abbah-bizta | bizto-el-el | el-ve-fedem | fedi-gyont | gyoze-indul | ingat-kiker | kikez-lelke | lelki-megsz | megta-oltoz | olts-rohog | roppe-szine | szinl-tuzbe | tuzod-vissz | visz-zurza
Part, Paragraph
2512 2, 6 | örökli apjának nevét, ingó, ingatlan vagyonát, nevezett Rozgonyi
2513 2, 9 | vakmerő kaland. De nem merték ingerelni, mert jól ismerték a természetét:
2514 1, 5 | volt elég. Gyilkosságra ingerelte, csakhogy kezét rátehesse
2515 2, 6 | tekintetik, örökli apjának nevét, ingó, ingatlan vagyonát, nevezett
2516 1, 3 | összeszedte utolsó erejét: ingyen nem adja meg magát! Fölemelte
2517 2, 9 | ugyan mi szükség van ennyi ingyenélőre? Talán bizony nem is hadba,
2518 2, 7 | csak nem bolondíthatta ide ingyenvalóságra ezt a sok daliát!~S hogy
2519 1, 3 | a gyönyörűséggel, de már inni ivott ő is a kulacsból.
2520 2, 9 | lándzsásokkal!~- Nem, nem - intette le a király a szilajvérű
2521 2, 9 | természetét: mennél jobban intik, csendesítik, annál jobban
2522 2, 9 | cseh király-császárnak. Azt írá pedig levelében a király,
2523 3, 20| kezén, mert a had zömét más irányban előreküldötte, nehogy öccse
2524 2, 8 | elégedett meg Küküllei János írásával, hit alatt tétetett tanúságot
2525 2, 6 | boldogság volt abban az írásban! Meg volt írva szépen, rendjében,
2526 2, 8 | Ellenben tanúsítják régi írások, hogy Attilának, Isten ostorának
2527 2, 8 | olvassa meg a legrégibb írásokat, kezdettől mostanig: vajon
2528 2, 8 | Küküllei János is elkészült az írással, s akkor a király tanácsot
2529 2, 9 | legkiváltképp Toldit: nevére íratta Szalonta várát, amelyhez
2530 1, 4 | lováról, s most viszi őt irgalmatlan, lefekteti, elföldeli. -
2531 1, 5 | tudom, világgá kergette. Irigyelte nagy testi erejét, s parasztnak
2532 2, 10| kettő alighogy eltelék, írmagja sem maradt a zsivány népségnek.
2533 3, 22| deák! - intett a király íródeákjának.~Olvasta a deák s egyszerre
2534 3, 21| Kont csapatjával s írta, írogatta a leveleket az öreganyjának:
2535 2, 10| rontására-bontására, rablólovagok irtására, azalatt meg Jodovna mást
2536 2, 10| országot, míg egy szálig ki nem irtom a cudar zsebrákot! Csak
2537 2, 14| lelkes beszéd, de Piroska irtózattal hallgatta s nagy háborodással
2538 2, 6 | nevedet is.~- Az én nevem - irult-pirult a király -, biz’ az nem
2539 3, 21| Rohannak a magyar vitézek, nem ismer itt senki halálfélelmet:
2540 1, 5 | Toldinak (Ugyan ki volna más az ismeretlen vitéz?), ő meg hogy átvette,
2541 2, 7 | Hiába vigyázta, fel nem ismerhette, csak most ismerte meg.
2542 3, 17| Magyarországból, oda, hol nem ismerik. Azt forgatja a fejében,
2543 3, 22| Ejnye, ejnye, hát ti ismeritek egymást?~- Ami igaz, igaz -
2544 2, 10| az én nevem. Nem ismersz? Ismerj meg. Megölted apámat, a
2545 3, 21| szemlélődött, vizsgálódott, hadd ismerje a helyet, a környéket, hadd
2546 4, 24| nem ismertek meg. Ne is ismerjenek. Gyerünk, öreg szógám. Otthon
2547 3, 22| szólalt meg a kobzos -, ismerjük mi egymást.~S elmondta szép
2548 3, 22| elmondta szép rendjében, hogy ismerkedtek meg. Aztán szép csendesen
2549 3, 22| a csúnya baráttól. Nem ismersz-e reám?~- Bátyám, édes bátyám!~
2550 4, 24| ismert meg senki? Hát nem ismertek meg. Ne is ismerjenek. Gyerünk,
2551 2, 9 | merték ingerelni, mert jól ismerték a természetét: mennél jobban
2552 3, 19| nagy erőt csak egy emberben ismertem. Abban, aki országomból
2553 2, 13| fel a király hitetlenül. - Ismételd még egyszer. Mondd el aprójára,
2554 2, 9 | akarok állani vele, hadd ismételje meg az izenetjét.~- Baj
2555 1, 5 | fordult most a király ismétlen Miklóshoz -, felejtsed a
2556 2, 12| udvaron, a csűrökben, az istállókban: kereshették, ki tudja,
2557 1, 4 | Van-e szállásod? Nincs? Istené a szállás, térj be hozzánk
2558 3, 18| Nem védhettem magam. Az Istenen kívül nincs más bizonyságom.
2559 2, 8 | mián nem aludott, s mikor istenigazában kimulatta-tombolta magát,
2560 3, 21| hazamegyünk? Jöjjön, leányasszony. Istenkísértés volt eddig is a dolga. Ugye,
2561 1, 5 | összekulcsolt kézzel.~- Keresd az Istennél! - mordult reá Toldi, s
2562 3, 17| alá, mint ahogy az igazi istrázsák szoktak, figyelt, hallgatózott:
2563 3, 19| emelkedik, emelkedik az iszapból: hopp! kint is van már az
2564 2, 11| boldog házaspárt, nagyot iszik értük.~Hiszen ez így jól
2565 3, 18| rengetegben, ott esznek, isznak, tivornyáznak a gyalázatosak!
2566 2, 8 | minden, ami jó, ételnek, italnak java, mikor aztán vége felé
2567 2, 10| gondolt: drága ételeket, italokat eregetett le Toldinak, hadd
2568 2, 9 | királyt.~- Nem, nem. Egy korty italt se adjatok nekik. Hanem
2569 3, 18| elterültek a földön a mértéktelen italtól.~Hej, de megháborodott Toldi
2570 3, 18| tovább beszélt:~- Ne mondj ítéletet, míg meg nem hallgattál.
