abbah-bizta | bizto-el-el | el-ve-fedem | fedi-gyont | gyoze-indul | ingat-kiker | kikez-lelke | lelki-megsz | megta-oltoz | olts-rohog | roppe-szine | szinl-tuzbe | tuzod-vissz | visz-zurza
Part, Paragraph
4541 3, 22| hozok. Vesd le szőrcsuhádat, ölts magadra vitézi ruhát: ihol,
4542 2, 10| mit könnyelmű pillanatban önfejére zúdított!~Ha innen kikerülhetne!
4543 2, 12| keserű vádakkal illette önmagát. Lám, szerette s szereti
4544 2, 14| Lehervadott arcát könnyével öntözte s ím, halljatok csodát!
4545 2, 10| Hiszen jól kigondolta ezt az ördöglelkű leány. Lassan, lassan visszatért
4546 3, 21| öreganyjának: ne búsuljon, lelkem, öreganyám. Jó sorom van nékem. Majd
4547 3, 21| írogatta a leveleket az öreganyjának: ne búsuljon, lelkem, öreganyám.
4548 3, 21| kegyelmével.~Így biztatta öreganyját Anikó, bár még nem is látta,
4549 3, 15| sikere annak!~Körülfogták az öregasszonyt, addig beszéltek, addig
4550 4, 23| dörmögött untalan az öregedő Toldi. - Ruhájában, szokásában,
4551 2, 9 | cselre csellel felelek én!~Az öregeknek még mindig nem tetszett
4552 3, 22| a násznagy. El is járta öregesen, búsan a násznagyi táncot
4553 2, 10| volna Rozgonyi uram, hogy öregsége így megaranyozódjék. Hiszen
4554 2, 6 | esekedett, epekedett titkon őérette, de ő, ha házasságról beszéltek:
4555 1, 4 | birodalom. Hányan alusszák itt örök álmukat, vaj’ ki tudná megmondani?
4556 2, 6 | fogvást fiúnak tekintetik, örökli apjának nevét, ingó, ingatlan
4557 2, 6 | úgysincs fia, aki nevét, hírét örökölje?~No, ahogy megtudta, kinek
4558 2, 14| innét, te, férjem gyilkosa! Örökre elválaszt az ő vére minket!
4559 1, 2 | érdemet nem szerzett, amit örökül kapott, azt csak fogyasztotta.
4560 3, 21| diadallal tér vissza a király, örömében Tolditól sem sajnálja a
4561 3, 16| kevés ideig tartott a te örömed! Piroskának csak egy a kívánsága:
4562 2, 7 | A végire meg nagy-nagy örömet tartogat Piroskának: üzenetet
4563 1, 3 | fojtogatta a keserűség, s mégis örömkönnyben úszik a szeme, hogy láthatja
4564 2, 14| gondolták, hogy mekkora örömre viszik oda Rozgonyi uramat.
4565 1, 4 | hold mosolyogva nézte az örömüket, s széles e világ minden
4566 2, 11| meg a szívedet. Ne félj, örülni fog, ha szándékod hallja.
4567 3, 21| visszatérjek!? Nem ettem gombát. Örülök, hogy kiszabadulhattam közülök.
4568 2, 9 | volna grófnak!~No, Miklós, örülsz-e? Örült is, nem is. Most,
4569 2, 9 | Lajos király megjöveteléről, örvend is annak erősen, merthogy
4570 3, 20| nyomban a királyhoz követet az örvendetes hírrel.~- Nehéz sor volt
4571 3, 17| Bence, de ő egyébnek is örvendett. Együgyű eszével azt hitte,
4572 3, 17| hallod-e?~- Hallom, hallom - örvendezett Bence, de ő egyébnek is
4573 2, 10| pej paripa, nyihog-vihog, örvendezik: bezzeg, hogy a Pejkó volt,
4574 3, 21| legsebesebben forgott, kavargott az örvény, aztán megragadja hajánál
4575 3, 22| ölelésnek, csóknak, fordult szép Örzséhez s mondta mosolyogva: ej,
4576 3, 22| e levelet, diktálta szép Örzsének, bosnyák fejedelem szerelmes
4577 3, 22| beléje, nem magáról, de szép Örzséről - majd megtudjuk, hogy mit.~
4578 2, 10| Szeretlek, szeretlek - mondotta Örzsike. - Látom a bánatot a te
4579 2, 11| titkát, nyakába borult szép Örzsikének, lángba borult arca a szégyentől,
4580 2, 7 | recsegtek-ropogtak az asztalok, székek, összebújva nézték maguk a vitézek,
4581 2, 7 | cseppeket Piroska poharába. És összecsendülnek a poharak, serlegek. Éltetik
4582 2, 12| ész nélkül munkába kap, összecsődíti a jobbágyokat, rombol, épít,
4583 3, 20| kicsapott az őrség reánk, összegabalyodtunk, a mi embereink egy része
4584 3, 17| Anikó és Bence~Sok mindent összegondolhatott bujdosás közben Toldi Miklós,
4585 3, 22| színe elé. Oda, hol a sereg összegyülekezik - hazaindulásra!~A király
4586 2, 8 | napjára Trencsén mellett összegyűl a magyar sereg, s onnét
4587 3, 21| csapattal az averszai táborhoz.~Összehunyorítottak a zsoldosok: hisz így könnyű
4588 1, 3 | kezét ennek, fogta annak, ha összekapcsolhatná. De hiába, György gőgös
4589 3, 21| volna, mindahányan voltak, összekötözték, úgy hajtották a királyfogókat
4590 2, 11| marad, térdre esik, kezét összekulcsolja s imádkozik, sírva imádkozik:
4591 4, 24| Lajos király arcán, keze összekulcsolódik: csendes imát rebeg.~- Én
4592 1, 5 | Kegyelem! - esedezett a cseh összekulcsolt kézzel.~- Keresd az Istennél! -
4593 1, 5 | vitéz, ki a cseh vitézzel összemérje kardját. A király nyugtalanul
4594 3, 16| nagyokat hunyorítottak, összenevettek, de Toldi eleinte nem törődött
4595 3, 15| ezeket mind lefeszítgeti, összerakosgatja egy csomóba. Ami csak
4596 2, 8 | gondolatját, de a király összeráncolta homlokát:~- Tedd, amit parancsoltam!
4597 1, 5 | gondolattól, hogy hej, de összeroppantja ő most a magyar vitéz kezét!
