abbah-bizta | bizto-el-el | el-ve-fedem | fedi-gyont | gyoze-indul | ingat-kiker | kikez-lelke | lelki-megsz | megta-oltoz | olts-rohog | roppe-szine | szinl-tuzbe | tuzod-vissz | visz-zurza
Part, Paragraph
1006 2, 10| sötétségbe: vajon hol lehet most? El-végig gondolja, hogy mi történt
1007 4, 24| nehezebben törik...~Itt elakadt szava s egy nagy sóhajtással
1008 2, 7 | bágyadtan néz körül, s szint’ elalél újra, amint Lőrincre néz,
1009 3, 21| szép gyengén leemelte az elalélt ifjút. Vajon van-e sebe?
1010 3, 22| Átkot magamra is. Aztán elaléltam. Visszavonom az átkomat.
1011 4, 24| elejbe kerülnek, közrefogják, elállják az útját s kiválik a csapatból
1012 2, 9 | kiáltott a király.~Nyomban elállották a kaput a magyar vitézek,
1013 1, 3 | felriad édesanyja s ijedtében elárulja, azt hívén, hogy rossz ember
1014 2, 14| raboltak volna a cudarok! Elásván a rablott kincset, mentek
1015 3, 17| volna-e erre?~A rekkenő hévség elbágyasztotta Anikót. Fáradt is volt,
1016 3, 21| német jut, könnyűszerrel elbánnak velök. Hanem az mégis baj
1017 2, 9 | csak engedné a király, elbánnának ők a cseh lándzsásokkal!~-
1018 1, 3 | így bánjon el vele, ahogy elbánt ezekkel a fenevadakkal?
1019 3, 21| Hát itt történt, amit most elbeszélek.~Lajos király, szokása szerint,
1020 3, 16| Mindegy: kettőnkön nevetnek, elbírjuk valahogy.~A két kondért
1021 2, 7 | elsőnek állt ki), amint nagy elbizakodtában Toldi felé lökött az emelőfával.
1022 2, 8 | király és birodalmi császár, elbizakodván császári hatalmában, alattvalójának
1023 3, 22| vitéz Toldi Miklós!~Aztán elbocsátá kegyesen, de mikor vége
1024 2, 7 | búgja Toldi Miklós, s elborul a szeme, megszédül a feje,
1025 2, 8 | sóvárgod...~Miklós némán, elborulva hallgatta a dalt, aztán
1026 3, 21| környék, nincs ott hely az elbújásra, nincs alkalom a lesbeállásra.
1027 2, 12| egyedül a Piroska képe... Elbujdoshatik vala a világ végire, oda
1028 1, 3 | Miklós elbujdosik~Forrott az indulat egész
1029 1, 3 | Miklóst: nem, nem tudott elbujdosni, míg még egyszer nem hallotta
1030 2, 7 | lovára pattant, Lőrinc meg elbújt: ennél több dolga nem akadt
1031 2, 9 | fetrengettek, vagy ide-oda elbújtak: azt hitték, egész hadsereg
1032 4, 23| No, volt kacagás, volt élcelődés, míg szegény Bence végigcammogott
1033 4, 24| igazam? Elpusztult a magyar, elcsenevészedett. Volt-e csak egy vitéz,
1034 1, 4 | vándorlás, ide-oda bolyongás elcsigázta, csak úgy leroskadott szegény
1035 2, 7 | még a nap is megáll, úgy elcsudálkozik a nagy ragyogáson. Hát még
1036 2, 8 | zokog az anyai keblen. Aztán eldadogja lassan, szaggatottan szíve
1037 3, 19| cseppent, nagy szűköcskén éldegéltek, tengődtek ketten.~Így mentek,
1038 3, 21| királlyal. Ezzel akartad eldönteni a pert. Igaz is, minek folyjon
1039 3, 19| szerencséjük volt, hogy Szeredai elé-elévette kobzát, falun, városon,
1040 3, 21| meghagyja életüket, de ekkor eléállott Durazzói Károly herceg s
1041 3, 17| Toldi Miklós, baktatott elébb-elébb a leromlott Pejkón, s hát
1042 2, 7 | valamennyi bajtársamat: elég-e ez arra, hogy szeressen
1043 2, 8 | idegenek.~De a király nem elégedett meg Küküllei János írásával,
1044 2, 9 | gyönyörű hadat, mosolygott elégedetten, bólintgatott, egyikkel-másikkal
1045 3, 18| nem remélném, hogy közéjük elegyedve, egyszer csak átjutok egykori
1046 2, 6 | Merthogy szavamat közbe elegyítsem, ifjú legény volt még akkor
1047 2, 6 | a király, a szűr ujjából eléhúzott egy nagy széles pergamentet,
1048 1, 4 | egynek a nyakára hágunk.~Eléhúzta kebeléből Bence a zacskaját,
1049 3, 16| összenevettek, de Toldi eleinte nem törődött ezzel. Hadd
1050 3, 15| sírfosztogatásra?~Azt hiszi eleintén, rossz álom volt a hír,
1051 2, 8 | nem maradt el tőle, de sőt elejbe-elejbe vágott, folyton csapkodta
1052 2, 10| egy erdőn át, hogy csak elejébe nyerít egy pej paripa, nyihog-vihog,
1053 2, 9 | emberelte Lajos király a város elejét: az urakat, a tiszteket,
1054 2, 14| aki meglepte őket. Aki eléjött erdő sűrűjéből, hogy lássa
1055 2, 11| Megyek Szalontára. Ott élek magamban, messze távol tőle.
1056 1, 4 | Hát a te lovadnak?) Közben elékászálódott a padok alól egy álmos cimbalmos,
1057 3, 15| felkészülődik a nagyasszony, elékeresgéli ami drágaság van, nagy summákat
1058 1, 4 | indította is a vágóhíd felé. Na, elékerültek a legények is, hoztak köteleket,
1059 2, 8 | öreg szekrényt felturkált, elékotorászott holmi viseltes vitézi ruhát:
1060 3, 21| körülfogják a várost, hogy se élelmet, se vizet oda be ne vihessenek.
1061 2, 10| Károly császár elé, s ott elémondá Toldi, hogy ki s mi ő, hogyan
1062 3, 15| Visegrádra menni, mostan mindjárt elémondhatta panaszát. S hogy a királyné
1063 2, 13| megy a király színe elé, elémondja az ő keserves állapotját.
1064 2, 6 | úgy, felmegyek Budára. Elémondom a királynak, amit tanácsoltak.
