abbah-bizta | bizto-el-el | el-ve-fedem | fedi-gyont | gyoze-indul | ingat-kiker | kikez-lelke | lelki-megsz | megta-oltoz | olts-rohog | roppe-szine | szinl-tuzbe | tuzod-vissz | visz-zurza
Part, Paragraph
504 3, 21| puha ágyba, s hogy tudták biztonságban, folyt a harc körömszakadtáig:
505 2, 9 | király!~No, majd meglátjuk, bízzuk csak rá.~Ott volt már a
506 2, 13| így kezdette Lőrinc -, bocsásd meg énnekem, hogy így jöttem
507 3, 15| hogy a királyné színe elé bocsáták, elé is mondá, amint következik:~-
508 3, 21| aztán más irányba: addig bódorgott erre-arra szegény feje,
509 1, 4 | nyoszolya, s neki itt kell bódorognia Isten szabad ege alatt,
510 2, 14| Oszladozott a hűs éjjeli levegőn bódultsága, lassanként rendezgette
511 3, 16| nyomorúságot. Volt részük a böjtben. Szegény Pejkó a szemétdombon
512 3, 16| lassanként élete gyertyája böjtölésben, imádkozásban, testi sanyargatásban.
513 3, 17| Gyónjátok meg bűneiteket, böjtöljetek, sanyargassátok magatokat,
514 3, 18| tiszta lelke!~- Hát ezek így böjtölnek? Hirdetik a világ végét,
515 3, 16| nappal, imádkozott éjjel; böjtölt sokat, sanyargatta magát
516 2, 9 | ebben szépen megnyugodott a bölcs tanács, s nyomban írta is
517 1, 4 | Hadd döntse el felséged bölcsessége, kegyessége: kit illet meg
518 2, 11| vártam, közbe-közbe dörömböltem, kiabáltam, de a kapu nem
519 2, 10| dördülésen is áttör Miklós bömbölése: a ketrecbe zárt oroszlán
520 1, 4 | elszabadult egy bika, s rettentő bömböléssel száguldott végig az utcán.
521 2, 10| jajgatás zúgott-morajlott le a börtönbe, s felülről a szűk nyíláson
522 4, 24| szabadnak, önként megyen az ő börtönébe...~- Halállal vívódik! Oh,
523 2, 10| De hajh, nem volt az ő börtönének ajtaja. Torony volt az,
524 2, 10| sötétségben körültapogatta börtönét, hátha valahol ajtót találna.
525 2, 10| rontani-bontani, ha nem tudod börtönöd falait! Így dühöngött szegény
526 4, 24| Aztán önként megyek az én börtönömbe.~Futva-futott a hadnagy,
527 1, 2 | heve, nem menekül előle boglya tövébe, de áll merőn egy
528 1, 2 | réten. A rekkenő hőség elől boglyák tövébe húzódtak a cselédek,
529 1, 2 | szégyene. Aki csak a csikósok, bojtárok, cselédek közt érzi jól
530 3, 16| párának. Feje, háta csupa bojtorján. A csípőjére tarisznyát
531 3, 19| volt, az a Pejkó! Nem az a bojtorjános, girhes-görhes ló, de a
532 1, 3 | drága pecsenyék, mindenből a legjobb, a legízesebb
533 2, 9 | csapra ütötték, ihatott boldog-boldogtalan, amennyi beléfért, népség,
534 4, 24| elfeledte a mai csúfságot s boldogan törülgette a szemét. No
535 3, 22| fiatalok, s csuda-e, ha a boldogok észre sem vették, hogy Toldi
536 2, 12| pillanatokban mérhetetlen az ő boldogsága. De ezek csak pillanatok.
537 2, 11| Lőrinc dicsekedik nagy boldogságával, nagy gazdaságával (az idei
538 2, 6 | hej, mégsem teljes az én boldogságom. Lásd, öcsém, nincs fiam,
539 1, 4 | csak sír, csak sír a nagy boldogságtól!~Haj, ha ez a szép álom
540 2, 11| nyiszálgatta a balkezű Lőrinc, nem boldogult vele.~- Ide a kést nekem! -
541 2, 7 | változtathatott, csak nem bolondíthatta ide ingyenvalóságra ezt
542 2, 8 | köztük. Szégyelld magad, te bolondos fiú! Ej, ej, te nagy vitéz...
543 3, 21| meg egyedül.~- Ugyan, ne bolondozz. Mi most a Durazzói Károly
544 1, 5 | budai partra, s bement egy boltba, ahol vala mindenféle készség,
545 1, 4 | éhség, vándorlás, ide-oda bolyongás elcsigázta, csak úgy leroskadott
546 2, 12| nagy, kongó házban. Egyedül bolyongott szobáról szobára. S ha ki-kiment
547 3, 22| mindenféle levél, melyiket bontsa fel elébb? Hát, amint turkált
548 3, 20| a táborba csalogatták, a borát megitták, őt magát pedig
549 2, 9 | kacagtak a vitézek, míg olasz bőrbe bújtak! No, csakhogy kikacagták
550 3, 16| ló - gebe volt az. Csak bőre, csontja volt meg szegény
551 3, 22| leányasszony!~Csuda, hogy a bőréből ki nem ugrott, esze nélkül
552 3, 22| amelyben anyja ül, csókkal borítja kezét, ajkát, arcát. Hanem,
553 3, 22| négy szomorú füzet, hadd borítsák árnyékba a Piroska sírját...~
554 2, 9 | Balta, fövenyóra, vasaló, bőrlámpás, patkószeg, s más ilyen
555 2, 8 | Tisza medre tele volna borral, azt te mind kiinnád, akkor
556 1, 3 | most megeredt a nyelve a bortól. Beszélt „a régi jó világról”,
557 1, 3 | anyámat! Ha még egyszer borulhatnék kebelére, csókolhatnám áldott
558 4, 24| azt várta, hogy lábához boruljak? Kegyelmet kérjek, mert
559 1, 2 | múltán édesanyja kebelére boruljon.~- Fiam, édes fiam, csak
560 1, 4 | rajta két keresztet s azokra borulva keservesen sírt, jajongott
561 3, 21| leány, át a táboron (Haj, de borzadott a sok holttesttől!), vissza
562 4, 24| már magához tér a király. Borzadva látja a szörnyű pusztítást.~-
563 3, 22| diktálta szép Örzsének, bosnyák fejedelem szerelmes leányának,
564 3, 20| Nagy volt emiatt a király bosszúsága. Éppen most tűnt el, mikor
565 2, 13| lódította ki a vargát, de sőt, bosszúságát visszafojtva, szelíden válaszolt,
566 3, 17| azt nem tudta, mely nagy bosszúságot okozott a királynak Toldi
567 2, 13| haragja, forrott, lobogott bosszúszomjas indulatja s éjjelenként
568 2, 10| kiabált fel:~- Hallgass, te boszorkány, rút ördögi lélek! Hej,
569 1, 4 | lába, merőn szembenézett a bőszült állattal. Az pedig megtorpant
570 3, 17| hagyta a „jussát”, fogta a botját nagy hirtelen s olyat húzott
571 4, 24| fejedhez verném héttollú botomat! Másszor megfeddenéd apró
572 3, 17| verve, ostorozva szeges bottal, húzódik a Vág vize mentén
573 1, 3 | csakugyan el tudnál bujdosni búcsú nélkül? Újra meg újra szólt
574 3, 17| utolértek, hol elhagytak egy-egy búcsújáró csapatot s addig mentek,
575 3, 15| Mostan éppen nagy sereg búcsúsnép indul Rómába, ahhoz szegődik
576 1, 3 | szinte meg is szakad, hogy búcsútlanul kell világgá bujdosnom.