4598 3, 18| Az ő átka alatt lelkem összeroskadt. Megöltem őt, eleven halott
4599 1, 3 | Miklós nem hagyja magát, összeszedi minden erejét, üt jobbra-balra
4600 4, 23| csúfondárosságra. Próbálta összeszedni, kihúzni magát a régi módra,
4601 3, 18| bizony, csak törte. De hogy összetörte! Akárcsak egykor a cseh
4602 3, 20| ezen az éjszakán az árkot összevágják az Otranto folyóval, s másnap
4603 3, 21| abban állapodtak meg, hogy összeválogatnak száz lovagot, s ha Kont
4604 2, 13| tovább, tovább, vitte az ösztöne Budavára felé. Vagy tán
4605 3, 21| nekibátorodott erre a kis csapat. Ötvenen voltak csupán, de éppen
4606 2, 9 | Szalonta várát, amelyhez járt ötvennyolc telek, nagy rétek, erdők,
4607 3, 17| Velencében elmegyünk egy ötvöshöz, annál beváltatjuk a drágaságokat
4608 3, 15| S itt egy színehagyott öv, de tele van rakva drágakövekkel:
4609 3, 17| mondta: ott van a derekán, az övben!~No, ha ott volt, Bence
4610 2, 13| kétélű gyilkot szúrt az övébe, úgy ment a királyi palotába,
4611 2, 7 | szebbnél szebb fegyverek, övek, mentekötők, arannyal, gyémánttal
4612 3, 19| lóra Szeredai.~Most már övék volt a világ. Visszaszerzik
4613 1, 5 | csolnakját, ám Miklós az övét úgy visszarúgta, hogy meg
4614 4, 23| elvágtattak Toldi után. De bezzeg özönlött a nép is gyalogszerrel:
4615 1, 4 | hogy nem szóltam annak az özvegyasszonynak, az talán adott volna nekem
4616 1, 4 | Istennek ajánlotta a szegény özvegyasszonyt, s szinte futva futott be
4617 3, 15| ne bántsa, Toldi Lőrinc özvegye vagyok én. Van egy fiam,
4618 1, 5 | elfogadom, s annak a szegény özvegynek adom, akinek megölted két
4619 3, 21| csak most Tarantói Lajos őfelségének mondhatom meg egyedül.~-
4620 1, 4 | Toldi Lőrinc fia? Szomorán őgyelgett Rákos mezején, lassan, tétován
4621 2, 8 | adót követel tőlünk. Ennek okán mi felhánytuk levelestárunkat,
4622 4, 23| Lőrinc úrnak ássuk? De hiszen őkegyelme testét fenevadak szétszaggatták,
4623 2, 12| kisuram mellett, hogy elrontsd őkegyelmét!? Hát ezt tanultad tőlem?~
4624 3, 17| Lajos királynak; örült, mert őkigyelmének sok volt a rováson s erősen
4625 3, 18| váltogatom, merthogy van rá okom.~Elkomorult Toldi Miklós
4626 2, 6 | írva szépen, rendjében, okosan, hogy adatik hírül mindeneknek,
4627 2, 12| mondta: magadra vess, te vagy okozója. Egyszer közel volt hozzád
4628 3, 17| tudta, mely nagy bosszúságot okozott a királynak Toldi Miklós
4629 3, 15| amaz egész úton tanítja, oktatja a fiát: így, fiam, így.
4630 2, 13| angyal szépen leszállana olajággal s szólna: békesség légyen
4631 4, 23| Nosza, kapta buzogányát, az olaszhoz lódította, de megint kikerülte
4632 3, 19| lévendő, hadat visel az olaszok földjén?~- Tudom - mondta
4633 3, 22| Seregének egy részét otthagyta Olaszországban Laczfi-Aporral, másik részével
4634 3, 16| meg sem látja. Ha hazajön Olaszországból, meglesz az esküvője. Tudja,
4635 3, 17| Hiszen hallott ő valamit az olaszországi hadakozásról, de ezzel csak
4636 4, 23| hallja, pokolba küldi az olaszt, aztán újra lóra pattan
4637 2, 14| befektetik a Gellérthegy oldalába, mély sziklaüregbe s ráhengerítenek
4638 1, 5 | Ihol, nesze, fiam, kösd az oldaladra, ott ennek a helye!~Hát,
4639 1, 5 | Mit mondasz: közember? Oldalam mellett lesz ezután a helyed.
4640 2, 9 | te is helyet foglalhatsz oldalamon.~Lajos király erre sem mozdult
4641 2, 13| szorította mellét, hátát, oldalát, kardot kötött oldalára,
4642 1, 5 | hogy meg sem állott a pesti oldalig.~Nézte, nézte ezt a cseh
4643 2, 9 | előtt, szekerek mögött, oldalt egy sereg cseléd, s mind
4644 2, 6 | kinek a vendége, csak akkor oldódott meg igazán a király nyelve.
4645 2, 12| helyét. Hull az őszi, hideg ólmos eső, lelkére rászakad az
4646 2, 10| felhajítsa a nyílás felé s úgy oltsa ki gonosz lelkét a haramiának.
4647 3, 22| másik oldalára is.~- Mit olvasál? Adsza csak ide, hadd olvasom
4648 3, 22| olvasál? Adsza csak ide, hadd olvasom magam.~És olvasta, amit
4649 2, 8 | levelestárat, keresse meg, olvassa meg a legrégibb írásokat,
4650 1, 2 | parasztnak nézték! Arcáról nem olvasták le nemesi voltát, annak
4651 3, 17| elállott a csudálkozástól: olyasvalamit látott, aminőt soha. Egy
4652 3, 17| a botját nagy hirtelen s olyat húzott az őrálló cimbora
4653 2, 8 | elsápadt, aztán lángba borult, olyiknak a szeme is könnybe lábadt
4654 1, 3 | vitézkedő legény, patakban omlott a vére. Ez többet nem hajít
4655 2, 9 | lárma. Pedig vért nem is ontottak a magyar vitézek, csak inkább
4656 1, 4 | kiontott vérükért annak vérét ontsa?~- Jaj, nincs, nincs senki
4657 4, 24| feldomborítják magasra, magasra.~ ~ ~.oOo.~ ~ ~ ~
4658 2, 13| gyáván. S ki tudja? Hátha őrá mosolyog a vak szerencse?
4659 3, 21| ide. Mondhatom, szerencsés órában találkoztatok velem. Lajos
4660 3, 17| rabló, különben ütött az órád!~Tagadott a rabló, mintha
4661 2, 9 | a vár kapujában: ott áll órák hosszat, s néz a messze
4662 3, 17| hirtelen s olyat húzott az őrálló cimbora fejére, hogy az
4663 4, 24| orvossága. Lejárt az én órám. Ne felejtsd: oda temess.