1065 2, 13| beállított Tar Lőrinchez, elémondta mondókáját, Lőrinc meg szépen
1066 2, 12| csak pillanatok. Elmúlnak, elenyésznek s marad a zord, a kegyetlen
1067 2, 11| Miklós igazi lovag volt. Eleresztette Piroska kezét s ment, némán,
1068 3, 22| hír előre: jön a király. Elérkezett a hír Nagyfaluba is. Jelentette
1069 2, 9 | leölték... talán már ide is elértek...~Akkor már betámolygott
1070 3, 15| kedves fiáért!~És felültek az eleséggel jól megrakott szekérbe:
1071 3, 20| dühvel. Hát bizony mégiscsak elesett Lajos király ez egy dicsőségtől:
1072 2, 7 | legyen, ki egy lélegzetre elészámlálja őket. A nevüket, címerüket,
1073 1, 3 | tarsoly volt az abrosz), elészedte a sok minden jót s biztatta
1074 2, 10| rablófészkeket, kő kövön s rabló életben egy szál se maradjon!~Hát
1075 2, 8 | Miklós, hiszem, de nekem az életed kell, nem a halálod. Várjunk
1076 1, 5 | Jól van, meghagyom az életedet, nincs reá szükségem. Vagyonodra
1077 2, 10| Felségednek köszönhetem életemet, szabadságomat. Addig meg
1078 3, 21| királyon. Tegyenek úgy, mintha életére törnének, a királynak azonban
1079 3, 20| lett volna rája.~- Mindjárt eléteremtsétek, föld fenekéről is!~De már
1080 3, 16| másik élni akar, hosszú életért imádkozik, hogy levezekelhesse
1081 3, 21| csapattal, nem törődve drága életével. Segítség kellett? Itt van
1082 1, 3 | sokáig állott Miklós az élettelenül elnyúlt vadak felett. Hallgatódzott:
1083 2, 10| elfordult a kedve az udvari élettől, ottan magát minek mutogassa?
1084 3, 21| hittel ígéri, hogy meghagyja életüket, de ekkor eléállott Durazzói
1085 1, 3 | Hát, abban a pillanatban eléugrott a közelből az anyafarkas,
1086 2, 11| borult az arca Lőrincnek, elevenre talált a célzás, meg is
1087 2, 11| el-elmaradoztak. Nosza, elévette Bencét a leány:~- Hallod-e,
1088 4, 24| megliggatta a szú!), onnét elévevé mentéjét: Nesze, szógám,
1089 1, 4 | világot, hogy satnya a magyar, elfajult a vére. Hátha a te öcséd
1090 4, 24| hogy a vén Bence nyomban elfeledte a mai csúfságot s boldogan
1091 2, 10| Emlékezel rája? Vagy tán elfeledted? Eszedbe juttatom, el sem
1092 2, 8 | legyen eltemetve, legyen elfeledve -, fel Budára, Toldi Miklós,
1093 1, 3 | történt - történt, majd csak elfelejtik. Hát volna lelked elhagyni
1094 1, 4 | irgalmatlan, lefekteti, elföldeli. - Na, szegény vén fejem,
1095 4, 24| lakóját.~Lefektetik szépen. Elföldelik csendben. Aztán feldomborítják
1096 3, 21| Lajos király üzenetével: elfogadja a bajvívást. Hogyne fogadná
1097 1, 5 | énnekem nem is kell, mégis elfogadom, s annak a szegény özvegynek
1098 2, 9 | követ is: Oda Prága! Magyar elfoglalta!~Haj, bezzeg hogy leszaladt
1099 2, 9 | császár arcáról s helyét elfoglalták mindenféle színek: kékült,
1100 1, 3 | Vállba érte egy dárda.~Elfogyott a tűrömfű! Mint egy sebzett
1101 1, 3 | anyai szívben a fájdalom, de elfojtja szíve sérelmét, hallatlanná
1102 2, 13| bánatomban!~- Lehervadott, elfonnyadott... mind ezt hallja Toldi
1103 2, 10| fiúval nem áldotta meg Isten, elfordult a kedve az udvari élettől,
1104 3, 21| Tarantói Lajos, nem tudta elgondolni: mi baja esett ellenfelének,
1105 1, 3 | Mi lesz vele, mi lesz? Ha elhagyja a nádas sűrű rejtekét, lefogják,
1106 1, 3 | elfelejtik. Hát volna lelked elhagyni az édesanyádat? A szép gazdaságot?
1107 3, 17| határán. Hol utolértek, hol elhagytak egy-egy búcsújáró csapatot
1108 1, 2 | cselédnép, hogy a legyet magáról elhajtsa. Fél szemmel sandítgatnak
1109 3, 18| a fekete halál, s amerre elhaladt, mindenütt szegődtek hozzá
1110 4, 24| az utcákon végig, merre elhaladtak. Az utcákon? Álltak bizony
1111 3, 18| is az enyémet. A nevedet elhallgattad: jól van, nem is tudakolom.
1112 2, 7 | szánta-bánta, hogy a dolgot így elhamarkodta. De már hiába, úgy volt,
1113 2, 11| nélkül. Ment azzal az erős elhatározással, hogy soha, soha nem fogja
1114 2, 8 | tanácskozást, s annak rendjén elhatározták, hogy vértanú Szent Lőrinc
1115 3, 22| gyenge virágszál, letört, elhervadott.~- Szegény leány! - sóhajtott
1116 3, 15| nem vádolják! Anyai szív elhiheti-e ezt? Mondhatja esküszóval
1117 3, 21| meglesi és kézre keríti...~- Elhiszem, de akkor vigyetek a gazdátokhoz.
1118 3, 21| csalják. Gondolta magában: ha elhiszi üzenetét a király, nem jő
1119 4, 23| dörgött Toldi Miklós. - Elhoztam neked az utolsó kenetet.~
1120 2, 9 | tiszteletét tegye, s adóját elhozza. El is várja holnap fent
1121 3, 16| fogadja szándékát s hogy éppen elhunyt a kolostor fejedelemasszonya,
1122 2, 11| rablót s csakugyan ottmaradt, éli a világát a megmentett lánnyal?
1123 1, 5 | a többit én aztán majd eligazítom.~- Nem úgy, fiam, nem úgy -
1124 2, 6 | egy lélek sem látta, mikor elillant hazulról a király: nem kötötte
1125 3, 15| nem akarta maga mellett elismerni királynak. Korona helyett
1126 2, 11| Prágába. Ott a cseheket elitattuk. Aztán kard ki hüvelyből!
