Vígasztalás

Ah! hogy beszéljek újolag
        Õróla néked, árva szûz!
Holott szemedbõl, hív alak,
        Egy könyv most is más könyvet ûz?

Ím, a nagy bánat hõ szava
        Elhervasztó szelet hozott,
S arcád tündöklõ gyöngy hava
        Halványka színre változott!

Eltünt! elhagyta képedet
        Szépséged régi hajnala,
Mert ah! nem látja hívedet,
        Kinek kedvéért nyílt vala.

Szánd, ó kegyes! szánd éltedet;
        Ne légy magadhoz mostoha.
Bármint epedsz bús lelkedet,
        Nem kél fel õ többé soha!

Ha felvoná lehelletét
        Magához életünk ura:
Imádjuk bölcs intézetét;
        Ne szálljunk véle alkura!

(1795-1796)