abbah-bizta | bizto-el-el | el-ve-fedem | fedi-gyont | gyoze-indul | ingat-kiker | kikez-lelke | lelki-megsz | megta-oltoz | olts-rohog | roppe-szine | szinl-tuzbe | tuzod-vissz | visz-zurza
Part, Paragraph
5545 2, 9 | ütöttek, s a magyar vitézek színleg hortyogni kezdettek, szép
5546 2, 9 | megijedett? De hátha csak színleli az alázatosságot? Mért gyűjtötte
5547 3, 21| nálunk Johannát. Hűséget színleltél nekünk s alattomban folyvást
5548 2, 7 | bágyadtan néz körül, s szint’ elalél újra, amint Lőrincre
5549 2, 8 | volt. Hej, hogy váltott színt a vén emberek arca! Hirtelen
5550 2, 9 | alvó, fetrengő katonákat szintúgy megkötözték, s akkor: rajta,
5551 3, 20| zuhant a kő, repült a nyíl, sziporkázott a tüzes üszök az ostromlók
5552 2, 10| történt? Szörnyű zaj, lárma, szitkolódás, káromkodás, jajgatás zúgott-morajlott
5553 1, 3 | felfordulás, zaj, riadal, lárma, szitkozódás! György is kiugrott a puha
5554 4, 23| finomodjék, művelődjék a szittya magyarság.~- Hiszen művelődjék -
5555 1, 3 | másik! - sikolt fel az anyai szívben a fájdalom, de elfojtja
5556 3, 22| Szava is volt a nótának. Szívből indult, szívhez beszélt.
5557 2, 10| léptek dobogását s várja szívdobogva az emberi hangot. Nem emberi
5558 3, 19| Mi tenger bánatot zúdíték szívedre! Nem, nem halok meg addig,
5559 2, 6 | szeme utat talált az öreg szívéhez, s ím, ki hitte volna: nagy
5560 2, 7 | mátkapárt! Lassankint a szívek keserűsége megédesedik,
5561 3, 16| kolostor: bánatba merült szíveknek való ház az! A királyné,
5562 3, 18| ezek az emlékek oly drágák szívemnek! Csak egy hazánk van, ahol
5563 1, 4 | fölkeresem a világ végén is szívemről szakadott, bujdosó fiamat!~-
5564 3, 21| erős bánat nehezedett a szívére, mardosta szörnyen a lelkiismeret:
5565 3, 21| De a többit? - hát azokat szívesen látja vacsorára! Oda, hol
5566 3, 19| megköszönte a császárnak a nagy szívességét.~- Nem úgy, fiam - mondta
5567 3, 18| ki belőle! Hány szomorú szívet ríkattam meg vele! Vele
5568 3, 17| két erős karjával, bátor szívével!~- Eljő, eljő, itt lesz,
5569 3, 22| nótának. Szívből indult, szívhez beszélt. Megértették ott
5570 3, 16| véget mért a végzet két igaz szívre! Az egyik várja a halált,
5571 2, 9 | Piroska!~Pedig várja szegény, szívszakadva várja... Hej, mert őneki
5572 1, 5 | büntetést vagy kegyelmet szívszorongva várom.~Akkor aztán Miklós
5573 3, 16| vedje?~De Piroska, a megtört szívű Piroska nem fogy ki a vigasztalásból,
5574 2, 9 | kardjukra ütöttek, s egy szívvel-lélekkel kiáltották: Hadd induljon
5575 1, 3 | Akkor aztán bement a György szobájába s szépen lefektette ágya
5576 1, 4 | Azzal kitántorgott a király szobájából, ment a szállására, Isten
5577 2, 8 | része Anikónak a pirongató szóban, de még több a kényeztetőben:
5578 4, 24| tehetetlenül terül el a szobának földjén.~Támolyogva lépett
5579 1, 4 | Mikor aztán kifogytak a szóból, akkor került sorra, hosszú,
5580 2, 11| Állott Toldi, mint egy szobor, megmeredve, arca fehér
5581 2, 11| szikrát hányt a szeme, a szobornak a keze emelkedett s készült
5582 3, 21| az éhség. S még ennél is szörnyebb baj: a fekete halál.~Már
5583 3, 15| igazát!~- A király után! - szörnyülködtek. - Mit gondol! A messzi
5584 1, 4 | hányta a földet, bömbölt szörnyűképpen, hogy ím, akadt ember, aki
5585 3, 17| halljad!~Nézte, nézte Toldi e szörnyűséges dolgot s mit gondolt, mit
5586 3, 16| nem ejti, csak gondolatban szövi nevét imádságba: Uram, őrizd,
5587 1, 4 | hátha még nem késő - szőtte, szövögette Miklós a reménység szálát.
5588 2, 7 | az igazlátók, akik régi szokás szerint a bajvívást vigyázzák,
5589 3, 21| elbeszélek.~Lajos király, szokása szerint, ki-kilovagolt,
5590 4, 23| öregedő Toldi. - Ruhájában, szokásában, viselkedésében mind az
5591 3, 22| ölelésnek, csóknak, gügyögteti szóknak. Nem is lesz tán vége, hogyha
5592 2, 8 | eressze szabadon már a fiát a szoknya szalagjáról, hadd jöjjön
5593 1, 5 | vitézek? Talán bizony mind szoknyába bújtak?~Bosszúsan harapdálta
5594 3, 21| Hát csak beszélj, pajtás. Szokott-e a király most is kevesed
5595 1, 4 | élnék is.~Lecsillapodott e szókra a szegény özvegyasszony
5596 3, 19| imádkozással, hanem karddal szokták levezekelni. Tudod-e, hogy
5597 3, 20| megkapod jutalmát. Nem szoktam kímélni az aranyat, hogyha
5598 3, 19| nemes büszkeséggel:~- Így szoktuk ezt mi, felség, a magyar
5599 1, 2 | nézett körül: vajon neki szól-e ez a hetyke kérdés. Neki
5600 4, 23| gazdája.~- Nemzetes nagyuram - szólal meg félénken -, kinek ássa
5601 1, 3 | is.~- Nem szeretem szókat szólasz te, kis gazdám. Ugyan mért
5602 4, 24| is megbocsátasz nekem? Hű szolgádat ne féltsd. Lesz őreá gondom.