577 1, 3 | hagyjon! - ennyi volt az öreg búcsúzása s lassan elindult hazafelé.
578 1, 3 | lelkem, édesanyám!~Hosszú búcsúzásra bizony nem volt idő, mert
579 3, 15| tanyájára, ottan keserves búcsúzással elváltak egymástól: öreg
580 2, 12| Komoran, szinte szó nélkül búcsúzik, menekülve menekül a zord
581 2, 6 | haj, de nehéz szívvel búcsúzott el! Bizony mondom, még túl
582 2, 8 | uramtól, s meg sem állott Budáig.~- Hiszen majd fizetek én
583 1, 2 | mintha nem hinne a szemének. Budavárából, a király udvarából jött
584 3, 15| megkerítsék, szörnyű lesz a büntetése: én mondom ezt neked!~-
585 1, 5 | királyom, felséges királyom, a büntetést vagy kegyelmet szívszorongva
586 3, 19| császár.~Mondta Toldi nemes büszkeséggel:~- Így szoktuk ezt mi, felség,
587 2, 12| Hát hangod mély zengése, búgása hová lett? Durva, rekedtes.
588 2, 7 | Jaj, mit cselekedtem! - búgja Toldi Miklós, s elborul
589 2, 10| tehetetlen dühében „nagy nehezet búgott”...~- Hát élsz!? - kiáltott
590 2, 7 | Mindjárt letorkolják s megagyabugyálják. - Nem mese ez, komám!~Toldi
591 3, 17| lovakat, hadd legeljenek a buja, tarka virágos fűben, aztán
592 2, 7 | addig tartott Toldi szótlan búja, míg a király s a hölgyek
593 2, 8 | Igen, igen, Miklós nagy bújában, bánatjában ki akart szaladni
594 2, 6 | elmondaná szép rendjébe búját-baját s megkérné a királyt: Felséges
595 3, 18| emberei s rengeteg erdőben bujdokoltam sokáig. Aztán én is kolostorba
596 3, 18| Megmentett engem is. Mennyit bujdokoltunk, amíg eljutottunk szép Olaszországba!
597 1, 3 | áldjon, Isten vezéreljen, bujdosásaidban soha el ne hagyjon! -
598 3, 17| mindent összegondolhatott bujdosás közben Toldi Miklós, de
599 3, 17| Toldi folytatta szomorú bujdosását. Hiszen hallott ő valamit
600 3, 16| Miklós, eredj, folytasd a bujdosást. Ne félj, ne csüggedezz,
601 1, 3 | Hát csakugyan el tudnál bujdosni búcsú nélkül? Újra meg újra
602 3, 22| Miklós szíve! Nem kell többet bujdosnia. Mehet haza szép Magyarországba,
603 1, 3 | búcsútlanul kell világgá bujdosnom. El kell mennem, el kell,
604 1, 3 | világítani akartak volna a bujdosónak.~- Erre, erre - integettek
605 2, 13| lelohadna emberölő haragja. De bújhatta az erdőt, nem lohadott szilaj
606 1, 3 | megleltelek! Harmadnapja járom, bújom a nádast utánad. Éhös vagy,
607 2, 12| Miklós, mi lesz most? Hová bújsz? Jön az édesanyád! Amint
608 3, 19| De ha te vagy az, minek bújtál te szőrcsuhába?~- Átok üldöz,
609 3, 20| a mélységbe, még elé sem bukott, talpra esett, aztán nagy
610 3, 16| Egyedül csak tőle remélhet bűnbocsánatot. Annak lelkét ölte meg,
611 3, 20| bűnhődnöm kellett. Másnak a bűnéért. Fogadjon be, felség! Adjon
612 3, 18| megelégelte az emberek sok nagy bűneit. S ezek az együgyű lelkek
613 3, 17| teremtett lélek. Gyónjátok meg bűneiteket, böjtöljetek, sanyargassátok
614 2, 14| még sírrabló is: két nagy bűnért keresik életre-halálra.
615 3, 20| én nem vagyok bűnös. De bűnhődnöm kellett. Másnak a bűnéért.
616 3, 16| mindent: leveszi szívéről a bűnnek súlyos terhét.~Úgy tett,
617 3, 18| anyaszentegyháznak? Ezért a bűnödért ki nem átkozhatott.~- Nem
618 3, 18| következik:~- Elmondád „bűnödet”, elmondom én is az enyémet.