2571 1, 4 | szerencséje. Ő nem félt az ítéletidőtől, vaktában nekivágott a sötét
2572 2, 7 | letiltják, s a győzelmet annak ítélik, aki csakugyan győz - nincs
2573 3, 21| poharad, csordulásig megtelt. Ítéljetek, urak!~Azzal nagy hirtelen
2574 1, 3 | mikor aztán teleették, -itták magukat, kikerekedtek az
2575 3, 18| maradékból, mit a „szent” had itthagyott.~ ~
2576 2, 9 | hogy jobban győzték az ivást, más az, hogy vigyáztak
2577 1, 4 | kötekedő, anyját gyakor ízben meg is megríkató: ilyen
2578 2, 9 | urakat.~- Nem úgy, urak! Nem izenek én hadat Károly császár
2579 3, 22| Miklós! A királytól jövök, izenetet hozok. Vesd le szőrcsuhádat,
2580 2, 9 | vele, hadd ismételje meg az izenetjét.~- Baj lesz ebből, felség -
2581 2, 6 | alatt asztalon termett az ízes vacsora, nagy nehéz kan
2582 2, 10| a nagy erőd, mit acélos izmod, rontani-bontani, ha nem
2583 1, 3 | karján megrándultak az acélos izmok, vasnál keményebb marka
2584 1, 2 | halálig. Szántson, vessen, izzadjon a bátyjáért. Hát ez igazság?
2585 2, 7 | Toldi volt, Toldi volt! - jajdul fel a szíve szegény Piroskának.
2586 3, 22| Óh, szegény Piroska! - jajdult fel a király. - De sajnállak
2587 2, 9 | egy nő rémülten sikoltoz, jajgat, hogy sír belé az erdő.~-
2588 2, 8 | felszakad szívéből egy nagy jajkiáltás:~- Jaj, mit cselekedtem!
2589 1, 3 | a „tűrömfű”, s adok én „jajlevelet” nektek.~Ahogy azt gondolta,
2590 1, 4 | borulva keservesen sírt, jajongott egy gyászruhás asszony.
2591 1, 3 | sóbálvány. Anyja sírva, jajongva tördelte kezét, hol Györgyhöz,
2592 2, 8 | ma, de nem Trencsén felé. Járd be a Nyírséget, Szilágyságot,
2593 2, 6 | orrára, hogy mibe jár. S járhatott-kelhetett bátran az országában, bizony
2594 1, 4 | vigyázta a temetőkertet: járhatta, vigyázhatta, sírkőnél,
2595 3, 21| Már lóra is ülhet. Úgy járja végig seregét, s amerre
2596 1, 4 | gondot visel rá is. Akármerre járjon, érte imádkozom, én anyai
2597 3, 17| ránk fér. Cudar meleg napok járnak errefelé. Hiszen nálunk
2598 3, 19| fegyvereket s láttak délcegen járó paripákat: ihol, éppen feléjük
2599 1, 4 | üldögélt, nézte az utcán járókat-kelőket, a hold világa mellett sétáló
2600 1, 3 | megleltelek! Harmadnapja járom, bújom a nádast utánad.
2601 1, 3 | lovadat, a szelek szárnyán járót? Hát Nagyfalut s népeit,
2602 2, 9 | megkötözték, aztán sorba járták az utcákat, a részegen alvó,
2603 3, 22| leány volt, mikor Prágában jártakor lekötötték neki: ezzel pecsételték
2604 3, 18| kinek képe kísért, akármerre jártam. Hogy vádolt ez a kép! Közben
2605 3, 21| ebédlőszobába, mosolyogva jártatá végig tekintetét vendégein,
2606 2, 14| az ébredezőt, aki lassan jártatja körül a tekintetét, aztán
2607 4, 23| életre-halálra. Elég volt a játékból, mondták a királynak, halálra
2608 2, 9 | városba. Ám, ti nem tudjátok, hogy mit tervel ellenem
2609 2, 8 | földre, aztán hagyta, hadd játszadozzék a Pejkóval, s a másik pillanatban
2610 1, 4 | Bence már elnyúlt a padon, javában hortyogott. Miklós is lelankadt.
2611 1, 5 | a maga jussáról, le a te javadra. Úgy van-e, Toldi György?~
2612 2, 9 | már így van, ahogy van: javallották, hogy Toldi legyen a király
2613 3, 20| a nyíl, a kopja, mint a jégeső, de nem ártott ennek semmi:
2614 3, 21| Nem enged fel szívén a jégkéreg. Az én számomra nincs nála
2615 3, 15| urának. Hát a karperec, ura jegyajándéka, nagy kincset érő ez is.
2616 3, 16| ébredett. Rajta volt a halál jegye szép halovány arcán. Szemének
2617 2, 10| Szereti, bár Lajos el van már jegyezve!~Sírt Piroska, keservesen
2618 3, 20| megharsant a kürt: ez volt a hadi jel. Ott harcol a sereg zöme,
2619 3, 21| egyszerre csak megharsant a jeladó kürt, ihol, a két lovag
2620 2, 9 | arcot.~Há’szen mutattak is, jelekkel diskuráltak is, s egy órát
2621 3, 21| olasz és magyar legyen jelen igazlátónak.~Rendben volt
2622 4, 23| méltatlankodása a király jelenlétében is.~- Felséges királyom,
2623 2, 14| felverték a háznépét s jelenték a szörnyű dolgot: látták
2624 1, 4 | szörnyű szomorú dolgot kellett jelentenie.~- Felséges királyom, életem,
2625 2, 7 | mikor véget ért a sokszavú jelentés, intett a király: kezdődjék
2626 3, 22| mondjad a bátyádnak, hogy jelentheti magát nálam kegyelemre.~
2627 3, 20| éppen készülődött a király, jelentik, hogy éjjel a kobzos ifjú
2628 3, 19| Köszönöm felséged kegyes jóakaratját, de beteg az én lelkem,
2629 3, 20| kulacsával. Gondolták, nem járhat jóban, szépszerivel a táborba
2630 2, 12| munkába kap, összecsődíti a jobbágyokat, rombol, épít, újra rombol,
2631 2, 7 | jere, lódíts egyet, te is jobbik kezem!~- Puff! - lent a
2632 2, 11| amikor a bal kifáradott, a jobbjával hatalmasat vágott!~Hej,
2633 2, 7 | kéz - lám, Toldi Miklós a jobbot is hívja: jere, lódíts egyet,
2634 4, 23| biztatja, nem megy az előre. Se jobbra, se balra. Mi baja eshetett
2635 1, 4 | tudta, merre forduljon, jobbra-e, balra-e. Céltalan ődöngött
2636 1, 3 | Miklós körül, feje fölött, jobbról, balról, mindenfelől. A „
2637 2, 11| arra térek. Amint jöttünk, jődögéltünk hazafelé, rengeteg erdőbe
2638 4, 23| megállott a nép is: vajon ki jöhet most! S ím, e pillanatban
2639 3, 20| erdélyi vajda, segítségére jöhetne. Lovas vitézeit hol leszállította
2640 4, 23| aztán el ne művelődjék. Jöhetnek még idők, mikor hadba kell
2641 1, 3 | ingyenélő népeivel Budára, s jöhetsz haza bátran. Ami történt -
2642 2, 13| jöttem kegyes színed elé. Nem jöhettem másként: Toldi Miklós reám
2643 2, 7 | ugye, te is? Már hogyne jönnél el! Hej, az ám a lány, Miklós!