5603 1, 2 | Bence, apjának hű fegyveres szolgája. Istenem! Ha ő is olyan
5604 3, 22| Miklóstól, vezérétől, hogy ő is szolgájával e csapathoz szegődhessen.~-
5605 2, 13| hírt adtak Budára, jöttek a szolgák, hajón átvitték a holttestet,
5606 2, 6 | becsületes nevem Csutora György, szolgálatjára.~Töltött Piroska, merthogy
5607 3, 16| s megkezdette nyomban a szolgálatot: sepert, vizet, fát hordott
5608 1, 3 | mind György urat s vitézeit szolgálja: ürül a kamara, a pince,
5609 2, 9 | Uratokat, Lajos királyt úgy ne szolgáljátok, hogy agyatokba rontom arany
5610 1, 5 | sok marháját, s magam is szolgállak halálom napjáig!~Felelt
5611 3, 16| vizet, a fát, sepergetett, szolgálta a barátokat nappal, imádkozott
5612 1, 3 | nyakába borult a hű öreg szolgának.~Szólt az öreg Bence, csak
5613 3, 16| Éppen most halt meg egy szolgánk: fráter Mikola volt a neve.
5614 1, 5 | megölted két dali szép fiát. Szolgaságod sem kell, menj vissza hazádba,
5615 4, 23| Ám a tekintete biztatta a szolgát: beszélhetsz, nem bánom.~-
5616 4, 24| Érzem halálomat. Keveset szólhatok. Ezt a hű cselédet reád
5617 2, 8 | meg az Isten.~Még szót sem szólhatott Toldi, a szeleverdi Anikó
5618 2, 7 | asszonyok, leányok. Költik, szólítgatják édesgető szókkal: ébredj,
5619 2, 13| sem támolygott Tar Lőrinc, szólíttatá a király a testőrkapitányt
5620 2, 13| szépen leszállana olajággal s szólna: békesség légyen a földön!
5621 2, 9 | magyar király levelét, mit szólnak hozzá. Ő maga előrebocsátá,
5622 3, 21| fölnyitotta szemét a leány. Szólni nem tudott még, de könyörögve,
5623 2, 7 | mellé, s onnét kiáltá messze szóló hangon:~- Vitézek, daliák!
5624 1, 3 | nagyon rég volt, amikről te szóltál...~- De igaz egy szóig -
5625 1, 4 | kedném! Mért is hogy nem szóltam annak az özvegyasszonynak,
5626 1, 2 | tartotta Buda felé, szót sem szólva, meg sem is mozdulva, karja
5627 1, 5 | pediglen, urak, hallgassátok szómat. Ez a gyermek Toldi György
5628 2, 6 | ímmel-ámmal eszik, bizonyosan szomjas. Volt a falu szélén egy
5629 2, 10| sírhalmodra. Éheztetlek, szomjaztatlak, de úgy, hogy ne halj meg!
5630 1, 4 | elébe Toldi Lőrinc fia? Szomorán őgyelgett Rákos mezején,
5631 1, 4 | megpendült a cimbalom, búsan, szomorgósan, aztán vígra pendült, s
5632 2, 10| oly sokáig némán, üresen szomorkodott.~Álmodni sem merte volna
5633 3, 22| király jelentette benne szomorodott szívvel, hogy leánya, Margit,
5634 2, 8 | anyai csóknál, az anyai szónál?~Igen, igen, Miklós nagy
5635 3, 19| vagy az, minek bújtál te szőrcsuhába?~- Átok üldöz, felség, bujdosom
5636 3, 22| izenetet hozok. Vesd le szőrcsuhádat, ölts magadra vitézi ruhát:
5637 4, 23| hogy lovamat táncoltassam, szőrcsuhámat mutogassam? Vagy elszelelt
5638 4, 23| vágtat a viadaltér felé egy szőrcsuhás barát. A csuklyája letakarja
5639 4, 23| rántott s megrepeszti a szőrcsuklyát.~Végigzúg a népen az ijedség,
5640 3, 19| girhes-görhes ló, de a régi. Arany szőre ragyogott a napsugárban.~-
5641 3, 22| Pejkó csak azt várta, hogy szőrén érezze Bencét, uccu! nekirugaszkodott,
5642 1, 5 | ragyogóra kefélte a Rigó szőrét. Hej, de megszépült Rigó!
5643 2, 11| Rozgonyi Piroska, még ő maga szorgatta, sürgette a menyegzőt, éjjel-nappal
5644 4, 24| Ugye, abból tettem?~Gyenge szorítást érez kezén a király: ez
5645 3, 22| a lovát: neki is helyet szorítottak a szekérben.~Így érkeztek
5646 2, 9 | arany koronátok!~Így, így, szóról szóra így mondotta Toldi,
5647 2, 9 | a buzogány, amint ütésre szorongatta. De Lajos király csak hallgatott,
5648 1, 5 | urak szemlesütve ültek, szorongtak, fészkelődtek. Mert immár
5649 2, 7 | egymás hegyén-hátán állnak, s szorongva lesik, várják: mikor kezdődik
5650 2, 8 | férjhez adnám, hadd kerülne szoros regula alá! Úgy, úgy, hiába
5651 3, 16| közelebb ment hozzá, nézte, szorosabban nézte s akkorát kiáltott,
5652 3, 17| derekáról, aztán kötőfékkel jó szorosra kötözte mind a két kezét,
5653 2, 7 | az a vén udvarház, kívül szorul a vendégek fele. Nemhogy
5654 4, 24| Nem, nem! Visszamegyek, a szószólód leszek...~Fölemelte szemét
5655 1, 2 | állott egy helyben, mereven, szótlanul. Egy szava sem volt a hetyke
5656 1, 4 | De hátha még nem késő - szőtte, szövögette Miklós a reménység
5657 1, 4 | akárhol folytatták, akármerre szőtték, fonták a beszédet, Miklós
5658 1, 5 | mellett csolnak: akinek kedve szottyant a bajvívásra, indulhatott
5659 4, 24| De cudarul megliggatta a szú!), onnét elévevé mentéjét:
5660 4, 23| szándékát, a nagy öklelőfát a ló szügyének feszíti, s ím, e pillanatban
5661 2, 9 | nagy veszedelemtől tart, szükségesnek vélné, hogy hadba szálljon
5662 3, 19| tied a paripa is. S hogy szükséget ne láss: nesze, ez a tarsoly.~
5663 3, 19| holdnál vacsorázunk. Nincs szükségünk kenyérpusztítóra.~Áldott
5664 2, 9 | nem ittak, mióta a világra születtek. Virágos kedve kerekedett
5665 3, 18| Szeredainak, mert Szeredán születten. Nevemet, ruhámat folyton
5666 3, 18| Csak egy hazánk van, ahol születtünk!~- Csak egy, csak egy -
5667 1, 5 | arcodat. Hadd hallom nevedet, szülötte földedet.~De Miklós nem
5668 2, 12| mosolyodott. Nem volt maradása a szülői házban. Kérdezni is alig
5669 3, 17| idegen földön, nem kellett szüntelen kérdezősködniök: merre húzódott
5670 4, 23| letakarja arcát, csak éppen a szürke bajusza s szakálla látszik.
