Fánnihoz

(Jacobi után)

Ha mikor napjaim homályba borulnak,
Ha víg kedvem változik,
Minden vígasztalás távozik,
S komor gondolatim háborogva dúlnak:
Ó Fánni! szép szemed egy tekintetére
Új nap jõ legottan elmémnek egére.
Elûzvén a búnak setét fellegét,
Meghozza vígságim nyájas seregét;
S egy mosolyodásod esdeklésemre,
Isteni csendességet önt lelkemre.

Mint mikor Boreas hatalmas társai
A tengert megháborítják,
Fenekébõl felfordítják,
S egeket csapdosnak dagályos habjai:

Venus Gráciákkal a parton múlatván.
S magát történetbõl nékik megmutatván.
Éol nemzetsége hirtelen eltünik;
Egy mosolygására szél, tenger megszünik.

(1786)