2644 2, 11| most Tar Lőrinc ki találna jönni!~Versenyt tombolt lelke
2645 3, 19| társának:~- Én megyek. Te jössz-e?~- Veled megyek, ha mégy -
2646 3, 21| fejét csóválta:~- Kevesen jöttetek, vitézek. Sok a német.~-
2647 1, 4 | Ide, ide! Tartom, amíg jöttök! Fújt, bömbölt a bika, véres
2648 2, 11| éppen arra térek. Amint jöttünk, jődögéltünk hazafelé, rengeteg
2649 2, 7 | neki, ha ő megvetette...~- Jövel csak, Tar Lőrinc! Feleséged
2650 2, 9 | rajzolni, színezni kezdte a jövendőt. Talán még nem késő. Elmegy
2651 3, 21| volt nagy lótás-futás, jövés-menés, rendelkezés, igazodás.
2652 2, 8 | Nagy Lajos királynak!~Még jóformán meg sem pihent otthon a
2653 3, 21| első, ki bevádoltad nálunk Johannát. Hűséget színleltél nekünk
2654 4, 24| úrfiak benne voltak a nagy jókedvben, nekibátorodtak s ha már
2655 3, 19| ám - komorodott el Toldi jókedve. - Rámismernek. S mi lesz
2656 2, 8 | valami tréfa készül (éppen jókedvében találná, ha csakugyan igazi
2657 1, 3 | vitézek, rudat hánytak széles jókedvükben, birokra keltek, küzsdölődtek,
2658 2, 11| kikerülni Lőrincet, de az jókedvűen szaladott elébe, köszönt
2659 3, 19| édesanyámért!~S mentek tovább nagy jókedvvel, s amint mentek, mendegéltek,
2660 3, 18| egy testvért. Fiatal volt, jóképű volt, úgy tetszett Toldinak,
2661 2, 11| Hiszen éppen eleget hallott a jólelkű Örzse, majd elvégzi ő a
2662 2, 6 | éjjeli szállásra.~Hej, de jólesett a királynak a szíves szó,
2663 1, 3 | gyönyörűséggel, ő maga nem evett: jóllakott a gyönyörűséggel, de már
2664 3, 19| maradék bőven, ettek, ittak, jóllaktak, aztán a tűz mellé leheveredtek,
2665 1, 4 | vége-hossza nem volt a sok minden jónak, kalácsnak, cipónak, finom
2666 2, 11| sírva imádkozik: bárcsak ne jőne el! Mindezt imádkozza, de
2667 2, 11| mondja ezt. Egy szó sem tud jőni remegő ajkára. De mikor
2668 3, 19| Toldi, megköszönte a császár jóságát, elbúcsúzott illendőképpen
2669 4, 23| megkönyörül az öreg vitéznek a jóságos Isten, s mennél előbb magához
2670 3, 22| helyett nevet.~- Nevet is, jószágot is, azt én adok, felséges
2671 4, 24| hízelkednek, mindenképpen jóvá akarák tenni, hogy cudarul
2672 1, 5 | kezét rátehesse testvére jussára. Nos, fiatal vitéz - fordult
2673 1, 5 | magától lemondott a maga jussáról, le a te javadra. Úgy van-e,
2674 1, 3 | törvényes jussomat!~- Itt a jussod, kölyök! - ordított György,
2675 1, 5 | én is megszerezem apai jussodat: a te jó György bátyád magától
2676 1, 3 | ki a részemet, törvényes jussomat!~- Itt a jussod, kölyök! -
2677 2, 8 | hogy a király közelébe jusson, s mondá lelkes szóval:~-
2678 2, 12| maradt el. Kikapta az apai jusst, hogy nem lehetett emiatt
2679 1, 4 | kitessékelték az utcára, s fáradsága jutalmául egy darab májat dobtak utána.
2680 1, 5 | Derék vitéz, derék. Meg is jutalmazom. Gyilkos öcséd részét bizony
2681 4, 23| ember, hogy nem kell neki jutalom?~Bántja a dolog a királyt
2682 2, 7 | leány egyé, az csak egynek juthat, balkezű Lőrincnek.~Már
2683 2, 10| tán elfeledted? Eszedbe juttatom, el sem is felejted - itt
2684 1, 4 | mása”. Akárki volt, anyját juttatta eszébe, s Miklósnak kicsordult
2685 2, 14| örömét! Hogy sír, zokog, kacag összevissza! De Piroska
2686 2, 9 | az úton nem volt helye a kacagásnak, pedig bizony nehezen állották
2687 4, 23| szegény feje, s még jobban kacagták. Meg-megrántotta a gebe
2688 1, 3 | Kihallatszott a durva tréfa, kacaj, pohárcsengés, s mikor aztán
2689 2, 11| ott pihen Piroska puha kis kacsója Toldi vaskezében. Csak egy
2690 2, 9 | ölelő karokkal, tyúkkal, kaláccsal vár a te szerető bátyádurad.”
2691 1, 4 | volt a sok minden jónak, kalácsnak, cipónak, finom pecsenyéknek,
2692 2, 11| mind a vitézek a prágai kalandból, egyedül Toldi nem. Hej,
2693 2, 9 | hogy vége volt a prágai kalandnak, s hazafelé tartott: újra
2694 2, 11| aztán sorba jönnek háborúk, kalandok, közbe-közbe nagyokat nevetnek.
2695 4, 24| vivátot kiáltott, lengették a kalapjukat, majd leszedték lováról
2696 2, 7 | az öreg Rozgonyi levett kalappal vezeti a királyt selyemsátrába.