5671 2, 10| a börtönbe, s felülről a szűk nyíláson pattogtak le a
5672 3, 19| csordult, cseppent, nagy szűköcskén éldegéltek, tengődtek ketten.~
5673 3, 21| zsoldosok nyugodtan heverésztek, szundikáltak, s mire az őrök
5674 4, 23| éjjel. Csak reggel felé szundított el, de mire felragyogott
5675 2, 8 | nagy bánatot. Akkor sem szűnnék meg lelked háborgása.~Repül,
5676 2, 6 | talpon volt a király, a szűr ujjából eléhúzott egy nagy
5677 4, 23| olasz dárdáját: akkorákat szúr a levegőn az olasz, hogy
5678 2, 10| egyszerre gyenge világosság szűrődik felülről a vak sötétségbe.
5679 2, 6 | föl magára, ütött-kopott szűrt kanyarított a hátára, aztán
5680 2, 13| oldalára, kétélű gyilkot szúrt az övébe, úgy ment a királyi
5681 3, 19| cseh atyafiak kínlódását, szuszmotolódását, csóválgatta a fejét egy
5682 1, 3 | Hallgatódzott: nem hallotta szuszogásukat.~- Lám, lám - tűnődött Miklós -,
5683 3, 22| írta a leány, nem engedte szűzi szemérme. Folytatta hát
5684 3, 17| ők egyenesen Lajos király táborába igyekeznek, merthogy ő előtte
5685 3, 21| nyomon követte a király táborát, attól nem messzire kalibát
5686 3, 21| százfőnyi csapattal az averszai táborhoz.~Összehunyorítottak a zsoldosok:
5687 3, 21| éppen Konturszi város alatt táborozott a király s nem mozdult onnét,
5688 2, 9 | feljegyezzük róla, hogy le ne tagadhassa. Ajándékot hoz - mi adónak
5689 4, 24| meg Bence. Látja, el nem tagadhatja, homályosul a gazdája szeme.
5690 2, 6 | leány, szép, szép, minek is tagadnám: én szépnek látom őt. S
5691 2, 9 | szíve bánatját. Nem fogja tagadni megtévelyedését. A király
5692 3, 17| különben ütött az órád!~Tagadott a rabló, mintha könyvből
5693 3, 21| ellenünk dolgoztál. Hiába tagadsz - megtelt a poharad, csordulásig
5694 3, 17| király előtt. Egy szóval sem tagadták a rablást, mindent bevallották,
5695 2, 6 | benne, gondolta a király), a tágas udvar közepéről messzire
5696 1, 2 | az álla, s már hatalmas, tagbaszakadt legény volt, erejét csudálta
5697 4, 23| kezdődik, de az egyik sem tágít. Már Toldi ühmget, nem tetszik
5698 4, 23| lovam után. Bő abrakot neki. Takarítsd meg ragyogó fényesre. Te
5699 2, 12| közben a nagyasszony tisztára takaríttatá a várat, hogy nyoma se maradjon
5700 2, 6 | Eljön-e, nem jön-e? Mind azt találgatja pünkösd hajnaláig.~ ~
5701 3, 16| sírfosztogatásért s ha megtalálják, gyalázatos halállal kell
5702 1, 3 | Miklós -, csak engem ne találjon. Egyszeribe elfogy a „tűrömfű”,
5703 3, 19| Találkozás a cseh királlyal~Volt maradék
5704 1, 3 | lelkében. Ha most történetesen találkoznék Györggyel, de szemébe mondaná
5705 2, 13| akár itt, akár egyebütt találkoznia kell Toldival. Napokig nem
5706 3, 21| Mondhatom, szerencsés órában találkoztatok velem. Lajos király holnap
5707 3, 16| Bence) Isten hírével, majd találkozunk még velük valahol Taliánországban,
5708 3, 17| a hazámért!~- Gyengének talállak a hadakozásra - mondotta
5709 2, 7 | bejárhatnád, s tudom, párját nem találnád.~De Miklós csak ümgetett,
5710 3, 21| megyek én haza! Meg kell őt találnunk!~- Igaz, igaz - motyogott
5711 2, 7 | beléje? S merthogy semmi sem találtatik a homokban, bajmester uram
5712 4, 23| ma, ki megvívjon a hetyke taliánnal. Akadt két vitéz erre a
5713 3, 18| Kola Toldinak mondták a taliánok. Ugyan bizony - kérdezte
5714 3, 16| találkozunk még velük valahol Taliánországban, most mi addig maradjunk
5715 2, 8 | ahol én „kaszálok”, még tallózni való sem marad utánam.~-
5716 3, 16| Hej, mikor ezt megtudta! Talpából a fejébe szökött a vér,
5717 1, 2 | hetyke kérdésre. Fejétől talpáig meg visszaszaladt a vér,
5718 2, 9 | Toldi tartotta a serleg talpát: úgy hajtotta fenékig. S
5719 1, 3 | Azt támadják, aki őket támadja. Hát miféle szív lehet az
5720 3, 21| karikás ostorral az orozva támadókat: egy pillanat, kettő, s
5721 1, 3 | indult, de sőt durva szókkal támadott édesanyjára.~- Csak kényeztesse
5722 3, 20| szakállas barát fél kézzel támaszt a vár falához egy nagy hármas
5723 3, 21| volt, az, a kobzos. Létrát támasztott a vár falának, ott, ahol
5724 1, 2 | harag és gyűlölet gonosz tanácsadó!~ ~
5725 3, 21| király, de hallgatott Laczfi tanácsára: hát csak éheztessük ki „
5726 2, 9 | világi nagyurak voltak a tanácsban, ezeknek felolvastatá Károly
5727 2, 8 | vette, hogy miről esett a tanácskozás. Amint az urak elszéledtek (
5728 2, 9 | nehogy egy szó is kijusson a tanácskozásból. Bezzeg, hogy a vitéz urak,
5729 2, 8 | foglalták, s folytatták a tanácskozást, s annak rendjén elhatározták,
5730 2, 6 | Elémondom a királynak, amit tanácsoltak. Aztán hadd jöjjenek a vitézek,
5731 4, 23| lelked be nem vette az én tanácsomat. Hát - adjon Isten neked
5732 2, 14| volna! Hiszen nem is volt tanácsos a maradás: Toldi Miklós
5733 4, 23| adjon Isten neked jobb tanácsosokat. Hívebb vitézeket. Nekem
5734 1, 4 | termetét, szép magyaros táncát.~Aztán... hát az öreg Bence
5735 1, 4 | is lelankadt. Elég volt a táncból, a duhajkodásból. Leborult
5736 2, 12| durva röhögéstől, szilaj táncolástól hangos Toldi vára. Most
5737 2, 7 | Mindég csak egyedül? Mikor táncolok már a lakodalmadon?~- Majd,
5738 1, 4 | Pengesd, vén cimbalmos, táncolós kedvem van!~S megpendült
5739 4, 23| azért jöttem, hogy lovamat táncoltassam, szőrcsuhámat mutogassam?
