abbah-bizta | bizto-el-el | el-ve-fedem | fedi-gyont | gyoze-indul | ingat-kiker | kikez-lelke | lelki-megsz | megta-oltoz | olts-rohog | roppe-szine | szinl-tuzbe | tuzod-vissz | visz-zurza
Part, Paragraph
5041 4, 24| hallhatták, csúfolódó szavakat röppentgettek az öreg vitéz felé.~Mondta
5042 1, 3 | rúg rajta, hogy csak úgy röpült a nád felett s jó messzire
5043 3, 22| Odaintette s mondta neki nagy röviden:~- Eredj, mondjad a bátyádnak,
5044 3, 21| senki halálfélelmet: ím, a rohanó áradat ragadja Anikót is.
5045 3, 17| ruhában, kardosan, lóháton rója idegen ország útjait erdőkön
5046 3, 21| kell bevenni. Oda szorult a róka, Tarantói Lajos, a fő-fő
5047 3, 17| fiatal leány, kinek otthon a rokka mellett volna a helye, vitézi
5048 2, 11| Óh, te boldogtalan! Nem rokonod Toldi. Sokkal több ő annál.
5049 2, 11| lány, zokogva mondotta:~- Rokonom ő nekem!~- Óh, te szerencsétlen!
5050 3, 15| nagy sereg búcsúsnép indul Rómába, ahhoz szegődik s majd az
5051 3, 16| a barátot és összevissza rombolja a monostort. De nem, nem.
5052 1, 4 | már a végtelen, délibábos rónaságon vándorolt. Ment, mendegélt
5053 1, 3 | akik úgy szeretnek? A szép rónaságot? A búzaföldeket? Miklós,
5054 2, 10| erőd, mit acélos izmod, rontani-bontani, ha nem tudod börtönöd falait!
5055 2, 10| elindult a had rablófészkek rontására-bontására, rablólovagok irtására,
5056 2, 9 | szolgáljátok, hogy agyatokba rontom arany koronátok!~Így, így,
5057 2, 10| vasajtók, de ezen a rettenetes ropogáson-recsegésen, zuhanáson, dördülésen is
5058 1, 3 | ihol küldött a nagyasszony ropogós cipót, sült húst, minden
5059 2, 11| vaddisznósüldőt, egészben, ropogósra sütve, a szájában piros
5060 2, 7 | Toldi Miklós is. Összevissza roppan az öklelőrúdjuk, ugyancsak
5061 4, 23| kenetet.~Mindjárt össze is roppantak szörnyű nagy erővel, rettentő
5062 2, 14| mikor a szegény megtört, roskadozó öreg betámolygott a sírbolt
5063 4, 24| vastagra dagadtak, térde roskadozott, s ha Bence hirtelen meg
5064 1, 3 | mit gondolt volna, ha nem rosszat? -, elég az, hogy odakiáltott
5065 2, 10| hízelgő hang!) - hát akkor itt rothadsz, büszke Toldi Miklós. Nem
5066 2, 7 | Éltetik a királyt, éltetik Rozgonyit, hát még a mátkapárt! Lassankint
5067 3, 15| aranykoszorú, gyémánttal, rubinttal ékes: akkor viselte fején,
5068 3, 19| vizsgálta, elékerült a rúdhoz, megfogta, de meggondolta
5069 2, 7 | lovának lába közé ejtette a rúdját: belebotlott a ló, meglódult
5070 3, 18| találta, vágta, ütötte, rúgta, fel-felkapott egyet s azzal
5071 1, 5 | kérdezte Miklóst: Hát azt mért rúgtad vissza, vitéz?~- Azért -
5072 3, 22| még nincs kard a vitézi ruhához, de lesz holnap: újra ád
5073 1, 4 | Végignézett tépett, szaggatott ruháján: állhat-e így a király elébe
5074 1, 3 | azokkal földre szegezte a ruhájukat - no, most keljetek fel,
5075 3, 18| Szeredán születten. Nevemet, ruhámat folyton váltogatom, merthogy
5076 2, 6 | panaszait. Hadd lám, hogy sáfárkodnak a király emberei? Nem sanyargatják-e
5077 3, 16| nagyobb volt az ő bűne gyilkosságnál, rablásnál, s ezt a
5078 2, 7 | nincs helye itt csalafintaságnak, nincs helye itt a részrehajlásnak.
5079 1, 3 | Isten vezéreljen, bujdosásaidban soha el ne hagyjon! - ennyi
5080 2, 10| Miklósnak, de mi volt testének sajgása amellett, ahogy a szíve
5081 2, 10| Hallod, Toldi, hallod?~Sajgott, nyilaldozott minden porcikája
5082 3, 21| király, örömében Tolditól sem sajnálja a kegyelmet.~Hát megjött
5083 3, 22| jajdult fel a király. - De sajnállak téged...~S hogy megelevenedett
5084 2, 10| amellett, ahogy a szíve sajogott, a lelke háborgott. Ha csak
5085 1, 2 | magáról elhajtsa. Fél szemmel sandítgatnak a napra - ereszkedik-e le
5086 1, 4 | jól látta már, hogy miben sántikál György. Az öccse részét
5087 3, 17| bűneiteket, böjtöljetek, sanyargassátok magatokat, mert közeleg
5088 3, 16| böjtölésben, imádkozásban, testi sanyargatásban. Elmond mindent: leveszi
5089 3, 16| éjjel-nappal imádkozik, vezekel, sanyargatja magát.~- Úgy legyen! - mondta
5090 2, 6 | sáfárkodnak a király emberei? Nem sanyargatják-e a szegény embert? Egy mértékkel
5091 3, 17| maga is az üvöltöző, magát sanyargató seregbe állott. Vállát,
5092 3, 16| imádkozott éjjel; böjtölt sokat, sanyargatta magát ereje fogytáig. Kezdett
5093 3, 16| gazdádat, hogy megosszad velem sanyarú sorsomat? Jere, jere, menjünk
5094 3, 17| Neve meggyalázva. Becsülete sárba tiporva. Kiverték a kardot
5095 2, 9 | színek: kékült, zöldült, sárgult, el is feketedett, s mint
5096 1, 4 | volt! Ugyan mi lett volna: sárig arany benne, annyi, mint
5097 4, 23| Gyulafi nemzetség két daliás sarja. Nem hadijátékra mentek
5098 2, 6 | nem is volnál tán királyi sarjadék, látni a szemeden, az arcod
5099 2, 12| rászolgált erre öreg Bence satnya sarjadéka. De hová tűnt Miklós? Keresik
5100 2, 13| keresték a nemes vadat, utca sarkán leskődött az: megneszelte,
5101 2, 9 | hallgatott, pedig Toldi már a sarkát is nyomkodta felséges urának.