4664 2, 7 | Rozgonyi Piroska halvány orcájára!~De csak addig tartott Toldi
4665 1, 4 | az ő kis ura, aki ráncos orcáját még mindig csókolja.~- Én
4666 2, 9 | szemű csehek, volt jajgatás, ordítozás, összevissza lárma. Pedig
4667 3, 21| fokán. De észreveszi egy őr, ordítva rohan oda, nagy követ gördít
4668 2, 11| az én lovamat, utána az óriásnak. No, a gazdám a nyomában
4669 3, 16| szövi nevét imádságba: Uram, őrizd, védjed a bujdosót. Nem,
4670 2, 10| bánat. Szeress te is engem!~Őrizte egész nap szíve titkát a
4671 2, 11| szeretett és én megaláztam! - őrjöngve kiáltá szegény Toldi Miklós
4672 3, 16| Bakony erdőben, magas hegynek ormán egy monostort pillantott
4673 2, 8 | haj, de jól látta, mint őröl fia szívén a bánat! Csak
4674 2, 10| bömbölése: a ketrecbe zárt oroszlán hangja ez, mely mérföldekre
4675 2, 6 | nem kötötte ám senkinek az orrára, hogy mibe jár. S járhatott-kelhetett
4676 4, 24| vitéz felé.~Mondta egyik, orrát fintorítva:~- Piha! Milyen
4677 2, 11| odaértem, bedöndült a kapu az orrom előtt. Én aztán vártam,
4678 3, 21| mind kardélre hányják az őrséget, ha a király meg nem tiltja.
4679 3, 21| elvágtatott paripáján az őrségre, hogy embereket hozzon az
4680 3, 21| álljon ki bajvívásra s aztán ország-világ gyávának bélyegezze a magyarok
4681 2, 6 | az, hogy látni akarta az országát s népét, főként a szegényjét.
4682 3, 19| emberben ismertem. Abban, aki országomból kiseperte a rablókat.~Vala
4683 3, 21| van, hát kiállok! Nem az országomért, csak a szabad elmenésért!
4684 2, 9 | dínomdánom, hogy híre ment hét országra, még azon is túl. Három
4685 2, 8 | országnak.~Egyben kiment országszerte a királyi parancs, hogy
4686 4, 23| idegen vitéz kezébe került országunk címere. Esküszöm, felség,
4687 4, 23| Vagy elszelelt már a talián országunknak címerével? Oh, hogy meg
4688 1, 4 | Nézte, nézte onnét a fehér országutat, s addig nézte, nézte, míg
4689 1, 4 | öreg Bence, ő kocogott az országúton, Pest felé!~- Bence! Bence!
4690 3, 17| nem én raboltam? Te csak őrt állottál.~- Úgy? Hát nem
4691 2, 8 | megsebződött, van-e erre jobb orvosság az anyai csóknál, az anyai
4692 4, 24| szóljon nagyuram. Tudom én az orvosságát a csömörnek, a hideglelésnek.
4693 3, 21| a fekete halál. Elég, ha őrzik kívülről.~Mikor aztán sebjét
4694 2, 6 | édes leányom. Írja rá, amit őseim vérükkel szereztek, s amit
4695 2, 6 | házam nem maradhat rája. Őseimnek földje, magam szerzeménye
4696 3, 18| Zács Félicián volt az én ősöm, testvér. Zács Félicián,
4697 1, 4 | ügyekeztem; de lusta volt, ostoba volt, csak a parasztok közt
4698 2, 8 | írások, hogy Attilának, Isten ostorának adózott a keleti s a római
4699 3, 20| ez a csudaember a karikás ostorával! Ilyet még a világ nem látott.
4700 3, 20| sziporkázott a tüzes üszök az ostromlók nyakába! S ím, hengeredik
4701 3, 20| mind csak a folyó felől ostromolta a várat s ezzel az őrség
4702 3, 20| szedték össze, készítették az ostromra a nagy fali hágcsókat, faltörő
4703 2, 12| találja helyét. Hull az őszi, hideg ólmos eső, lelkére
4704 3, 18| vagy, halljam. Csak bátran, őszintén. Aztán én is vallok.~Sóhajtott
4705 2, 14| nekivágott a vak éjszakának. Oszladozott a hűs éjjeli levegőn bódultsága,
4706 4, 24| magyar becsületnek hatalmas oszlopa.~Zokogás veri fel a kis
4707 2, 11| magától a sötét felhőket.~Mire ősznek évadján hazakerült Toldi,
4708 2, 11| tovább mentem, mendegéltem, osztán egy csárdába betértem, ottan
4709 2, 8 | legnagyobb hőse, száz csatában oszthatsz száz halált, ezret, gyermek
4710 2, 7 | nemes vitézzel alája volt osztva, aztán megint tovább járt
4711 1, 3 | édesanyja az asztal mellett. Őszülő fejét tenyerébe hajtva,
4712 3, 20| ömlik is az árok vize az Otrantóba, s a király megkezdette
4713 3, 17| uccu neki, indult, hogy otthagyja a cimboráját.~- Állj meg! -
4714 2, 11| meg a rablót s csakugyan ottmaradt, éli a világát a megmentett
4715 1, 3 | végigment a fák közt, aztán óvatosan édesanyja hálószobájának
4716 1, 4 | országában járna, gyémántpalotában sétálna! Nem tündérek
4717 1, 4 | Közben elékászálódott a padok alól egy álmos cimbalmos,
4718 1, 4 | szegény feje egy ház előtt a padra. Ott ült, üldögélt, nézte
4719 2, 12| Anikó húgának nevetésén, pajkosságán el sem mosolyodott. Nem
4720 3, 18| másik viadalt illeti, hol a pajtásod helyett vívtál, mi köze
4721 3, 18| bajvívó játékban vívtam egy pajtásom helyett, az ő sisakjában,
4722 4, 23| olasz vitéz pajzsot nyert, pajzson az ország címere! S nincs,
4723 4, 23| csürhe népének: repült a kő a pajzsra, döngött, puffogott s Isten
4724 1, 3 | iramodtak, ő már rég túl volt a palánkon, rég túl árkon-bokron, s
4725 1, 3 | bátyja dárdákkal s nem a palánkot.~- Hiszen jó, jó - mormogott
4726 1, 2 | erős indulatján: könnyű pálcaként kapta föl a nagy nehéz rudat,
4727 4, 23| kifogta, mint egy könnyű pálcát. Hej, lett csudálkozás,
4728 4, 24| csak úgy zengett, zúgott a palota. De Toldi nem látott; nem
4729 3, 17| csudaszép városba, melynek palotáit, tornyait messziről megcsudálták:
4730 4, 23| keresnének ők a király fényes palotájában? Itt a helyük, itt, ebben
4731 2, 9 | döngött a padló császár palotáján, folyt a jó magyar bor,
4732 2, 12| hogy nem lehetett emiatt panasza.~- Hát ebadta kölyke, ingyenélő
4733 2, 6 | vándorember meghallgatja a nép panaszait. Hadd lám, hogy sáfárkodnak
4734 3, 15| mostan mindjárt elémondhatta panaszát. S hogy a királyné színe
4735 2, 6 | nem alhatom. Ej, elég! Nem panaszlok. Igyál, öcsém! Temessük
4736 2, 13| állig fegyverben. Nem lehet panaszod. No, csak pihenj, Lőrinc!~
4737 3, 21| szegény Toldi.~- Lám, lám - panaszolá barátjának -, meg sem ismert
4738 2, 8 | ha éri szívedet, kinek panaszolod el, ha nem édesanyádnak?