619 3, 18| kerül majd ez is. Halljad a bűnömet. Lovag voltam s bajvívó
620 3, 18| a nyomában mindjárt bűnt bűnre halmoznak!? No, várjatok -
621 3, 18| végét, szánják-bánják a bűnüket s a nyomában mindjárt bűnt
622 2, 8 | tombolja ki Toldi Miklós bús-haragos kedvét, mostan elmondom
623 1, 4 | cseh vitéz.~Tépelődött, búslakodott magában szegény Miklós,
624 2, 9 | Így jár a ló, ha gazdája búsul, sóhajtozik.~Toldi pedig
625 2, 12| csakugyan szíve szerint búsulhatott, bánkódhatott. Egyedül volt
626 2, 12| vigasztalják sértő tréfaszóval: ne búsulj. Búsuljon a ló, elég nagy
627 3, 16| röhögés.~- No lám, milyen buta szerencséje van fráter Mikolának!~-
628 1, 3 | szeretnek? A szép rónaságot? A búzaföldeket? Miklós, kicsi gazdám, volna
629 1, 4 | zokogott György, s szemét buzgón törülgette, de a király
630 1, 2 | vagyok. Adj nekem kardot, buzogányt, kopját, meglásd,
631 3, 21| verte, vágta, lapította buzogánnyal, karikás ostorral az orozva
632 2, 6 | próbál. Lassú, nehézkes cammogással elindult az udvarház felé,
633 3, 20| felé haladtában, de Kanóza (Canosa) vár kapitányában kemény
634 1, 4 | törött a kés! S hát a szelencében, ugyan mi volt benne? Mi
635 3, 16| kapura egy cédulát. Arra a cédulára szép sorjában le volt írva
636 3, 16| kiszegezett a kapura egy cédulát. Arra a cédulára szép sorjában
637 2, 12| rászakad az emésztő unalom. Cél nélkül, ész nélkül munkába
638 4, 23| Védjed magad!~S hogy újra célt tévesztett a dárdája, nagy
639 1, 4 | forduljon, jobbra-e, balra-e. Céltalan ődöngött fel s alá - ődönghetett,
640 2, 11| Lőrincnek, elevenre talált a célzás, meg is sebezte kegyetlen.
641 2, 9 | a rengeteg sok aranyos, cifra hintó? Minden hintó elé
642 2, 6 | megitatta, aztán készülődött, cihelődött, de a leány megállította:~-
643 1, 4 | kedvem van!~S megpendült a cimbalom, búsan, szomorgósan, aztán
644 3, 17| olvasta volna, de közben a cimborája feleszénkedett s mondta:
645 3, 17| indult, hogy otthagyja a cimboráját.~- Állj meg! - ordított
646 2, 7 | Ördögi varázslat! Ördöggel cimborált apja, nagyapja is, minden
647 4, 23| halálra kell vívni ország címeréért. Ifjú, nagyon ifjú volt
648 4, 23| már a talián országunknak címerével? Oh, hogy meg nem nyílik
649 2, 7 | elészámlálja őket. A nevüket, címerüket, a lovuknak színét. No,
650 4, 23| Egyszerre csak elmegy, s címerünket hazaviszi - jaj, de nagy
651 2, 9 | derekalj is. Aztán lóvakaró, cingomb. Balta, fövenyóra, vasaló,
652 4, 23| röhögni. Rettentő nagy pajzsot cipelt az atyafi, amegül kikandikált
653 1, 4 | minden jónak, kalácsnak, cipónak, finom pecsenyéknek, s a
654 1, 3 | küldött a nagyasszony ropogós cipót, sült húst, minden jót.
655 1, 3 | kölykeket szelíden, gyöngéden cirókálta, simogatta őket.~Hát, abban
656 2, 9 | lovát, magát mindenféle cókmókkal.~- Hát te mit csináltál?
657 3, 21| Nyíl fúródott a király combjába! Megütődve nézett körül
658 1, 3 | Miklós nyakából, térdéből, combjából. Akkor Miklós fölemelte
659 1, 4 | el! A fülit! A farkát! A combját! Hiszen a kutyák ki is tettek
660 3, 19| vadászsereg, ki a rengetegbe, csaholtak a kopók, felverték a rengeteg
661 2, 7 | sejti, hiszen a termetünk csakhogynem egyforma. No, áll-e az alku?
662 2, 9 | nyargal, Toldi meg nyomában. Csaknem egyszerre ugratnak be a
663 1, 3 | gazdaságot? A Darut, a Szilajt, a Csákót, a Bimbót, a te szép ökreidet?
664 1, 2 | elparasztosodott öccse, a család szégyene. Aki csak a csikósok,
665 2, 7 | csakugyan győz - nincs helye itt csalafintaságnak, nincs helye itt
666 3, 21| vigyázzon magára, mert tőrbe csalják. Gondolta magában: ha elhiszi
667 2, 10| én királyfiam nem szokott csalódni. - S intett egy szépséges
668 2, 13| Piroska képét, az a kép hívta, csalogatta: jere, jere, nézz meg, egyszer,
669 3, 20| szépszerivel a táborba csalogatták, a borát megitták, őt magát
670 3, 18| húga volt. Gonoszul tőrbe csaltak, s amire innen kiszabadultam,
671 3, 18| nézzed. Hány szomorú nótát csaltam ki belőle! Hány szomorú
672 4, 24| elállják az útját s kiválik a csapatból egy, megállítja Toldit s
673 3, 22| hogy ő is szolgájával e csapathoz szegődhessen.~- Hamar, Bence,
674 2, 9 | magukat? Hogy voltaképpen egy csapatnyi magyar forgatta fel Prágát?
675 3, 20| meg-megcsördítette, egymaga csapatokat kergetett, vagdalva, szabdalva
676 3, 21| Aztán végigvillant szeme a csapaton s fejét csóválta:~- Kevesen
677 3, 17| mellét mezteleníté, vágta, csapdosta nagy kegyetlenül ostorral
678 1, 2 | Nosza, biztatták Miklóst:~- Csapj föl, öcsém, katonának. Ott
679 2, 8 | elejbe-elejbe vágott, folyton csapkodta fekete szárnyával: mit tettél,
680 1, 4 | volt, csendes volt, aludt a csapláros, de bezzeg hogy felkelt,
681 2, 8 | huszonnégy vének! Kardjukra csapnak, felháborodva kiabálnak
682 3, 21| az öcsém vére. Nézd, hogy csapom földhöz e nap örömére!~S
683 2, 9 | rengeteg nagy hordók, azt mind csapra ütötték, ihatott boldog-boldogtalan,
684 3, 21| e nap örömére!~S földhöz csapván a serleget, folytatá:~-
685 1, 4 | szélén ott álmaskodott egy csárda, üres volt, csendes volt,
686 1, 4 | kurjongatott, majd szétvetette a csárdát: a kelő nap bepislantott,
687 3, 19| tisztesség: hadd legyen a császáré a diadal öröme. Elég neki
688 2, 8 | csehek új királyához és császárjához, hogy üdvözöljék az ő nevében.
689 2, 9 | Visszanézte Lajos merőn a császárt, szemét le nem vette róla,
690 3, 21| Anikó nélkül?~Ez volt ám a csata! A király mindenütt elöl.