5102 2, 8 | feléből is eleget értett, sarkon fordult s meg sem állott (
5103 2, 12| maradott benn, meghúzódva egy sarokban, reszketve, mint a nyárfalevél.~
5104 3, 19| diribbe-darabba, ám a hintó maradt a sáros, iszapos göbbenőben. Aztán
5105 4, 23| művelődjék - dohogott a vén sas. - Csak aztán el ne művelődjék.
5106 1, 3 | Hej, ha...~- Távozz tőlem, sátán! - riadt fel Miklós a szörnyű
5107 1, 5 | felvonták a király rengeteg nagy sátorát. Körös-körül lapultak meg
5108 2, 7 | ezalatt fel s alá sétált sátrában, szörnyen dúlt-fúlt magában,
5109 1, 5 | sátrak, az udvari népek sátrai. Húztak pedig a sátrak körül
5110 2, 7 | körbe, azokon verték fel a sátrakat, sátrak előtt jó szélesen,
5111 1, 5 | álmélkodás. Végigzúgott a sátrakon, végig a nagy sokaságon:~-
5112 3, 20| gyanús dolog, vezessétek a sátramba.~Úgy lett, ahogy a király
5113 2, 7 | rétre: ottan veretett fel sátrat vén Rozgonyi, nem egyet,
5114 2, 9 | bezárták Lajost a kalitkába. Sebaj, itt van Toldi: széles vállát
5115 3, 21| elalélt ifjút. Vajon van-e sebe? Nem lát rajta sebet. Vért
5116 4, 23| maradt a viadaltéren, a másik sebektől borítva. És az olasz hetykélkedett
5117 2, 11| talált a célzás, meg is sebezte kegyetlen. Elvesztette fejét
5118 3, 21| őrzik kívülről.~Mikor aztán sebjét kiheverte a király, szabad
5119 1, 3 | minden szavad, a szívemet sebzi. Rég volt, nagyon rég volt,
5120 2, 11| meg, de Isten Jézus úgy segé’n, magas volt a lova, magas
5121 2, 7 | nagyapja is, minden nemzetsége, repül szájról szájra. Emberrel
5122 2, 9 | kapujában olyan nagy tisztességgel fogadták a királyt, hogy
5123 2, 6 | hiszen... Hát nem lehetne segíteni rajta? Teszem föl, elmenne
5124 2, 12| képe elé, hozzá könyörgött: segíts, Szűz Mária, Megváltó édesanyja,
5125 3, 21| s még nagyobb lesz, ha segítséget nem küld a király. A vajda
5126 3, 19| állítottak, de bizony Toldit sehol sem fogadták be barátnak.
5127 1, 4 | fiúnak. Lám, csavargónak, sehonnainak nézték, s hogy megmenté
5128 1, 5 | nem, úgy látszik, valami sejtelem villant meg a lelkében,
5129 2, 14| erdőnek...~Szegény feje, sejtelme sem volt arról, hogy már
5130 2, 7 | melyik, másik, azt csak sejtik, vélik: valamennyi vitéz
5131 2, 9 | katonaság: hadd emlegessék meg a magyar király vendégjárását.
5132 1, 5 | az aranyos fék, hátán a selyemnyereg, selyemnyeregbe már fel
5133 1, 5 | fék, hátán a selyemnyereg, selyemnyeregbe már fel is pattant Miklós.
5134 2, 7 | kalappal vezeti a királyt selyemsátrába. Ezüst haja csillog a napfényben,
5135 3, 21| tűnhetett el? Nem tűnt el ő semerre. Kobzos barátjával mindég
5136 1, 4 | megmenté sok ember életét, semmibe sem vették! A májat odahajította
5137 3, 21| nem látott a sötét zugban senkit. Beszólt: nem válaszolt
5138 3, 21| meg, nem látva, nem tudva senkitől. Hanem azóta, hogy megmentette
5139 2, 9 | Bencével, nem a sereggel, nem senkivel: az ő lelke otthon volt
5140 2, 10| Isten áldott napját. Itt senyved el szép fiatalsága.~De ím,
5141 2, 12| gyáva Lőrincnek, inkább senyvedjen el emésztő bánatában, inkább
5142 3, 16| hordotta tovább a vizet, a fát, sepergetett, szolgálta a barátokat nappal,
5143 3, 16| megkezdette nyomban a szolgálatot: sepert, vizet, fát hordott a konyhára.
5144 1, 2 | ebből, ha nagy legénnyé serdül! Biztatta is Laczfi a vitézeit: -
5145 3, 17| üvöltöző, magát sanyargató seregbe állott. Vállát, mellét mezteleníté,
5146 1, 2 | legény helyén volna a király seregében. Nosza, biztatták Miklóst:~-
5147 0, 1 | rengetegéből, kiválik egy a hősök seregéből. Ihol jön, ihol jön Toldi
5148 2, 11| gondoltam magamban s azzal a seregnek utánaeredtem. Ne búsuljon
5149 1, 5 | felejtsed a múltat, sok nagy sérelmidet. Könnyű a kegyelem, mert
5150 3, 20| izzadott legjobban a nagy serény munkában, dolgozott reggeltől
5151 2, 7 | összecsendülnek a poharak, serlegek. Éltetik a királyt, éltetik
5152 4, 23| amit az udvarnál látott. Sértette szemét a csillogó fény,
5153 2, 6 | bántsd a királyt! Szent és sérthetetlen!~Hiszen csak nem esett Csutora
5154 3, 17| értette, hogy ugyan mivel sérthette meg bátyja a lovagi törvényt.
5155 2, 12| Toldi? Nem vigasztalják sértő tréfaszóval: ne búsulj.
5156 4, 23| királyom, szavam meg ne sértse, henye életet él felséged
5157 1, 4 | járna, gyémántpalotában sétálna! Nem tündérek országában
5158 1, 4 | járókat-kelőket, a hold világa mellett sétáló gála úri népeket, nagyokat
5159 2, 7 | pedig ezalatt fel s alá sétált sátrában, szörnyen dúlt-fúlt
5160 2, 8 | szárnya alól, mégiscsak oda siet hozzá szíve bánatjával!