1127 1, 5 | Hadd menjen haza György. Élje ott világát. Mi maradjunk
1128 4, 23| rám szükség, hát minek is éljek? Mit lássam, hogy rozsda
1129 2, 6 | rózsája, s máris hervadozik... Eljön-e, nem jön-e? Mind azt találgatja
1130 3, 16| egy a kívánsága: amíglen eljönne érette a halál angyala,
1131 1, 3 | befaló falást sem, mióta eljöttél? No, ülj le ide, édös szógám,
1132 3, 18| Mennyit bujdokoltunk, amíg eljutottunk szép Olaszországba! Aztán
1133 2, 11| szólt Toldi nevetve s elkapta Lőrinctől.~Nézte, nézte
1134 4, 24| mennydörögve mondta a királynak, ki elképedve állott, nem tudván, mi történt:~-
1135 1, 5 | szerencsétlenül s bátyám elkergetett, világgá kergetett szörnyű
1136 3, 20| mert még kisgyermekkoromban elkerültem szép hazámból. Miért? Most
1137 3, 21| nagy gabalyodás volt: harc, elkeseredett harc. Közben a királyt vitték
1138 2, 13| kardját, vágott eszenélkül, elkeseredetten, sorba fogja ki, sorba üti
1139 2, 8 | Budára, Küküllei János is elkészült az írással, s akkor a király
1140 3, 19| visszarántotta lovát Toldi, elkiáltotta magát, akkorát kiáltott,
1141 2, 12| vala a világ végire, oda is elkíséri az ő képe, az ő szomorú,
1142 3, 15| könyörögtek, hogy megadta magát. Elkísérte őket a búcsúsok tanyájára,
1143 2, 9 | az élet! Világ végére is elkísérték volna Lajos királyt.~Még
1144 3, 21| is emel, bizonnyal, hogy elköszöntse kedves vendégeit.~- Durazzói
1145 3, 20| vezekeljen tovább. Mindennek elkövetkezik az ideje, sora...~ ~
1146 1, 3 | Egy-két nap múltával bátyád elkotródik ingyenélő népeivel Budára,
1147 4, 24| Miklós, kövess!~De egyszerre ellágyul a hadnagy hangja, megpillantván
1148 2, 11| egy pillantásig tart az ellágyulás, a megilletődés: arcuk nem
1149 3, 17| Lajos király Velencébe is ellátogat, csakhogy abban a látogatásban
1150 3, 15| Volt rá költség bőven, ellátta az öregasszony!), hamarosan
1151 2, 9 | tudjátok, hogy mit tervel ellenem a császár. A követünk megneszelte,
1152 2, 7 | Kompolthi Loránt: komoly ellenfél ez, ezt már számba veszi
1153 3, 21| elgondolni: mi baja esett ellenfelének, holott még össze sem roppant
1154 1, 3 | beljebb, beljebb, Nagyfalutól ellenkező irányba. Ment, törtetett,
1155 3, 21| véréből való vérek, de mind ellenségei. Aki jó barátnak vallotta
1156 3, 21| nem küldhet oda s éppen ellenséges földön, a nápolyi völgyön
1157 2, 8 | szállhat, kedve szerint ellenséget vághat. Éppen jókor esik
1158 3, 20| sereg élén mer nekivágni az ellenségnek. Most is nagy sietséggel
1159 2, 6 | öcsém! Egy szóval sem mondok ellent az apádnak. Ha nem is volnál
1160 3, 21| nekünk s alattomban folyvást ellenünk dolgoztál. Hiába tagadsz -
1161 1, 3 | surrogott-burrogott a levegő, aztán ellódította a vitézkedő legények közé.
1162 3, 22| vezetéken fogta.~- Bizonyosan elloptak, ugye, Pejkó? No, ha el,
1163 2, 6 | nemesember ment faluról falura: ellopták három lovát, azt panaszolta,
1164 3, 17| pénzen. Elébb Velencében elmegyünk egy ötvöshöz, annál beváltatjuk
1165 2, 14| lassanként rendezgette elméjében az éjszaka történetét s
1166 2, 11| királykisasszonyt, hogy elmentünk Prágába. Ott a cseheket
1167 3, 21| látni. Tarantói Lajos már elmenekült. Hadd menekült. Ez legalább
1168 3, 21| országomért, csak a szabad elmenésért! Hadd menjen a követ, a
1169 2, 6 | segíteni rajta? Teszem föl, elmenne föl Budavárába, király színe
1170 2, 11| rosszul bánnál vele, hát akkor elmennék, de jaj lenne neked!~- Ej,
1171 3, 16| imádkozásban, testi sanyargatásban. Elmond mindent: leveszi szívéről
1172 3, 18| is, amint következik:~- Elmondád „bűnödet”, elmondom én is
1173 2, 8 | lelke háborgását. Hát amint elmondám, tovább folyt a hadijáték,
1174 2, 10| jutott a rabló kezére. S elmondán ezt szép rendiben, szóla
1175 2, 6 | király színe elé. Ottan elmondaná szép rendjébe búját-baját
1176 2, 8 | tanácsot üle velök. Először is elmondatá a követtel, hogy s mint
1177 2, 12| De ezek csak pillanatok. Elmúlnak, elenyésznek s marad a zord,
1178 1, 4 | bosszút állok, ha addig élnék is.~Lecsillapodott e szókra
1179 2, 6 | a poharak. De már erre elnevette magát Csutora György, s
1180 1, 3 | szeretni tud. Az anyai szív elnéző, tűrő, megbocsátó. Ím, jó
1181 3, 16| könyörög érette, a másik élni akar, hosszú életért imádkozik,
1182 4, 23| lóra pattan s nagy sebesen elnyargal.~Torkán akadt a szó az embereknek,
1183 3, 21| Felkapott a lovára, nagy sebesen elnyargalt a kobzos, vissza egyenesen
1184 3, 21| aztán egyszerre csak úgy elnyelte a porfelleg, hogy mire kitisztult
1185 2, 9 | urakat, a tiszteket, az előbbkelő polgárokat mind meghívta
1186 3, 22| Szárnyon kel a jó hír s előbújik rejtekéből. Megtudta, hogy
1187 3, 16| nevetnek, hogy Mikola, az ő elődje, szamár volt, a barátok
1188 2, 9 | tiszteletet a királynak: elöl-hátul, a szekerek, a hintók mellett
1189 2, 8 | levőknek, mostan és ezután élőknek: Károly cseh király és birodalmi
1190 1, 3 | rávetette magát Miklósra, két előlábát arcára tapasztja: jaj, neked,
1191 3, 21| pányván, azokat az ifjú eloldotta s vezette a folyóra, hogy
1192 1, 5 | erejét, s parasztnak nevelte. Előlünk rejtette, nehogy majd felhozzuk
1193 3, 22| az öreg betűs írást tudom elolvasni...~- Hát olvasd neki, deák! -
1194 2, 9 | bántódása.~Háromszor is elolvasta a cseh király a levelet,
1195 2, 9 | mit szólnak hozzá. Ő maga előrebocsátá, hogy rettentő nagy veszedelemtől
1196 1, 5 | mintha tiszteletből Toldit előreeresztené, s amikor éppen a Duna partjára
1197 3, 17| szerencsésen Anikó és Bence. Előrement a dózse követje, s hogy
1198 2, 9 | válogatott vitézek, közben Toldi előreugratott, s mikor éppen a lépcső
1199 2, 14| betámolygott a sírbolt ajtaján, élőt talált: koporsójában ült
1200 3, 22| kalibából, ott kint megint elővette kobzát s pengete azon édes-bús
1201 3, 16| királykisasszony - nincs más, akinek elpanaszolja szíve nagy bánatját. Mondja,
1202 1, 2 | Toldi Györgynek otthon egy elparasztosodott öccse, a család szégyene.