5740 1, 5 | csehet, erre-arra lóbálta, táncoltatta, majdhogy a lelkét is ki
5741 3, 22| öregesen, búsan a násznagyi táncot a szép menyasszonnyal.~-
5742 3, 15| gyeplőt fogja, amaz egész úton tanítja, oktatja a fiát: így, fiam,
5743 3, 15| mindig csak szépre, jóra tanított s akinek eddig minden cselekedete
5744 3, 18| völgykatlanba s Toldi visszatántorodott a szörnyű képtől, amit látott.
5745 2, 12| elrontsd őkegyelmét!? Hát ezt tanultad tőlem?~Csihi-puhi, vágta-szabta,
5746 2, 8 | igazat vallott. Aztán mind e tanúságokat szépen írásba foglalták,
5747 2, 8 | írásával, hit alatt tétetett tanúságot a huszonnégy vénnel is,
5748 2, 8 | adófizető polgárai. Ellenben tanúsítják régi írások, hogy Attilának,
5749 3, 15| uccu! otthagyták a búcsúsok tanyáját, vettek lovat kettőt, vitézi
5750 1, 2 | helyben, s szeme az országútra tapad: hatalmas porfelleg kerekedett
5751 2, 10| gondolt, s hát még, mikor tapasztalta, hogy a király épp oly kegyesen,
5752 1, 3 | Miklósra, két előlábát arcára tapasztja: jaj, neked, Miklós! De
5753 2, 14| körül a tekintetét, aztán tapogatja halotti köntösét, majd átnéz
5754 2, 7 | beszélt, de mikor a társai tapogatóztak, kitört nehéz indulatja:~-
5755 2, 10| a vak sötétségben körültapogatta börtönét, hátha valahol
5756 1, 4 | Integetett, szólt is félve, tapogatva: Sok lesz, Miklós, sok lesz!~-
5757 1, 5 | át a szigetre az éljen, a taps, lengtek, lobogtak, hajladoztak,
5758 4, 23| vitézek, az udvarbéliek tarka-barka, olaszos ruhája.~- Micsoda
5759 3, 19| tépelődj sokat - biztatta a társa. - Igaza van a császárnak.
5760 3, 19| kapuja nyitva neked. Neked s társadnak is.~Azzal továbbdöcögött
5761 2, 7 | szelíden beszélt, de mikor a társai tapogatóztak, kitört nehéz
5762 2, 9 | hogy utolérje, el is hagyja társait. Tarka virágos réten repül
5763 3, 22| hogy behívjam az én hű társamat, kobzos barátomat.~- Hívjad,
5764 3, 19| megszólalt egy este s mondta a társának:~- Én megyek. Te jössz-e?~-
5765 2, 7 | Meg-megállott, rá-ránézett a társára, Tar Lőrincre, aki tizenegy
5766 3, 19| kettőt: a világhíres vitézt s társát, a lantpengetőt. Haj, Istenem,
5767 3, 19| illendőképpen s indult a társával - vajon hová? merre?~Mentek,
5768 1, 3 | nélkül akasztotta nyakába a tarsolyát, megtörülgette a szemét,
5769 1, 4 | ez a szép álom mindörökké tartana! De az álom azért álom,
5770 2, 8 | kötéllel sem lehet itthon tartani, meg-meg azt mondja, hogy
5771 2, 6 | nyomta a jó öreg szívét, nem tarthatta tovább, szép csendesen szedegetni
5772 1, 3 | megkötözik, viszik sírig tartó nehéz rabságra vagy tán
5773 2, 7 | végire meg nagy-nagy örömet tartogat Piroskának: üzenetet az
5774 1, 4 | a legényeknek: Ide, ide! Tartom, amíg jöttök! Fújt, bömbölt
5775 2, 9 | hogy hadba szálljon minden tartománya, de a választófejedelmek
5776 3, 20| Meghagyta az embereinek, hogy tartsák ugyan szemmel, de egyébként
5777 3, 20| csak „vezekeljen”...~Alig távozott a követ, valami kémet hoztak,
5778 1, 3 | éjjeli álmában! Hej, ha...~- Távozz tőlem, sátán! - riadt fel
5779 0, 1 | lészen emlékezés e könyvben. Teéretted száll vissza lelkem rég
5780 1, 5 | elveszettnek hitt, úgy repül tefeléd a te édesanyád!~Hej, aki
5781 3, 18| félre-félrehúzódnak sűrű rengetegben, ott esznek, isznak,
5782 2, 9 | szolga az uránál tiszteletét tegye, s adóját elhozza. El is
5783 2, 8 | fiam, elég. Most pedig úgy tegyed, amint parancsolom. Indulj
5784 3, 21| üssenek rajt’ Lajos királyon. Tegyenek úgy, mintha életére törnének,
5785 1, 5 | reszketett szegény.~- Hallgatsz, tehát úgy van - mondotta a király.~
5786 3, 17| hogy valami kedvességet tehet Lajos királynak; örült,
5787 4, 23| csak félrehúzódott s ha teheti vala, el is szelelt volna
5788 2, 11| kapu nem nyílt meg. Mit tehettem, nagy búsan tovább mentem,
5789 4, 23| bátya? Hát azt a hasadt tekenőt?~De Bence úgy tett, mintha
5790 1, 3 | kulacsot.~Mindjárt ki is tekerte a kulacs nyakát.~Szép rendesen
5791 2, 8 | Szegény kis virágszál, kire tekintesz föl? Az óriás tölgyre? Nem
5792 2, 6 | szíves szó, hát még a szíves tekintet! Merthogy szavamat közbe
5793 0, 1 | nagyok, a nagyobbak, megtapad tekintetem egynek az alakján, valamennyi
5794 2, 9 | nézett jó Toldi Miklósra. A tekintetével végigsimogatta leghívebb
5795 2, 6 | mái naptól fogvást fiúnak tekintetik, örökli apjának nevét, ingó,
5796 2, 7 | sisakját, s diadalmasan tekintget körül: ide nézzetek, enyém
5797 2, 9 | Ajándékot hoz - mi adónak tekintjük.~- Helyes - mondotta a császár. -
5798 1, 3 | pohárcsengés, s mikor aztán teleették, -itták magukat, kikerekedtek