5161 2, 8 | Amint az urak elszéledtek (sietett haza valamennyi, hogy felverjék
5162 1, 4 | színe elé is kéredzkedett. (Sietős volt a mondanivalója!) Kétrét
5163 3, 20| ellenségnek. Most is nagy sietséggel készült Kanóza ostromára:
5164 4, 24| király s nem volt maradása. Sietve-sietett a Toldi házába. Szinte nesztelenül
5165 3, 15| elzarándokolunk. Meglássa, hogy lesz sikere annak!~Körülfogták az öregasszonyt,
5166 2, 9 | Hiszen majd meglátjuk, sikerül-e, nem-e.~Elég az, hogy a
5167 2, 9 | mindegy, csak a kaland sikerüljön. Hiszen majd meglátjuk,
5168 1, 3 | Hol a másik?~- A másik! - sikolt fel az anyai szívben a fájdalom,
5169 1, 3 | közé. Haj, lett ordítás, sikoltás, szörnyű riadalom! Elnyúlt
5170 1, 4 | asszonyok, gyermekek rémült sikoltása. Vajon mi történt? Talán
5171 2, 13| ránéz ura holttestére, éles sikoltással lezuhan a földre. Vége,
5172 2, 9 | Megállj, Pejkó, megállj!~Éles sikoltást hall a vitéz, aztán látja,
5173 2, 9 | ölében egy nő rémülten sikoltoz, jajgat, hogy sír belé az
5174 3, 18| szörnyű riadalom, ordítás, sikoltozás, szaladás! Ki amerre látott,
5175 1, 4 | ablakokból.~Kiálthattak, sikoltozhattak, állott Miklós egy helyben,
5176 2, 11| mintha az lett volna. Úgy sikoltozott, mint egy királykisasszony.~
5177 1, 3 | a halálos ítélet, de ím, sikoltva áll közéjük az anya: két
5178 1, 4 | kérdezte szelíden:~- Kit sirat kigyelmed, édes nénémasszony?~
5179 2, 10| siratta szegény Örzsét, holott sirathatta volna magát is. Hátha ő
5180 3, 17| jó nagyasszony nemcsak őt siratja, de Anikót is, kedves unokáját.
5181 3, 22| esküvék meg szent esküvéssel: siratlak tégedet koporsóm zártáig.
5182 1, 4 | hangon:~- Jaj, hogy kit siratok? Két dali fiamat. Átkozott
5183 3, 18| csudát: amint ráborulva sirattam halott kedvesemet, egyszerre
5184 4, 23| dalos madara a szalontai sírban. Édesanyja, a jó nagyasszony
5185 2, 14| roskadozó öreg betámolygott a sírbolt ajtaján, élőt talált: koporsójában
5186 2, 14| A sírboltban~Fekete gyászba borult Rozgonyi
5187 2, 14| fejbe vertek, kitámolygott a sírboltból, nekivágott a vak éjszakának.
5188 3, 17| te raboltad ki a Rozgonyi sírboltját.~De a rabló, az igazi, nem
5189 1, 3 | tenyerébe hajtva, könnyezett, sírdogált, csendesen magában. Lábujjhegyen
5190 1, 4 | egyszerre csak mit lát? Új sírdombot látott, rajta két keresztet
5191 3, 16| őt üldözik gyilkosságért, sírfosztogatásért s ha megtalálják, gyalázatos
5192 3, 15| vetemedheték-e rablásra, sírfosztogatásra?~Azt hiszi eleintén, rossz
5193 3, 17| s terelték maguk előtt a sírfosztogatókat, be egyenesen Velence városába,
5194 3, 16| Átok Toldi Miklósra, a sírfosztogatóra, a gyilkosra.~- Ő volt,
5195 3, 15| ne dicsekedj vele, a sírfosztogatóval! Ismerem személyét, ismerem
5196 2, 10| ez, sem az nem borul a te sírhalmodra. Éheztetlek, szomjaztatlak,
5197 1, 4 | Miklós. Szeme rámeredett a sírhalomra, nézte, nézte a gyászruhás
5198 3, 22| úgy segéljen.~És felkelt a sírhalomról. Vágott kardjával négy gödröt
5199 2, 12| magadat édesanyád keblén? Sírhatsz, mostan való nagy bánatod
5200 1, 4 | szegényt. S ment Miklós a sírhoz. Kalapját levette, köszönt
5201 2, 14| vagyok! Eljöttem éretted a síri világba, édes szép szerelmem!
5202 1, 3 | lefogják, megkötözik, viszik sírig tartó nehéz rabságra vagy
5203 1, 4 | Hátha még ott lesz a fiai sírján!~Nosza, ki a temetőkertbe!
5204 3, 22| Zokogva borult le Piroska sírjára. Átölelte két erős karjával
5205 3, 22| borítsák árnyékba a Piroska sírját...~Aztán - másnap indultak
5206 1, 4 | a temetőkertben márvány sírköveket, egyszerű fejfákat s egyszerre
5207 1, 4 | járhatta, vigyázhatta, sírkőnél, fejfánál nem talált egyebet.