2697 1, 3 | érhették.~Isten vezérelte. Ő kalauzolta. Szegény édesanya, ne aggódj
2698 3, 22| gazdája kalibája felé. Ott a kaliba előtt aztán hirtelen állott
2699 3, 22| csendesen kiment az ifjú a kalibából, ott kint megint elővette
2700 3, 22| gyöngyszemeit, megérkeztek a kalibához s hogy oda beléptek: mindjárt
2701 3, 22| hanem egyenest a gazdája kalibája felé. Ott a kaliba előtt
2702 3, 21| barátról!~Napok hosszát hever a kalibájában Toldi egyedül, magában,
2703 3, 21| táborát, attól nem messzire kalibát hevenyésztek maguknak, ott
2704 2, 9 | hogy jól bezárták Lajost a kalitkába. Sebaj, itt van Toldi: széles
2705 1, 3 | vitézeit szolgálja: ürül a kamara, a pince, pirulnak, süstörögnek
2706 4, 23| Hátratekint Bence s hát néhány kamasz legény a ló farkába fogódzott:
2707 4, 23| béketűrése, rárivallt a kamaszokra:~- Zsiványok! Léhűtők! Húsz
2708 2, 6 | ízes vacsora, nagy nehéz kancsóban a pincének a legrégibb
2709 2, 6 | hogy táncra perdültek a kancsók, a poharak. De már erre
2710 1, 4 | nem ám iccésbe, egy öreg kannával!~Nézte Bence, nézte, aggoskodva
2711 4, 23| Meg-megrántotta a gebe kantárját, hátha tudna az még délcegen
2712 2, 6 | magára, ütött-kopott szűrt kanyarított a hátára, aztán felült egy
2713 3, 21| este is lett, hová-merre kanyarodott a király. Fordult erre,
2714 2, 12| nélkül, ész nélkül munkába kap, összecsődíti a jobbágyokat,
2715 3, 19| szilaj paripára, s nyihogott, kapált, táncolt alatta a nemes
2716 4, 23| öklelőrúd, oldalán görbe kard, a kápán lóg szekerce, buzogány.
2717 4, 23| mit nem tenni, Bence is kapát ragadott, odaállott a gazdája
2718 3, 20| de Kanóza (Canosa) vár kapitányában kemény legényre talált:
2719 3, 20| hogy megtévessze a vár kapitányát, a folyam felől. Elmúlt
2720 3, 21| Nagy suttyomba szólt egy kapitánynak: vegyen maga mellé ötven
2721 3, 21| király zsoldjában voltak!) A kapitányunk megesküdött Durazzóinak,
2722 4, 23| álljon elé s illő jutalmát kapja a királytól.~Elé is állott
2723 2, 10| csak szabaduljak s kezemre kapjalak, beléd fojtom ördögi lelkedet!~-
2724 3, 20| öccse gyilkosai egérutat kapjanak, s mire ő Nápolyba ér, hűlt
2725 4, 24| ágyra.~- Ó, drága nagyuram - kapkod szegény Bence -, mi történt,
2726 2, 13| királyi palotába, jobbra-balra kapkodva a fejét arra mentében: nem
2727 2, 9 | Feleség, feleség! Hiszen azt ő kapna százat is, nem egyet, de
2728 2, 9 | az ő népével (Ki tudja, kapnak-e az úton elegendőt?), de
2729 3, 21| éjnek idején menjenek a kápolnába s mikor a bajvívás kezdődik,
2730 3, 21| pillanatban már ki is tört a kápolnából az elrejtett csapat: a kapitány
2731 3, 21| a gondolatja. A várból a kápolnához út vezetett a föld alatt.
2732 3, 22| vagy, tudom. Birtok helyett kapsz birtokot. Név helyett nevet.~-
2733 2, 9 | is Lajos király, nosza, a kapuhoz, ki kell azt nyitni! Az
2734 2, 11| egyszerre értek egy vár kapujába, ott mindketten bementek
2735 2, 9 | nosza, először is a város kapujához, az alvó őröket egy szálig
2736 2, 9 | tudta, hogy bezárták Prága kapuját, s szép szerént meg sem
2737 1, 4 | százan is kiáltották a kapuk megül, az ablakokból.~Kiálthattak,
2738 3, 16| monostorba, az kiszegezett a kapura egy cédulát. Arra a cédulára
2739 2, 13| sisakjáról a tollat, szólította a kapust (foltozó varga volt a mestersége)
2740 2, 9 | bezzeg recsegett-ropogott a kapuzár, bomlott a fő fal is: szörnyű
2741 3, 21| de a magyarok így is mind kardélre hányják az őrséget, ha a
2742 2, 7 | vagyok, s ügyetlen emiatt a kardforgatásban.~- S hátha én megverekedném
2743 1, 5 | csapással levágta a fejét, aztán kardhegyére tűzte, megcsóválta Buda
2744 1, 5 | oly erősen, mint ennek a kardnak! Az ég közepére írja fel
2745 2, 10| Csak egy kardot kérek vitéz kardom, csak egy lovat kérek Pejkó
2746 4, 23| hogy rozsda marja vitézi kardomat? Tán csak megkönyörül az
2747 3, 17| a helye, vitézi ruhában, kardosan, lóháton rója idegen ország
2748 2, 9 | akarja, ám csak próbálja meg. Kardra karddal, cselre csellel
2749 3, 20| föld zúgott belé, amint karikását meg-megsuhogtatta, meg-megcsördítette,
2750 3, 21| őket, közrefogták, Toldi a karikásával egy csomóba terelte valamennyit,
2751 2, 14| Letört virágszálam! Emelte karjába, ölelte, csókolta a drága
2752 1, 3 | félti...” Hová lett Miklós karjának szörnyű ereje? Ni, hogy
2753 4, 23| csakugyan szükség volna két erős karjára!~De ím, megdördült a jó
2754 2, 10| Kegyetlen, lelketlen, durva, kárörvendő.~- Élsz-e, Toldi Miklós?
