abbah-bizta | bizto-el-el | el-ve-fedem | fedi-gyont | gyoze-indul | ingat-kiker | kikez-lelke | lelki-megsz | megta-oltoz | olts-rohog | roppe-szine | szinl-tuzbe | tuzod-vissz | visz-zurza
Part, Paragraph
3012 4, 24| kedves fegyverei. Haj, de kikezdette a rozsda valamennyit!~-
3013 3, 22| trónjára, név szerint, hogy kikiálták, jöttek sorba a magyar vitézek,
3014 4, 23| kiáll a viadaltér közepére s kikiáltja: Aki az öreg vitézt ismeri,
3015 0, 1 | körül a világhíres hősök, kiknek hallván csuda vitéz tetteiket,
3016 1, 2 | parasztnak!~Jaj annak, aki ma kiköt vele, aki útjába áll. Pedig
3017 2, 7 | bajtársak (Ugyan ki mert volna kikötni Miklóssal?), a király is
3018 1, 5 | cseh óriás vele, s gondosan kikötötte csolnakját, ám Miklós az
3019 1, 2 | sohasem látott daliákat, kikről annyi szépet, annyi csodást
3020 1, 4 | sorjában belépengette a kilencvenkilenc aranyat, nagy gondosan visszadugta
3021 1, 4 | mondotta Miklós -, ihol tégy el kilencvenkilencet, egy marad énnálam, a lájbi
3022 3, 21| hajlongással fogadták. Aztán kilépett a király az ebédlőszobába,
3023 2, 13| kerekedett, hogy a fura követet kilódítsa, de mégis a dolgot meggondolta:
3024 1, 3 | egyszerre kidülledt a szeme, kilógott a nyelve. Hát a gyilkos
3025 2, 13| S ha nem tör a házára, kimehet-e ő az utcára, míg Toldi Budán
3026 3, 20| megkapod jutalmát. Nem szoktam kímélni az aranyat, hogyha megszolgálták.~
3027 3, 21| feltétele: mind a kettő hadja kimért helyről nézze a bajvívást.
3028 3, 21| igazlátónak.~Rendben volt a dolog, kimérték a bajvívás helyét, egy kicsi
3029 1, 4 | Felséges királyom, nehéz kimondanom, de már csak kimondom: az
3030 1, 4 | kimondanom, de már csak kimondom: az öcsém gyilkos lett...
3031 2, 8 | aludott, s mikor istenigazában kimulatta-tombolta magát, mit gondolt, mit
3032 2, 10| e szép vár, annak tenger kincse. Élünk nagy vígságban, világ
3033 3, 17| itt helyben fára húzom, a kincsen pedig ketten megosztozunk.~-
3034 1, 5 | ha a király világ minden kincsét adta volna neki, örült volna-e
3035 2, 8 | szerint Toldi is, de mikor kinevette magát, komolyra húzódik
3036 1, 4 | habot túrt ki szörnyű nagy kínjában. Erősködött, hánykolódott,
3037 3, 19| Toldi, nézte a cseh atyafiak kínlódását, szuszmotolódását, csóválgatta
3038 3, 18| vagy te, testvér. Miért kínlódsz hát csehül? Magyar vagy,
3039 2, 14| sírboltba. Ám egyszerre, amint kínlódtak, erőlködtek, ha valami szerént
3040 2, 14| álkulcsokkal a zárakat kinyitották, de annál többre nem is
3041 2, 11| majd elvégzi ő a többit: kinyomozza, -puhatolja, merre vagyon
3042 2, 10| régi ereje s akkor kezdi a kínzást. Hiszen jól kigondolta ezt
3043 2, 10| volna magát is. Hátha ő kiöntené szíve bánatát! Nem kisebb
3044 1, 4 | mehetne király színe elé s kiönthetné szíve keservét! Arca, szeme
3045 1, 4 | ütött ki valahol, vagy tán kiöntött a Duna? Mért szalad a nép
3046 1, 4 | érettük bosszút álljon, kiontott vérükért annak vérét ontsa?~-
3047 2, 10| Prágában cselekedte, a sarkából kipenderítené! De hajh, nem volt az ő
3048 2, 8 | Hiszen jó volt, hogy Anikó kiperdült a házból, mert Miklósnak
3049 3, 18| akkor éjjel a sírboltot kiraboltam. Hogy kerekedett ez a vád,
3050 2, 7 | szólt, de az ő arcára is kirajzolódott a gondolatja: szánta-bánta,
3051 3, 15| fia szószólója. És kezdé kirakosgatni a drágaságokat...~- Szedd
3052 2, 7 | arannyal, gyémánttal gazdagon kirakva. De a leány egyé, az csak
3053 2, 9 | s megírá levelét a cseh király-császárnak. Azt írá pedig levelében
3054 3, 21| halállal küzdve sem fogódzik királyába, de a király az, ki tartja
3055 2, 8 | az ország, sem ennek régi királyai, soha senkinek nem voltak
3056 0, 1 | híre, neve a magyarnak, királyának is nagy volt a neve. Amikor
3057 0, 1 | életet áldozhat hazáért, királyért, a magyar név becsületéért.
3058 3, 21| holttestét, amelyen szegény Endre királyét... Otthagyták temetetlen.
3059 2, 10| rólad a fiamtól, s az én királyfiam nem szokott csalódni. -
3060 2, 6 | Hallott ő már efféle mesét királyfikról, gazdag úrfiakról, hogy
3061 3, 15| helyett hurkot adatott Endre királyfinak! Az vala pedig a rend, hogyha
3062 3, 21| összekötözték, úgy hajtották a királyfogókat a magyar táborba. Ötven
3063 3, 15| Ha nincs is kegyelem a királynénál, lesz a királynál. Megyek
3064 2, 8 | Károly császár az özvegy királynéról mondott. Hiszen ez éppen
3065 2, 8 | titulussal illette az özvegy királynét, hogy azt Lökös nem is merte
3066 2, 7 | Piroskának: üzenetet az özvegy királynétól. Aki hívja őt Budára, anyja
3067 3, 15| Megfojtatá gonosz lelkű Johanna királynő, merthogy tulajdon férjét
3068 4, 24| hallhatóan:~- Mondd meg királyodnak, csak egy órát kérek. Aztán
3069 2, 9 | hiszen tudod te jól, nekünk királyoknak tenger sok a dolgunk...
3070 3, 17| vagyok én is, meghalni kész királyomért, a hazámért!~- Gyengének
3071 4, 24| Mostan pedig megyek az én királyomhoz! Hallod, Bence? Megyek.