5208 2, 12| bánatod feneketlen, sohasem sírod ki! Édesanya meleg csókja,
5209 4, 24| könnyedzik.~- Azt hiszed, hogy sírok? - fordult Bencéhez, ki
5210 4, 24| felejtsd: az az ásónyél lesz a sírom fejfája!~- Oh, drága nagyuram...~
5211 3, 22| férjemet meggyilkolta, a síromat kirabolta. Nemcsak, hogy
5212 1, 4 | ott lefeküdött egy horpadó sírra. Nézte, nézte onnét a fehér
5213 2, 14| nemcsak gyilkos, de még sírrabló is: két nagy bűnért keresik
5214 3, 18| kóborolok, pengetem, pengetem sírván, s itt is, ott is kerül
5215 1, 5 | épp most jön egy vitéz. Sisakja le van eresztve, rajta fejér
5216 3, 18| egy pajtásom helyett, az ő sisakjában, az ő fegyverével. Szépséges
5217 4, 23| az olasz kardja a Toldi sisakján, a harmadik vágásra kettészakad
5218 2, 13| halnod, Lőrinc!~Levette sisakjáról a tollat, szólította a kapust (
5219 4, 23| kezéből a kardot, hogy az sivítve repült kőhajításnyira s
5220 3, 20| mellette a barát. Nem a kő sodorta le őt: maga szántából zuhant
5221 2, 10| hogy mi történt vele. Vak sötétség vette körül, s mégis világosan
5222 2, 9 | mindenféle jó lé.~- Dínomdánom, sógor, ez ám csak a jó bor! -
5223 2, 7 | helye itt a részrehajlásnak. Sógorság, komaság fabatkát sem ér
5224 4, 24| elakadt szava s egy nagy sóhajtással feje lehanyatlott.~- Oh,
5225 1, 3 | kedvük van az uraknak - sóhajtották a parasztok, kik most szállingóztak
5226 2, 9 | a ló, ha gazdája búsul, sóhajtozik.~Toldi pedig többet nem
5227 3, 21| hosszan, sokáig, nagyot sóhajtva... Aztán eltűnt a leány
5228 1, 4 | utcán ember, a soknál is sokabb, biztatták is egymást nagy
5229 1, 3 | benn hejehuja, dínomdánom, sokadalom! Kihallatszott a durva tréfa,
5230 2, 9 | de Toldi még a keveset is sokallotta: minek annyi ember? Közben
5231 3, 15| mindennap, nő, növekedik, sokasodik: nincsen otthon nyugovása
5232 1, 4 | Volt az utcán ember, a soknál is sokabb, biztatták is
5233 2, 6 | Fiatal vagy, erős vagy, még sokra viheted, még király is lehetsz!~
5234 2, 7 | de mikor véget ért a sokszavú jelentés, intett a király:
5235 2, 7 | lett a győztes a bajvívás során, őt illeti meg a koszorú
5236 2, 13| törültetem neveteket a lovagi sorból. Letépetem rólad a lovagok
5237 3, 21| búsuljon, lelkem, öreganyám. Jó sorom van nékem. Majd meglássa,
5238 2, 7 | Vitézek, daliák! Nyitva a sorompó, kezdődik a játék Rozgonyi
5239 1, 2 | király elé mehetne! De az ő sorsa, hogy paraszti sorban maradjon
5240 3, 16| lassanként beletörődött alacsony sorsába: hordotta tovább a vizet,
5241 2, 10| szegény Toldi Miklós kegyetlen sorsának megadta már magát.~De egyszer
5242 2, 10| földre sütött szemmel várta sorsát: megnyeri-e kedvét a király
5243 3, 16| megosszad velem sanyarú sorsomat? Jere, jere, menjünk együtt.
5244 2, 7 | király előtt, s így várnak sorukra. Hej, de mennyien vannak!
5245 2, 6 | hasonlatos szépet bizony sose láttam!~- Nono - mondta
5246 4, 23| ballag utána nagy idétlenül, sovány vén gebén a barát fegyver
5247 3, 17| elég - mondotta Bence, s sóváran nézte a temérdek drágaságot.~-
5248 2, 8 | hajlik le hozzád, hiába sóvárgod...~Miklós némán, elborulva
5249 2, 9 | trencséni várba. Maga Toldi strázsált az ajtón, nehogy egy szó
5250 2, 11| húzódott?~- Ez ám csak a süldő! - szólt büszkén Lőrinc. -
5251 2, 11| ezüsttálon egy vaddisznósüldőt, egészben, ropogósra sütve,
5252 2, 9 | megmozdul lába alatt a padló, süllyed alább, alább: vak sötét
5253 2, 13| szeretett volna a föld alá süllyedni. De hiába, a föld nem nyílt
5254 1, 3 | nagyasszony ropogós cipót, sült húst, minden jót. Ebbe meg
5255 1, 3 | egyet-kettőt lépett visszafelé, süppedezni kezdett a lába, s ím, azon
5256 2, 11| Piroska, még ő maga szorgatta, sürgette a menyegzőt, éjjel-nappal
5257 1, 3 | kamara, a pince, pirulnak, süstörögnek a konyhán a mindenféle drága
5258 2, 11| süldőt, egészben, ropogósra sütve, a szájában piros alma mosolygott -
5259 4, 23| olasz, hogy csakúgy sír, süvölt nyomán a szél.~Szörnyű haragra
5260 1, 5 | cseh óriást~Az áldott nap sugara megbizseregtette Toldi Miklós
5261 2, 9 | Hej, mert őneki is azt súgja valami: hátha mégis, mégis...~ ~
5262 2, 7 | elmondom, most csak azt súgom meg, hogy Prágából indult,
5263 2, 13| ő is a kardját, szörnyű suhintással lecsapódott a kard s holtan
5264 1, 3 | téged. Hát ha még rád is sújt az ő vasöklével!~Már fel
5265 1, 4 | világ, ennyi pénzt ő még egy summában nem látott. De bezzeg Miklós
5266 3, 15| elékeresgéli ami drágaság van, nagy summákat érő a vén házban, hogy ne
5267 2, 9 | Ha nem csurran, cseppen - sunyított ravaszul az együgyű legény.~-
5268 1, 3 | nád felett s jó messzire suppant le. Az ám, még veszett mérgesebben
5269 4, 24| Hallod, Bence? Megyek. Te meg súrold addig az én fegyveremet.
5270 4, 24| öreg kezednek. Fényesre súrolod, ragyogó fényesre!~Most
5271 1, 3 | maga körül, hogy csak úgy surrogott-burrogott a levegő, aztán ellódította
5272 2, 9 | vitéz, aztán látja, amint a sűrűben eltűnik egy lovas: ölében
5273 2, 13| ki a hegyek közé, erdők sűrűjébe! Azonközben Lőrincet megtalálták
5274 2, 14| meglepte őket. Aki eléjött erdő sűrűjéből, hogy lássa Piroskát! Hej,
5275 1, 4 | vágyom a részére. Még azt suttoghatnák, miattam lett világ bujdosója.
5276 3, 21| vezetett a föld alatt. Nagy suttyomba szólt egy kapitánynak: vegyen
5277 2, 9 | hortyogni kezdettek, szép suttyomban lehengergettek egy hordót
5278 2, 6 | estét, szép kisasszony! Szabad-e a lovamat megitatnom?~Nagyot
5279 3, 22| fojtogatta mellét a levegő, ki a szabadba! Hamar lovat, hamar!~Egy
5280 4, 24| csak egy órát hagyja őt szabadnak, önként megyen az ő börtönébe...~-
5281 2, 10| kellene, visszaszerezhetné szabadságát, talán teljesülne szíve
5282 2, 10| Felségednek köszönhetem életemet, szabadságomat. Addig meg ne lássam szép
5283 1, 3 | vajon mikor lészen innét szabadulása? Vajon visszament-e György
5284 2, 10| ördögi lélek! Hej, csak szabaduljak s kezemre kapjalak, beléd
5285 3, 22| meghalni, amíg tőle meg nem szabadultam. Azt hallottam, Toldi Miklós
5286 2, 7 | a bajvívást vigyázzák, a szabály ellen vétőt a vívásról letiltják,
5287 2, 13| hogy folyton csak a levegőt szabdalta. Nosza, gondolt egyet, bal
5288 3, 20| csapatokat kergetett, vagdalva, szabdalva kegyetlenül. Bezzeg, hogy
5289 2, 6 | nemeslegény, ahhoz kell hogy szabja minden szavát, dolgát.~Hát
5290 2, 6 | szavát, dolgát.~Hát ahhoz is szabta, s a szíves hívásra ekként
5291 4, 23| szélessége - halottnak van szabva. Kiballag utána Bence is,
5292 1, 3 | mert megérezte a pecsenye szagát. Ha már paraszt, legyen
5293 2, 10| még rettentőbb fájdalom szaggassa a szívét: Toldi Miklós nem
5294 2, 12| az arc, az ő szívét sem szaggatná, nem tépdesné éles körmével
5295 1, 4 | arca. Végignézett tépett, szaggatott ruháján: állhat-e így a
5296 4, 24| megszólala, mondván csendesen, szaggatva:~- A király... a király...