4739 2, 6 | ellopták három lovát, azt panaszolta, azt kereste mindenfelé.~
4740 3, 21| magyar urak.~Na, nem lehetett panaszuk a hercegeknek: királyi vacsorát
4741 2, 13| nekiöltözött, mintha hadba menne, páncéling szorította mellét, hátát,
4742 2, 7 | Felveszem a sisakodat, páncélodat, fegyveredet, s megvívok
4743 3, 21| kunyhó mellett két ló legelt pányván, azokat az ifjú eloldotta
4744 3, 17| narancsfának árnyékában, Bence pányvára ereszté a lovakat, hadd
4745 3, 16| miért tűnt el. Jött vala egy pap a monostorba, az kiszegezett
4746 2, 9 | hogy a szentséges római pápa sem kívánhat vala ennél
4747 1, 3 | találja, mígnem mind a kettő páráját kiadja.~Hosszan, sokáig
4748 3, 21| életem, tied a halálom. Parancsolod: beugratok, ámbár tudom,
4749 2, 8 | pedig úgy tegyed, amint parancsolom. Indulj útnak még ma, de
4750 2, 8 | összeráncolta homlokát:~- Tedd, amit parancsoltam! Csinálj pontosan írást
4751 3, 21| nem, nagyhirtelen kiadta a parancsot a vajdának, hogy válogasson
4752 2, 7 | nyomába. Lám, lám, mi lett a „parasztfiúból”! - űzte-fűzte gondolatját
4753 1, 4 | már beszéltél róla. Lusta parasztkölyök, nem vitéznek való... Nem
4754 1, 2 | csak nem vetélkednek egy paraszttal!~Ám paraszt ide, paraszt
4755 2, 7 | Toldit, a nagy erejű, a páratlan vitézt. Ez is tud, az is
4756 3, 18| Szerencsétlenség az. Ha igazi párbajban ölted meg a férjet, mi bűn
4757 1, 2 | feléje büszkén lépegető paripáikon. Hányszor látta őket már -
4758 3, 19| fegyveresen felpattant a szilaj paripára, s nyihogott, kapált, táncolt
4759 3, 19| gyerünk! Veszünk neked is paripát, fegyvert, vitézi ruhát.
4760 4, 23| nyeregkápán kétfelől egy-egy szál parittya lógott, akkora kő bennük,
4761 3, 21| vitéz. Már a keze is érte a párkányt: egy pillanat s fent van
4762 3, 22| Szalonta - mondotta a boldog párnak. - Isten áldjon.~S ment
4763 2, 14| visszahanyatlott a halotti párnára - aléltan... vagy holtan?
4764 2, 9 | hát kezet rája.~Nyomban paroláztak, írást is csináltak, de
4765 2, 7 | gondolatban már össze is párosította Rozgonyi Piroskával, nem
4766 1, 5 | Pestnek, meg sem állott a Duna partjáig. Ottan csolnakba ült, átevezett
4767 3, 21| gonosz lelkű Johanna mellé pártolt. A mellé, aki gyalázatos
4768 2, 9 | Szikráztak a kövek a paripák patkói alatt, veszettül vágtattak
4769 2, 9 | fövenyóra, vasaló, bőrlámpás, patkószeg, s más ilyen kincset érő
4770 4, 23| olaszt, aztán újra lóra pattan s nagy sebesen elnyargal.~
4771 3, 17| mondja.~Egyszeribe lóra pattantak s terelték maguk előtt a
4772 2, 12| haragja s közben csak úgy pattogott, suhogott a hátán az ostor
4773 2, 10| felülről a szűk nyíláson pattogtak le a szikrák, szállott,
4774 2, 7 | király is későbbet nemigen pazarolta a szót, hanem mikor felvirradott
4775 1, 3 | Haza ám, mert megérezte a pecsenye szagát. Ha már paraszt,
4776 1, 3 | konyhán a mindenféle drága pecsenyék, mindenből a legjobb, a
4777 1, 4 | kalácsnak, cipónak, finom pecsenyéknek, s a jó Isten tudja, mi
4778 3, 22| jártakor lekötötték neki: ezzel pecsételték meg a békét.~- Szegény apa! -
4779 2, 11| tehetem! Az én sorsom meg van pecsételve. Így volt megírva az egekben.
4780 2, 6 | Lajos király. És ott a pecsétje. No, azt se csudálja senki,
4781 2, 9 | mégpedig hit alatt, királyi pecséttel: magamnak s népemnek nem
4782 1, 5 | Állj fel a térdedről, ti pediglen, urak, hallgassátok szómat.
4783 2, 9 | lova: vígan kocogott Toldi Pejkója után. Most már lépést tarthatott
4784 3, 21| leszek én is!~Jó hajnalban Pejkójára pattant, meghúzódott egy
4785 3, 16| kedves jó lovam, én okos jó Pejkóm! Utánam ballagtál? Megkerestél
4786 2, 12| istállóba, hirtelen felkapott a Pejkóra s mire édesanyja belépett
4787 2, 8 | hagyta, hadd játszadozzék a Pejkóval, s a másik pillanatban már
4788 2, 8 | hazafelé. - Adok én majd olyan példát, hogy tudom, többet senki
4789 1, 2 | kezén a munka. Még alig pelyhedzett az álla, s már hatalmas,
4790 1, 4 | szomorgósan, aztán vígra pendült, s táncolt Miklós, kurjongatott,
4791 4, 24| fintorítva:~- Piha! Milyen penészszagot érzek!~A másik azt mondta:~-
4792 1, 4 | nosza, csak ez kellett: Pengesd, vén cimbalmos, táncolós
4793 3, 22| megint elővette kobzát s pengete azon édes-bús szép nótát.