1203 2, 12| Mondjam-e, hogy mindjárt elpárolgott a bor gőze Toldi fejéből?
1204 3, 17| halál! Vége lesz a világnak. Elpusztul minden teremtett lélek.
1205 2, 10| szörnyű nagy ereje, itt kell elpusztulnia!~Kicsordult a könnye tehetetlen
1206 4, 24| adtam? Nem volt-e igazam? Elpusztult a magyar, elcsenevészedett.
1207 4, 23| magyart! Gyáva kezetekből elrablák a címert s én járjak fel
1208 3, 18| hallgattál. Nincs nevem, nincs, elrabolták tőlem. Zácsnak vére vagyok.
1209 2, 10| Az én húgom volt az, akit elraboltam! Hallod, Toldi, hallod?~
1210 4, 23| szó:~- Vigyázzon, atyafi! Elragadja a paripája!~De Bence büszkén,
1211 1, 3 | egymás szeme elől a nádas elrejté...~Leszállt a nap, a madarak
1212 3, 21| is tört a kápolnából az elrejtett csapat: a kapitány nem törődött
1213 2, 12| jó, hogy van vára, ahová elrejtőzhetik bánatával. Ahol senkinek
1214 2, 10| cselekedettel a gyalázatot, s nosza elrendelte, hogy sorba vegyék a rablófészkeket,
1215 3, 22| még haza sem értek: hogy elröpült a bánat szép Örzse szívéből!
1216 2, 12| a kisuram mellett, hogy elrontsd őkegyelmét!? Hát ezt tanultad
1217 2, 8 | vén emberek arca! Hirtelen elsápadt, aztán lángba borult, olyiknak
1218 2, 10| ki nem kerülsz, itt fogsz elsenyvedni! Tudod-e, ki vagyok? Jodok
1219 3, 21| beugratok, ámbár tudom, hogy elsodor az ár. Nagyon sebes ez most!~-
1220 2, 12| házban, a legszebbikben s elsóhajtja: ez lenne az övé! Az asszony
1221 3, 21| hevertek!~Tarantói Lajos majd elsüllyedt szégyenében, s mit tehetett
1222 2, 10| nehezet búgott”...~- Hát élsz!? - kiáltott le most egy
1223 2, 10| lelketlen, durva, kárörvendő.~- Élsz-e, Toldi Miklós? No, csak
1224 1, 4 | inaszakadtáig. Az ám, a vágóhídról elszabadult egy bika, s rettentő bömböléssel
1225 2, 14| nehéz lábdobogás: uccu, elszaladtak, mintha szemüket vették
1226 2, 12| hozzád a boldogság s te elszaladtál előle. Most már szaladhatsz
1227 2, 14| visszasompolygott s mikor eltávozni látták Toldit, nosza, munkához
1228 2, 12| apai házban, mikor Toldi eltávozott: vele maradott az emésztő
1229 1, 2 | ki már sok-sok esztendeje élte világát Lajos király udvarában,
1230 2, 10| egy hét, kettő alighogy eltelék, írmagja sem maradt a zsivány
1231 1, 3 | testvéri érzés, s ez az érzés eltemetett benne minden más indulatot.
1232 3, 18| asszony holtan esett össze. Eltemették. De én, bár halálra kerestek
1233 2, 8 | Őt is, magamat is élve eltemettem!~- Nagy gyermek, nagy gyermek -
1234 2, 8 | álom volt, elmúlt - legyen eltemetve, legyen elfeledve -, fel
1235 3, 18| dülöngéltek, táncoltak, sokan elterültek a földön a mértéktelen italtól.~
1236 2, 6 | nyomban poharat is emelt.~- Éltessen az Isten, Csutora György
1237 3, 16| vigasztalni, hogy tud mást éltetni: meglásd, így lesz, úgy
1238 2, 6 | kitapogatott, amit előtte eltitkoltak az országtartó, törvénytevő
1239 1, 4 | álmélkodott Bence.~No, ha eltört a kés, ott a Miklós keze,
1240 2, 7 | király, mellette Piroska. Úgy eltréfál vele, meg is nevetteti.~-
1241 2, 11| mindketten bementek s úgy eltűntek, mintha föld nyelte volna
1242 3, 18| itt sem volt maradásom. Elüldözött innét az egyházi átok. Mert
1243 1, 3 | Leszállt a nap, a madarak elültek, csendes este borult a nádas
1244 2, 10| vár, annak tenger kincse. Élünk nagy vígságban, világ pompájában.
1245 2, 8 | aztán puff, megbotlik s elvágódik az udvaron.~No, ekkor már
1246 2, 14| férjem gyilkosa! Örökre elválaszt az ő vére minket! Légy átkozott,
1247 3, 15| ottan keserves búcsúzással elváltak egymástól: öregasszony,
1248 2, 7 | jól végezze, a többit majd elvégezi Miklós.~Egy szempillantás,
1249 3, 18| csak arra gondolt, hogy elvegyül köztük, nem sajnálta vére
1250 2, 11| hallott a jólelkű Örzse, majd elvégzi ő a többit: kinyomozza, -
1251 1, 5 | akit rég nem látott, kit elveszettnek hitt, úgy repül tefeléd
1252 2, 10| Miklóst: vége, vége, itt kell elvesznie gyalázatos módon! Recsegnek-ropognak
1253 3, 19| elvesztettem királyom kegyelmét!~- Elvesztetted... Állj be hát az én kegyembe,
1254 3, 19| mondta Toldi -, de hajh, elvesztettem királyom kegyelmét!~- Elvesztetted...