5297 1, 3 | ám, megérezték a fenevad szagját. Mozgolódtak a legények
5298 1, 4 | s rettentő bömböléssel száguldott végig az utcán. Nyomában
5299 2, 9 | utcáról utcára, erre-arra száguldottak a magyarok, hogy mennél
5300 2, 7 | Lőrinc, s szélesre húzódott a szája széle a nem várt örömtől.~
5301 2, 11| egészben, ropogósra sütve, a szájában piros alma mosolygott -
5302 1, 4 | merthogy szó nem jött a szájára.~No, de éppen elég volt
5303 3, 21| nem magyar nyelven: német szájból eredt olasz megállj volt
5304 3, 21| nagy vitéz vagy! Vagy csak szájjal győzöd?~Vérbe borult erre
5305 2, 7 | zetsége, repül szájról szájra. Emberrel verekszünk, ördöggel
5306 2, 7 | minden nemzetsége, repül szájról szájra. Emberrel verekszünk,
5307 4, 23| embereknek, egy-két pillanatig szájtátva néztek a nyargaló barát
5308 3, 21| biztonságban, folyt a harc körömszakadtáig: nincs kegyelem! A várból
5309 1, 3 | üldözi, holott egy szívről szakadtak mind a ketten? Nem érdemelné
5310 1, 4 | fölkeltében? Így, ágrólszakadtan, üres kézzel, fegyver nélkül
5311 1, 3 | emeljen a vele egy szívről szakadtra! Jaj, mely átkozott gondolat!~
5312 3, 20| hogy az a rőt bajuszos, rőt szakállas barát fél kézzel támaszt
5313 3, 21| németnek, mert velük volt a rőt szakállú barát!~Nosza, nekivágtak
5314 2, 14| apját is siratta. Erővel szakítják el a koporsó mellől.~- Hagyjátok
5315 3, 22| Félicián...~- Elég, elég! - szakította félbe Lajos király. - Nagyon
5316 3, 18| riadalom, ordítás, sikoltozás, szaladás! Ki amerre látott, ki ahogy
5317 2, 11| valami csintalan gondolat szaladgált a fejében, s uccu neki,
5318 2, 12| az édesanyja! Jő és nem szaladhat elébe ölelő karokkal, örvendező
5319 2, 8 | gondolat elől szalad. Hiszen szaladhatott, versenyt repült vele az
5320 2, 12| elszaladtál előle. Most már szaladhatsz utána, sohasem éred utol.~
5321 2, 9 | égszakadás, földindulás, szaladj te is, pajtás! Hiszen szaladtak
5322 1, 4 | Nosza, ki a temetőkertbe! Szaladva szaladott, űzte, hajtotta
5323 2, 8 | szabadon már a fiát a szoknya szalagjáról, hadd jöjjön maga énhozzám,
5324 1, 4 | szövögette Miklós a reménység szálát. Hátha még ott lesz a fiai
5325 3, 21| alá, a vajda pedig menjen Szalernónak: vegye be azt.~Csak ámult-bámult
5326 2, 7 | fogta fegyverét, az öklelő szálfát - hát ezen ugyan ki ne kacagott
5327 0, 1 | becsületén. S ha hadba kellett szállani - haj, de sokszor kellett! -,
5328 1, 4 | szállásod? Nincs? Istené a szállás, térj be hozzánk bátran.~
5329 2, 6 | itt esteledett, itt van a szállása!~Akkor már ott is termett
5330 1, 4 | király szobájából, ment a szállására, Isten tudja, hogyan. Azt
5331 1, 4 | vacsorálj velünk. Van-e szállásod? Nincs? Istené a szállás,
5332 3, 19| ama hegy tetején. Ottan szállásolunk. A kapuja nyitva neked.
5333 3, 15| Egyebet nem mondott.~De mire a szállásukra értek, erőt vett a nagyasszony
5334 2, 8 | Csakhogy egyszer ismét hadba szállhat, kedve szerint ellenséget
5335 1, 3 | sóhajtották a parasztok, kik most szállingóztak haza a rétről fáradtan,
5336 4, 23| még idők, mikor hadba kell szállni. Majd meglátom, mit csinál
5337 3, 21| hadseregnél. Nagy harci kedv szállotta meg a tábort a király láttára.
5338 3, 17| nap, de itt úgy süt, hogy szalonnát piríthatnánk mellette.~Letelepedtek
5339 2, 12| merthogy egyéb hír sem jött Szalontáról, nem volt otthon maradása
5340 2, 6 | királyunk, hej, ne szólj szám, nem fáj fejem, de - no,
5341 3, 21| színlelt. Na, most ütött a nagy számadás órája.~Hej, de melegük lett
5342 3, 16| Egyedül Istennek tartozik számadással. Egyedül csak tőle remélhet
5343 3, 18| jártak be nagy földet s számán felül vegyült közéjük temérdek
5344 3, 16| hogy Mikola, az ő elődje, szamár volt, a barátok vízhordó
5345 3, 16| volt, a barátok vízhordó szamara.~Hej, mikor ezt megtudta!
5346 1, 3 | Ölelésnek, csóknak ki tudná a számát? De egyszer csak vége lett
5347 1, 4 | világa mellett össze nem számolják a „sárga paripákat”. Egy,
5348 3, 21| szívén a jégkéreg. Az én számomra nincs nála kegyelem. Hogy
5349 3, 16| egyedül csak Isten kérheti számon tőle. Egyedül Istennek tartozik
5350 2, 7 | most is része van abban a szánakozásnak, hogy kiállt helyette.~De
5351 2, 11| Ne félj, örülni fog, ha szándékod hallja. Eredj, lelkem, eredj!~-
5352 1, 5 | víznek tükrében a cudar szándékot, nagy hirtelen visszafordult,
5353 3, 16| terheli, de ő azt erősen szánja-bánja; ha befogadják barátnak,
5354 3, 18| Hirdetik a világ végét, szánják-bánják a bűnüket s a nyomában mindjárt
5355 2, 7 | Toldi volt, aki sajnálta, szánta őt, meg-megvédelmezte, el-elhallgattatta
5356 2, 7 | kirajzolódott a gondolatja: szánta-bánta, hogy a dolgot így elhamarkodta.