5799 2, 9 | amelyhez járt ötvennyolc telek, nagy rétek, erdők, malmok -
5800 1, 4 | senki sem bír vele. Majd telekürtöli az egész világot, hogy satnya
5801 3, 18| a barátok. Mostan pedig telepedjünk le itt. Falatozzunk a maradékból,
5802 2, 9 | is alig látszott ki, úgy telerakta lovát, magát mindenféle
5803 3, 19| fegyvert, vitézi ruhát. Telik a császár ajándékából. Gyerünk,
5804 3, 22| király. - Ki hitte volna! Teljék kívánságod: fiúsítom a leányt. -
5805 3, 20| nem mert megbízni benne teljesen. Meghagyta az embereinek,
5806 2, 10| hetné szabadságát, talán teljesülne szíve legfőbb vágya. De
5807 4, 23| János mindjárt két nemes telket ajándékba s egyben a király
5808 3, 16| Hozzád fordul a szíve. Ne temesd el magad, amíg van reménység,
5809 2, 6 | panaszlok. Igyál, öcsém! Temessük borba bánatunkat!~Koccintottak,
5810 4, 23| Egyik-másik még ott is volt a temetésén!~- A Toldi lelke lesz ez! -
5811 2, 14| sziklát...~De még azon éjen, a temetést követő éjen mi történt?
5812 3, 21| Endre királyét... Otthagyták temetetlen. Amint hagyták szegény Endrét...~
5813 2, 8 | mind kiinnád, akkor sem temetnéd el ezt a nagy bánatot. Akkor
5814 2, 12| féktelen tivornyákba próbálja temetni szíve nagy bánatját, mindhiába!
5815 1, 4 | birodalmába. Nagy városnak nagy a temetője: egy nagy birodalom. Hányan
5816 1, 4 | hazajáró lélek ugrott ki a temetőkertből, az rántotta le a lováról,
5817 4, 24| csendes imát rebeg.~- Én temettetem el - mondotta a király s
5818 2, 14| tenger kincset, ékességet temettetett el Piroskával az ő édesapja!
5819 2, 12| Szalontára, hadd lám, igaz-e, mit temondálnak róla. Nem! Az lehetetlen.
5820 3, 17| tündérkezek építették a tengerre, emberi kéz képes volna-e
5821 3, 19| nagy szűköcskén éldegéltek, tengődtek ketten.~Így mentek, mendegéltek
5822 3, 22| hogy nem rabolt, erre esküt tennék, ha apáca voltom nem tiltaná.
5823 2, 7 | erre én sem vesztegetek tentát. Voltak, akik voltak, elég
5824 2, 10| kardot is, lovat is Toldinak. Tenyerükön hordozták, dédelgették,
5825 2, 12| szívét sem szaggatná, nem tépdesné éles körmével a bánat keselyűje,
5826 2, 13| Így zaklatták lelkét, így tépdesték, marcangolták szívét, mióta
5827 2, 12| értette meg akkor. Oktalan tépelődés, oktalan önvád: késő, késő!
5828 3, 19| csakugyan a szőrcsuhát?~- Ne tépelődj sokat - biztatta a társa. -
5829 4, 24| erek vastagra dagadtak, térde roskadozott, s ha Bence
5830 1, 3 | belekapaszkodik a Miklós térdébe. Hiszen ha csak ennyi lett
5831 1, 3 | kisovállottak a Miklós nyakából, térdéből, combjából. Akkor Miklós
5832 1, 5 | hallatszó hangon. - Állj fel a térdedről, ti pediglen, urak, hallgassátok
5833 2, 10| többen. Piroska remegve térdelt le a nagyasszony előtt,
5834 3, 15| királynál. Megyek utána, ha térdig kopik is a lábam. Nem hagyom
5835 3, 17| nem sokáig reszketett a térdük a király előtt. Egy szóval
5836 2, 7 | hosszan terült el a viadal tere: ide ugratnak majd a deli
5837 2, 11| gazdám? Há’szen éppen arra térek. Amint jöttünk, jődögéltünk
5838 3, 17| Egyszeribe lóra pattantak s terelték maguk előtt a sírfosztogatókat,
5839 2, 9 | támadt, csakúgy belódult a terembe egy porlepte hírnök, s lihegve,
5840 3, 17| tenger fenekéről is itt teremne Toldi Miklós s megbékítené
5841 2, 10| felháborodott az ördögi teremtés ajánlatán, s öklét rázva
5842 3, 17| világnak. Elpusztul minden teremtett lélek. Gyónjátok meg bűneiteket,
5843 2, 9 | szívéről leszakadt a nagy bánat terhe, s hogy megkönnyebbedett
5844 3, 16| hogy az ő lelkét nagy bűn terheli, de ő azt erősen szánja-bánja;
5845 4, 23| Nagyfaluba!~A király mondta. Terhére van hát a királynak. Nem
5846 4, 23| gebe bírta ezt a szörnyű terhet.~No, volt kacagás, volt
5847 3, 16| szívéről a bűnnek súlyos terhét.~Úgy tett, ahogy gondolta:
5848 2, 6 | mely földig hajolt nagy terhétől.~- Szép a leány, szép, szép,
5849 1, 3 | nyakát.~Szép rendesen asztalt terített (a tarsoly volt az abrosz),
5850 3, 21| fehér terítőt, s ím, fekete terítő maradott a helyén. Rajta
5851 3, 21| lefordították az asztalról a fehér terítőt, s ím, fekete terítő maradott
5852 2, 10| hadd szedje össze magát, térjen vissza régi ereje s akkor
5853 3, 22| belépett Toldi a kolostor nagy termébe, az volt első szava:~- Felséges
5854 2, 9 | ingerelni, mert jól ismerték a természetét: mennél jobban intik, csendesítik,
5855 2, 13| emián sorvadott liliom termete, emián fonnyadott arcának
5856 4, 24| Megfeszült a dolmány daliás termetén: az volt újra, ami régen.
