodjék az Isten áldása, útra kelek
462 2, 13| hányszor megverte! Annak a betegje...~Így zaklatták lelkét,
463 2, 11| mendegéltem, osztán egy csárdába betértem, ottan vártam a gazdámat
464 2, 6 | garádicson. Onnét szépen betessékelték a nagy ebédlőházba:~- Isten
465 3, 20| a mi embereink egy része betódult a vár kapuján, másik része
466 2, 9 | Csehországnak... magyarok betörtek... Hadainkat szétverték...
467 3, 22| királyom, már én csak az öreg betűs írást tudom elolvasni...~-
468 1, 2 | nagyasszony. Valami írást betűzgetett. Megtelt a szeme könnyel:
469 1, 2 | édesanyja a György levelét betűzgeti, ő kint van a réten. A rekkenő
470 1, 2 | könnyével. Újra meg újra betűzgette a levelet, mintha nem hinne
471 1, 5 | Buda felől a cseh óriás, beugrat a korláton, lovát táncoltatja,
472 3, 21| a halálom. Parancsolod: beugratok, ámbár tudom, hogy elsodor
473 3, 21| vezetve a Pejkót, nosza, beugratott a sebes áradatba - aztán
474 3, 21| megfojtották, te voltál az első, ki bevádoltad nálunk Johannát. Hűséget
475 3, 17| elmegyünk egy ötvöshöz, annál beváltatjuk a drágaságokat s aztán,
476 3, 17| enyém, cimbora! Majd én beváltatom a magam részét, te is váltasd
477 3, 21| magyarok. Hogy a várat is bevegyék, nagyobb erő kellett arra.
478 2, 8 | öreg Bence, került-fordult, bevezette nagy legény fiát (Bezzeg
479 3, 20| semmit sem találtak nála, bevezették a király színe elé. Ott
480 3, 16| Úgy tett, ahogy gondolta: bezörgetett a monostor kapuján, a gárgyán
481 1, 3 | Fel-felrebbentek előtte vadrucák, bíbicek s mindenféle vízimadarak:
482 1, 2 | nem rezzent, a rúd meg nem billent. Ebből megérthették a vitéz
483 3, 19| bújt, nagy erős vállával billentett rajta egyet, s hát a hintó
484 1, 3 | a Szilajt, a Csákót, a Bimbót, a te szép ökreidet? Hát
485 1, 4 | Szégyen és gyalázat, senki sem bír vele. Majd telekürtöli az
486 4, 23| Toldi Miklós. Hadd lám: bírja-e még? Bírta, de hogy bírta!
487 3, 21| terelte valamennyit, akárcsak birkák lettek volna, mindahányan
488 2, 7 | lóg oda, mintha nem is bírná, Isten csudája, hogy ki
489 4, 23| az én jó paripám! S csak bírnám én is erővel, mint akkor!
490 1, 4 | belebámult a mulandóság szomorú birodalmába. Nagy városnak nagy a temetője:
491 1, 3 | hánytak széles jókedvükben, birokra keltek, küzsdölődtek, nagyokat
492 2, 8 | mondok, hogy mióta az eszemet bírom, a Toldi nemzetség kenyerét
493 3, 22| tudom. Birtok helyett kapsz birtokot. Név helyett nevet.~- Nevet
494 2, 6 | az élet. A gazdag el ne bizakodjon, a szegény el ne csüggedjen.
495 2, 8 | országban, te meg szabad volnál: bíznál-e abban, hogy magad erejével
496 1, 4 | csak egyedül benned vagyon bizodalmam. Hű cselédje voltál néhai
497 3, 21| baj volt, hogy nem tudtak bizonyosat: mely napon jön a király.~-
498 3, 18| Istenen kívül nincs más bizonyságom. Eddig tart az én bűnöm,
499 1, 4 | fülelni! - de csak egymás biztatásánál maradtak, senki sem mert
500 4, 23| nem állana lova s hiába biztatja, nem megy az előre. Se jobbra,
501 2, 9 | a kezdet nem volt erősen biztató: mindjárt a határnál akkora
502 2, 8 | vitéz lesz kigyelmedből, biztattam is eleget, hogy álljon katonának,
503 1, 4 | ordítozva a mészároslegények, biztatva, uszítva a kutyákat: Fogd
|