3072 3, 21| kezdődik, üssenek rajt’ Lajos királyon. Tegyenek úgy, mintha életére
3073 2, 6 | királyhoz?~- Merthogy éppen királyról esik szó - kezdette Csutora -,
3074 2, 6 | az ágyat vetetlen hagyta, kiröpült a házból, szaladott a kertbe,
3075 2, 6 | őkigyelme is gyarló ember...~- Kiről beszélsz, öcsém?! - riadott
3076 1, 3 | Nagy gyümölcsöskertjük kirúgott a határra, erről kerül be
3077 4, 23| próbáltátok volna meg ezt: kirúgta volna a szemetek az én jó
3078 3, 19| Abban, aki országomból kiseperte a rablókat.~Vala pedig ez
3079 3, 21| utánaeredett, de már csak messziről kísérhette a kis hadat, aztán egyszerre
3080 4, 24| lobog a koporsó után. Így kísérik Rákosmezejéig. Ott a fáklyák
3081 3, 17| a maga embereit rendelé kísérőnek: vigyék a rablókat Nápolyba,
3082 3, 18| legyen a leány, kinek képe kísért, akármerre jártam. Hogy
3083 2, 9 | kíséret szegődött mellé, úgy kísérték a városba, a császári palotába.
3084 2, 8 | szegről az ő lantját, s kísérve halkan, lágyan, csengő hangján
3085 3, 22| szépen, hogy ő Záchnak vére. Kisfiú volt akkor, amikor megesett
3086 3, 18| kiirtatá. Az én apámat is. Én kisgyermek voltam, amikor ez történt.
3087 3, 20| vitézi életre, mert még kisgyermekkoromban elkerültem szép hazámból.
3088 2, 12| Miklós? Ugye azért, hogy kisírd magadat édesanyád keblén?
3089 1, 3 | meg a könny a szeméből. Kisírta magát szíve szerint, aztán
3090 4, 24| Nesze, szógám, porold ki egy kisnyég! De beletedd az ujjába a
3091 2, 12| Toldival, most megtörtént: kisompolygott a házból, aztán futva-futott
3092 2, 12| ahányan voltak, szégyenkezve kisompolyogtak. Csak az ifjú Bence maradott
3093 1, 3 | körmök ereje hová lett? Csak kisovállottak a Miklós nyakából, térdéből,
3094 3, 16| nevessenek. Hanem egyszer csak kisült, hogy min nevetnek a barátok.
3095 4, 24| szemét. No lám, no lám, kisütött az igazság napja. De még
3096 2, 12| Azért váltottál fel a kisuram mellett, hogy elrontsd őkegyelmét!?
3097 2, 9 | hogy nem, egy cseh valahogy kisurrant köztük, s lóhalálában nyargalt
3098 3, 21| ettem gombát. Örülök, hogy kiszabadulhattam közülök. Nem megyek én oda
3099 3, 18| tőrbe csaltak, s amire innen kiszabadultam, hazakerültem, felesége
3100 3, 16| egy pap a monostorba, az kiszegezett a kapura egy cédulát. Arra
3101 3, 18| hagyta helyben Toldi. Kiszemelt magának egy testvért. Fiatal
3102 2, 12| között!~- Ki ebből a házból! Kitakarodjatok, fiam megrontói!~Aki táncolt,
3103 1, 4 | szegény öcsém részét...~Azzal kitántorgott a király szobájából, ment
3104 2, 6 | nézte. Így aztán sok mindent kitapogatott, amit előtte eltitkoltak
3105 1, 4 | mikor magához tért, mikor kitapogatta Miklós kezén, karján, arcán,
3106 1, 3 | becsületes arcán, két erős karját kitárja, úgy szalad ölelni rég nem
3107 2, 6 | jó csak gazdag úri házból kitelheték, sorba mind az asztalra
3108 1, 5 | már! Ki jön amott feléd kiterjesztett karral? Mint az anyamadár
3109 1, 4 | alatt éjjeli szállásra, kitessékelték az utcára, s fáradsága jutalmául
3110 1, 4 | Elvitte az ördög! - Ahogy kitette a lábát, készülődtem én
3111 3, 21| elnyelte a porfelleg, hogy mire kitisztult a levegő: nem tudott eligazodni,
3112 3, 21| Meg-megpróbálták, hátha kitörhetnének a várból, de véres fejjel
3113 3, 19| múltat valami látatlan kéz kitörölte volna Toldi lelkéből: csak
3114 3, 18| király, a „lovagok királya”. Kitörültetett a lovagok rendjéből. De
3115 2, 8 | Bús, haragos kedvét most kitomboltatja, s Piroska emléke meg nem
3116 3, 22| kobzosra is, akiről lassanként kitudódott minden, véges-végig... S
3117 2, 10| szégyellette a kudarcát (kitűnt, hogy a magyar sereg csak
3118 3, 21| bajban van a király.~Hát kitűzték másnapra a bajvívást, nosza,
3119 2, 7 | Toldi Miklós arcát. Mert kiült arcára, ami belől forrott.
3120 2, 7 | oda: magas emelvényre már kiültek az igazlátók, akik régi
3121 2, 9 | vitézek. Másnap, harmadnap is kiürítettek lopva egy-egy hordót - ez
3122 2, 10| volt maradása Kesziben: kiürült a vén udvarház, s helyette
3123 4, 23| s harmadik csapással úgy kivágja az olasz kezéből a kardot,
3124 2, 8 | hogy magad erejével is kivágnád királyodat?~- Bízom - felelt
3125 3, 20| túlsó oldalra vitette, aztán kiválasztott vagy kétszáz vitézt, seregének
3126 4, 23| ország címere! S nincs, aki kiváltsa, aki visszavegye. Mind akik
3127 3, 16| embernek, Isten jegyese kíván lenni, sűrű imádkozásban
3128 2, 9 | szentséges római pápa sem kívánhat vala ennél nagyobb tisztességet.