5857 1, 4 | is megcsudálta deli szép termetét, szép magyaros táncát.~Aztán...
5858 3, 20| termett pej paripán egy óriás termetű barát. Rőt volt a bajusza,
5859 2, 7 | Senki nem is sejti, hiszen a termetünk csakhogynem egyforma. No,
5860 3, 21| meglássa, egyszer otthon termünk, hírrel, dicsőséggel, király
5861 0, 1 | Vitézek vitéze, hősök hőse, terólad lészen emlékezés e könyvben.
5862 3, 22| észre sem vették, hogy Toldi térült-fordult s egyszerre csak eltűnt
5863 2, 9 | nem tudjátok, hogy mit tervel ellenem a császár. A követünk
5864 2, 9 | aprajára meghányták-vetették a tervet, s másnap éjjel indult Lajos
5865 2, 6 | a lovát. Talán csak nem tessékelik ki, ha bebátorkodik, fűzte
5866 2, 10| Az erőre, életre kapott test újra sorvadott, aszott,
5867 2, 7 | látta, akiről szó esik. Ép testben ép lélek igazán ráillik.~
5868 3, 21| volt: törékeny, gyenge a teste. Bizony nagy csuda lesz,
5869 3, 16| Mikolának!~- Csak egyétek a testemet, lelkemet - dohogott magában
5870 2, 13| Lőrinc, szólíttatá a király a testőrkapitányt s parancsolá neki: fogassa
5871 4, 24| Nyílik az ajtó, belép a testőrök hadnagya s harsányan kiáltja:~-
5872 3, 18| vége lesz), üvöltözve, a testüket véresre ostorozva jártak
5873 3, 17| hollók lakmároztak bűnös testükön.~Mikor pedig elvivék a rablókat,
5874 2, 10| néztek, egymás bús szemébe s testvérekké lettek!~- Szeretlek, szeretlek -
5875 1, 3 | Miklós szívében megmozdult a testvéri érzés, s ez az érzés eltemetett
5876 1, 2 | nem volt különb az édes testvéröccséhez sem: cselédnek nézte, parasztnak
5877 3, 18| Toldi. Kiszemelt magának egy testvért. Fiatal volt, jóképű volt,
5878 3, 18| is van ám törvényünk. Ha testvérünk akarsz lenni, meg kell gyónnod
5879 4, 23| puffogott s Isten tudja, mit nem tesznek a jó öreggel, ha hirtelen
5880 2, 8 | János írásával, hit alatt tétetett tanúságot a huszonnégy
5881 2, 13| budai házába, tódítva, tetézve. - Megverte az ura... de
5882 1, 4 | őgyelgett Rákos mezején, lassan, tétován közeledett Pesthez. Esteledett,
5883 3, 15| minden cselekedete Istennek tetsző vala: vetemedheték-e rablásra,
5884 0, 1 | kiknek hallván csuda vitéz tetteiket, nem tudod hirtelen: melyik
5885 1, 4 | combját! Hiszen a kutyák ki is tettek magukért, marták, fogták,
5886 2, 13| szerelemre lobbant. Megbánta a tettét s most meg akar ölni!~-
5887 1, 3 | réti farkasnak a fészkére tévedett a lába. A fészekben két
5888 4, 23| magad!~S hogy újra célt tévesztett a dárdája, nagy hirtelen
5889 3, 22| nyergeld a lovamat, de a tiédet is: holnap lesz az a nap,
5890 2, 11| szelídült báránnyá a vérszomjas tigris. Szép gyöngén keblére vonja
5891 3, 22| tennék, ha apáca voltom nem tiltaná. Mikor felébredtem s őt
5892 3, 21| őrséget, ha a király meg nem tiltja. Sőt, azt sem engedte meg,
5893 3, 22| legény. Csetlik-botlik, tipeg-topog - a hű ember de leöregedett!
5894 3, 17| meggyalázva. Becsülete sárba tiporva. Kiverték a kardot kezéből.
5895 2, 9 | város elejét: az urakat, a tiszteket, az előbbkelő polgárokat
5896 1, 5 | hátramaradott a cseh, mintha tiszteletből Toldit előreeresztené, s
5897 2, 9 | s ugyancsak megadták a tiszteletet a királynak: elöl-hátul,
5898 2, 9 | illik: szolga az uránál tiszteletét tegye, s adóját elhozza.
5899 3, 21| parancsára hercegekhez illő tisztelettel, mély hajlongással fogadták.
5900 1, 3 | ámbátor jól tudta, hogy őt tisztelteti a bátyja dárdákkal s nem
5901 2, 9 | város kapujában olyan nagy tisztességgel fogadták a királyt,
5902 3, 19| nemes vadat, de tudta, mi a tisztesség: hadd legyen a császáré
5903 2, 7 | arca, szeme ragyog a nagy tisztességben. S jőnek sorba nagyurak,
5904 2, 9 | kívánhat vala ennél nagyobb tisztességet. Zászlókba borult a város,
5905 3, 21| nap csak a vár környékét „tisztították meg” a magyarok. Hogy a
5906 2, 8 | pincemester volt mostanában az ő tisztje, lódult le a pincébe szaporán,
5907 4, 24| engem küldtek e szomorú tisztre! Nem, nem! Visszamegyek,
5908 2, 8 | valaha nagy, országtartó tisztséget viseltek.~Hát jöttek az
5909 2, 8 | Nagy bánatod lehet! Hiába titkolnád, az én szemem látja.~Mondja
5910 2, 8 | azt üzenem (s itt olyan titulussal illette az özvegy királynét,
5911 2, 12| most egyszerre zajos, vad tivornyák fészke lett. Borba, féktelen
5912 2, 12| fészke lett. Borba, féktelen tivornyákba próbálja temetni szíve nagy
5913 2, 12| nyoma se maradjon a vad tivornyáknak, aztán átaladá a kulcsot
5914 2, 12| kusza, szemed vörös a sok tivornyától. Hát hangod mély zengése,
5915 3, 18| ben, ott esznek, isznak, tivornyáznak a gyalázatosak! Faképnél
5916 3, 18| látott. Ott a völgykatlanban tivornyázott a „szent” had. Undorító
5917 1, 3 | fekete föld. Bizonyosan ma is tivornyáztak!~- Hát csináljunk egy kis
5918 2, 9 | aranyos trónusán, két oldalán tíz fejedelem, mind a hűbérese,