2755 2, 11| kibontakozott az ölelő karokból, könyörögve, esdekelve nézett
2756 2, 8 | illik, követséget küldött Károlyhoz, a csehek új királyához
2757 2, 10| zaj, lárma, szitkolódás, káromkodás, jajgatás zúgott-morajlott
2758 1, 3 | s mire a legények nagy káromkodások közt feltápászkodtak, Miklós
2759 4, 24| megismert, mikor védtem két erős karommal! Hej, király, király! Vagy
2760 3, 15| mondott az urának. Hát a karperec, ura jegyajándéka, nagy
2761 1, 5 | amott feléd kiterjesztett karral? Mint az anyamadár az édes
2762 2, 8 | annyit mondok, ahol én „kaszálok”, még tallózni való sem
2763 2, 8 | tudom én, hogy ahol te kaszálsz, az le van kaszálva. De
2764 2, 8 | ahol te kaszálsz, az le van kaszálva. De lám, egy ember mégis
2765 2, 8 | katonának, merthogy gyöngyélet a katonaélet. No, bizony ha mondtam,
2766 2, 9 | amennyi beléfért, népség, katonaság: hadd emlegessék meg a
2767 3, 20| lefektette, aztán a nagy kavarodásban úgy eltűnt, mintha föld
2768 4, 24| jó, hogy a szél homokot kavart fel: ráfoghatta, hogy attól
2769 1, 4 | nyakára hágunk.~Eléhúzta kebeléből Bence a zacskaját, szép
2770 2, 12| lássam többet! - tör fel kebléből a vad fájdalom.~S lakatot,
2771 2, 8 | nagy gyermek zokog az anyai keblen. Aztán eldadogja lassan,
2772 2, 10| Büszke öröm töltötte el keblét, ha a király nagy kegyelmére
2773 1, 4 | szegény feje -, hej, mit cselekedném! Mért is hogy nem szóltam
2774 4, 23| nehezen ment, csak idétlenkedett szegény feje, s még jobban
2775 3, 21| hadseregnél. Nagy harci kedv szállotta meg a tábort a
2776 2, 10| igaz, balkezű Lőrincnél kedvére valóbb vitéz is nyerhette
2777 3, 18| ráborulva sirattam halott kedvesemet, egyszerre csak felnyílt
2778 2, 6 | szép leánya oly édesen, oly kedvesen kínálta:~- Vegyen még, kigyelmed!
2779 3, 17| dózse örült, hogy valami kedvességet tehet Lajos királynak; örült,
2780 3, 21| gondolta magában a kobzos -, kedvetek szerint beszélek én. Hát -
2781 1, 3 | udvar, a ház, a falu.~- Jó kedvük van az uraknak - sóhajtották
2782 1, 3 | nagyokat kacagtak, szilaj kedvüktől csendült-bondult az udvar,
2783 3, 21| haltál meg, ha nem beszélsz kedvünk szerint.~- Hiszen csak várjatok -
2784 1, 5 | odajárt, a vén Bence ragyogóra kefélte a Rigó szőrét. Hej, de megszépült
2785 4, 24| vissza, Toldi. Vár a király kegyelemmel, régi barátsággal.~- Régi
2786 3, 22| hogy jelentheti magát nálam kegyelemre.~Azzal elvágtatott.~Ámult-bámult
2787 3, 22| fogadja vissza őt régi kegyelmébe! Átok alól érsek is feloldja.
2788 2, 10| keblét, ha a király nagy kegyelmére gondolt, s hát még, mikor
2789 3, 21| hírrel, dicsőséggel, király kegyelmével.~Így biztatta öreganyját
2790 3, 19| Elvesztetted... Állj be hát az én kegyembe, míg visszanyernéd királyod
2791 1, 4 | el felséged bölcsessége, kegyessége: kit illet meg a gyilkosnak
2792 3, 21| Lajos királynak megnyeri a kegyét.~Megzavarta Lajos királyt
2793 3, 18| hadba. Nyílt homloka, nagy kék szeme, nemes, becsületes
2794 2, 9 | elfoglalták mindenféle színek: kékült, zöldült, sárgult, el is
2795 1, 4 | betakarodjék az Isten áldása, útra kelek én is, s fölkeresem a világ
2796 2, 8 | Isten ostorának adózott a keleti s a római birodalom. Ennek
2797 1, 3 | szegezte a ruhájukat - no, most keljetek fel, ha valamitől megriadtok!
2798 2, 10| büszke Toldi Miklós. Nem kellek én neked? Féreg egyen meg
2799 2, 10| szavakra. Most csak hazudnia kellene, visszaszerezhetné szabadságát,
2800 3, 21| népének: neki csak a hercegek kellettek. Őket akarta látni. Tarantói
2801 2, 11| kíméli folyvást a jobb kezét kelmed? Láttam a víváskor, hogy
2802 3, 21| félj. Holnap reggel át kell kelnem itt a sereggel. Lássuk,
2803 1, 4 | szétvetette a csárdát: a kelő nap bepislantott, az is
2804 4, 24| Miklóst, aki a sírjából kelt ki, hogy megmentse a magyar
2805 1, 3 | széles jókedvükben, birokra keltek, küzsdölődtek, nagyokat
2806 1, 3 | amilyet már rég nem: ahány kémény a házukon, füstölt valamennyi.
2807 1, 3 | az, akiért a ház minden kéménye füstölt. György, aki hazajött
2808 1, 3 | az acélos izmok, vasnál keményebb marka ökölbe szorult, arca
2809 2, 10| egy falás kenyeret, kőnél keményebbet. Vajon hány nap múlt el
2810 2, 9 | madár. De egyszerre csak keményen megrántja fékje szárát Toldi:~-
2811 4, 24| házak tetején is, még a kéményen is, onnét nézték, csudálták
2812 3, 20| távozott a követ, valami kémet hoztak, egyenesen a király
2813 3, 22| megláthatná, ha élve találná!~Kémlelődött a kolostor körül: sötét
2814 2, 7 | házasélet! No, lám, csak az kéne, hogyha hadba megyek, pityeregjen,
2815 4, 23| Elhoztam neked az utolsó kenetet.~Mindjárt össze is roppantak
2816 3, 17| hamis esküvéssel Toldira kenték a gyalázatosságot.~- Akasztófára
2817 2, 9 | úton, megrakva hordókkal, kenyerekkel, mindenféle ennivalókkal.
2818 3, 19| Hej, volt csudálkozás!~- Kenyerem javát megettem, de még ilyen
2819 2, 8 | bírom, a Toldi nemzetség kenyerét eszem én. Azt ette apám
2820 3, 19| vacsorázunk. Nincs szükségünk kenyérpusztítóra.~Áldott szerencséjük volt,
2821 4, 23| cselédem. Figyelj a szavamra. Kenyerünk javát együtt ettük meg,
2822 4, 23| meglátom, mit csinál ez a kényes, finom nép. Még annak is
2823 1, 3 | támadott édesanyjára.~- Csak kényeztesse ebadta kölykét! Ott künn
2824 2, 8 | pirongató szóban, de még több a kényeztetőben: Nem ütötted meg magadat?