3129 2, 7 | háborgott az indulatja.~- Még ha kívánnám is a házaséletet, akkor
3130 1, 5 | bátyám jussát bizony nem kívánom, Isten úgy segéljen! Ami
3131 3, 16| örömed! Piroskának csak egy a kívánsága: amíglen eljönne érette
3132 1, 5 | legyen, nekem nincs más kívánságom: vegyen be felséged híres
3133 2, 10| fia zsiványt talált. Így kívánta ezt a magyar becsület.~ ~
3134 3, 22| hogy s mint kerül ide, kivel jött? Miért jöttek?~- Anikó
3135 3, 17| tréfálj velem. Szerencsésen kivergődtünk Magyarországból, most már
3136 2, 13| akarta így? Nem, nem tudta kiverni szívéből Piroska képét,
3137 3, 17| Becsülete sárba tiporva. Kiverték a kardot kezéből. Jaj, de
3138 2, 9 | eszem-iszom, dínomdánom, s mire kivirradott, mind asztal alá fordultak
3139 4, 23| soká: egy esztendő, kettő s kiviszik őket is a temetőkertbe.~
3140 2, 12| ház víg vadászcimborákkal. Klastrom volt eddig a szalontai vár
3141 3, 17| Csehországba, ottan meghúzódik egy klastromban. Oda csak nem jut el az
3142 3, 18| meg vele! Vele járok, vele kóborolok, pengetem, pengetem sírván,
3143 2, 6 | mindenfelé.~Már három napja kóborolt, s harmadnap estére egy
3144 3, 22| Bence.~Aztán sor került ám a kobzosra is, akiről lassanként kitudódott
3145 2, 6 | Temessük borba bánatunkat!~Koccintottak, ittak, de a vendég nem
3146 1, 5 | becsületéért tette életét kockára. Derék vitéz, derék. Meg
3147 4, 23| sokaságon, szóra sem méltatva kocog tovább, azaz kocogna, ha
3148 4, 23| méltatva kocog tovább, azaz kocogna, ha egyszerre csak meg nem
3149 2, 9 | minden három lóra esett egy kocsis, valamennyi olasz gúnyában.
3150 2, 8 | Bence volt a neve!), s nagy köhintgetéssel, nagy nekikészülődéssel
3151 1, 3 | legényeknek biztatás nem köllött. Vetélkedve dobták a dárdát
3152 2, 7 | köré asszonyok, leányok. Költik, szólítgatják édesgető szókkal:
3153 3, 15| ilyenkor Visegrádról Budára költözött. Hiszen ez így éppen jól
3154 3, 15| fegyvert elegendőt (Volt rá költség bőven, ellátta az öregasszony!),
3155 2, 12| emiatt panasza.~- Hát ebadta kölyke, ingyenélő korhely! - zúdult
3156 4, 24| Másszor megfeddenéd apró kölykeidet, hogy ne csúfolnák vitéz
3157 1, 3 | rátok - engesztelte Miklós a kölykeket szelíden, gyöngéden cirókálta,
3158 1, 3 | Csak kényeztesse ebadta kölykét! Ott künn tenger dolog,
3159 1, 3 | jussomat!~- Itt a jussod, kölyök! - ordított György, s arcul
3160 3, 16| üldözte Toldi Miklóst s nagyot könnyebbedett a szíve, mikor a Bakony
3161 4, 24| ráfoghatta, hogy attól könnyedzik.~- Azt hiszed, hogy sírok? -
3162 2, 8 | Nyoma sincs már arcán a könnyeknek. Hiszen az lett volna csak
3163 2, 10| lemosná a gyalázatot, mit könnyelmű pillanatban önfejére zúdított!~
3164 2, 9 | Kalandra indulok, de nem könnyelműen. Ajándékot ígértem a császárnak,
3165 2, 9 | nyitni! Az ám, ha az olyan könnyen menne! Nehéz vashevederek
3166 1, 2 | Álmatlan éjszakákon mi keserves könnyet hullatott György fia miatt,
3167 1, 3 | fejét tenyerébe hajtva, könnyezett, sírdogált, csendesen magában.
3168 2, 8 | lett volna csak szép, hogy könnyezve találja a fiatal Bence,
3169 1, 5 | látta, bizony meg nem állta könnyhullatás nélkül.~- Miklós, édes fiam!~-
3170 2, 14| aztán tapogatja halotti köntösét, majd átnéz a másik koporsóra,
3171 2, 11| vakra sírta. Naphosszat könyökölt ablakában s nézett, nézett
3172 1, 5 | most megszólalt Miklós, könyörgő szemmel nézett fel a királyra,
3173 3, 15| addig beszéltek, addig könyörögtek, hogy megadta magát. Elkísérte
3174 0, 1 | terólad lészen emlékezés e könyvben. Teéretted száll vissza
3175 3, 17| Tagadott a rabló, mintha könyvből olvasta volna, de közben
3176 2, 10| így volt megírva a sors könyvében: öreg szíve belényugodott.
3177 3, 21| szerencsére, rajta volt nagy bő köpenyegje, az elterült a vízen, az
3178 2, 7 | Ijedten tódulnak az ő sátra köré asszonyok, leányok. Költik,
3179 1, 3 | veti magát, éles fogát, körmét a vállába vágja, két hátsó
3180 2, 12| szaggatná, nem tépdesné éles körmével a bánat keselyűje, ha ő
3181 1, 3 | a nyelve. Hát a gyilkos körmök ereje hová lett? Csak kisovállottak
3182 3, 20| ember ott lézengett a tábor környékén, pengette a kobzát (az igaz,
3183 3, 21| hadd ismerje a helyet, a környéket, hadd lássa, hol, merre
3184 3, 21| Mert az első nap csak a vár környékét „tisztították meg” a magyarok.
3185 3, 21| biztonságban, folyt a harc körömszakadtáig: nincs kegyelem!
3186 4, 24| hömpölygött előtte, utána, körötte s mind azt kiabálta: Vivát
3187 4, 23| sírjából!~Kérdi a király is a körülállókat:~- Ki ez az ősz bajnok?
3188 1, 3 | suhogott, szakadott a nád körüle, s üti-vágja vele a hímfarkast,
3189 3, 19| se beszéd, odaállított, körüljárta, -vizsgálta a hintót, s
3190 2, 12| jött szó az ajakára, aztán körülnéztek bátortalan, keresték a gazdát
3191 1, 5 | kardját: Ihol, nesze, fiam, kösd az oldaladra, ott ennek
3192 3, 22| ott a kút mellett (Még a köszönésire is emlékszik: Szép jó estét,
3193 3, 17| látogatásban nem lesz ám köszönet! Mindjárt nehéz vasra verette
3194 1, 4 | bólintgatott a feje, mintha köszöngetett volna: majd a földre húzta
3195 2, 10| következik:~- Felségednek köszönhetem életemet, szabadságomat.