691 3, 19| göbbenőben. Aztán az inasok, a csatlósok feküdtek a hintónak, hutyorgott
692 1, 4 | szökött szegény fiúnak. Lám, csavargónak, sehonnainak nézték, s hogy
693 2, 9 | s vele szálljon rád majd Cseh- és Morvaország, ha - fiam
694 2, 11| elmentünk Prágába. Ott a cseheket elitattuk. Aztán kard ki
695 1, 4 | szép rendjébe: hogy jött Csehországból egy szörnyű óriás, aki Duna
696 2, 10| hiába, addig el nem hagyta Csehországot, míg egy fia zsiványt talált.
697 1, 4 | szegény feje -, hej, mit cselekedném! Mért is hogy nem
698 1, 2 | szavakra. Ütötte-verte a cselédeket, s nem volt különb az édes
699 4, 24| Keveset szólhatok. Ezt a hű cselédet reád bízom. Reád. Ezt s
700 2, 9 | legyen a kíséret, meg a „cselédség” is. Szépen pennára szedték
701 2, 8 | nevetéssel vitte Bencét a cselédszobába, ott egy öreg szekrényt
702 2, 10| akarta mosni valami nagy cselekedettel a gyalázatot, s nosza elrendelte,
703 2, 9 | Kardra karddal, cselre csellel felelek én!~Az öregeknek
704 2, 9 | próbálja meg. Kardra karddal, cselre csellel felelek én!~Az öregeknek
705 4, 24| lábatlankodnak az apródok, a nagy úri csemeték. Léháskodnak, ihognak-vihognak,
706 2, 8 | megtorló harcra, ha le nem csendesítené a király egy kézintéssel.~-
707 3, 16| nem. Türtőztette magát, csendesítette haragját, világhíres, vitéz
708 2, 12| a jó nagyasszony le nem csendesíti.~Jól volt ez így, rászolgált
709 2, 9 | természetét: mennél jobban intik, csendesítik, annál jobban nekitüzesedik.
710 3, 22| elébb az anyjának, hadd csendesüljön szíve nagy bánata s majd
711 4, 23| Toldi kardot ránt, háromszor csendül meg az olasz kardja a Toldi
712 0, 1 | népét. - Előre, magyarok! - csendült hatalmas hangja. - Utánam,
713 1, 3 | kacagtak, szilaj kedvüktől csendült-bondult az udvar, a ház, a falu.~-
714 4, 23| a föld, hadd nyelné el a csenevész magyart! Gyáva kezetekből
715 3, 22| van-e, álmodik-e, a füle csengett talán? Hogy ő szóljon a
716 3, 17| nevét hallám! Vajon nem csengett-e a fülem?~Lábujjhegyre állott,
717 2, 7 | anyja lesz majd neki!~Így csepegteti a jó király az édes cseppeket
718 2, 7 | csepegteti a jó király az édes cseppeket Piroska poharába. És összecsendülnek
719 2, 9 | háború. Ha nem csurran, cseppen - sunyított ravaszul az
720 3, 19| így csak ha nem csordult, cseppent, nagy szűköcskén éldegéltek,
721 3, 21| rajta sebet. Vért sem, egy cseppet sem. Talán a sisak alatt?
722 2, 9 | s bezzeg, hogy mind egy cseppig megitták a cseh vitézek.
723 0, 1 | legnagyobbén. Mint óriás cser az erdő rengetegéből, kiválik
724 3, 22| Kész a szekér, fogva a ló, cserdül az ostor, nagy ritkán pihennek:
725 1, 5 | bajrahívásnak. Vérpiros tollat ád cserébe a cseh óriás, viszik vissza
726 2, 13| rávett engem, hogy ruhát cseréljek vele. Hogy ő megvív énhelyettem
727 3, 22| menne. Öreg már a legény. Csetlik-botlik, tipeg-topog - a hű ember
728 2, 12| Hát ezt tanultad tőlem?~Csihi-puhi, vágta-szabta, ahol találta
729 4, 24| amit itt hagytak!), aztán csikordult az ajtó rozsdás zára s Toldi
730 1, 3 | fel párja ordítása, fogcsikorgatása. No most, Miklós, véged,
731 1, 2 | család szégyene. Aki csak a csikósok, bojtárok, cselédek közt
732 4, 24| nagy sokaság. Égen mennyi csillag, annyi fáklya lobog a koporsó
733 1, 3 | Talán felragyog még az én csillagom is.~- Nem szeretem szókat
734 2, 12| búját, nagy bánatját le nem csillapítá, Anikó húgának nevetésén,
735 2, 9 | talán haragszol? No, no, csillapodjál. Mondom, hogy tréfáltam.
736 2, 11| kissé lehiggadott, dühe csillapodott.~- Megyek innét - mondotta
737 2, 8 | mosolygott a király -, csillapuljon véred. Hiszem én, tudom
738 2, 7 | selyemsátrába. Ezüst haja csillog a napfényben, arca, szeme
739 2, 7 | melyik a fényesebb, melyik a csillogóbb: a ló vagy gazdája? Aki
740 2, 9 | a hintók mellett sűrűn csillogtak-villogtak a cseh lándzsák. Összenéztek
741 2, 8 | Tedd, amit parancsoltam! Csinálj pontosan írást arról nekem,
742 3, 17| ottan megtudakolták, hogy ki csinálja ott az igazságot. Mind egy
743 2, 9 | Minek a nagy vagyon? Mit csináljon véle, ha nincs felesége?
744 1, 3 | ma is tivornyáztak!~- Hát csináljunk egy kis tréfát - gondolta
745 3, 20| egyéb semmi. Haj, de mit csinált ez a csudaember a karikás
746 2, 9 | cókmókkal.~- Hát te mit csináltál? Mit raktál magadra? - kacagott
747 2, 11| elmosolyodott, az ám, valami csintalan gondolat szaladgált a fejében,
748 3, 16| vékony is!~Így altatja, csitítgatja Piroska a szép Örzsét, míg
749 2, 9 | Lajos király mosolyogva csitította: No, no, fiam, Toldi! Aztán
750 2, 6 | vacsora, nagy nehéz kancsóban a pincének a legrégibb bora,
751 3, 17| mellette.~Letelepedtek a csobogó patak mellett, narancsfának
752 1, 4 | el is szédült bele. Isten csodája, hogy végig nem esett, úgy
753 3, 18| hazámba! Az édes anyaföldre. Csodálatos érzés, nem hágy megpihennem.