2825 3, 21| több vár is, ki önként, ki kényszerítésből, vége-hossza nem volt a
2826 3, 18| szaporítom a szót: páros viadalra kényszerítettem e cudart - szemem láttára
2827 2, 9 | fiam - mosolygott a császár kényszerülten -, micsoda beszéd ez? Tréfa
2828 2, 7 | fegyveredet, s megvívok képedben. Senki nem is sejti, hiszen
2829 2, 9 | festette, festegette a színes képeket. Látta már Piroskát a szalontai
2830 2, 13| Piroskáért. Meg is vívott az én képemben. Enyém lett a leány. Az
2831 2, 9 | előtte meg nem nyílik.~Jó képet vágott a király a dölyfös
2832 3, 18| visszatántorodott a szörnyű képtől, amit látott. Ott a völgykatlanban
2833 2, 12| meg újra bejárja a várat, képzelete rakosgatja a fészket, egy-egy
2834 1, 4 | mellére, aki könyörögve kér kegyelmet tőle. Aztán felpattan
2835 1, 3 | udvarház vendége.~Ezer meg ezer kérdése van az édesanyának, de György
2836 1, 2 | egész testében a hetyke kérdésre. Fejétől talpáig meg visszaszaladt
2837 1, 3 | Közbe-közbe maga is lök egy-egy kérdést az édesanyjához, no lám,
2838 2, 11| Őt nem láttam. De miért kérdezed őt?~Sírva fakadt a lány,
2839 2, 9 | Károly király, császár. Azt kérdezem tőled: hozzak-e még adót?~-
2840 1, 4 | talált egyebet. Azokat ugyan kérdezhette, útba nem igazították, hol,
2841 2, 12| szóval, felelettel. Nem kérdezi, nem faggatja senki: mi
2842 2, 13| parancsolja, bizony nem kérdezik, miért, nosza, mint a kopók
2843 1, 2 | vezér, Laczfi Endre volt a kérdező. Ökölbe szorult a keze,
2844 3, 15| szegődik s majd az úton addig kérdezősködik, míg a királyt megtalálja.~-
2845 3, 17| földön, nem kellett szüntelen kérdezősködniök: merre húzódott a magyar
2846 1, 4 | így mondtad egyszer, mikor kérdeztelek, hogy van-e testvéred?~-
2847 3, 22| Hová? Merre? Tudom, nem kérditek.~Az apácák szigetére, Szűz
2848 3, 20| hazámból. Miért? Most ne kérdje, felséges királyom. Legyen
2849 3, 20| felség?~- Nem, nem, ne kérdjétek...~Gondolt most is valamit
2850 3, 17| rettenetes csapattal, nem kérdve, hová, merre mennek: elég
2851 1, 4 | már a király színe elé is kéredzkedett. (Sietős volt a mondanivalója!)
2852 2, 11| talán mindjárt táncra is kerekednek, ha vége szakadt volna a
2853 1, 4 | nincs, nincs senki a föld kerekén! Már senki sem mer szembeszállni
2854 1, 5 | összekulcsolt kézzel.~- Keresd az Istennél! - mordult reá
2855 2, 6 | mutatja a ruhám), majd keresek én nekem illő szállást.~-
2856 2, 12| csűrökben, az istállókban: kereshették, ki tudja, hol nyargal,
2857 4, 23| hogy leöregedett! Mit is keresnének ők a király fényes palotájában?
2858 2, 10| Útbavezeti Miklós hangja a keresőket, kötelet eresztenek alá
2859 2, 8 | szét az egész levelestárat, keresse meg, olvassa meg a legrégibb
2860 2, 9 | megbocsát neki. Tar Lőrinc? Ej, keressen más asszonyt az a gyáva
2861 2, 10| kiabálást. - Fogoly bizonyosan. Keressük, vitézek!~Útbavezeti Miklós
2862 3, 18| Eltemették. De én, bár halálra kerestek a király emberei, éjnek
2863 3, 22| a király -, messze távol kerestem a boldogságot s nem vettem
2864 1, 3 | Vagy még mindig halálra keresteti? Amint éppen ezen tűnődnék,
2865 3, 22| halvány fénye rávilágított két keresztre: Rozgonyi Pál neve vala
2866 1, 4 | Lassan fölemelte fejét a keresztről a szegény özvegyasszony (
2867 1, 4 | reménység. Csalóka volt bizony. Keresztül-kasul járta, vigyázta a temetőkertet:
2868 4, 24| magyar népet... szeresd, de a kérgét ne faragd le róla. Ha le
2869 2, 9 | várban, de Toldi nem enged, kergeti szobáról szobára, míg egyszerre
2870 2, 8 | vetemedtél! Holtig való bánatba kergetted Rozgonyi Piroskát s magadat.
2871 3, 16| bűnt egyedül csak Isten kérheti számon tőle. Egyedül Istennek
2872 2, 8 | nagyapám is), no, de nem kerítek nagy feneket a beszédemnek:
2873 3, 21| királyt meglesi és kézre keríti...~- Elhiszem, de akkor
2874 4, 24| lábához boruljak? Kegyelmet kérjek, mert jó tanácsot adtam?
2875 4, 23| S minket öl a szégyen. Kérkedik az olasz, lovát táncoltatja,
2876 2, 9 | ajándékkal: éppen azért kérlek, küldj nekem levelet, mégpedig
2877 2, 9 | királyát, s hát ha volna, kérnék-e erre: nagy zajjal belépnek
2878 2, 6 | erre is engedelmet kell kérni? Mosolyogva mondta:~- Hogyne
2879 1, 2 | fekszenek az ökrök is álmosan, kérődzve. Még arra is lusta a cselédnép,
2880 3, 22| Budára. Mindjárt engedelmet kért Kont Miklóstól, vezérétől,
2881 3, 21| ő félelme. De hát addig kérték, addig biztatták a zsoldosok,
2882 2, 6 | sorba mind az asztalra kerüle. S mindből kellett enni,
2883 1, 3 | paraszti munkára, hogy ne kerülhessek vitézek sorába! Jó, hát
2884 4, 23| nép. Még annak is sorja kerülhet, hogy meg kell védeni a
2885 2, 8 | lányt férjhez adnám, hadd kerülne szoros regula alá! Úgy,
2886 4, 24| Aztán egyszerre csak elejbe kerülnek, közrefogják, elállják az
2887 2, 8 | teszem, nagy veszedelembe kerülnénk, ha had fogna körül, ha
2888 2, 10| halálig! Innen ki nem kerülsz, itt fogsz elsenyvedni!