4794 3, 20| csupa szomorú magyar nótát pengetett), közben meg rájuk köszöntgetett
4795 3, 21| Hiszen mindjárt más nótát pengetsz te, kobzos! Itt haltál meg,
4796 2, 9 | a „cselédség” is. Szépen pennára szedték a java vitézek nevét,
4797 1, 3 | elémondani, szép sorjában pennával leírni, ami most itt történt?
4798 1, 4 | annyi, mint a polyva.~Tenger pénz volt ez az öreg Bencének,
4799 1, 2 | akkor írt, ha megszűkült a pénzben! S íme, most azt írja, hazajön,
4800 3, 17| másik -, majd megosztozunk a pénzen. Elébb Velencében elmegyünk
4801 3, 20| hazámért tudok kém lenni, de pénzért soha!~Tetszett ez a beszéd
4802 1, 4 | mióta a világ világ, ennyi pénzt ő még egy summában nem látott.
4803 2, 9 | az erdő.~- Utána! Utána!~Percig sem habozik a jó Toldi Miklós.
4804 4, 23| barátra tapadott. Az pedig perdült egyet a lován, forgott vele
4805 2, 6 | az asztalra, hogy táncra perdültek a kancsók, a poharak. De
4806 2, 8 | az írást.~Hosszú, széles pergamen volt Küküllei János kezében,
4807 2, 6 | eléhúzott egy nagy széles pergamentet, arra írt nehány sort, aztán
4808 3, 21| Ezzel akartad eldönteni a pert. Igaz is, minek folyjon
4809 1, 4 | lassan, tétován közeledett Pesthez. Esteledett, alkonyodott,
4810 1, 5 | úti port, oszt nekivágott Pestnek, meg sem állott a Duna partjáig.
4811 4, 24| egyik, orrát fintorítva:~- Piha! Milyen penészszagot érzek!~
4812 2, 11| eljött Toldi Miklós. Már ott pihen Piroska puha kis kacsója
4813 4, 23| követhez -, jere be hozzám. Pihend ki magadat.~Bementek a vén
4814 4, 23| Bementek a vén házba, de a pihenésből semmi sem lett. Bort hozatott
4815 2, 13| Lőrincet a földre, hogy pihenjen. Hiszen lenyomhatta, nem
4816 4, 23| Bence. A nap is lepihent. Pihenjünk le mi is.~De még a gödör
4817 3, 22| cserdül az ostor, nagy ritkán pihennek: nincs türelme az anyai
4818 2, 8 | talpon volt: nem hagyta pihenni a prágai üzenet.~Úgy esett
4819 2, 8 | hallgatta a dalt, aztán pihenőre tért a ház népe. Leszállott
4820 2, 9 | aztán ott, ahol megállunk, pihentetünk, hagyjátok, hogy - emeljenek
4821 2, 12| boldogsága. De ezek csak pillanatok. Elmúlnak, elenyésznek s
4822 2, 12| álmodozása hiú álmodozás s e pillanatokban mérhetetlen az ő boldogsága.
4823 1, 5 | Miklós, jól megfogd ezt a pillanatot, ezt a boldog órát. Ilyen
4824 2, 8 | mondani, hogy még sírt egy pillanattal elébb? Nyoma sincs már arcán
4825 3, 22| Hamar lovat, hamar!~Egy pillantás múlva fel is volt nyergelve
4826 2, 11| mind a kettőnek, csak egy pillantásig tart az ellágyulás, a megilletődés:
4827 3, 22| vitézek lovaival, nosza, egy pillantásra, kettőre kifogta a magukét,
4828 3, 22| amikor éppen felpattant rája, pillantotta meg Toldi György - fiát.
4829 1, 3 | meg, hogy vissza-vissza ne pillantson, mígnem őt is, Miklóst is,
4830 4, 23| lett. Bort hozatott fel a pincéből öreg Toldi Miklós. Hadd
4831 2, 8 | meglátta „kis urát”, s merthogy pincemester volt mostanában az ő tisztje,
4832 2, 6 | nagy nehéz kancsóban a pincének a legrégibb bora, ami jó
4833 3, 17| úgy süt, hogy szalonnát piríthatnánk mellette.~Letelepedtek a
4834 2, 6 | jött a szemére álom. Alig pirkadott, már talpon volt a király,
4835 2, 8 | lánya! Volt része Anikónak a pirongató szóban, de még több a kényeztetőben:
4836 3, 22| Pál neve vala az egyiken, Piroskáé vala a másikon.~- Piroska!
4837 2, 9 | Talán még nem késő. Elmegy Piroskához, megköveti szépen. Megkéri
4838 2, 11| én rosszul bánjak az én Piroskámmal! Szeretjük mink egymást,
4839 2, 7 | csak egy keveset. Nézz fel Piroskára! Láttál-e hirtelen letépett
4840 3, 22| ember vérével festé már pirosra a földet, odavitte szíve.
4841 1, 3 | minden más indulatot. Az öröm pirossága ömlik el becsületes arcán,
4842 1, 3 | ürül a kamara, a pince, pirulnak, süstörögnek a konyhán a
4843 1, 4 | fogadnák be tépett, váslott, piszkos ruhájában! S ha reggelre
4844 2, 8 | vitéz várna reá), kiment a pitvarba, s kint csakugyan ott állt
4845 2, 7 | kéne, hogyha hadba megyek, pityeregjen, ríjon utánam az asszony!