1255 3, 21| megragadta fékét, aztán elvezette egy kis patak mellé. Ott
1256 3, 17| gazdád? Arra nem gondolsz? Elviselné a lelkiesméreted, hogy továbbat
1257 3, 18| ezt is elviselném. Mindent elviselnék: királynak haragját, az
1258 3, 18| rendjéből. De én ezt is elviselném. Mindent elviselnék: királynak
1259 2, 11| velem, édes virágszálam! Elviszlek, megvédlek egész világ ellen!~
1260 1, 4 | gondolta, hanem ilyenformán: Elvitte az ördög! - Ahogy kitette
1261 3, 17| bűnös testükön.~Mikor pedig elvivék a rablókat, Anikó is nagy
1262 0, 1 | dicsőbb közülök. De ím, amint elvonulnak lelki szemem előtt a nagyok,
1263 2, 9 | Budán, Pesten s amerre elvonult a király, tenger nép verődött
1264 3, 15| itthon. Mi ketten Bencével elzarándokolunk. Meglássa, hogy lesz sikere
1265 2, 7 | kürtszó, felriad az éljen, elzúg messze-messze. Tenger nép
1266 2, 8 | ország huszonnégy legvénebb embere, mind olyan, kik valaha
1267 3, 18| ne azé a másé, méltatlan emberé legyen a leány, kinek képe
1268 3, 20| összegabalyodtunk, a mi embereink egy része betódult a vár
1269 3, 17| verette a rablókat, a maga embereit rendelé kísérőnek: vigyék
1270 2, 12| Olyan, amilyen a tivornyázó embereké.~Hiszen nem maradott titok
1271 3, 21| paripáján az őrségre, hogy embereket hozzon az ifjú mellé, aki
1272 4, 23| elnyargal.~Torkán akadt a szó az embereknek, egy-két pillanatig szájtátva
1273 2, 9 | tisztességgel fogadták, meg is emberelte Lajos király a város elejét:
1274 4, 24| legnagyobb vitézét, leghívebb emberét.~Ihol, már föl is ért Toldi
1275 2, 10| is ott lógott: nem akadt emberfia, aki Pejkót lefogja, pedig
1276 2, 13| erdőbe, hátha ott lelohadna emberölő haragja. De bújhatta az
1277 2, 7 | sége, repül szájról szájra. Emberrel verekszünk, ördöggel az
1278 2, 7 | mindegy, nekem immár mindegy. Emberséggel abból már ki nem lábalok,
1279 3, 22| király. A lovagok királya.~Emelének aznap tábor közepén magas
1280 2, 9 | nekifeszítette a kapunak, emelintett rajta egyet, hogy megropogott
1281 1, 3 | gondolatra. Hogy ő gyilkos kezet emeljen a vele egy szívről szakadtra!
1282 2, 9 | pihentetünk, hagyjátok, hogy - emeljenek el egy hordót!~Jól gondolta
1283 2, 11| aztán egyszerre zihálni, emelkedni kezdett a melle, szikrát
1284 3, 17| meg itt, édes szógám. Itt, emellett a patak mellett. Ránk fér
1285 2, 7 | elbizakodtában Toldi felé lökött az emelőfával. Pedig Toldi nem is cselekedett
1286 4, 24| kicsúfolták. Még fel is emelték a vén gebéjével, hogy lássa
1287 2, 7 | gyűrűt váltnak. Fenn egy emelvényen megszólal a zene, a bús
1288 2, 7 | Nézzetek csak oda: magas emelvényre már kiültek az igazlátók,
1289 1, 4 | gyilkossá lett. Talán már el is emésztette magát...~Nagyot nyelt itt
1290 3, 15| Bence, az öreg s az ifjú. Emez a gyeplőt fogja, amaz egész
1291 2, 9 | népség, katonaság: hadd emlegessék meg a magyar király
1292 2, 8 | kitomboltatja, s Piroska emléke meg nem háborgatja, úgy
1293 3, 18| minden emlék, de ezek az emlékek oly drágák szívemnek! Csak
1294 2, 10| vitézt Duna szigetjében. Emlékezel rája? Vagy tán elfeledted?
1295 1, 4 | hát volt neked öcséd is. Emlékezem, egyszer már beszéltél róla.
1296 0, 1 | hősök hőse, terólad lészen emlékezés e könyvben. Teéretted száll
1297 0, 1 | Emlékezzünk az elmúlt időkről...~Száll
1298 2, 11| szólt Toldi mogorván. - Emlékszel, mit mondtam, mikor azt
1299 3, 22| mellett (Még a köszönésire is emlékszik: Szép jó estét, szép kisasszony!),
1300 3, 19| fel Toldi. - Oh, csakhogy említéd! Édes öreg anyám! Mi tenger
1301 2, 9 | király parancsolta Laczfi Endrének, hogy a hadak élén ő is
1302 3, 18| Olasz városokban nótát énekelnek róla. Kola Toldinak mondták
1303 2, 8 | lágyan, csengő hangján énekelte:~A mi lányunk nem eladó,~
1304 1, 3 | s feketén beborult az ég énfelettem. Nincs nekem itt maradásom,
1305 3, 21| testének. De jó vérből való. Ne engedd csatába, hagyjad, erősödjék.