2889 2, 8 | mit nem az öreg Bence, került-fordult, bevezette nagy legény fiát (
2890 3, 17| ahogy ennek a színe elé kerültek, Anikó szép sorjában elé
2891 3, 19| drága, szép lovam, hogy kerültél ide?~Leugrott a császár
2892 2, 12| tépdesné éles körmével a bánat keselyűje, ha ő itt volna valóságban!
2893 4, 24| esztendővel elébb csüggedten, keseredetten támolygott el - haza, Nagyfaluba,
2894 1, 3 | Lőrincné szívét fojtogatta a keserűség, s mégis örömkönnyben úszik
2895 1, 4 | színe elé s kiönthetné szíve keservét! Arca, szeme felragyogott
2896 2, 8 | cseh kutyán! De hiszen, ami késik, nem múlik. Csakhogy egyszer
2897 2, 9 | ő is induljon két nappal később, ő is törjön be Morvába,
2898 2, 7 | Miklóssal?), a király is későbbet nemigen pazarolta a szót,
2899 3, 20| élt a király, de csak nagy későn tért eszméletre, akkor is
2900 2, 8 | a szeleverdi Anikó egy késsel háromszor vállon legyinté
2901 2, 7 | kurtán:~- Miklós, jössz Keszibe!~Hát ment Miklós, hogyne
2902 3, 20| estig. Közben szedték össze, készítették az ostromra a nagy fali
2903 1, 5 | boltba, ahol vala mindenféle készség, vitéznek való: ruha, sisak,
2904 2, 11| menyegzőt, éjjel-nappal a nagy készület foglalta el lelkét: így
2905 4, 23| Budára, utána Bence nagy készülettel.~Harmadnap reggel értek
2906 2, 7 | zúgnak a daliák, s tízen is készülnek újabb viadalra. Mit bánják,
2907 2, 7 | megdobbant a szív.~- Hát csak készülődjetek - gondolta a király -, mennél
2908 2, 7 | közeledett piros pünkösd napja, készülődtek a vitézek a hadijátékra.
2909 1, 4 | Ahogy kitette a lábát, készülődtem én is. Mondta a nagyasszony:
2910 1, 4 | György álnok arca! Nem is két-, de hétrét görnyedt, hajlongott,
2911 3, 19| alföldön.~Hát ez így volt két-három napig. Mintha csak a múltat
2912 2, 10| udvarán leszökött róla, de még két-kéz kardja is ott lógott: nem
2913 3, 21| király az üzenetet, de Kont kételkedve rázta a fejét. Csupa pusztaság
2914 2, 13| kardot kötött oldalára, kétélű gyilkot szúrt az övébe,
2915 2, 10| áttör Miklós bömbölése: a ketrecbe zárt oroszlán hangja ez,
2916 1, 4 | Sietős volt a mondanivalója!) Kétrét görnyedve állott György
2917 3, 20| aztán kiválasztott vagy kétszáz vitézt, seregének javát.
2918 2, 10| kettétört a kardja! Nem is ketté, diribbe-darabba. Hiába,
2919 3, 17| azt hitte, hogy most már kettejüké lesz az a temérdek kincs.
2920 1, 4 | keze, fogta a kenyeret, s kettéroppantotta.~- Ez már más! - mondta
2921 4, 23| sisakján, a harmadik vágásra kettészakad a kard. Éppen akkor huzakodott
2922 1, 4 | csudát! Miféle cipó ez? Kettétörött a kés!~- Ejnye, morgósadta,
2923 2, 10| a fal! S egyszerre csak kettétört a kardja! Nem is ketté,
2924 2, 12| rá egy hétig, vártak rá kettőig, közben a nagyasszony tisztára
2925 2, 11| De erős a lelke mind a kettőnek, csak egy pillantásig tart
2926 3, 16| nevessenek rajtunk. Mindegy: kettőnkön nevetnek, elbírjuk valahogy.~
2927 3, 22| nosza, egy pillantásra, kettőre kifogta a magukét, indult
2928 4, 24| hullanak az apródok, mint a kéve. Három apród menten kiadta
2929 2, 13| magát négy szegre, nagy kevélyen végigment az utcán, beállított
2930 2, 9 | hogy leszaladt a gőg, a kevélység a császár arcáról s helyét
2931 3, 21| Szokott-e a király most is kevesed magával el-elkóborolni?
2932 2, 13| Nosza, gondolt egyet, bal kézbe kapta ő is a kardját, szörnyű
2933 1, 3 | elgondolta magában, hol kezdené, miket mondana, mi keserű
2934 2, 9 | nem-e.~Elég az, hogy a kezdet nem volt erősen biztató:
2935 2, 8 | meg a legrégibb írásokat, kezdettől mostanig: vajon van-e írás
2936 2, 10| vissza régi ereje s akkor kezdi a kínzást. Hiszen jól kigondolta
2937 3, 20| Otranto folyóval, s másnap kezdik az ostromot. Hajnalban már
2938 4, 24| kacagás, biztatták a lantost: kezdje újra. Fújja el még egyszer!~
2939 1, 4 | szóval: hej, Istenem, hol is kezdjék? Hol folytassák? De akárhol
2940 2, 9 | szólt csak egy szót sem.~- Kezdjünk már valamit, felséges királyom -
2941 4, 23| az olasz markába nyomta s kezdődék most vívás: kard kard ellen,
2942 2, 7 | jelentés, intett a király: kezdődjék a hadijáték újra!~Kezdődött
2943 3, 21| cselekedett a te gonosz lelked! Kezdted azzal, hogy házam népét
2944 1, 3 | felébredtek a kopók, vonítani kezdtek: az ám, megérezték a fenevad
2945 2, 9 | tréfáltam. Addsza már a kezed, legyünk jó barátok. Nem
2946 3, 20| mutasd meg, mit tudsz. A te kezedben van a király élete! Hiszen
2947 4, 24| Lesz itt dolga két öreg kezednek. Fényesre súrolod, ragyogó
2948 2, 7 | leánynak rajta kívül is kezefogója! De mennyi lesz! Jobb így
2949 1, 3 | szép gyöngén lenyúlt a kezéhez s csókban megfüröszté. Suttogva,
2950 3, 22| Eddig tartott az Örzse kezeírása, ennél tovább nem írta a
2951 2, 10| Hej, csak szabaduljak s kezemre kapjalak, beléd fojtom ördögi
2952 2, 10| hozzá Kesziben! Szép gyöngén kézen fogta Lajos király Piroskát,
2953 4, 23| csenevész magyart! Gyáva kezetekből elrablák a címert s én járjak
2954 2, 8 | csendesítené a király egy kézintéssel.~- Tanácsra hívtalak - mondá
2955 3, 21| király, szokása szerint, ki-kilovagolt, nézett, szemlélődött, vizsgálódott,
2956 2, 12| bolyongott szobáról szobára. S ha ki-kiment a vár falára, onnét belemeredhetett
2957 4, 23| nemcsak magában dörmögött, ki-kitört a haragja, méltatlankodása
2958 1, 5 | Duna partján, s az mind kiabál, kalapját lengeti. Minden
2959 2, 10| valaki! - hallja Miklós a kiabálást. - Fogoly bizonyosan. Keressük,
2960 2, 8 | Kardjukra csapnak, felháborodva kiabálnak összevissza: valamennyi
2961 4, 24| utána, körötte s mind azt kiabálta: Vivát Toldi! Vivát!~Hát
2962 3, 21| dikáltak, s mire az őrök talpra kiabálták őket, közrefogták, Toldi
2963 2, 11| közbe-közbe dörömböltem, kiabáltam, de a kapu nem nyílt meg.