5357 3, 20| a kő sodorta le őt: maga szántából zuhant a mélységbe, még
5358 1, 2 | sorban maradjon halálig. Szántson, vessen, izzadjon a bátyjáért.
5359 2, 9 | keményen megrántja fékje szárát Toldi:~- Megállj, Pejkó,
5360 2, 14| temessétek el!~Szem nem marad szárazon, erős férfiak zokogva zokognak,
5361 1, 4 | Vajon hová vitted tündéri szárnyadon a szegény bujdosót, hogy
5362 2, 8 | régen kinőtt az anyai meleg szárnyak alól, a kis árvát kell most
5363 3, 15| elszárnyalt Nagyfaluba, oda szárnyalt tán legelébb: világ bujdosója
5364 2, 8 | folyton csapkodta fekete szárnyával: mit tettél, Miklós, mit
5365 1, 4 | Erősködött, hánykolódott, ha szarva közé kaphatná a vaskezű
5366 3, 19| a szerencse ő elejbe is szarvast, egyenesen ő elejbe, ezt
5367 1, 4 | készülődött, megfogta a szarvát két erős kezével, aztán
5368 1, 4 | nekibőszült, meg-megállott, szarvával túrta, hányta a földet,
5369 3, 19| földön a szép, ágas-bogas szarvú állat. Toldi mindenütt a
5370 2, 9 | amint megértették a király szavából, hogy Károly császár voltaképpen
5371 1, 5 | hallgatta elébb a király Miklós szavait, de mind jobban jobban lágyult
5372 2, 9 | megértettek a nyelvtörős szavakból, hogy szeretnék a cseh bajtársak
5373 4, 23| Hű cselédem. Figyelj a szavamra. Kenyerünk javát együtt
5374 4, 23| élet!~- Igazad van - fogta szaván a király. - Eredj haza Nagyfaluba.
5375 3, 21| Rajta feszület. Halálra szavaz mind, csak Laczfi vajda
5376 2, 9 | magyar királyt mézes-mázos szavú levelével, szörnyű haraggal
5377 2, 10| is, ha belepusztul is, de százegyszer, ezeregyszer mást mondott
5378 3, 21| vagy holnapután itt kel át százfőnyi csapattal az averszai táborhoz.~
5379 2, 6 | leány van Budán, szebbnél szebbek, nála ékesebbek, mért járna
5380 2, 6 | kezdette róla, mint ahogy szedegetik az almát a fáról, mely földig
5381 2, 6 | tarthatta tovább, szép csendesen szedegetni kezdette róla, mint ahogy
5382 3, 18| nem kérdezte e különös, szedett-vedett hadat, vajon csakugyan vége
5383 2, 10| eregetett le Toldinak, hadd szedje össze magát, térjen vissza
5384 2, 8 | megismerni, ezer ráncba szedte a homlokát, nekigyürkőzött,
5385 3, 15| rideg, lelketlen beszédre s szédülten támolygott ki a palotából,
5386 3, 17| hümmögetett s aztán ráncba szedve homlokát, parancsolá, hogy
5387 3, 22| állottak a magyar vitézek négyszegben a trón körül másnap reggel:
5388 3, 22| levélhalomban, két gyászos szegélyű levél feketéllett ki onnét.
5389 2, 14| Hát Miklós?... Mi történt szegénnyel?~Vagy volt eddig, vagy nem,
5390 2, 6 | jöjjenek a vitézek, gazdagok, szegények. Nem bánom én, ha szegény
5391 2, 6 | országát s népét, főként a szegényjét. Ide is beállít, oda is
5392 1, 3 | keservesen vinnyogott!~- Ej, ej, szegénykék. Bizony nem akarattal léptem
5393 1, 4 | ő, te meg csak ballagtál szegénylegény módra.~Hát úgy volt csakugyan,
5394 2, 6 | az igazságot gazdagnak, szegénynek, úrnak meg parasztnak?~Bezzeg
5395 2, 6 | hogy nemesember vagy. A szegénységedet ne szégyelljed, fiam. Ma
5396 3, 17| pillanatban Bence, ki lándzsát szegezve ugrott elő a bokor mögül. -
5397 3, 22| szolgájával e csapathoz szegődhessen.~- Hamar, Bence, hamar,
5398 2, 9 | Aztán nagy fényes kíséret szegődött mellé, úgy kísérték a városba,
5399 3, 18| amerre elhaladt, mindenütt szegődtek hozzá együgyű emberek, kik
5400 2, 13| varga kicsípte magát négy szegre, nagy kevélyen végigment
5401 2, 8 | hirtelen leakasztotta a szegről az ő lantját, s kísérve
5402 1, 5 | Kényesen becegve, fejét dacosra szegve léptetett a Rigó, utána
5403 2, 6 | vagy. A szegénységedet ne szégyelljed, fiam. Ma fent, holnap lent:
5404 2, 8 | rámutatott a fiára, aki szégyellősen, kalapját forgatva állott
5405 2, 8 | szívébe nyilallott Miklósnak, szégyellte is magát erősen, hogy így
5406 1, 4 | Miklósnak. Úgy tetszik, szégyellték, hogy több erő van benne,
5407 3, 21| Tarantói Lajos majd elsüllyedt szégyenében, s mit tehetett egyebet,
5408 4, 23| felállt, indulni készül a szégyenpiacról. Indul az olasz is. Megmozdult
5409 1, 3 | üldögélt a malomkőn, földre szegzett szemmel, mintha nem hallana
5410 4, 23| szétszaggatták, csontját széjjel hordták...~Akkor már meg
5411 2, 7 | recsegtek-ropogtak az asztalok, székek, összebújva nézték maguk
5412 4, 23| bosszúsan feszeng a király a székén. Háromszor kürtölt, háromszor
5413 3, 15| eleséggel jól megrakott szekérbe: elöl a két Bence, az öreg
5414 3, 22| is helyet szorítottak a szekérben.~Így érkeztek Budára, Toldi
5415 4, 23| görbe kard, a kápán lóg szekerce, buzogány. És ballag utána
5416 2, 12| befordult a nagyasszony szekere az udvarra, szörnyű dínomdánom,
5417 2, 9 | alatt feszült az acéling, a szekereken volt fegyver elegendő: hej,
5418 3, 15| göbbenő! Ne zökkentsd belé a szekeret, szépen, módjával ereszkedj
5419 2, 9 | lehengergettek egy hordót a szekérről, s bezzeg, hogy mind egy
5420 4, 24| Most megfordult az ódon szekrénynek (De cudarul megliggatta
5421 2, 8 | cselédszobába, ott egy öreg szekrényt felturkált, elékotorászott
5422 3, 21| Így vetődött egyszer a Szele vize partjára. Kicsi folyó
5423 4, 23| s ha teheti vala, el is szelelt volna a barát láttára, ám -
5424 1, 4 | ebbe törött a kés! S hát a szelencében, ugyan mi volt benne?