754 2, 8 | nem adta.~No, azt senki ne csodálja, hogy a királynak nem volt
755 1, 4 | úri népek, mind csak őt csodálják, mind csak őt dicsérik.
756 2, 6 | vigasztalás szava.~- Bizony nem csodálom bátyámuram búját. De, lám,
757 1, 2 | kikről annyi szépet, annyi csodást regélt neki téli estéken
758 2, 14| öntözte s ím, halljatok csodát! Piros vér eregél a hófehér
759 3, 21| nem is akart egyebet: ide csődíteni az őröket, azalatt meg a
760 2, 9 | ajándékot hoz a magyar király. Csődültek a népek mindenfelől csudalátni,
761 3, 15| idegenbe!~- Megyek, megyek - csökönyösködött az öregasszony. - Mostan
762 4, 24| Tudom én az orvosságát a csömörnek, a hideglelésnek. Bort melegítek,
763 3, 16| halál angyala, vonuljon el csöndes kolostorba. Ő már nem jegyese
764 1, 3 | kerül be a kertbe, lassan, csöndesen végigment a fák közt, aztán
765 3, 19| nem hagyta azt otthon), csördített rettentőt s ím, az ostor
766 3, 21| erős hang, s utána nagyot csördült a karikás ostor.~Haj, de
767 1, 3 | egyszer érezhetném az anyai csók melegét!~Így kesergett magában
768 1, 3 | gyöngén lenyúlt a kezéhez s csókban megfüröszté. Suttogva, alig
769 3, 22| Bencének is jut a nagyasszony csókjából.~- Derék legény vagy te! -
770 1, 3 | szavát, nem érezte ölelését, csókját!~Lesz, ami lesz, visszalopódzik
771 3, 22| hintóhoz, amelyben anyja ül, csókkal borítja kezét, ajkát, arcát.
772 2, 8 | erre jobb orvosság az anyai csóknál, az anyai szónál?~Igen,
773 2, 8 | Láttam, mindjárt láttam, csókodról éreztem, hogy bánattal jöttél,
774 1, 3 | egyszer borulhatnék kebelére, csókolhatnám áldott kezét! Ha csak még
775 1, 5 | Lelkem, édesanyám!~Ölelik, csókolják egymást vége nélkül, szemükből
776 3, 19| újratámadt jó híremmel én le nem csókoltam! Gyerünk, fiú, gyerünk!
777 2, 10| nagyasszony előtt, megcsókolta a csókra nyújtott kezet, s földre
778 1, 5 | vele, s gondosan kikötötte csolnakját, ám Miklós az övét úgy visszarúgta,
779 1, 5 | átveszik a fehér tollat, csolnakra ülnek, áteveznek Budára,
780 2, 13| partjára. Ottan beledobta egy csónakba: el Duna szigetjére! Hiába
781 4, 23| fenevadak szétszaggatták, csontját széjjel hordták...~Akkor
782 3, 21| tagadsz - megtelt a poharad, csordulásig megtelt. Ítéljetek, urak!~
783 3, 20| Haj, de mit csinált ez a csudaember a karikás ostorával! Ilyet
784 3, 20| tudja.~- Hm, hm, biz ez csudálatos történet - mondotta a király,
785 3, 17| szeme-szája elállott a csudálkozástól: olyasvalamit látott, aminőt
786 1, 2 | tagbaszakadt legény volt, erejét csudálta Nagyfalu népe, s híre ment
787 2, 7 | Ez is tud, az is tud róla csudás történetet. Százszor is
788 3, 17| mindenekelőtte bemennének a csudaszép városba, melynek palotáit,
789 3, 16| a bujdosást. Ne félj, ne csüggedezz, veled lesz az Isten!~ ~
790 2, 6 | bizakodjon, a szegény el ne csüggedjen. Fiatal vagy, erős vagy,
791 4, 23| megtanítanálak!~Egyéb sem kellett a csürhe népének: repült a kő a pajzsra,
792 1, 5 | csúfondáros szó a száján: csúfolja, gyalázza a magyar nemzetet.
793 2, 7 | meg-megvédelmezte, el-elhallgattatta a csúfolkodókat.~Lám, most is része van
794 4, 24| az ifjak engem tán meg is csúfolnak... Mindegy: megyek. Király
795 4, 24| apró kölykeidet, hogy ne csúfolnák vitéz vén fejemet!~Fölemelte
796 4, 24| másodszor nem hallhatták, csúfolódó szavakat röppentgettek az
797 2, 7 | balkezű Lőrinc! Mennyit csúfolódtak vele a bajtársak! Balkezű
798 4, 23| barátra: - Mit! Hát te még csúfolsz? Nagy öklelőfádat meg sem
799 1, 2 | cselédnek nézte, parasztnak csúfolta. S a büszke, dölyfös György,
800 3, 18| fráter Mikolának. Ennek csúfoltak a barátok. Mostan pedig
801 4, 23| hetykélkedett tovább, kiabált, csúfondároskodott: van-e még valaki, aki halni
802 4, 23| mintha ügyet sem vetne a csúfondárosságra. Próbálta összeszedni, kihúzni
803 4, 23| hazaviszi - jaj, de nagy csúfság lesz!~- Viszi a pokolba! -
804 4, 24| nyomban elfeledte a mai csúfságot s boldogan törülgette a
805 3, 17| íme, láta ott két zarándok csuhás embert, akik nagy vitában
806 4, 24| anélkül az utcán!~Ledobta a csuhát, a sisakot, acélinget s
807 4, 23| de el is ül hamar, mert a csuklya alatt sisak volt, acélsisak:
808 4, 23| egy szőrcsuhás barát. A csuklyája letakarja arcát, csak éppen
809 3, 22| No, ne félj éntőlem, a csúnya baráttól. Nem ismersz-e
810 1, 4 | bikát, ahol érték, arról meg csurgott a vér patakban s még vadabbul
811 2, 12| zege-zugában, az udvaron, a csűrökben, az istállókban: kereshették,
812 2, 9 | jó dolog a háború. Ha nem csurran, cseppen - sunyított ravaszul
813 2, 14| ha csak raboltak volna a cudarok! Elásván a rablott kincset,
814 2, 8 | lányunk nem eladó,~Büszke, dacos, válogató!...~Az volt abban
815 1, 5 | Kényesen becegve, fejét dacosra szegve léptetett a Rigó,
816 2, 11| úgy kérdezte reszketve, dadogva:~- Mondd meg nekem, mondd
817 4, 24| halántékán az erek vastagra dagadtak, térde roskadozott, s ha
818 1, 4 | mondotta az öreg. - Maga dagasztotta a nemzetes asszony, s ugyancsak
819 3, 15| hiszi a nagyasszony. Akit ő dajkált, nevelt, akit ő mindig csak
820 3, 15| fia! Az én fiam! Akit én dajkáltam! Akit én neveltem!~És leborult
821 2, 8 | Lehetetlen!~Hát hiszen a dal eleget mondott, talán többet
822 2, 8 | válogató!...~Az volt abban a dalban, hogy jár „a mi lányunk”
823 1, 2 | imetten még sohasem látott daliákat, kikről annyi szépet, annyi
824 3, 22| Gondolt, először is arra a daliára gondolt, akinek az életét
825 2, 11| Egy volt a válasz minden daliától, akit megkérdezett: Bence
826 2, 9 | csak inkább a levegőbe vagdalkoztak, de mindegy: a megrémült
827 3, 21| Vigasztalja szóval, vigasztalja dallal, de Toldi csak legyint a
828 2, 8 | némán, elborulva hallgatta a dalt, aztán pihenőre tért a ház
829 1, 4 | fáradsága jutalmául egy darab májat dobtak utána. Hej,
830 3, 19| csóválgatta a fejét egy darabig, aztán se szó, se beszéd,
831 3, 18| itt is, ott is kerül egy darabka kenyér. Akartad hallani?