3196 3, 22| gondolt, akinek az életét köszönhette. Hátha ő... hátha ő... Nem,
3197 1, 4 | görnyedt, hajlongott, alázatos köszönő szavakat rebegett. De szólt
3198 4, 24| királytól jövök, ki téged köszöntet. Nem haragszik ő rád, te
3199 3, 20| pengetett), közben meg rájuk köszöntgetett a kulacsával. Gondolták,
3200 1, 4 | magát. Durva, feleselő, kötekedő, anyját gyakor ízben meg
3201 3, 21| hogy végre is nagy nehezen kötélnek állott: isten neki,
3202 1, 4 | elékerültek a legények is, hoztak köteleket, a bika fejét jó erősen
3203 1, 4 | mire a legények odaértek a kötelekkel, már indította is a vágóhíd
3204 4, 23| Az öreg vitéz megtette kötelességét, az öreg vitéz mehet. Nincs
3205 2, 10| Miklós hangja a keresőket, kötelet eresztenek alá s annál fogvást
3206 2, 8 | kedvet kapott a gyöngyéletre, kötéllel sem lehet itthon tartani,
3207 2, 6 | vont, ümgetett, nem állott kötélnek. Bizonyosan nem találta
3208 2, 12| meg. Ha megérzi vala, nem köti életét Tar Lőrinchez, a
3209 2, 6 | koccintgattak; fűzte tovább, kötögette, mikor lefeküdt a puha nyoszolyába (
3210 2, 13| hátát, oldalát, kardot kötött oldalára, kétélű gyilkot
3211 3, 17| aztán kötőfékkel jó szorosra kötözte mind a két kezét, nemkülönben
3212 3, 21| ifjú. Ülve a maga lován, kötőféken vezetve a Pejkót, nosza,
3213 3, 17| a rabló derekáról, aztán kötőfékkel jó szorosra kötözte mind
3214 2, 6 | elindult az udvarház felé, kötőfékszáránál fogva vezette a lovát a
3215 2, 6 | ámbátor a szíve le volt kötve, kedvvel pihent meg szeme,
3216 2, 10| tehetetlenül feküdött a nyirkos, köves földön: oda szegezte testének
3217 4, 24| király nevében! Toldi Miklós, kövess!~De egyszerre ellágyul a
3218 3, 22| ünnepségnek, intett Toldinak, hogy kövesse. Ment a király a lakába,
3219 2, 8 | merészelt nevezni minket, s adót követel tőlünk. Ennek okán mi felhánytuk
3220 4, 24| a bámészkodó sokaság ne követhesse, a hátulsó kapun ment ki,
3221 4, 23| fiam - fordult ismét a követhez -, jere be hozzám. Pihend
3222 3, 21| visszafordult a létrára s a következő pillanatban a vár fokán
3223 3, 22| Szóla pedig Piroska levele következőképpen:~Felséges királyom, küldöm
3224 2, 8 | volt senkinek adófizetője. Következzék erre ötven főnemes, kik
3225 3, 21| barátjával mindég nyomon követte a király táborát, attól
3226 2, 8 | Először is elmondatá a követtel, hogy s mint esett a prágai
3227 3, 19| bujdosom előle.~- Bűnt követtél el tán?~- Azt, felséges
3228 2, 9 | tervel ellenem a császár. A követünk megneszelte, hogy foglyul
3229 2, 10| vegyék a rablófészkeket, kő kövön s rabló életben egy szál
3230 1, 3 | pillanatban eléugrott a közelből az anyafarkas, rávetette
3231 1, 2 | egy lélek se volt más a közelében. Maga a vezér, Laczfi Endre
3232 3, 17| figyelt, hallgatózott: nem közeledik-e errefelé ellenség.~Amint
3233 1, 2 | csillogó-villogó ruhájú vitézek közelednek feléje büszkén lépegető
3234 3, 20| mint a záporeső. Ahogy közeledtek a várhoz az ásással, éjjelre
3235 3, 17| sanyargassátok magatokat, mert közeleg az utolsó ítélet. Halljad,
3236 3, 22| s nem vettem észre, hogy közelemben mosolyog reám.~De most már
3237 1, 5 | a király. - Mit mondasz: közember? Oldalam mellett lesz ezután
3238 1, 5 | híres seregébe, most csak közembernek, a többit én aztán majd
3239 2, 6 | volna a legjobban, szíve közepéből! Hanem mikor a nevetésnek
3240 2, 6 | a király), a tágas udvar közepéről messzire ágaskodott a kút
3241 4, 24| egyszerre csak elejbe kerülnek, közrefogják, elállják az útját s kiválik
3242 3, 21| őrök talpra kiabálták őket, közrefogták, Toldi a karikásával egy
3243 1, 2 | No lám, melyik tartja ki közületek azt a rudat? De a vitézek
3244 2, 10| Torony volt az, körös-körül kőfal. Próbálta kardjával feszegetni
3245 2, 10| szörnyű robajjal zuhannak le kőfalak, nagy, nehéz vasajtók, de
3246 4, 23| hogy az sivítve repült kőhajításnyira s elterült a földön. Ha
3247 3, 18| látják, hogy mennél többet kolduljanak össze, aztán félre-félrehúzódnak
3248 2, 9 | ért a hírvivő cseh, úgy kólintotta fejbe szeges buzogányával,
3249 1, 3 | ismerős hang. - Nehogy fejbe kólints!~- Bence, Bence, édes öreg
3250 3, 19| itt is, ott is találtak kolostort, be is állítottak, de bizony
3251 2, 7 | bugyálják. - Nem mese ez, komám!~Toldi pedig ezalatt fel
3252 2, 7 | részrehajlásnak. Sógorság, komaság fabatkát sem ér itt. Ihol,
3253 2, 7 | porondon Kompolthi Loránt: komoly ellenfél ez, ezt már számba
3254 2, 7 | folyvást célozgatott, tréfásan, komolyan:~- No, Miklós, mi lesz már?
3255 2, 8 | de mikor kinevette magát, komolyra húzódik az ábrázatja, s
3256 3, 19| Csakhogy baj van ám - komorodott el Toldi jókedve. - Rámismernek.