1306 3, 20| barát a maga hágcsóját, engedelmesen lépett a király nyomába,
1307 3, 22| helyette Piroska írt végig. „Engedjen még egy szót, felséges királyom,
1308 2, 7 | szégyenkezve.~- Nem, ezt nem engedjük! - zúgnak a daliák, s tízen
1309 2, 9 | fegyver elegendő: hej, csak engedné a király, elbánnának ők
1310 3, 17| vitéz seregébe. Fogadjon be engemet is. Toldi vére vagyok én
1311 1, 3 | fiam, ne vesd meg őt - engeszteli szelíden a nagyasszony.~
1312 1, 3 | akarattal léptem rátok - engesztelte Miklós a kölykeket szelíden,
1313 2, 13| cseréljek vele. Hogy ő megvív énhelyettem Piroskáért. Meg is vívott
1314 2, 8 | szalagjáról, hadd jöjjön maga énhozzám, de hozza el ám Magyarország
1315 1, 4 | kilencvenkilencet, egy marad énnálam, a lájbi zsebében. Ennek
1316 2, 6 | kerüle. S mindből kellett enni, a ház szép leánya oly édesen,
1317 2, 9 | kenyerekkel, mindenféle ennivalókkal. Jó, jó, kenyér nélkül,
1318 1, 4 | tudott hebegni egy-két szót, ennyit:~- Felség, nem akarom szegény
1319 3, 22| kicsi lovagom! No, ne félj éntőlem, a csúnya baráttól. Nem
1320 2, 7 | Aztán tovább űzi-fűzi az enyelgést. A végire meg nagy-nagy
1321 3, 18| nevedet, te se tudakold az enyimet. Hanem, hogy éppen név nélkül
1322 2, 6 | hány szép leány esekedett, epekedett titkon őérette, de ő, ha
1323 1, 4 | Ugye, sokat sír, sokat epekedik? Mikor aztán kifogytak a
1324 3, 16| Oktalan vágyódással minek epessze tovább magát. Őt a király,
1325 2, 12| összecsődíti a jobbágyokat, rombol, épít, újra rombol, amibe ma belekap,
1326 3, 17| Bizonyos, hogy tündérkezek építették a tengerre, emberi kéz képes
1327 3, 19| nagy hintó zötyögött az erdei úton, körülötte rengeteg
1328 3, 16| üldözött bujdosó Bakony erdejében: ím, de szörnyű véget mért
1329 2, 8 | Nyírséget, Szilágyságot, Erdélyt, aztán Máramarost: válogasd
1330 1, 2 | is a maga idejében. Az ő érdeméért került Budára György. Na
1331 1, 2 | mindjárt meglátjuk: apja érdeméhez érdemet nem szerzett, amit
1332 1, 3 | szakadtak mind a ketten? Nem érdemelné meg, hogy így bánjon el
1333 2, 10| bizony hordozhatták, meg is érdemelte: egy hét, kettő alighogy
1334 1, 4 | szegény vén fejem, ezt nem érdemeltem! - gondolta, de nem mondta
1335 1, 2 | meglátjuk: apja érdeméhez érdemet nem szerzett, amit örökül
1336 2, 12| megunja ezt is, a magányos erdő-mezőjárást s hát még a hosszú téli
1337 3, 17| bujdosott sűrű rengeteg erdőkben, Anikó Bencével messze túl
1338 3, 17| rója idegen ország útjait erdőkön által. Hogy odahaza, a nagyfalusi
1339 2, 14| Toldi nekivágott a rengeteg erdőnek...~Szegény feje, sejtelme
1340 2, 13| haragja. De bújhatta az erdőt, nem lohadott szilaj haragja,
1341 2, 12| szaladhatsz utána, sohasem éred utol.~Így vívódott, tusakodott,
1342 3, 19| reggelig, akkor aztán útnak eredtek. Azt határozták, hogy már
1343 2, 14| halljatok csodát! Piros vér eregél a hófehér arcon, melegedik
1344 2, 10| drága ételeket, italokat eregetett le Toldinak, hadd szedje
1345 2, 10| Megfagyott a vér Toldi ereiben e szörnyű szavakra. Most
1346 1, 3 | Akkor Miklós fölemelte az erejeszállt farkast, megkerengette a
1347 2, 8 | bíznál-e abban, hogy magad erejével is kivágnád királyodat?~-
1348 4, 24| vérben fogott, halántékán az erek vastagra dagadtak, térde
1349 2, 8 | merte a száján kiejteni): eressze szabadon már a fiát a szoknya
1350 1, 3 | összevissza feküdtek kint az eresz alatt. Aludtak mélyen, mint
1351 1, 3 | került. Megállott a ház eresze alatt, körülnézett a hold
1352 1, 2 | szemmel sandítgatnak a napra - ereszkedik-e le már az ég alján, hogy
1353 3, 15| szekeret, szépen, módjával ereszkedj át rajta. A hátsó ülésben
1354 3, 17| árnyékában, Bence pányvára ereszté a lovakat, hadd legeljenek
1355 2, 8 | követséget, s amikor meg maga elé eresztette, fitymáló hangon szólította
1356 3, 21| tartja a kezében, el nem ereszti: ő küldötte a vízbe, illő,
1357 1, 5 | egy vitéz. Sisakja le van eresztve, rajta fejér tollat lenget
1358 2, 14| Miklós vagyok! Eljöttem éretted a síri világba, édes szép
1359 1, 3 | búcsút kell vennem. Ne sírjon érettem, ne sírjon utánam. Nincs
1360 1, 4 | vétettek neki? S nincs, aki érettük bosszút álljon, kiontott
1361 1, 3 | kezét! Ha csak még egyszer érezhetném az anyai csók melegét!~Így
1362 2, 8 | mindjárt láttam, csókodról éreztem, hogy bánattal jöttél, az
1363 3, 22| csak azt várta, hogy szőrén érezze Bencét, uccu! nekirugaszkodott,
1364 3, 21| Toldihoz. De még vissza sem érhetett Toldihoz, a vajda is útnak
1365 1, 3 | Miklóst bizony utol nem érhették.~Isten vezérelte. Ő kalauzolta.
1366 2, 8 | él édesanyád. Bánat, ha éri szívedet, kinek panaszolod
1367 2, 7 | főképpen, ki szennyes szóval érinti a nő becsületét, bár sohasem
1368 3, 20| fölébe tartotta, hogy ne érjék a lezuhanó kövek s felkiáltott:
1369 2, 7 | Aki gyermek látja, tudom, érjen száz esztendőt, akkor sem
1370 3, 17| Akvile városában, meg is érkezék oda szerencsésen Anikó és
1371 2, 7 | vette legjobb vitézeit, erőben, vívásban, lovagi játékban
1372 1, 2 | fel a szénásszekérre nagy erőlködéssel, őneki annyi ez, mint egy
1373 2, 11| belé!~Attól kezdve jókedvet erőltetett magára Rozgonyi Piroska,
1374 4, 23| tetszik a dolog. - Elé, régi erőm! - mormogja magában s harmadik
1375 1, 4 | az öreg Bencének, váltig erősítette, hogy mióta a világ világ,
1376 1, 4 | ki szörnyű nagy kínjában. Erősködött, hánykolódott, ha szarva
1377 3, 21| engedd csatába, hagyjad, erősödjék. Legyen gondod rája.~Anikó
1378 3, 21| váron kívül állott, külön erősségben. Ott gyilkolták meg orozva
1379 2, 9 | egybe. Választófejedelmek, érsekek, világi nagyurak voltak
1380 3, 19| fordulj vissza, Toldi, úgysem érsz nyomába! - kiabáltak utána
1381 1, 3 | emberek vetésit, aztán telt erszénnyel vissza Budára!~Esztendők
1382 1, 3 | szíve hozta, hanem az üres erszénye. Azért jött, hogy néhány
1383 1, 4 | harapták a bikát, ahol érték, arról meg csurgott a vér
1384 3, 17| ott az igazságot. Mind egy értelemmel azt felelték, hogy: a dózse.