2964 1, 4 | vonítással; messziről szaladtak kiabálva, ordítozva a mészároslegények,
2965 4, 23| hírnöknek, mond neki valamit, az kiáll a viadaltér közepére s kikiáltja:
2966 3, 21| Tarantói arca:~- Jól van, hát kiállok! Nem az országomért, csak
2967 2, 7 | abban a szánakozásnak, hogy kiállt helyette.~De már mindegy,
2968 2, 7 | igazlátó uraiméknak, ki kellett kiáltani a Tar Lőrinc nevét. Ím,
2969 1, 4 | kapuk megül, az ablakokból.~Kiálthattak, sikoltozhattak, állott
2970 4, 24| Rákosmezejéig. Ott a fáklyák kialusznak, csendben, néma fájdalomban
2971 4, 23| halottnak van szabva. Kiballag utána Bence is, nézi, nézi,
2972 4, 23| csinál a fehér hajú Toldi. Kiballagott a temetőkertbe, s ott egy
2973 2, 11| összeszedve minden erejét, kibontakozott az ölelő karokból, könyörögve,
2974 2, 13| neszelte, hogy Tar Lőrinc kibújt az odújából. Éppen jött
2975 3, 20| volt, felség, hogy a várból kicsapott az őrség reánk, összegabalyodtunk,
2976 1, 5 | hirtelen visszafordult, kicsavarta a cseh óriás kezéből a kardot,
2977 2, 13| mindegy: elég az, hogy a varga kicsípte magát négy szegre, nagy
2978 4, 24| akarák tenni, hogy cudarul kicsúfolták. Még fel is emelték a vén
2979 1, 3 | anyafarkast, hogy egyszerre kidülledt a szeme, kilógott a nyelve.
2980 2, 8 | Lökös nem is merte a száján kiejteni): eressze szabadon már a
2981 2, 6 | ott megállapodott, lovát kieresztette a rétre (Talán csak nem
2982 3, 22| megpillantotta az ő drága fiát, kiért pedig szemét szinte vakra
2983 2, 12| a hosszú téli esték mily kietlenek egyedül! Ám ennek könnyű
2984 2, 11| víváskor, hogy amikor a bal kifáradott, a jobbjával hatalmasat
2985 1, 3 | ajtón a kertbe, igyekezett kifelé nagy serényen, s mire a
2986 1, 4 | sokat epekedik? Mikor aztán kifogytak a szóból, akkor került sorra,
2987 1, 5 | Miklós vérét. Hopp! Egyszerre kifutott szeméből az álom. Nagy hirtelen
2988 2, 10| kezdi a kínzást. Hiszen jól kigondolta ezt az ördöglelkű leány.
2989 2, 8 | én, hogy nagy vitéz lesz kigyelmedből, biztattam is eleget, hogy
2990 2, 6 | királyunk - Én mondom ezt kigyelmednek? Hiszen jobban tudja! -
2991 1, 3 | dínomdánom, sokadalom! Kihallatszott a durva tréfa, kacaj, pohárcsengés,
2992 1, 4 | lefülelte. Az utca néptelen, kihalt volt, minden lélek visszatakarodott
2993 3, 21| kívülről.~Mikor aztán sebjét kiheverte a király, szabad utat adott
2994 3, 22| Nagyfaluba. S hogy megérkezének, kihirdették a lakodalmat: Anikó lakodalmát.
2995 3, 20| Eltűnt, felség. Az árokból kihozta felségedet, a sátrába szépen
2996 4, 24| király: ez a felelet. Aztán kihull kezéből a hideg kéz.~Meghalt
2997 4, 23| csúfondárosságra. Próbálta összeszedni, kihúzni magát a régi módra, amikor
2998 2, 8 | volna borral, azt te mind kiinnád, akkor sem temetnéd el ezt
2999 3, 18| egész nemzetségét mind, mind kiirtatá. Az én apámat is. Én kisgyermek
3000 3, 19| át, aztán egyszerre csak kijutott széles nagy síkságra.~-
3001 2, 9 | bőrbe bújtak! No, csakhogy kikacagták magukat, mert az úton nem
3002 4, 23| cipelt az atyafi, amegül kikandikált egy rozsdás fejű dárda.
3003 3, 19| hintó alá hídnak, így talán kikecmeregnek a göbbenőből.~Nézte Toldi,
3004 4, 23| ez! - mondotta valaki. - Kikelt a sírjából!~Kérdi a király
3005 2, 11| belekapaszkodott Toldiba, kikérdezte, hol járt, merre volt, mikor
3006 1, 3 | teleették, -itták magukat, kikerekedtek az udvarra a vitézek, rudat
3007 3, 15| hajtani a lovat. Né egy kő! Kikerüld! Né - ott egy göbbenő! Ne
3008 4, 23| hajladozik Toldi s nagy ügyesen kikerüli az olasz dárdáját: akkorákat
3009 2, 11| volna másfelé fordulni, kikerülni Lőrincet, de az jókedvűen
3010 4, 23| olaszhoz lódította, de megint kikerülte a halált: meghúzódván lova
3011 2, 7 | Bizony, ha nem, hát szépen kikerültek a rétre: ottan veretett
|