3257 2, 9 | lehetne!~Arcáról eltűnt a komorság, szívéről leszakadt a nagy
3258 3, 16| elbírjuk valahogy.~A két kondért felakasztá a Pejkó két csípőjére,
3259 2, 10| ledobtak egy falás kenyeret, kőnél keményebbet. Vajon hány
3260 1, 3 | dárdát feléje, döngött, kongott a deszkapalánk Miklós körül,
3261 3, 21| várvívásnak. Most éppen Konturszi város alatt táborozott a
3262 1, 3 | pirulnak, süstörögnek a konyhán a mindenféle drága pecsenyék,
3263 2, 8 | egyszeribe felvetették a konyhát, elékerült a vén Bence is (
3264 2, 11| dőlt le egy korcsma utcai kőpadján. Ott a vére kissé lehiggadott,
3265 2, 11| virradott s Toldi fölkelt a kőpadról, indult hazafelé s hát amint
3266 3, 15| Megyek utána, ha térdig kopik is a lábam. Nem hagyom az
3267 1, 2 | nekem kardot, buzogányt, kopját, meglásd, én is szaporítom
3268 3, 19| lovascsapat, nyomában egy sereg kopó. Aztán egy nagy hintó zötyögött
3269 1, 3 | a puszta, nádas csendjét kopófalkáival, végiggázolja a szegény
3270 1, 3 | Vajon alszik-e? Szeretne kopogtatni az ajtón, az ablakon, de
3271 2, 12| mondta: boldogtalan lész te koporsód zártáig. A másik azt mondta:
3272 2, 14| sírbolt ajtaján, élőt talált: koporsójában ült Rozgonyi Piroska!~Oh,
3273 3, 22| esküvéssel: siratlak tégedet koporsóm zártáig. Meg nem nyílik
3274 2, 14| miért nem hagytok csendes koporsómban...~Hát Miklós?... Mi történt
3275 2, 14| köntösét, majd átnéz a másik koporsóra, onnét ismét Toldira s újra
3276 4, 23| Fejfáján az írás immár le is kopott. Itt fekszik apám is. Egyiknek
3277 1, 2 | volt gyermek-, majd ifjú korában. Haj, mi tenger keserűséget
3278 2, 8 | volt Kesziben maradása. Korán reggel búcsút vett Rozgonyi
3279 3, 19| falun, városon, útszéli korcsmákban pengette a szomorú
3280 2, 11| felé kimerülten dőlt le egy korcsma utcai kőpadján. Ott a vére
3281 2, 12| ebadta kölyke, ingyenélő korhely! - zúdult reá az öreg haragja
3282 1, 5 | Húztak pedig a sátrak körül korlátot, azon kívül gomolygott a
3283 3, 15| mellett elismerni királynak. Korona helyett hurkot adatott Endre
3284 2, 9 | hogy agyatokba rontom arany koronátok!~Így, így, szóról szóra
3285 2, 9 | királyt.~- Nem, nem. Egy korty italt se adjatok nekik.
3286 1, 4 | király mily kegyes! Gyilkosságot megbocsátja, ád neki kardot,
3287 2, 7 | bajvívás során, őt illeti meg a koszorú s a leány. A többieknek
3288 2, 6 | virághoz virágot vitézsége koszorújába, mikor úgysincs fia, aki
3289 2, 7 | ott is áll Lőrinc, várja a koszorút Piroska kezéből. Még fején
3290 1, 4 | György a legényeivel visszakotródott a vén udvarházba. Mire hajnalodott,
3291 3, 21| várból, de véres fejjel kotródtak vissza. Aztán egyszerre
3292 2, 7 | próbálhatná, az lenne csak kudarc!), nem, ő nem mosolygott,
3293 4, 23| visszavegye. Mind akik kiálltak, kudarcot vallottak. S minket öl a
3294 3, 21| de ilyen kicsi hadat nem küldhet oda s éppen ellenséges földön,
3295 4, 23| Toldi nem hallja, pokolba küldi az olaszt, aztán újra lóra
3296 2, 9 | ajándékkal: éppen azért kérlek, küldj nekem levelet, mégpedig
3297 4, 23| a király.~- Elment, mert küldöttem. Hányszor megbántam azt
3298 4, 24| vitéz! Mért, hogy engem küldtek e szomorú tisztre! Nem,
3299 3, 21| mely a váron kívül állott, külön erősségben. Ott gyilkolták
3300 1, 2 | a cselédeket, s nem volt különb az édes testvéröccséhez
3301 2, 9 | meg, ha egymásra néztek. Különösen Toldi... Hej, Uram Jézusom,
3302 3, 18| inkább a lovagi törvény. S különösképpen a király, a „lovagok királya”.
3303 2, 7 | rátekintett: nem látta még ilyen különösnek Toldi Miklós arcát. Mert
3304 2, 12| udvarra, a fiatal Bence, aki künt ácsorgott, szaladt az urához,
3305 2, 12| mintha csak a végítélet kürtje harsant volna meg a házban.
3306 4, 23| király a székén. Háromszor kürtölt, háromszor kiáltott már
3307 2, 7 | vajon itt‑e Toldi? Vajon küzd-e érte? Hiába vigyázta, fel
3308 2, 6 | Jaj, ha most eljőne! Ha küzdene érte! Vaj’ remélheti-e e
3309 4, 23| Magyarok! Vitézek! Ki akar küzdeni életre-halálra?~Senki sem
3310 3, 21| belekapaszkodik, a halállal küzdve sem fogódzik királyába,
3311 2, 7 | megint tovább járt fel s alá, küzködött, viaskodott magával: Tegye-e,
3312 1, 3 | De míg az anyafarkassal küzsdölődött, jaj, mi történt! Hátulról
3313 1, 3 | jókedvükben, birokra keltek, küzsdölődtek, nagyokat kacagtak, szilaj
3314 3, 20| meg rájuk köszöntgetett a kulacsával. Gondolták, nem járhat jóban,
3315 1, 3 | de már inni ivott ő is a kulacsból. Ráköszöntötte kis urára
3316 2, 12| tivornyáknak, aztán átaladá a kulcsot a várnagynak s nagy búsan
3317 3, 21| volt, mit nem tenni, utána kullogott Bence is, bizony nem jó
3318 3, 21| Látta pedig ezt Toldi kunyhaja ajtajából, nem értette a
3319 1, 4 | állapodol meg? Van-e bár egy kunyhód, hová meghúzódjál? Bezzeg,
3320 3, 21| király miatt. Éppen a Toldi kunyhója előtt lovagoltak el, s hogy
3321 2, 12| dínomdánom, hejehuja, dobogás, kurjantás verődött ki... Igaz hát,
3322 1, 4 | pendült, s táncolt Miklós, kurjongatott, majd szétvetette a csárdát:
3323 3, 18| látvány! Férfiak, nők részegen kurjongattak, röhögtek, dülöngéltek,
3324 4, 24| De beletedd az ujjába a kurta buzogányt. Tudod, hogy nem
3325 2, 12| édesanyád. Arcod beesett, hajad kusza, szemed vörös a sok tivornyától.
3326 1, 4 | megdöndült az ajtó. Előbb a kútágashoz kötötték a Rigót, Miklós
3327 1, 5 | akkorát ordított:~- Térdre, kutyahitű!~- Kegyelem! Kegyelem! -
3328 1, 4 | farkát! A combját! Hiszen a kutyák ki is tettek magukért, marták,
3329 1, 4 | mészároslegények, biztatva, uszítva a kutyákat: Fogd el! A fülit! A farkát!