832 4, 23| hogy újra célt tévesztett a dárdája, nagy hirtelen kardot rántott
833 4, 23| ügyesen kikerüli az olasz dárdáját: akkorákat szúr a levegőn
834 1, 3 | őt tisztelteti a bátyja dárdákkal s nem a palánkot.~- Hiszen
835 4, 24| ihol, a hű Bence, Toldi vén dárdása!~Hát, azt senki ne csudálja,
836 1, 3 | édesanyádat? A szép gazdaságot? A Darut, a Szilajt, a Csákót, a
837 2, 8 | árvát kell most melengetni, dédelgetni, ápolgatni, s íme, akárhogy
838 2, 10| Toldinak. Tenyerükön hordozták, dédelgették, s bizony hordozhatták,
839 1, 4 | aljában sincsen maradása. Dehogyis fogadnák be tépett, váslott,
840 1, 4 | szíve, mikor negyedik nap délben Rákos mezejére ért! Onnét
841 1, 4 | Miklós már a végtelen, délibábos rónaságon vándorolt. Ment,
842 4, 24| Ez vala az utolsó erőd! Dereka megroppant, szeme vérben
843 2, 9 | vagy négy vánkos, de még derekalj is. Aztán lóvakaró, cingomb.
844 3, 17| feleszénkedett s mondta: ott van a derekán, az övben!~No, ha ott volt,
845 3, 17| övet lekanyarította a rabló derekáról, aztán kötőfékkel jó szorosra
846 3, 19| faluból, legalább húszat, s deszkákat a hintó alá hídnak, így
847 1, 3 | feléje, döngött, kongott a deszkapalánk Miklós körül, feje fölött,
848 2, 7 | egyet, de százat. Magas deszkapódiumok húzódtak körbe, azokon verték
849 2, 7 | szebb lesz Toldi Miklós diadala.~Sorba, számba vette legjobb
850 2, 7 | akkor feltolja sisakját, s diadalmasan tekintget körül: ide nézzetek,
851 2, 11| mint a folyóvíz, Lőrinc dicsekedik nagy boldogságával, nagy
852 3, 15| a királyné hidegen -, ne dicsekedj vele, a sírfosztogatóval!
853 3, 22| leghíresebbek, a legvitézebbek. Dicséretben, ajándékban nem fukar a
854 1, 4 | csodálják, mind csak őt dicsérik. S a király mily kegyes!
855 1, 4 | legény!~És hallott Miklós sok dicsérő szót, de egy sem mondta:
856 3, 22| S milyen kegyes lélek - dicsérte az anyja. - Felveszi a fátyolt...~-
857 0, 1 | melyik nagyobb, melyik dicsőbb közülök. De ím, amint elvonulnak
858 1, 2 | egy-két virágszállal a te dicsőséged fényes koszorúját!~Ha a
859 1, 5 | írja fel a nevét, hírét, dicsőségét! Oda írja, oda!~No, Miklós,
860 4, 23| üzenetjüket: vége, vége a magyar dicsőségnek. Hadijáték vagyon Budán.
861 3, 18| Szépséges szép leány volt a díja az én győzelmemnek. S az
862 3, 21| nyugodtan heverésztek, szundikáltak, s mire az őrök talpra kiabálták
863 2, 9 | szen mutattak is, jelekkel diskuráltak is, s egy órát sem mentek
864 2, 9 | aranytól, ezüsttől, csillogó díszektől. Szekerek előtt, szekerek
865 2, 13| Letépetem rólad a lovagok díszét. Letépetem Toldi Miklósról
866 2, 13| királyi palotából, hol lovagi díszétől megfosztották (Bánta is
867 3, 22| ahol nincs tél, lehet-e - disznótor?)~Szelek szárnyán ment a
868 2, 9 | rajta, rajta! Megpendült a dob, recsegett a rézkürt, vad
869 1, 4 | éjjel nem aludott: vetette, dobálta méreg és bosszúság. Hát,
870 1, 2 | mogyorópálca.~Egyszerre nagyot dobban a szíve. Földbe gyökeredzik
871 2, 13| alá járt házában, nagyokat dobbantván. Fojtogatta torkát a düh,
872 2, 7 | gondolat, hogy egy leányt így dobjanak prédára. Akárki eszelte
873 2, 12| szörnyű dínomdánom, hejehuja, dobogás, kurjantás verődött ki...