5425 3, 21| szerencsésen át is gázolt a Szelén. (Nagyon apadt a víz az
5426 2, 11| ha a vén hold képe még szélesebbre húzódott?~- Ez ám csak a
5427 2, 7 | sátrakat, sátrak előtt jó szélesen, hosszan terült el a viadal
5428 2, 7 | mondotta Tar Lőrinc, s szélesre húzódott a szája széle a
5429 4, 23| ásóval gödröt ás. Hossza, szélessége - halottnak van szabva.
5430 1, 4 | utcán. Nyomában hat erős szelindek, rémes vonítással; messziről
5431 2, 9 | aludtak, csak most, hogy széllel-lobbal ott termett a király kicsiny
5432 1, 5 | rajta fejér tollat lenget a szellő, vajon ki lehet, honnét
5433 3, 21| hogy egy megvadult paripa szélsebesen vágtat visszafelé, rajta
5434 4, 23| háborogva, zúgva, mint a széltől megkorbácsolt tenger. Ám,
5435 2, 11| elvágtatott vele, mint a sebes szélvész. De bezzeg az én gazdámnak
5436 1, 4 | gyökeret vert volna lába, merőn szembenézett a bőszült állattal. Az pedig
5437 1, 4 | fűbe, már alig akadt, aki szembeszálljon, akkor állott ki az ő két
5438 1, 4 | kerekén! Már senki sem mer szembeszállni véle!~De már erre ökölbe
5439 3, 21| hasadozott a hajnal, mikor szembetalálkozott velök a kobzos.~- No, kobzos,
5440 3, 17| Vág völgyén mendegélne, szeme-szája elállott a csudálkozástól:
5441 2, 8 | nem is kérdezte szóval, szemében ott mosolygott a kérdés:
5442 2, 12| Arcod beesett, hajad kusza, szemed vörös a sok tivornyától.
5443 2, 10| Látom a bánatot a te szép szemedben, s szeretlek tégedet a te
5444 2, 6 | királyi sarjadék, látni a szemeden, az arcod vonásin, hogy
5445 2, 9 | hogy Toldi legyen a király személyes inasa, a vitézek színe-java
5446 3, 15| sírfosztogatóval! Ismerem személyét, ismerem a hírét, meggyalázta
5447 2, 10| te bánatodban. Óh, nézz a szemembe! Bánat lakik ott is, titkos
5448 3, 17| lássalak, mikor behunyom a szememet? - nevetett Anikó. De abban
5449 3, 17| pillanatban le is ragadott szép szemepillája, aludott csendesen, édesen,
5450 3, 22| leány, nem engedte szűzi szemérme. Folytatta hát Rozgonyi
5451 3, 18| népség, melynek a vezeklése szemérmetlen tivornyázás volt, nem egyéb.
5452 3, 16| böjtben. Szegény Pejkó a szemétdombon tengődött, de lám, mégsem
5453 4, 23| meg ezt: kirúgta volna a szemetek az én jó paripám! S csak
5454 2, 6 | ágrólszakadtat, csak úgy biztatta szemével a vendéget: nosza, fiú,
5455 3, 21| ki-kilovagolt, nézett, szemlélődött, vizsgálódott, hadd ismerje
5456 1, 5 | nézett körül, a magyar urak szemlesütve ültek, szorongtak, fészkelődtek.
5457 2, 7 | vette észre, egyedül egy szempár: egy leány szeme párja!~-
5458 1, 4 | lovast is rajta, s abban a szempillantásban fel is szökött fektéből,
5459 3, 21| szörnyű haragjával, egy szempillantásra körülfogták Lajost a német
5460 2, 9 | ellen. Magam megyek hozzá, szemtől szembe akarok állani vele,
5461 2, 9 | is összevissza az álmos szemű csehek, volt jajgatás, ordítozás,
5462 4, 24| istállóba kötötték (Volt ott széna, zab elegendő, mind megvolt,
5463 1, 2 | tűnődik. Fél kezében egy szénanyomórudat tart: más ember két kézzel
5464 1, 2 | megrakhassák a félbehagyott szénásszekereket. Egyedül Miklós van talpon,
5465 1, 2 | kézzel emeli s adja fel a szénásszekérre nagy erőlködéssel, őneki
5466 1, 3 | szót s aszerint felel:~- Szénát hord a béresekkel. Hazahívassam?~-
5467 2, 7 | s jaj annak főképpen, ki szennyes szóval érinti a nő becsületét,
5468 1, 4 | még lemoshatja magáról a szennyet. Lám, itt a cseh vitéz.
5469 2, 7 | Bajnok becsületem be vagyon szennyezve. Hallod, Lőrinc, hallod?
5470 1, 4 | mondta György, s szemét szenteskedve forgatta -, szerencsétlen
5471 2, 9 | fogadták a királyt, hogy a szentséges római pápa sem kívánhat
5472 3, 18| hogy él ma is. Kolostorban szenved. Én pedig világ bujdosója
5473 2, 11| hallott!~Mit tegyen? Elmondja. Szépítve, gyengítve. Aztán vigasztalja:
5474 3, 20| rőt a szakálla, rettenetes szeplős az ábrázatja. A kezében
5475 2, 6 | szép, minek is tagadnám: én szépnek látom őt. S hej, mégsem
5476 3, 15| nevelt, akit ő mindig csak szépre, jóra tanított s akinek
5477 3, 20| Gondolták, nem járhat jóban, szépszerivel a táborba csalogatták, a
5478 2, 9 | Szekerek s hintók mellett szere-száma nem lesz a mindenféle cselédnek.
5479 3, 18| Nincsen nekem nevem. Hívj Szeredainak, mert Szeredán születten.