3330 2, 8 | melegében rajtaütni a cseh kutyán! De hiszen, ami késik, nem
3331 1, 4 | A májat odahajította egy kutyának: nesze, edd meg, s azzal
3332 2, 8 | előre menjek cudar cseh kutyára. Lesz, ami lesz. Felség,
3333 4, 24| magában, s szeme könnybe lábad. - Az volt, az, barátom,
3334 2, 7 | Emberséggel abból már ki nem lábalok, több ez a tréfánál. Hitvány,
3335 3, 15| utána, ha térdig kopik is a lábam. Nem hagyom az én édes fiam
3336 2, 13| Nézzetek csak oda, alig áll a lábán! Aztán amint ránéz ura holttestére,
3337 3, 21| hogy csak a kengyelbe akadt lábánál fogva volt a paripán.~-
3338 2, 9 | város: mindenkit levert lábáról a magyar király bora. Hiszen
3339 4, 24| S amerre megy, mindenütt lábatlankodnak az apródok, a nagy úri csemeték.
3340 2, 14| gonosz munkájukban nehéz lábdobogás: uccu, elszaladtak, mintha
3341 1, 3 | A legényei meg fejtől, lábtól összevissza feküdtek kint
3342 1, 3 | sírdogált, csendesen magában. Lábujjhegyen közeledett Miklós az édesanyjához,
3343 3, 17| nem csengett-e a fülem?~Lábujjhegyre állott, úgy közeledett egy
3344 1, 3 | összevissza, egymást leverték a lábukról, mintha valamennyi megbolondult
3345 3, 22| otthagyta Olaszországban Laczfi-Aporral, másik részével indult haza.
3346 3, 21| Írt is nyomban a király Laczfinak: jöjjön nyomban, bármi „
3347 2, 8 | lantját, s kísérve halkan, lágyan, csengő hangján énekelte:~
3348 2, 8 | erősen, hogy így el tudott lágyulni a szíve. Hát csakugyan nem
3349 1, 5 | szavait, de mind jobban jobban lágyult az arca, szelídült a tekintete,
3350 2, 11| jött, miért maradt el az ő lagzijáról (Hej, mi pompa volt ott!)
3351 1, 4 | kilencvenkilencet, egy marad énnálam, a lájbi zsebében. Ennek az egynek
3352 3, 21| mondá nagy ravaszul Tarantói Lajosnak, a gonosz lelkű Johanna
3353 3, 22| kövesse. Ment a király a lakába, utána Toldi s Toldi után
3354 2, 9 | Nehéz vashevederek a kapun, lakat temérdek rajta, de mekkora
3355 2, 6 | udvarház (valami nagy úr lakhatik benne, gondolta a király),
3356 3, 17| rablókat. Még aznap hollók lakmároztak bűnös testükön.~Mikor pedig
3357 4, 23| a rozoga házban. Ott sem laknak soká: egy esztendő, kettő
3358 2, 7 | egyedül? Mikor táncolok már a lakodalmadon?~- Majd, majd, felséges
3359 3, 22| megérkezének, kihirdették a lakodalmat: Anikó lakodalmát. Toldi
3360 3, 22| kihirdették a lakodalmat: Anikó lakodalmát. Toldi volt a násznagy.
3361 2, 9 | bizony nem is hadba, de lakodalomba megy a király!~No, majd
3362 1, 3 | Voltam eddig Nagyfalu lakója, mostan leszek világ bujdosója.
3363 4, 24| megásva már a sír. Várja a lakóját.~Lefektetik szépen. Elföldelik
3364 2, 8 | akiket illet, közel s távol lakóknak, minden renden, rangon és
3365 3, 15| Hadd lakoljon a bűnös. Lám, lakol az ártatlan is. Az én ártatlan
3366 3, 15| leszek a szószólója. Hadd lakoljon a bűnös. Lám, lakol az ártatlan
3367 2, 8 | mikor aztán vége felé járt a lakoma, mit gondolt, mit nem az
3368 2, 8 | a hadijáték, utána nagy lakomát is laktak, Lajos király
3369 2, 9 | palotába. Nem a várba, ahol lakozott a császár, no de, mindegy:
3370 2, 8 | hadijáték, utána nagy lakomát is laktak, Lajos király virágos jókedvet
3371 3, 17| állott egy helyben: kezében lándzsa, a szeme belémeredt a messzeségbe,
3372 2, 9 | csillogtak-villogtak a cseh lándzsák. Összenéztek titkon a magyar
3373 1, 3 | Felszedte a legények mellől a lándzsákat, azokkal földre szegezte
3374 2, 9 | király, elbánnának ők a cseh lándzsásokkal!~- Nem, nem - intette le
3375 3, 17| e pillanatban Bence, ki lándzsát szegezve ugrott elő a bokor
3376 2, 8 | hallatára szörnyű harag vetett lángot Lajos király szívében. Ám
3377 2, 11| éli a világát a megmentett lánnyal? Óh, szegény Piroska! Hogy
3378 2, 8 | leakasztotta a szegről az ő lantját, s kísérve halkan, lágyan,
3379 4, 24| Toldi. A nóta megakadt, a lantos torkán akadt, de az úrfiak
3380 4, 24| nagy kacagás, biztatták a lantost: kezdje újra. Fújja el még
3381 3, 19| világhíres vitézt s társát, a lantpengetőt. Haj, Istenem, mintha újraszületett
3382 3, 18| lekaszaboltatott. Őt, a fiát, lányát, egész nemzetségét mind,
3383 2, 8 | édesanyám, lelkem, én ezt a lányt férjhez adnám, hadd kerülne
3384 3, 21| Hej, hogy verte, vágta, lapította buzogánnyal, karikás ostorral
3385 2, 10| hát!~Arra becsapta a kis lappancs-ajtót, szörnyű nagy haraggal elszelelt
3386 1, 5 | nagy sátorát. Körös-körül lapultak meg a kisebb sátrak, az
3387 3, 17| előtt Anikó felé, ki a nagy lármára felébredett.~Hej, édes Jézusom,
3388 2, 10| Újra megkívánta a fényes, lármás udvari életet, nem volt
3389 2, 6 | lesz, szerencsét próbál. Lassú, nehézkes cammogással elindult
3390 3, 17| mögé sompolygott s íme, láta ott két zarándok csuhás
3391 2, 7 | mostan megismerte egy mozdulatáról!~Állott Toldi némán a porond
3392 2, 6 | is: akinek szeme volt a látásra, láthatta, hogy szabadon
3393 3, 21| Beszélj!~Mondotta a kobzos:~- Láthatjátok, olasz ember vagyok, mégpediglen
3394 1, 3 | cselekedtem! Ha csak még egyszer láthatnám, édes jó anyámat! Ha még
3395 2, 6 | akinek szeme volt a látásra, láthatta, hogy szabadon járhat itt
3396 3, 16| maradjunk itthon, míg nem látjuk Piroskát: él-e még szegény?
3397 2, 12| belőled, Toldi Miklós! Ha látna, nem ismerne reád a te édesanyád.