5919 3, 19| ihol, már iramlik is egy tízágú szarvas, éppen a császár
5920 2, 9 | vitézek: így várta a császár a tizenegyediket, magyarok királyát.~Belép
5921 3, 18| fel-felkapott egyet s azzal tízet-húszat vert le. Hej, lett szörnyű
5922 2, 13| hír hozzá, budai házába, tódítva, tetézve. - Megverte az
5923 2, 7 | Rozgonyi Piroska. Ijedten tódulnak az ő sátra köré asszonyok,
5924 2, 7 | meg a koszorú s a leány. A többieknek is jut egy s más ékesség:
5925 2, 9 | a magyarok, hogy mennél többnek lássa az álmából felriadott
5926 2, 14| zárakat kinyitották, de annál többre nem is haladtak: attól a
5927 2, 8 | tekintesz föl? Az óriás tölgyre? Nem hajlik le hozzád, hiába
5928 2, 6 | Csutora György, szolgálatjára.~Töltött Piroska, merthogy látta
5929 2, 10| belényugodott. Büszke öröm töltötte el keblét, ha a király nagy
5930 4, 23| szegény Bence végigcammogott a tömeg között.~- Hogy adja azt
5931 4, 23| Volt nagy zúgás, mozgás a tömegben. Nincs, aki megvívjon. Sápadtan,
5932 2, 13| verettesse vasra, zárassa tömlöcbe!~Király ha parancsolja,
5933 1, 3 | sóbálvány. Anyja sírva, jajongva tördelte kezét, hol Györgyhöz, hol
5934 4, 24| nem faragják, nehezebben törik...~Itt elakadt szava s egy
5935 3, 20| egyszer feltett magában, törik-szakad, végre is hajtja: nosza,
5936 2, 9 | két nappal később, ő is törjön be Morvába, s nézze, hogy
5937 3, 21| Tegyenek úgy, mintha életére törnének, a királynak azonban bántódása
5938 3, 21| megengedte, de tovább nem törődik velem! Nem akar tudni a
5939 3, 20| De úgy tett, mintha nem törődnék vele. Hadd csak „vezekeljen”...~
5940 1, 3 | haza a rétről fáradtan, törődötten.~Toldi György a tornácról
5941 2, 7 | A nagy zűrzavarban nem törődtek vele, s elvágtatott Miklós.
5942 3, 21| maroknyi csapattal, nem törődve drága életével. Segítség
5943 1, 4 | vala a kenyér belében, ebbe törött a kés! S hát a szelencében,
5944 1, 3 | Miklós lelkében. Ha most történetesen találkoznék Györggyel, de
5945 2, 14| rendezgette elméjében az éjszaka történetét s hajnalkor újra visszatért
5946 3, 21| várta a kobzost. Ugyan mi történhetett vele? Nem történt egyéb,
5947 1, 3 | ellenkező irányba. Ment, törtetett, bújt elébb, elébb, de egyszerre
5948 4, 23| fenekén állott Toldi, szemét törülgetve, mikor egyszerre egy lovas
5949 1, 4 | tudom, hogy meg kell halnia! Törülje le könnyét, lelkem nénémasszony,
5950 1, 4 | látta, hogy nincs ott mit törülni.~- Gyilkos lett az öcséd.
5951 2, 13| Toldi Miklós sem az. Még ma törültetem neveteket a lovagi sorból.
5952 2, 13| az urad tollát. Nem ez a törvénye a lovagi viadalnak. Lovagot
5953 1, 3 | elébb add ki a részemet, törvényes jussomat!~- Itt a jussod,
5954 2, 6 | eltitkoltak az országtartó, törvénytevő nagyurak, s jaj volt annak,
5955 3, 18| neki: minekünk is van ám törvényünk. Ha testvérünk akarsz lenni,
5956 1, 3 | szegény Toldi Miklós a palánk tövében, haj, volt benn hejehuja,
5957 3, 16| kondér vizet hozott a hegy tövéből, ez a fráter Mikola kettővel.
5958 3, 20| Parancsolja, felséges királyom, s tövéről-hegyére elmondom a várnak állását.~-
5959 3, 22| Bence nyelve s elmondta töviről-hegyire, hogy s mint kerül ide,
5960 2, 11| aztán belekapaszkodott Toldiba, kikérdezte, hol járt, merre
5961 2, 13| furán ment a bajvívás s Toldiban már forrott a düh, a bosszúság,
5962 4, 24| daliás levente lett az öreg Toldiból. Megfeszült a dolmány daliás
5963 3, 21| vissza a király, örömében Tolditól sem sajnálja a kegyelmet.~
5964 2, 13| táncoltatja végig rajta tollas buzogányát! S ha nem tör
5965 2, 13| vissza, jó ember, az urad tollát. Nem ez a törvénye a lovagi
5966 3, 19| csak kürtszó harsant meg tőlük nem messzire. Aztán láttak
5967 2, 8 | nevezni minket, s adót követel tőlünk. Ennek okán mi felhánytuk
5968 2, 14| igaz, ebben nem hazudtak a tolvajok, de azt bizony maguk sem
5969 3, 22| akartak lopni s megfogtad a tolvajt? Édes hű paripám!~De már
5970 2, 8 | üzent a cseh király?~Hadd tombolja ki Toldi Miklós bús-haragos
5971 2, 11| Versenyt tombolt lelke a tomboló széllel. Megátkozta magát
5972 3, 22| tán vége, hogyha be nem toppan az a deli vitéz...~- Barátom,
5973 2, 13| hirtelen, váratlan elejbe toppant Toldi Miklós.~- Velem jössz
5974 2, 13| nagyokat dobbantván. Fojtogatta torkát a düh, a féktelen harag
5975 2, 13| s mikor éppen letették a tornác földjére, nyílt az ajtó:
5976 1, 2 | megyen Budára?~A vén udvarház tornácán egyedül üldögélt a nagyasszony.
5977 2, 8 | mosolyog, fehérlik Nagyfalunak tornya. Oda húzódott vissza ismét
5978 3, 17| városba, melynek palotáit, tornyait messziről megcsudálták:
5979 4, 24| meg! Fordulj meg!~Sok ezer torok kiáltja, zúg-búg a levegő.
5980 2, 10| az ő börtönének ajtaja. Torony volt az, körös-körül kőfal.