1385 3, 15| Visegrádra. Ő is anya, meg fogja érteni anyai szívének nagy erős
1386 2, 8 | beszédet, a feléből is eleget értett, sarkon fordult s meg sem
1387 2, 8 | ha nem édesanyádnak? Ki érti meg úgy bánatodat, mint
1388 2, 11| házaspárt, nagyot iszik értük.~Hiszen ez így jól indult,
1389 2, 11| hazafelé, rengeteg erdőbe értünk s hallj csudát! még a föld
1390 4, 24| Piha! Milyen penészszagot érzek!~A másik azt mondta:~- Ihol
1391 3, 15| helyette az anyja, az özvegy Erzsébet igazgatta az ország dolgát
1392 2, 11| megfogja kezét, ráborul, esdekel, könnyével áztatja Toldi
1393 2, 11| ölelő karokból, könyörögve, esdekelve nézett Toldira:~- Lovag!
1394 3, 21| tudott még, de könyörögve, esdve nézett reá.~- Ne félj, ne
1395 1, 5 | Kegyelem! Kegyelem! - esedezett a cseh összekulcsolt kézzel.~-
1396 2, 6 | szállott, hány szép leány esekedett, epekedett titkon őérette,
1397 1, 4 | Mondjad tovább, mondjad - esenkedett Miklós.~- Hogy hát még mit
1398 3, 17| sorjában elémondá a nagy esetet s hozzátette azt is, hogy
1399 4, 23| jobbra, se balra. Mi baja eshetett a szegény párának? Hátratekint
1400 2, 12| halálnak halálával, semhogy esküjét megszegje. Leroskadt Szűz
1401 3, 22| asszonynak soha! Hallod-e eskümet? Isten úgy segéljen.~És
1402 2, 11| volna az a rabló, arra nem eskünném meg, de Isten Jézus úgy
1403 3, 15| elhiheti-e ezt? Mondhatja esküszóval az egész világ: nem hiszi
1404 3, 22| de hogy nem rabolt, erre esküt tennék, ha apáca voltom
1405 3, 22| felemelte az égre s úgy esküvék meg szent esküvéssel: siratlak
1406 2, 8 | ötven főnemes, kik meg arra esküvének meg, hogy a huszonnégy vén
1407 2, 7 | Meg sem is hallotta Lőrinc esküvését. Másutt járt a lelke.~Mostan,
1408 3, 16| Olaszországból, meglesz az esküvője. Tudja, bizonyosan meglesz.
1409 2, 8 | fogna körül, ha én rabul esnék idegen országban, te meg
1410 2, 12| Hull az őszi, hideg ólmos eső, lelkére rászakad az emésztő
1411 1, 4 | arca, mint a háromnapos esős idő. De hogy is ne lett
1412 2, 12| s hát még a hosszú téli esték mily kietlenek egyedül!
1413 1, 3 | nem szégyellem. Hajnaltól estélig dolgozom serényen. Többet
1414 2, 12| környék urainak s megtelik esténként a kongó ház víg vadászcimborákkal.
1415 2, 12| emésztő unalom. Cél nélkül, ész nélkül munkába kap, összecsődíti
1416 2, 10| rája? Vagy tán elfeledted? Eszedbe juttatom, el sem is felejted -
1417 3, 17| Mi! A felét! Abból nem eszel pajtás. Hát nem én raboltam?
1418 2, 8 | Toldi nemzetség kenyerét eszem én. Azt ette apám is, Isten
1419 2, 9 | fenékig. S folyt tovább az eszem-iszom, dínomdánom, s mire kivirradott,
1420 2, 8 | annyit mondok, hogy mióta az eszemet bírom, a Toldi nemzetség
1421 2, 9 | is mert válaszolni a maga eszétől, hanem nyomban tanácsot
1422 3, 17| egyébnek is örvendett. Együgyű eszével azt hitte, hogy most már
1423 2, 10| megmutatta magát s az ő serege eszeveszett futásnak eredett), hát mondom:
1424 1, 4 | Duna? Mért szalad a nép oly eszeveszetten? Sem nem tűz, sem nem árvíz,
1425 2, 8 | Isten nyugtassa meg. Azt eszi ez is, ni (s rámutatott
1426 2, 6 | pára, ni, de ímmel-ámmal eszik, bizonyosan szomjas. Volt
1427 2, 10| Mikor lezuhant, elvesztette eszméletét, s hogy ébredezni kezdett,
1428 3, 20| de csak nagy későn tért eszméletre, akkor is ágyban maradott
1429 3, 18| sűrű rengetegben, ott esznek, isznak, tivornyáznak a
1430 2, 9 | kicsiny csapatjával, kezdettek észretérni: nem így szokott egy hűbéres
1431 2, 8 | jött, el is illant: nehogy észrevegyék a urak, a népek lelke háborgását.