3398 2, 11| szíve az édesapámnak. Ha látnád, mint örül, hogy lesz unokája,
3399 4, 24| valamennyit!~- Bence fiam, látod? Lesz itt dolga két öreg
3400 3, 17| ellátogat, csakhogy abban a látogatásban nem lesz ám köszönet! Mindjárt
3401 3, 16| bánatát, s bár éjjel-nappal látogatja Toldi képe, nevét ki nem
3402 3, 21| Álom volt talán az egész látomány?~Ment a leány, át a táboron (
3403 4, 23| bajtársaimnak: sír fenekén láttad öreg Toldi Miklóst, de feltámadt,
3404 2, 7 | keveset. Nézz fel Piroskára! Láttál-e hirtelen letépett virágot?
3405 2, 9 | császárnak, hát viszek is. Láttátok, ugye, hogy mi sok szekérrel,
3406 3, 21| maguknak, ott húzódtak meg, nem látva, nem tudva senkitől. Hanem
3407 3, 18| a „szent” had. Undorító látvány! Férfiak, nők részegen kurjongattak,
3408 3, 18| hagytam volna régen e gyalázatos népet, ha nem remélném,
3409 2, 9 | úgy folyt a mindenféle jó lé.~- Dínomdánom, sógor, ez
3410 2, 8 | az, hogy Anikó hirtelen leakasztotta a szegről az ő lantját,
3411 2, 8 | Miklós nem látta, eladó leánnyá serdült), hipp, hopp, a
3412 2, 6 | eredett a mi nemzetségünk - leányágon. (Eddig még igazat mondott,
3413 2, 10| körülötte királyok, nagyurak leányai, százan, ha nem többen.
3414 3, 21| életéért, de féltette a leányasszonyét: hogy kerül ő majd a nagyasszony
3415 3, 17| lám, mekkora esze van a leányasszonynak! - mondta Bence. - Bezzeg,
3416 2, 7 | Nincsen jussom többé ahhoz a leányhoz. Tar Lőrincnek adtam. Legyen
3417 2, 9 | legyen feleséged a kicsi leánykám, ha felnő, s ha tetszik,
3418 3, 22| másikat. Hazulról jött ez, leánykéz írása, alája volt írva,
3419 2, 6 | legénynek öltöztek, s úgy mentek leánynézőbe! De hiába vigyázta, vizsgálta
3420 2, 10| mondá neki: a te udvari leányod lesz Rozgonyi Piroska! Szeressétek
3421 2, 10| megszakadt, gondolván egy másik leányra. Akinek lelke hófehér, aki
3422 2, 6 | Épp egy szépséges szép leányzó állott a kút mellett, mikor
3423 2, 6 | szép leányt láttam, de e leányzóhoz hasonlatos szépet bizony
3424 2, 6 | lelke a kedves, a szépséges leányzón.~No, de ő most nem király,
3425 3, 16| Az történt, hogy amint leballagott vízért a hegy aljába, ottan
3426 1, 4 | a vére. Hátha a te öcséd lebírná a cudart?~- Óh, jaj, felséges
3427 1, 3 | visszafelé. Még egy pillanat s lecsap rá Miklós, le a halálos
3428 2, 13| kardját, szörnyű suhintással lecsapódott a kard s holtan terült el
3429 3, 20| Otranto vize, abba kellett lecsapolni az árok vizét. Rettentő
3430 2, 9 | vennünk, be!~De a király lecsendesítette az urakat.~- Nem úgy, urak!
3431 1, 4 | állok, ha addig élnék is.~Lecsillapodott e szókra a szegény özvegyasszony
3432 1, 4 | sírta magát. Mikor kissé lecsöndesült, újra kezdte a szót:~- Megölte
3433 2, 14| ajk, nyílik, nyiladozik a lecsukódott szem - a halott megszólalt:
3434 3, 21| az őröket, nagy hirtelen lecsúszott a létra alján. Hiszen ő
3435 2, 10| többet. Napok múltak, míg ledobtak egy falás kenyeret, kőnél
3436 1, 4 | mosolygott. - Ezt la!~Azzal leemelt a nyeregkápa mellől egy
3437 3, 21| mellé. Ott szép gyengén leemelte az elalélt ifjút. Vajon
3438 3, 21| ahogy a király rendelé. Lefejezték az árulót, s azon az ablakon
3439 3, 22| király akkor éjjel, a Durazzó lefejeztetését követő éjszakán nem hunyta
3440 2, 8 | világhíres bátyját: alig tudta lefejteni magáról nagy erejű Toldi.
3441 1, 4 | most viszi őt irgalmatlan, lefekteti, elföldeli. - Na, szegény
3442 4, 24| a sír. Várja a lakóját.~Lefektetik szépen. Elföldelik csendben.
3443 1, 4 | temetőkert szélére, ott lefeküdött egy horpadó sírra. Nézte,
3444 2, 6 | tovább, kötögette, mikor lefeküdt a puha nyoszolyába (Piroska
3445 3, 21| gyengén tartja, az ifjú húzza lefelé. Nem azzal, hogy belekapaszkodik,
3446 3, 15| drágakövekkel: ezeket mind lefeszítgeti, összerakosgatja egy csomóba.
3447 2, 9 | valami, de Bencének szörnyen lefittyent az ajaka, mikor a sok drága
3448 2, 10| akadt emberfia, aki Pejkót lefogja, pedig bizonyosan sokan
3449 1, 3 | elhagyja a nádas sűrű rejtekét, lefogják, megkötözik, viszik sírig
3450 3, 21| urak!~Azzal nagy hirtelen lefordították az asztalról a fehér terítőt,
3451 1, 4 | földben meg-megmártogatta a lefülelt állat fejét, s mire a legények
3452 1, 4 | azon az utcán, ahol a bikát lefülelte. Az utca néptelen, kihalt
3453 3, 22| szaladt a lovakért. Ott legelésztek azok a többi vitézek lovaival,
3454 3, 17| ereszté a lovakat, hadd legeljenek a buja, tarka virágos fűben,
3455 3, 21| A kunyhó mellett két ló legelt pányván, azokat az ifjú
3456 3, 21| hercegek is szép sorjában, legelül a magyar urak.~Na, nem lehetett
3457 1, 2 | Mi lesz ebből, ha nagy legénnyé serdül! Biztatta is Laczfi
3458 1, 3 | feküdt puha nyoszolyában. A legényei meg fejtől, lábtól összevissza
3459 1, 4 | éjszakának, ellenben György a legényeivel visszakotródott a vén udvarházba.
3460 2, 6 | úrfiakról, hogy szegény legénynek öltöztek, s úgy mentek leánynézőbe!