5981 2, 11| rettentő nagy óriás, magasabb a toronynál, felkapott a lovára egy
5982 2, 7 | nem rejtett-e gonosz kéz tőrt, hurkot, valami gáncsot
5983 2, 11| vágtuk a csehet, mint a torzsát. Én magam levágtam százat,
5984 3, 18| hagytam volna régen e gyalázatos népet, ha nem remélném,
5985 1, 4 | Helyes, nagyon helyes. Én meg továbbadom. Kinek adnám másnak, mint
5986 3, 17| Elviselné a lelkiesméreted, hogy továbbat is átok alatt maradjon,
5987 3, 19| Neked s társadnak is.~Azzal továbbdöcögött a császár a hintaján, nyomában
5988 3, 21| seregét. Mert készülődött továbbindulásra. Amint fel s alá lovagolt
5989 3, 18| mi a bűnöd.~Nem volt az tréfabeszéd. - Vagy gyónsz nekünk, vagy
5990 2, 8 | Küküllei János: talán bizony tréfál a király. Nemcsak gondolta,
5991 3, 17| Hallod-e, cimbora, ne tréfálj velem. Szerencsésen kivergődtünk
5992 2, 9 | csillapodjál. Mondom, hogy tréfáltam. Addsza már a kezed, legyünk
5993 2, 9 | ez? Tréfa volt az egész. Tréfámra tréfával fizettél: rendben
5994 2, 7 | ki nem lábalok, több ez a tréfánál. Hitvány, cudar dolog. Nincsen
5995 2, 12| Nem vigasztalják sértő tréfaszóval: ne búsulj. Búsuljon a ló,
5996 2, 9 | volt az egész. Tréfámra tréfával fizettél: rendben vagyunk,
5997 2, 8 | vitézek legjavát, úgy jere Trencsénbe. A többit majd megtudod
5998 2, 9 | volt már a magyar sereg Trencsénben, mikor a király megérkezett,
5999 2, 9 | tanácsra hívta az urakat a trencséni várba. Maga Toldi strázsált
6000 3, 22| magyar vitézek négyszegben a trón körül másnap reggel: úgy
6001 3, 22| zúgott az éljen. S hogy leült trónjára, név szerint, hogy kikiálták,
6002 3, 22| aznap tábor közepén magas trónt a királynak s állottak a
6003 2, 9 | ahol a császár ült aranyos trónusán, két oldalán tíz fejedelem,
6004 2, 10| női hang. - No, csak élj! Tudd meg, enyém vagy, az én rabom
6005 3, 22| Tudjuk egymás titkát...~Tudják egymás titkát! - riadt meg
6006 0, 1 | magyar birodalom határát. Tudjátok-e már, hová vezetlek? Nagy
6007 3, 22| Toldi. - Beszélhetsz előtte! Tudjuk egymás titkát...~Tudják
6008 3, 21| Miklós, eredj! Hej, ha tudnád, ki van Averszánál. Láttál
6009 2, 8 | ember. Vajon egyedül meg tudnád-e védeni királyodat?~- Felséges
6010 1, 3 | Miklós! Hát csakugyan el tudnál bujdosni búcsú nélkül? Újra
6011 2, 8 | jó Istenem, ha én most le tudnám írni a nagyasszony nagy
6012 3, 20| megérdemelhessem. Most is tudnék...~- Beszélj, ifjú, beszélj.~-
6013 3, 19| más lettél! Majd meglátom, tudsz-e úgy űzni vadat, mint rablót?~
6014 3, 21| fektették le puha ágyba, s hogy tudták biztonságban, folyt a harc
6015 2, 7 | csendesen, búsan. - Nem tudtam, mit teszek... Mindegy immár,
6016 2, 8 | magyarok királya, adjuk tudtára mindeneknek, akiket illet,
6017 3, 21| húzódtak meg, nem látva, nem tudva senkitől. Hanem azóta, hogy
6018 4, 24| ki elképedve állott, nem tudván, mi történt:~- Király, ha
6019 1, 5 | Toldi meglátta a víznek tükrében a cudar szándékot, nagy
6020 1, 4 | álom! Vajon hová vitted tündéri szárnyadon a szegény bujdosót,
6021 3, 17| városról. Bizonyos, hogy tündérkezek építették a tengerre, emberi
6022 3, 16| halovány arcán. Szemének tündöklő fénye, ragyogása, hová lett?
6023 1, 4 | hegyeket, s ím, ragyogott, tündökölt a napnak fényében a király
6024 2, 11| királykisasszonyt, hogy elmentünk Prágába. Ott a cseheket
6025 3, 20| a vizet el kellett innét tüntetni. Hová? Nem messzire folydogált
6026 3, 22| nagy ritkán pihennek: nincs türelme az anyai szívnek. Hej, ha
6027 3, 21| majd felvetette a nagy türelmetlenkedés, de csak hiába várta a kobzost.
6028 3, 16| monostort. De nem, nem. Türtőztette magát, csendesítette haragját,
6029 4, 23| lehet ennyi erő s ekkora tüzesség. A szakáll, a bajusz oda
6030 2, 7 | szíved hozzá? Mondd meg, tulipánom!~Ébredez Piroska, bágyadtan
6031 3, 15| árkon-bokron, hegyen-völgyön túljártak ők!~ ~
6032 3, 17| közeledett egy bokor felé: azon túlról hallatszottak a hangok s
6033 3, 21| Eltűnt a barát, vajon hová tűnhetett el? Nem tűnt el ő semerre.
6034 1, 2 | vajon mitől kerekedett, azon tűnődik. Fél kezében egy szénanyomórudat
6035 1, 3 | keresteti? Amint éppen ezen tűnődnék, közel hozzá megzörrent
6036 2, 7 | lovagok közt is első, aki nem tűr durva, ocsmány beszédet,
6037 1, 3 | paraszt, legyen paraszt, túrja, vágja a földet. Mit kíméli
6038 2, 7 | Ihol, a bajmester is már turkál a homokban: vajon nem rejtett-e
6039 3, 22| bontsa fel elébb? Hát, amint turkált a levélhalomban, két gyászos
6040 1, 3 | tud. Az anyai szív elnéző, tűrő, megbocsátó. Ím, jó Toldi
6041 0, 1 | esze, nagy a vitézsége. Nem tűrt foltot maga s népe becsületén.
6042 1, 4 | bömbölt a bika, véres habot túrt ki szörnyű nagy kínjában.
6043 2, 14| Nem, nem, ez csak álom - tusakodik aztán összeszedve magát.~
6044 0, 1 | rohantak a magyarok utána, tűzbe, vízbe, halálba.~Hős királynak
6045 2, 11| hatalmasat vágott!~Hej, tűzbe-lángba borult az arca Lőrincnek,
|