874 2, 10| valaki. Hallja nehéz léptek dobogását s várja szívdobogva az emberi
875 3, 18| titkot, méltatlan embernek dobom oda azt a leányt! De már
876 1, 4 | jutalmául egy darab májat dobtak utána. Hej, micsoda hitványság,
877 2, 9 | sorban rengeteg nagy szekerek döcögtek az úton, megrakva hordókkal,
878 4, 24| mellett: így halad lassan, döcögve a sötét éjszakában, Nagyfalu
879 2, 10| el sem is felejted - itt döglesz meg, kutya! Azt hitted,
880 1, 3 | neki, hadd lám, eleven vagy döglött?~Hisz a legényeknek biztatás
881 1, 3 | bezzeg, hogy ráugrott a dögökre! Szaladtak a legények összevissza,
882 1, 3 | ki egy ujjával is földbe döndít téged. Hát ha még rád is
883 2, 9 | bomlott a fő fal is: szörnyű döndüléssel kifordult a kapu.~- Most
884 2, 7 | meg-megdöndült a föld, de már döndülhetett, egy sem érte utol balkezű
885 2, 7 | homokban a vitéz Kompolthi, döng a föld alatta.~Észre nem
886 1, 4 | el az apai háztól. Hadd döntse el felséged bölcsessége,
887 2, 10| ropogáson-recsegésen, zuhanáson, dördülésen is áttör Miklós bömbölése:
888 3, 22| Pejkó, mi történt? - szólt dörgő hangján. - El akartak lopni
889 4, 23| az idő, mind morgósabb, dörmögősebb lett a kedve. Öreg legény
890 2, 11| vártam, vártam, közbe-közbe dörömböltem, kiabáltam, de a
891 1, 3 | Mozgolódtak a legények is, dörzsölték az álmot szemükből. Meleg
892 3, 20| egyébként ne akadályozzák a dolgában: lássuk, mire képes.~Az
893 3, 21| van, mindenütt van, csuda dolgokat mível, de mire megkérdezhetnék:
894 2, 7 | várjuk rendjét, sorát a dolgoknak. Nézzetek csak oda: magas
895 2, 8 | de jó!~Így, így.~Nevet a dolgon szíve szerint Toldi is,
896 3, 20| födéllel: az alatt aztán dolgozhattak bátorsággal reggeltől estig.
897 1, 3 | szégyellem. Hajnaltól estélig dolgozom serényen. Többet hat béresnél.
898 3, 20| a nagy serény munkában, dolgozott reggeltől estig, mert az
899 3, 21| alattomban folyvást ellenünk dolgoztál. Hiába tagadsz - megtelt
900 3, 21| hisz így könnyű lesz a dolguk. Háromszázan vannak ők,
901 2, 9 | királyoknak tenger sok a dolgunk... Ámde most, hogy éppen
902 4, 24| öreg Toldiból. Megfeszült a dolmány daliás termetén: az volt
903 2, 6 | királyi ruháját, avatag dolmányt vett föl magára, ütött-kopott
904 3, 21| Valami hamisság van a dologban - morgott Toldi. - No, ott
905 1, 4 | Toldi György, mert nagy dologra készült.~- Akarsz még valamit? -
906 2, 9 | löki félre a cseh alabárdosokat, vagy három szobán így lökdösik
907 3, 17| No, ha a dózse, mentek a dózséhoz, aki akkora úr volt Velencében,
908 1, 4 | a bátya, mit csinál? Ott dőzsöl-e még az apai házban?~- Már
909 3, 15| ártatlan fiam is. A tied tán drágább?~Megfagyott a könny Toldiné
910 3, 18| de ezek az emlékek oly drágák szívemnek! Csak egy hazánk
911 3, 15| színehagyott öv, de tele van rakva drágakövekkel: ezeket mind lefeszítgeti,
912 3, 22| Toldi Miklós is. Adott neki drágaköves övet, kardot s mondá hangos
913 3, 15| nagyasszony, elékeresgéli ami drágaság van, nagy summákat érő a
914 2, 11| vére kissé lehiggadott, dühe csillapodott.~- Megyek innét -
915 2, 10| tudod börtönöd falait! Így dühöngött szegény Toldi Miklós, mikor
916 2, 8 | szeme is könnybe lábadt a dühtől, hogy menten nem lehet megtorolni
917 3, 18| kurjongattak, röhögtek, dülöngéltek, táncoltak, sokan elterültek
918 1, 4 | Elég volt a táncból, a duhajkodásból. Leborult az asztalra s
919 4, 24| néma fájdalomban visszafordul a szomorú gyülekezet. Csak
920 2, 7 | hajtotta Toldit e tréfára, dűlőre viszi a Lőrinc szerencséjét.
921 2, 7 | sétált sátrában, szörnyen dúlt-fúlt magában, hogy minek is jött
922 3, 22| Lajos király akkor éjjel, a Durazzó lefejeztetését követő éjszakán
923 2, 10| angyaloknak seregébe s akit ő oly durván megsértett!~Hej, ha innen
924 2, 6 | magát, de meg-meg elnyomta ebbeli kedvét, csak maradjon végig
925 3, 19| barátok: magunk is a napnál ebédelünk, a holdnál vacsorázunk.
926 2, 6 | szépen betessékelték a nagy ebédlőházba:~- Isten hozott, öcsém -
927 3, 21| Aztán kilépett a király az ebédlőszobába, mosolyogva jártatá végig
928 3, 16| nem volt élet az, amire ő ébredett. Rajta volt a halál jegye
929 2, 7 | hozzá? Mondd meg, tulipánom!~Ébredez Piroska, bágyadtan néz körül,
930 2, 10| elvesztette eszméletét, s hogy ébredezni kezdett, tehetetlenül feküdött
931 2, 14| összeszedve magát.~S nézi, nézi az ébredezőt, aki lassan jártatja körül
932 2, 7 | szólítgatják édesgető szókkal: ébredj, kis galambom, gyönyörű
933 3, 16| bizony, hogy egy reggel arra ébredtek a barátok: volt fráter Mikola,
934 1, 5 | hazavihesse! De lám, kutya mája az ebugattának, amint szép csendesen ballagtak
935 2, 9 | kínálta a követet: igyál, ecsém, te is, tudom, megszomjaztál,
936 1, 4 | odahajította egy kutyának: nesze, edd meg, s azzal tovább ment,
937 3, 22| elővette kobzát s pengete azon édes-bús szép nótát. Szava is volt
938 1, 3 | volna lelked elhagyni az édesanyádat? A szép gazdaságot? A Darut,
939 2, 8 | kinek panaszolod el, ha nem édesanyádnak? Ki érti meg úgy bánatodat,
940 1, 3 | Fáj a szívem, mondd meg az édesanyámnak, szinte meg is szakad, hogy
941 1, 3 | meg ezer kérdése van az édesanyának, de György csak nagy kurtán
942 1, 3 | arcát, kezét végigcsókolta édesanyjának, s azzal ki a hátsó ajtón
943 1, 2 | felejtkezett meg özvegy édesanyjáról, a világi pompa közt sem! -
944 2, 6 | most Budavárában, ott lakik édesanyjával esztendők óta, s aki olyan
945 2, 11| Megszakadna szíve az édesapámnak. Ha látnád, mint örül, hogy
946 2, 7 | leányok. Költik, szólítgatják édesgető szókkal: ébredj, kis galambom,
947 2, 7 | ép lélek igazán ráillik.~Édestestvére ha lett volna, nem szeretheti
948 1, 3 | eljöttél? No, ülj le ide, édös szógám, kis uram, ihol küldött
949 3, 20| nincs. Föld nyelte el? Égbe szállott? A jó Isten tudja.~-
950 3, 20| nem bírunk velök, mikor égből-e vagy a föld fenekéből, azt
951 2, 11| pecsételve. Így volt megírva az egekben. Felesége leszek Tar Lőrincnek,
952 2, 11| ezüsttálon egy vaddisznósüldőt, egészben, ropogósra sütve, a szájában
953 2, 9 | seregtől, végre el is maradt egészen, csak nagy, nehéz bánatja
954 1, 3 | csillagok, megszállották az eget, mintha világítani akartak
955 3, 21| látják daliás alakját, zúg az egetverő éljen. És kezdődik az ostrom.