3461 3, 20| vár kapitányában kemény legényre talált: azt üzente a királynak,
3462 1, 4 | közé kaphatná a vaskezű legényt, ám az földre nyomta, a
3463 3, 20| oldalára csalta. Oda, hol a fal legerősebb volt. Hanem a negyedik hajnalra
3464 2, 7 | ülnek a fényes vendégek. Legfelül a király, mellette Piroska.
3465 2, 10| talán teljesülne szíve legfőbb vágya. De az ő nemes lelke
3466 2, 6 | látta, aki beszélt vele, legföljebb szegény nemesembernek nézte.
3467 3, 22| színe elé. A híresek, a leghíresebbek, a legvitézebbek. Dicséretben,
3468 1, 3 | mindenből a legjobb, a legízesebb kerül az asztalra, mintha
3469 2, 8 | válogasd össze a vitézek legjavát, úgy jere Trencsénbe. A
3470 2, 9 | megajándékozta vitézeit, legkiváltképp Toldit: nevére íratta Szalonta
3471 0, 1 | alakján, valamennyi közt a legnagyobbén. Mint óriás cser az erdő
3472 3, 21| is beleugratott, oda, hol legsebesebben forgott, kavargott az örvény,
3473 2, 12| Meg-megáll egy házban, a legszebbikben s elsóhajtja: ez lenne az
3474 3, 21| mélység felett, míg a kő legurult, aztán egy nagy lendüléssel
3475 2, 8 | Budára az ország huszonnégy legvénebb embere, mind olyan, kik
3476 3, 22| híresek, a leghíresebbek, a legvitézebbek. Dicséretben, ajándékban
3477 2, 14| minket! Légy átkozott, Toldi! Legyek átkozott én is!~Ah, megátkozta!
3478 3, 16| fráter Mikola volt a neve. Te legyél ezután fráter Mikola.~Mindegy
3479 1, 2 | lusta a cselédnép, hogy a legyet magáról elhajtsa. Fél szemmel
3480 2, 9 | emberek szeme ezerszámra látta legyilkolni a katonákat, a polgárokat,
3481 3, 21| vigasztalja dallal, de Toldi csak legyint a kezével: elég, elég, elég...~
3482 2, 8 | késsel háromszor vállon legyinté Bencét (ez volt ám csak
3483 3, 21| segítségére, de a király haragosan legyintett:~- Vannak ott elegen, csak
3484 1, 3 | míg az öreg beszélt, búsan legyintgetett a kezével Miklós, de mikor
3485 2, 6 | leányát, ki valamennyit legyőzte. Meglássa, kigyelmed, nem
3486 2, 9 | tréfáltam. Addsza már a kezed, legyünk jó barátok. Nem elég tán
3487 2, 9 | együgyű legény.~- Rögtön mind lehányod! - rikkantott rá Toldi. -
3488 4, 24| apródok, a nagy úri csemeték. Léháskodnak, ihognak-vihognak, pajkos
3489 2, 9 | kezdettek, szép suttyomban lehengergettek egy hordót a szekérről,
3490 2, 13| egyszer, utoljára. Nézd, hogy lehervadtam nehéz bánatomban!~- Lehervadott,
3491 3, 15| valaki elmegy, az csak én lehetek. Fiatal vagyok még, győzöm
3492 3, 21| nincsen! Hiszen ha magam lehetnék ott mindenütt!~S mit gondolt,
3493 2, 6 | szállást magának, de mielőtt leheveredett volna, eszébe jutott: az
3494 3, 19| jóllaktak, aztán a tűz mellé leheveredtek, aludtak reggelig, akkor
3495 2, 11| kőpadján. Ott a vére kissé lehiggadott, dühe csillapodott.~- Megyek
3496 4, 23| kamaszokra:~- Zsiványok! Léhűtők! Húsz esztendővel elébb
3497 3, 17| vezekelhet, nagy bűnét ott leimádkozhatja. Nem kérdik, honnan jött.
3498 1, 3 | szép sorjában pennával leírni, ami most itt történt? Ölelésnek,
3499 3, 20| mire képes.~Az ifjú pedig leírta a várat, annak minden zugát.
3500 3, 17| meg is találta, az övet lekanyarította a rabló derekáról, aztán
3501 3, 18| Félicián, kit Lajos király apja lekaszaboltatott. Őt, a fiát, lányát, egész
3502 3, 19| s mikor már nyomába ér, lekeríti nyakáról ostorát (nem hagyta
3503 2, 6 | vendég nem hagyta szó nélkül: lekívánkozott ajkáról a vigasztalás szava.~-
3504 1, 4 | javában hortyogott. Miklós is lelankadt. Elég volt a táncból, a
3505 1, 4 | kedvében. Szegény, jó öreg! A lélegzete is elállott a nagy ijedtségtől.
3506 2, 7 | vannak! Ember legyen, ki egy lélegzetre elészámlálja őket. A nevüket,
3507 3, 16| minő mosoly! A halálvágyó léleknek szomorú mosolya ez. Na,
3508 4, 24| Megcsömörlött talán? Feje fáj? Hideg leli talán? Oh, szóljon nagyuram.
3509 2, 7 | Budavárában. Minden mozdulata lelkébe vésődött - csak addig csalta
3510 3, 19| kéz kitörölte volna Toldi lelkéből: csak a mával gondolt, azzal
3511 2, 10| kapjalak, beléd fojtom ördögi lelkedet!~- Úgy!? - sikoltott Jodovna (
3512 3, 15| mondass rajta misét fiad bűnös lelkéért. Nem leszek a szószólója.
3513 3, 18| bűneit. S ezek az együgyű lelkek ahelyett, hogy csendes imádkozásban
3514 3, 16| Csak egyétek a testemet, lelkemet - dohogott magában Toldi.
3515 1, 3 | vagyok, édes jó anyám!~- Lelkemnek fele, édes szép magzatom! -
3516 1, 4 | s ugyancsak meghagyta, lelkemre kötötte, hogy te magad szegd
3517 2, 9 | porlepte hírnök, s lihegve, lelkendezve jelenti: vége Csehországnak...
3518 2, 12| az őszi, hideg ólmos eső, lelkére rászakad az emésztő unalom.
3519 1, 3 | sok minden jót s biztatta lelkesen: egyél, kis uram, egyél.
3520 2, 9 | vették a dolgot, nemigen lelkesültek a háborúért, ellenben nagy
3521 2, 7 | mi hírrel jött olyan nagy lelkeszakadtan? Majd azt is elmondom, most
3522 3, 22| világítá meg félve, egy lelket sem látott. Ment tovább,
3523 1, 5 | világgá kergetett szörnyű lelketlenül. Itt vagyok, királyom, felséges
|