5480 3, 18| Hívj Szeredainak, mert Szeredán születten. Nevemet, ruhámat
5481 2, 13| leány. Az ő szíve aztán szerelemre lobbant. Megbánta a tettét
5482 2, 14| síri világba, édes szép szerelmem! Jere velem, jere. Hadd
5483 2, 10| szeret, az sem tud az ő szerelméről, sőt meg is alázta. Nem,
5484 3, 22| Örzsének, bosnyák fejedelem szerelmes leányának, halálos ágyán
5485 2, 12| próbára akarta tenni az ő szerelmét! De ő ezt nem érezte meg,
5486 2, 7 | tréfára, dűlőre viszi a Lőrinc szerencséjét. Már ott a porondon Kompolthi
5487 3, 19| kenyérpusztítóra.~Áldott szerencséjük volt, hogy Szeredai elé-elévette
5488 3, 21| hallgassatok ide. Mondhatom, szerencsés órában találkoztatok velem.
5489 3, 18| bűnöd, édes jó barátom. Szerencsétlenség az. Ha igazi párbajban ölted
5490 1, 5 | Gyilkosságba estem nagy szerencsétlenül s bátyám elkergetett, világgá
5491 4, 24| Ezt s a magyar népet... szeresd, de a kérgét ne faragd le
5492 2, 10| is, titkos nehéz bánat. Szeress te is engem!~Őrizte egész
5493 2, 7 | bajtársamat: elég-e ez arra, hogy szeressen a leány? Hátha amilyen erős
5494 2, 10| leányod lesz Rozgonyi Piroska! Szeressétek egymást.~Aztán szétoszlott
5495 2, 8 | az ország népét), Toldi szerét ejtette, hogy a király közelébe
5496 4, 24| nyesegettem népem durvaságát, szeretetből tettem... Ugye, abból tettem?~
5497 2, 7 | Édestestvére ha lett volna, nem szeretheti jobban Miklóst a király.
5498 2, 11| bánjak az én Piroskámmal! Szeretjük mink egymást, mint gerlicemadár.
5499 1, 3 | édesanyja. Vajon alszik-e? Szeretne kopogtatni az ajtón, az
5500 2, 7 | állott meg hirtelen. - Szeretnéd-e feleségnek Rozgonyi Piroskát?~-
5501 1, 3 | Nagyfalut s népeit, akik úgy szeretnek? A szép rónaságot? A búzaföldeket?
5502 2, 9 | nyelvtörős szavakból, hogy szeretnék a cseh bajtársak megkóstolni
5503 2, 7 | szeretném-e! Bezzeg, hogy szeretném. De tán gúnyolódol velem
5504 2, 7 | Rozgonyi Piroskát?~- Hej, hogy szeretném-e! Bezzeg, hogy szeretném.
5505 2, 7 | járt a lelke.~Mostan, ugye, szeretnétek tudni, mit hozott a követ,
5506 2, 9 | tyúkkal, kaláccsal vár a te szerető bátyádurad.” Lajos király
5507 4, 23| mind a kettő. Egy leányt szerettek. S az a leány nem tudott
5508 2, 10| hazudnia kellene, visszaszerezhetné szabadságát, talán
5509 2, 12| átallotta hitvány módon szerezni meg az ő kezét. De hát nem
5510 3, 20| Mikor aztán eszenélkül szerteszaladt az ellenség, nézzük, hol
5511 2, 12| könnyű az orvossága, üzen szerteszéjjel a környék urainak s megtelik
5512 3, 15| egész világ. Két marékkal szerzé az országnak a hírt s dicsőséget,
5513 1, 5 | magyar névnek dicsőséget szerzél, én is megszerezem apai
5514 2, 6 | Őseimnek földje, magam szerzeménye az atyafiaké lesz, akik
5515 2, 8 | néki, hogy nyomban hányja szét az egész levelestárat, keresse
5516 2, 10| Szeressétek egymást.~Aztán szétoszlott az udvar, ment a két leány
5517 4, 23| őkegyelme testét fenevadak szétszaggatták, csontját széjjel hordták...~
5518 2, 9 | magyarok betörtek... Hadainkat szétverték... leölték... talán már
5519 2, 13| közül. S hogy megérkeztek a sziget partjára, mondta Toldi:
5520 2, 13| Azonközben Lőrincet megtalálták a szigeti apácák, hírt adtak Budára,
5521 2, 13| Bajvívás a Duna szigetjén~Hajtotta, kergette Miklóst
5522 3, 18| kikapta nyakából a nagy szíjostort -, mindjárt megmutatom én
5523 2, 8 | feneket a beszédemnek: emlékszik-e, kis uram, mikor együtt
5524 2, 10| próbálhatta: földbe gyökeredzett szikla volt körös-körül a fal!
5525 2, 14| segítség! Széles vállát a sziklának feszítette, félrelódította
5526 2, 14| ráhengerítenek rengeteg nagy sziklát...~De még azon éjen, a temetést
5527 3, 18| fogságba estem, mély sziklatömlöcnek fenekére. Egy rablólovag
5528 2, 14| is haladtak: attól a nagy sziklától nem tudtak belépni a sírboltba.
5529 2, 14| Gellérthegy oldalába, mély sziklaüregbe s ráhengerítenek rengeteg
5530 2, 6 | a szeme. Azt mondta ez a szikrádzó szem: ne bántsd a királyt!
5531 2, 10| nyíláson pattogtak le a szikrák, szállott, kavargott a füst
5532 2, 9 | az alvó Prága csendjét. Szikráztak a kövek a paripák patkói
5533 2, 8 | felé. Járd be a Nyírséget, Szilágyságot, Erdélyt, aztán Máramarost:
5534 1, 3 | szép gazdaságot? A Darut, a Szilajt, a Csákót, a Bimbót, a te
5535 2, 9 | intette le a király a szilajvérű vitézeket. - Csak mutassatok
5536 2, 9 | személyes inasa, a vitézek színe-java legyen a kíséret, meg a „
5537 2, 13| hogy így jöttem kegyes színed elé. Nem jöhettem másként:
5538 3, 15| kincset érő ez is. S itt egy színehagyott öv, de tele van rakva drágakövekkel:
5539 2, 9 | helyét elfoglalták mindenféle színek: kékült, zöldült, sárgult,
5540 2, 8 | hódolt fejedelem jön majd színem elé, jöjjön velök ő is.
5541 2, 9 | festette, festegette a színes képeket. Látta már Piroskát
5542 2, 7 | nevüket, címerüket, a lovuknak színét. No, már erre én sem vesztegetek
5543 2, 8 | vett magán, nagy hirtelen színeváltozása ahogy jött, el is illant:
5544 2, 9 | Aztán szépen rajzolni, színezni kezdte a jövendőt. Talán
|