956 1, 4 | kesergett György, s szemét égnek emelte, mintha imádkoznék: -
957 2, 9 | álmából felriadott nép - haj, égszakadás, földindulás, szaladj te
958 2, 9 | nyomban tanácsot hívott egybe. Választófejedelmek, érsekek,
959 3, 19| üdvözölte a vár udvarán egybesereglett lovagokat s intett barátságosan,
960 2, 7 | gazdagon kirakva. De a leány egyé, az csak egynek juthat,
961 3, 20| tartsák ugyan szemmel, de egyébként ne akadályozzák a dolgában:
962 3, 17| örvendezett Bence, de ő egyébnek is örvendett. Együgyű eszével
963 1, 3 | Hazahívassam?~- Csak hordja, egyébre úgysem való!~- Fiam, fiam,
964 2, 13| gondolatra, hogy akár itt, akár egyebütt találkoznia kell Toldival.
965 2, 6 | nem zálogolják meg!), hadd egyék szegény pára. Éppen nézte,
966 2, 10| Nem kellek én neked? Féreg egyen meg hát!~Arra becsapta a
967 3, 16| fráter Mikolának!~- Csak egyétek a testemet, lelkemet - dohogott
968 2, 14| s zokogva zokogta: Édes egyetlenem! Letört virágszálam! Emelte
969 1, 2 | lökdösték s végezetül is abban egyeztek meg, hogy csak nem vetélkednek
970 2, 7 | a termetünk csakhogynem egyforma. No, áll-e az alku? Én vívok,
971 2, 9 | nézze, hogy melyik út visz egyhamarább Prágába...~Egy szó, mint
972 3, 18| Nem is törődött ezzel az egyház, de annál inkább a lovagi
973 3, 18| maradásom. Elüldözött innét az egyházi átok. Mert szörnyű váddal
974 4, 23| meghalt! - mondják többen. Egyik-másik még ott is volt a temetésén!~-
975 3, 22| Rozgonyi Pál neve vala az egyiken, Piroskáé vala a másikon.~-
976 3, 22| onnét. Gyorsan felbontja az egyiket: Károly császár s király
977 2, 9 | elégedetten, bólintgatott, egyikkel-másikkal szóba állott, aztán visszahúzódott
978 4, 23| kopott. Itt fekszik apám is. Egyiknek sem kell sír.~Toldi fölnézett
979 2, 13| verekednünk életre-halálra. Egyikünk itt marad. Nézz ide. Egy
980 3, 18| hogy összetörte! Akárcsak egykor a cseh óriást! El is mosolyodott
981 3, 20| meg-megsuhogtatta, meg-megcsördítette, egymaga csapatokat kergetett, vagdalva,
982 1, 4 | temetőkertben márvány sírköveket, egyszerű fejfákat s egyszerre csak
983 1, 3 | lakik, legalább nem hal éhen.~Három nap s három éjjel
984 3, 21| Laczfi tanácsára: hát csak éheztessük ki „őket”. Megnyomta ezt
985 2, 10| borul a te sírhalmodra. Éheztetlek, szomjaztatlak, de úgy,
986 1, 3 | bújom a nádast utánad. Éhös vagy, ugye? Hogyne volnál?
987 1, 3 | lesz, visszalopódzik az éj leple alatt, megöleli, megcsókolja
988 3, 20| maradott s hosszú napokon s éjjeleken kellett fetrengeni ágyában,
989 3, 20| negyedik hajnalra virradó éjjelen a király a hágcsókat mind
990 3, 20| közeledtek a várhoz az ásással, éjjelre kellett hagyniok a munkát
991 2, 11| utcára, a sötét, zimankós éjszakába, ottan tért magához.~- Szeretett,
992 1, 2 | Toldi Lőrincné. Álmatlan éjszakákon mi keserves könnyet hullatott
993 1, 3 | mit a gyermek durva keze ejt. Mindig így volt, mindig
994 2, 9 | hogy foglyul akar engem ejteni. Nos, ha ezt akarja, ám
995 3, 16| Toldi képe, nevét ki nem ejti, csak gondolatban szövi
996 2, 6 | szebbnél szebbek, nála ékesebbek, mért járna utána?~Szegény
997 2, 14| halottat. Mi tenger kincset, ékességet temettetett el Piroskával
998 2, 6 | szabta, s a szíves hívásra ekként válaszolt:~- Köszönöm szíves
999 4, 23| emberben lehet ennyi erő s ekkora tüzesség. A szakáll, a bajusz
1000 4, 24| Kívülről hallatszik szörnyű éktelen zaj.~- Mit történt?~- Rettentő!~-
1001 1, 4 | édesanyja), s felelt sírva, el-elcsukló hangon:~- Jaj, hogy kit
1002 2, 7 | szánta őt, meg-megvédelmezte, el-elhallgattatta a csúfolkodókat.~Lám, most
1003 3, 21| most is kevesed magával el-elkóborolni? Hát a serege hol van?~-
1004 2, 9 | egyet, Rozgonyi Piroskát!~El-elmaradozott a seregtől, végre el is
1005 2, 11| hátul jártak, a seregtől el-elmaradoztak. Nosza, elévette Bencét
|