1432 3, 21| fent van a vár fokán. De észreveszi egy őr, ordítva rohan oda,
1433 2, 9 | Jó, jó, de mi lesz, ha észreveszik magukat? Hogy voltaképpen
1434 3, 21| neki sem volt maradása: észrevétlen a lovagok után kocogott
1435 3, 20| fokára, Rájmond kapitány észrevette a cselt, nosza, rohant az
1436 3, 21| utánam. Hallgatsz arról, amit észrevettél.~- Kívánságod parancs nekem -
1437 2, 7 | látja, tudom, érjen száz esztendőt, akkor sem felejti, rege
1438 2, 10| Jodovna mást gondolt: drága ételeket, italokat eregetett le Toldinak,
1439 2, 8 | asztalra került minden, ami jó, ételnek, italnak java, mikor aztán
1440 2, 6 | kigyelmed! Jaj, de kicsi étkű! No, ebből. No, abból. Még
1441 1, 4 | vándorolt. Ment, mendegélt étlen-szomjan, az áldott nap járása mutatta
1442 2, 8 | nemzetség kenyerét eszem én. Azt ette apám is, Isten nyugtassa
1443 3, 19| királlyal~Volt maradék bőven, ettek, ittak, jóllaktak, aztán
1444 1, 3 | Hogyne volnál? Ugyehogy nem ettél befaló falást sem, mióta
1445 4, 23| Kenyerünk javát együtt ettük meg, neked megmondom hát:
1446 2, 11| sötét felhőket.~Mire ősznek évadján hazakerült Toldi, asszony
1447 3, 21| állott. Gyorsan, mint az evet, mászik fel a létrán, utána
1448 2, 9 | nagyurak voltak a tanácsban, ezeknek felolvastatá Károly a magyar
1449 1, 3 | marhánál erősebb!~De már ezekre a durva, hazug szavakra
1450 2, 10| belepusztul is, de százegyszer, ezeregyszer mást mondott a szíve. Óh,
1451 2, 9 | megrémült emberek szeme ezerszámra látta legyilkolni a katonákat,
1452 2, 10| hátha... Mert százszor, ezerszer fogadkozott, hogy Lőrincé
1453 2, 8 | csatában oszthatsz száz halált, ezret, gyermek maradsz mindég,
1454 2, 7 | a királyt selyemsátrába. Ezüst haja csillog a napfényben,
1455 2, 7 | fenékig hajtotta a nagy ezüstkannát. Nem látott a világ még
1456 2, 11| hoztak be rengeteg nagy ezüsttálon egy vaddisznósüldőt, egészben,
1457 2, 9 | Ragyogtak az aranytól, ezüsttől, csillogó díszektől. Szekerek
1458 3, 20| király -, hogy ilyen nagy fába vágtam a fejszémet.~Magának,
1459 2, 7 | részrehajlásnak. Sógorság, komaság fabatkát sem ér itt. Ihol, a bajmester
1460 2, 12| felelettel. Nem kérdezi, nem faggatja senki: mi bajod, Toldi?
1461 1, 5 | sem ismeri? - kérdezte, faggatta ezt is, meg amazt is.~Senki
1462 2, 14| hófehér arcon, melegedik a fagyos ajk, nyílik, nyiladozik
1463 2, 14| rémséget s véred meg nem fagyott... De most senki ne csudálja,
1464 2, 10| szegezte testének szörnyű fájdalma. De lassanként magához tért,
1465 4, 24| kialusznak, csendben, néma fájdalomban visszafordul a szomorú
1466 1, 2 | szeme könnyel: örömnek, fájdalomnak a könnyével. Újra meg újra
1467 3, 20| német, hanem igaz magyar fajta. Magyar volt a hetvenhetedik
1468 1, 3 | lassan, csöndesen végigment a fák közt, aztán óvatosan édesanyja
1469 4, 23| megpillantják, röhögésre fakad a tenger nép. Hiszen volt
1470 2, 11| miért kérdezed őt?~Sírva fakadt a lány, zokogva mondotta:~-
1471 3, 18| tivornyáznak a gyalázatosak! Faképnél hagytam volna régen e gya
1472 4, 24| kísérik Rákosmezejéig. Ott a fáklyák kialusznak, csendben, néma
1473 3, 20| erősebb, hol gyengébb a vár fala. Hová kell hágcsó, hová
1474 3, 20| fél kézzel támaszt a vár falához egy nagy hármas hágcsót.
1475 2, 10| rontani-bontani, ha nem tudod börtönöd falait! Így dühöngött szegény Toldi
1476 2, 11| öklével megdöngette a komor falakat: hej, ha most Tar Lőrinc
1477 3, 21| Létrát támasztott a vár falának, ott, ahol kevesebb védő
1478 2, 12| szobára. S ha ki-kiment a vár falára, onnét belemeredhetett a
1479 2, 10| múltak, míg ledobtak egy falás kenyeret, kőnél keményebbet.
1480 3, 21| másik oldalon megmászták a falat a magyar vitézek - Melfi
1481 1, 3 | jó öreg csak nézte, nézte falatozó kis urát, nagy gyönyörűséggel,
1482 3, 17| virágos fűben, aztán ők is falatoztak.~- Jaj, de álmos vagyok,
1483 3, 18| pedig telepedjünk le itt. Falatozzunk a maradékból, mit a „szent”
1484 3, 20| készítették az ostromra a nagy fali hágcsókat, faltörő gépeket,
1485 4, 24| Ott lógtak körös-körül a falon régi kedves fegyverei. Haj,
1486 3, 19| mód, ökröket kell hozni a faluból, legalább húszat, s deszkákat
1487 1, 5 | Pestről, Budáról, a szomszéd falukból, s nagy Magyarországnak
1488 3, 19| Szeredai elé-elévette kobzát, falun, városon, útszéli korcs
1489 2, 6 | nemesember ment faluról falura: ellopták három lovát, azt
1490 2, 6 | kárvallott nemesember ment faluról falura: ellopták három lovát,
1491 1, 3 | mindenfelé. Felverték a falut, de hiszen verhették: Toldi
1492 3, 17| a két rablót itt helyben fára húzom, a kincsen pedig ketten
1493 2, 7 | ugyancsak megküzdnek, bele is fáradnak, s hiába, hiába, a bal kéz
1494 1, 4 | kitessékelték az utcára, s fáradsága jutalmául egy darab májat
1495 3, 17| hévség elbágyasztotta Anikót. Fáradt is volt, álmos is volt,
1496 4, 24| szeresd, de a kérgét ne faragd le róla. Ha le nem faragják,
1497 4, 24| faragd le róla. Ha le nem faragják, nehezebben törik...~Itt
1498 4, 23| néhány kamasz legény a ló farkába fogódzott: emiatt nem mozdul.~
1499 1, 3 | lába. A fészekben két kis farkaskölyök vinnyogott, de milyen keservesen
1500 1, 3 | vette észre magát, hogy réti farkasnak a fészkére tévedett a lába.
1501 1, 4 | kutyákat: Fogd el! A fülit! A farkát! A combját! Hiszen a kutyák
1502 2, 6 | ahogy szedegetik az almát a fáról, mely földig hajolt nagy
1503 3, 21| de nem zuhant le ebadta fattya, nagy hirtelen a létra alsó
1504 2, 14| odalépett, felemelte a koporsó fedelét, aztán ráborult a halottra
1505 3, 18| megbecstelenítem. Ha pedig nem fedem fel a titkot, méltatlan
|