4846 2, 8 | az ő baja? És ő még sírt, pityergett, mint egy gyermek! Ej, elfelejti
4847 3, 22| Ühüm, az én fiam! - büszkén pödörte meg bajszát a vén Bence.~
4848 2, 6 | megoldotta a nyelvét. Már sok pohár ürült, mikor megtudta, hogy
4849 2, 7 | az édes cseppeket Piroska poharába. És összecsendülnek a poharak,
4850 3, 21| Hiába tagadsz - megtelt a poharad, csordulásig megtelt. Ítéljetek,
4851 1, 3 | Kihallatszott a durva tréfa, kacaj, pohárcsengés, s mikor aztán teleették, -
4852 2, 8 | senkinek nem voltak adófizető polgárai. Ellenben tanúsítják régi
4853 1, 4 | arany benne, annyi, mint a polyva.~Tenger pénz volt ez az
4854 2, 10| Élünk nagy vígságban, világ pompájában. Akarod-e, Toldi?~Megfagyott
4855 2, 8 | amit parancsoltam! Csinálj pontosan írást arról nekem, fizetett-e,
4856 2, 6 | Isten nyugtassa meg haló porában is) azt tartotta, azt vitatta
4857 2, 7 | ló, meglódult Butkai, s porba fordult menten a szép szál
4858 3, 22| Ihol kerekedik rettentő porfelhő: jő a király, magyarok királya
4859 2, 9 | csakúgy belódult a terembe egy porlepte hírnök, s lihegve, lelkendezve
4860 4, 24| mentéjét: Nesze, szógám, porold ki egy kisnyég! De beletedd
4861 2, 7 | latáról!~Állott Toldi némán a porond közepén, s várta, hogy jöjjenek
4862 2, 7 | szerencséjét. Már ott a porondon Kompolthi Loránt: komoly
4863 2, 7 | Ihol már kiállott Toldi a porondra, csupa kacagás a dolga,
4864 2, 7 | követe egy sereg vitézzel, porosan, fáradtan, minden szem arra
4865 1, 5 | hirtelen lemosta arcáról az úti port, oszt nekivágott Pestnek,
4866 2, 7 | csak azt súgom meg, hogy Prágából indult, s bizony sok ló
4867 2, 7 | egy leányt így dobjanak prédára. Akárki eszelte ki, még
4868 2, 7 | mosolyogni sem próbál (hiszen próbálhatná, az lenne csak kudarc!),
4869 2, 10| kardjával feszegetni a követ - próbálhatta: földbe gyökeredzett szikla
4870 2, 6 | a vendéget: nosza, fiú, próbálj te is szerencsét, hátha...
4871 2, 6 | a beszéd sora. Hadd lám, próbált egyet Csutora György, húz-e
4872 4, 23| Húsz esztendővel elébb próbáltátok volna meg ezt: kirúgta volna
4873 2, 12| rá mentséget. Bizonyosan próbára akarta tenni az ő szerelmét!
4874 4, 23| a kő a pajzsra, döngött, puffogott s Isten tudja, mit nem tesznek
4875 2, 11| ő a többit: kinyomozza, -puhatolja, merre vagyon Toldi. Egy
4876 4, 23| visszaszerezzem nektek, pulyák!?~De a talián ott volt,
4877 3, 21| kételkedve rázta a fejét. Csupa pusztaság a környék, nincs ott hely
4878 3, 21| bemenjenek a várba. Ott pusztít a fekete halál. Elég, ha
4879 4, 24| Borzadva látja a szörnyű pusztítást.~- El kell fogni! Halál
4880 3, 18| országból indult el, ahol pusztított erősen a fekete halál, s
4881 2, 10| haddelhadd: zsiványnépnek szörnyű pusztulása.~Amit egyszer Toldi feltett
4882 3, 21| küldötte a vízbe, illő, hogy pusztulni ne hagyja az ifjút. Hanem
4883 2, 7 | hadijátékot? Meg-megállott, rá-ránézett a társára, Tar Lőrincre,
4884 2, 10| régi megszázszorosodnék, rab maradna holtig, hacsak csudát
4885 3, 17| király arca - igaz, hogy rablásban ártatlan. De egyéb is van
4886 3, 16| ő bűne gyilkosságnál, rablásnál, s ezt a bűnt egyedül csak
4887 3, 15| tetsző vala: vetemedheték-e rablásra, sírfosztogatásra?~Azt hiszi
4888 3, 17| Egy szóval sem tagadták a rablást, mindent bevallották, azt
4889 2, 10| maradjon!~Hát elindult a had rablófészkek rontására-bontására, rablólovagok
4890 2, 10| elrendelte, hogy sorba vegyék a rablófészkeket, kő kövön s rabló életben
4891 2, 14| édesapja! S az most mind rablókézre került. Hiszen ha csak raboltak
4892 2, 9 | át, már nyomában Toldi a rablólovagnak, látja, hogy ölében egy
4893 2, 14| volna a cudarok! Elásván a rablott kincset, mentek egyenest
4894 3, 17| nem, feljelentlek, hogy te raboltad ki a Rozgonyi sírboltját.~
4895 2, 9 | rá Toldi. - Mit! Hát te raboltál? Nesze a váltsága! S odadobott
4896 2, 14| Hát hogy a sír ki volt rabolva - az szent igaz, ebben nem
4897 2, 10| Tudd meg, enyém vagy, az én rabom vagy. Van-e mátkád? Van-e
4898 2, 11| áll elébe, megfogja kezét, ráborul, esdekel, könnyével áztatja
4899 2, 14| a koporsó fedelét, aztán ráborult a halottra s zokogva zokogta:
4900 3, 18| sírboltba s hallj csudát: amint ráborulva sirattam halott kedvesemet,
4901 2, 6 | az öreg Rozgonyi, s úgy rácsapott az asztalra, hogy táncra
4902 2, 8 | halálod. Várjunk a halállal, ráérünk arra még. Hanem azt kérdem
4903 4, 24| szél homokot kavart fel: ráfoghatta, hogy attól könnyedzik.~-
4904 3, 21| halálfélelmet: ím, a rohanó áradat ragadja Anikót is. Itt a király!
4905 1, 5 | csak úgy fél kézzel vállon ragadta a csehet, erre-arra lóbálta,
4906 2, 13| Lőrincre Miklós, s mellen ragadva lódítá előre, Duna partjára.
4907 4, 23| szakáll, a bajusz oda van ragasztva. A csuha is arra való, hogy
4908 2, 7 | napfényben, arca, szeme ragyog a nagy tisztességben. S
4909 3, 16| Szemének tündöklő fénye, ragyogása, hová lett? Ajkán mosoly,
4910 2, 7 | úgy elcsudálkozik a nagy ragyogáson. Hát még a daliák, s a büszke
4911 4, 24| az én fegyveremet. Hadd ragyogjon újra, ne marja a rozsda.
4912 1, 5 | míg odajárt, a vén Bence ragyogóra kefélte a Rigó szőrét. Hej,
4913 2, 9 | felnyergelve, de milyen nyereggel! Ragyogtak az aranytól, ezüsttől, csillogó
4914 1, 4 | már a kulacs, az öreg is ráhagyta:~- Isten neki, egy arany
4915 2, 14| oldalába, mély sziklaüregbe s ráhengerítenek rengeteg nagy sziklát...~
4916 2, 7 | testben ép lélek igazán ráillik.~Édestestvére ha lett volna,
4917 3, 15| elvágtattak Budáról. Várhattak rájok a búcsúsok: mire azok nekicihelődtek,
4918 3, 21| bajvívás kezdődik, üssenek rajt’ Lajos királyon. Tegyenek
4919 2, 10| vitéz! Akarsz szabad lenni? Rajtad áll egyedül. Légy az uram,
4920 4, 23| mint akkor! S csak ne volna rajtam a sok fegyver, megtanítanálak!~
4921 2, 8 | lett volna azon melegében rajtaütni a cseh kutyán! De hiszen,
4922 2, 9 | hánykolódott a lelke. Aztán szépen rajzolni, színezni kezdte a jövendőt.
4923 3, 18| fogadta el hívásomat. Én aztán rákényszerítettem. Tanúk nélkül vívtunk. De
4924 3, 21| karja kardot villogtat s rákiált Bencére: Gyere, Bence, gyere!
4925 4, 23| haragra gerjedett az olasz. Rákiáltott a barátra: - Mit! Hát te
4926 2, 9 | drága holmit le kellett raknia. No, nem is csuda. Mi tenger
4927 1, 3 | ivott ő is a kulacsból. Ráköszöntötte kis urára a kulacsot, nagyot
4928 2, 12| bejárja a várat, képzelete rakosgatja a fészket, egy-egy pillanatra
4929 4, 24| koporsó után. Így kísérik Rákosmezejéig. Ott a fáklyák kialusznak,
4930 4, 24| Toldi halála~Már a Rákosmezején járt Toldi, lovát itt megcsendesítette,
4931 2, 9 | Hát te mit csináltál? Mit raktál magadra? - kacagott fel
4932 3, 15| színehagyott öv, de tele van rakva drágakövekkel: ezeket mind
4933 1, 4 | megrémült Miklós. Szeme rámeredett a sírhalomra, nézte, nézte
4934 3, 19| komorodott el Toldi jókedve. - Rámismernek. S mi lesz akkor?~- No,
4935 2, 8 | meg. Azt eszi ez is, ni (s rámutatott a fiára, aki szégyellősen,
4936 1, 4 | lélek, de az ő kis ura, aki ráncos orcáját még mindig csókolja.~-
4937 3, 21| Lajos király lába nagyot rándult, földre zuhant a három öles
4938 1, 4 | Nem is jár, de áll, lába ránehezül a gőgös cseh vitéz mellére,
4939 3, 19| a csehek királya. Amint ránézett, mindjárt megismerte Toldi,
4940 4, 23| de haj, ez bizony minden rángatásra megállott. S szakadt a nyakába
4941 3, 22| de nem arra, amerre Bence rángatta, hanem egyenest a gazdája
4942 2, 8 | lakóknak, minden renden, rangon és nemen levőknek, mostan
4943 4, 23| ütésnek! Mire Toldi kardot ránt, háromszor csendül meg az
4944 4, 23| dárdája, nagy hirtelen kardot rántott s megrepeszti a szőrcsuklyát.~
4945 1, 4 | ugrott ki a temetőkertből, az rántotta le a lováról, s most viszi
4946 4, 23| is elhagyta béketűrése, rárivallt a kamaszokra:~- Zsiványok!
4947 3, 15| támolygott ki a palotából, rároskadott Anikó vállára, aki remegve
4948 2, 12| hideg ólmos eső, lelkére rászakad az emésztő unalom. Cél nélkül,
4949 3, 21| vissza. Aztán egyszerre csak rászakadt a vár s a város népére az
4950 2, 12| csendesíti.~Jól volt ez így, rászolgált erre öreg Bence satnya sarjadéka.
4951 1, 5 | ingerelte, csakhogy kezét rátehesse testvére jussára. Nos, fiatal
4952 2, 7 | megrezzent tőle, mikor egyszer rátekintett: nem látta még ilyen különösnek
4953 1, 3 | Bizony nem akarattal léptem rátok - engesztelte Miklós a kölykeket
4954 2, 7 | legyen hát játék! S ezzel ráütötte a pecsétet a furcsa gondolatra.~-
4955 1, 3 | nyoszolyából, s bezzeg, hogy ráugrott a dögökre! Szaladtak a legények
4956 3, 21| észre a zsoldosok a kobzos ravaszkodását: színlelt ijedezés volt
4957 3, 21| a város le nem fizeti a rávetett adót. Azért vetett pedig
4958 1, 3 | közelből az anyafarkas, rávetette magát Miklósra, két előlábát
4959 2, 13| Kesziben a bajvívás volt, rávett engem, hogy ruhát cseréljek
4960 3, 22| ide.~Lekapta a süvegét, rázogatta, mintha zab lett volna benne.
4961 2, 10| teremtés ajánlatán, s öklét rázva kiabált fel:~- Hallgass,
4962 4, 24| összekulcsolódik: csendes imát rebeg.~- Én temettetem el - mondotta
4963 1, 4 | alázatos köszönő szavakat rebegett. De szólt a király:~- Várj,
4964 1, 4 | legyen a te szent neved - rebegte Bence, mikor magához tért,
4965 2, 9 | rajta! Megpendült a dob, recsegett a rézkürt, vad lárma verte
4966 2, 9 | csontja belé, de bezzeg recsegett-ropogott a kapuzár, bomlott a fő
4967 2, 10| elvesznie gyalázatos módon! Recsegnek-ropognak a gerendák, szörnyű robajjal
4968 2, 7 | szörnyű szilaj táncra, recsegtek-ropogtak az asztalok, székek, összebújva
4969 1, 2 | annyi szépet, annyi csodást regélt neki téli estéken az öreg
4970 2, 8 | simogatta arcát, fejét mint réges-régen, s még nem is kérdezte szóval,
4971 3, 19| mellé leheveredtek, aludtak reggelig, akkor aztán útnak eredtek.
4972 2, 8 | adnám, hadd kerülne szoros regula alá! Úgy, úgy, hiába nézel
4973 1, 3 | az édes anyai szív rejti, rejtegeti maga előtt, a világ előtt
4974 3, 22| kel a jó hír s előbújik rejtekéből. Megtudta, hogy egy csapat
4975 1, 3 | Ha elhagyja a nádas sűrű rejtekét, lefogják, megkötözik, viszik
4976 3, 22| Látták az apácák fűzek rejtekiből, látták a bajvívást. Toldi
4977 2, 7 | turkál a homokban: vajon nem rejtett-e gonosz kéz tőrt, hurkot,
4978 1, 5 | parasztnak nevelte. Előlünk rejtette, nehogy majd felhozzuk vitézeink
4979 1, 3 | édesanyját! De az édes anyai szív rejti, rejtegeti maga előtt, a
4980 3, 19| hiábavaló lett volna a rejtőzködés. Mondotta is Toldi:~- Megkövetem
4981 2, 12| búgása hová lett? Durva, rekedtes. Olyan, amilyen a tivornyázó
4982 2, 11| ezt. Egy szó sem tud jőni remegő ajkára. De mikor magára
4983 3, 16| számadással. Egyedül csak tőle remélhet bűnbocsánatot. Annak lelkét
4984 2, 6 | eljőne! Ha küzdene érte! Vaj’ remélheti-e e nagy boldogságot?... Óh,
4985 3, 18| gyalázatos népet, ha nem remélném, hogy közéjük elegyedve,
4986 3, 22| tovább, bódultan, támolyogva, remény s kétség között s ím, egyszerre
4987 3, 21| bátyja volna. Már csak abban reménykedett, hogyha vége lesz a háborúnak,
4988 1, 4 | Nyomában hat erős szelindek, rémes vonítással; messziről szaladtak
4989 2, 14| ismerted, láttál szörnyű sok rémséget s véred meg nem fagyott...
4990 3, 16| volt, bizonyosan ő volt! - rémüldöztek a barátok. - Fráter Mikola
4991 1, 4 | ordítása, asszonyok, gyermekek rémült sikoltása. Vajon mi történt?
4992 3, 15| királyfinak! Az vala pedig a rend, hogyha a király nem volt
4993 1, 2 | nehogy a király Budára rendelje Miklóst: hadd lám, apja
4994 3, 21| lótás-futás, jövés-menés, rendelkezés, igazodás. Kétfelől felállott
4995 2, 8 | Arra kellett menni, amerre rendelte. Hej, pedig de nagy kedve
4996 2, 8 | s távol lakóknak, minden renden, rangon és nemen levőknek,
4997 1, 3 | tekerte a kulacs nyakát.~Szép rendesen asztalt terített (a tarsoly
4998 2, 14| levegőn bódultsága, lassanként rendezgette elméjében az éjszaka történetét
4999 2, 10| kezére. S elmondán ezt szép rendiben, szóla ekkor, amint következik:~-
5000 2, 7 | előre, maradok a sorja, rendje mellett. Ihol már kiállott
5001 3, 18| Kitörültetett a lovagok rendjéből. De én ezt is elviselném.
5002 3, 18| félre-félrehúzódnak sűrű rengetegben, ott esznek, isznak,
5003 3, 19| indult a vadászsereg, ki a rengetegbe, csaholtak a kopók, felverték
5004 0, 1 | Mint óriás cser az erdő rengetegéből, kiválik egy a hősök seregéből.
5005 3, 22| jött a király, ég, föld rengett: úgy zúgott az éljen. S
5006 3, 18| hazafelé mentemben - hej, hogy repültem! szélnél sebesebben! - fogságba
5007 2, 9 | szíve, megérezte a Pejkó is, repülve repült, hogy utolérje, el
5008 1, 4 | mondja senki, hogy vágyom a részére. Még azt suttoghatnák, miattam
5009 3, 22| Olaszországban Laczfi-Aporral, másik részével indult haza. S indult a
5010 2, 7 | ságnak, nincs helye itt a részrehajlásnak. Sógorság, komaság fabatkát
5011 3, 20| haragban, hogy ő nem vehet részt a viadalban, mely folyt
5012 3, 16| megossza a nyomorúságot. Volt részük a böjtben. Szegény Pejkó
5013 3, 20| anélkül aligha dőlt volna részünkre a győzelem.~- Mi volt az
5014 2, 7 | nem hull belőle. Zeng a rét a nevetéstől, hát hiszen
5015 2, 9 | járt ötvennyolc telek, nagy rétek, erdők, malmok - hej, mi
5016 1, 3 | vette észre magát, hogy réti farkasnak a fészkére tévedett
5017 2, 10| de csak azért, hogy még rettentőbb fájdalom szaggassa a szívét:
5018 4, 24| fejemet!~Fölemelte buzogányát, rettentően megsuhogtatá, aztán a becsődült
5019 3, 19| azt otthon), csördített rettentőt s ím, az ostor hurkot vet
5020 4, 24| szeme az ismerős szóra s révedezve nézett a királyra.~- Hát
5021 2, 9 | Megpendült a dob, recsegett a rézkürt, vad lárma verte fel az
5022 1, 2 | mozdulva, karja meg nem rezzent, a rúd meg nem billent.
5023 1, 3 | volt felfordulás, zaj, riadal, lárma, szitkozódás! György
5024 2, 6 | Kiről beszélsz, öcsém?! - riadott fel az öreg Rozgonyi, s
5025 1, 2 | lángba borult az arca. Riadva nézett körül: vajon neki
5026 1, 4 | Aztán felpattan kedves Rigójára, úgy vágtat a király elébe,
5027 1, 4 | a kútágashoz kötötték a Rigót, Miklós kedves lovát, melléje
5028 3, 18| belőle! Hány szomorú szívet ríkattam meg vele! Vele járok, vele
5029 2, 9 | Kegyelem! Kegyelem! Mind ezért rimánkodtak a fehér lepedők. Hát a cseh
5030 3, 22| cserdül az ostor, nagy ritkán pihennek: nincs türelme
5031 1, 2 | Azt hiszi, álmodik. Íme, ritkul a porfelleg, daliás, csillogó-villogó
5032 1, 3 | nem hallana semmit a vad rivalgásból. Mit gondolt, mit nem Toldi
5033 2, 10| Recsegnek-ropognak a gerendák, szörnyű robajjal zuhannak le kőfalak, nagy,
5034 2, 9 | ravaszul az együgyű legény.~- Rögtön mind lehányod! - rikkantott
5035 3, 16| be a kapun. Hiszen volt röhögés.~- No lám, milyen buta szerencséje
5036 4, 23| alak! Amint megpillantják, röhögésre fakad a tenger nép. Hiszen
5037 3, 16| magában Toldi. Nem törődött a röhögéssel, a gúnyolódással. Vele volt
5038 2, 12| a vad tivornyázás, durva röhögéstől, szilaj táncolástól hangos
5039 4, 23| nép. Hiszen volt is min röhögni. Rettentő nagy pajzsot cipelt
5040 3, 18| nők részegen kurjongattak, röhögtek, dülöngéltek, táncoltak,
|