|
Elégiának
töredéke. - 1788.
Mit hallok? mi kegyetlen hír serkenti
megintlen
Búba-merült lelkem? még sem
elég az ütés? -
Megholt? s hát csakugyan megholt Andrási María?
S Kassa vidékének napja
homályba borult?
A szûzek koronája, magyar szépeknek az éke
Megkérlelni tehát nem tuda,
durva halál?
Mostoha természet! hát csak játékot akartál
Ûzni velünk, szülvén e
csuda-magzatodat?
Mit használt ily sok szépség? e ritka kegyesség?
Tiszta szemérem, ezer testbeli
s elmei dísz? -
Szép volt! s szintén úgy ragyogott, valamint az arany nap
A kiderült égen délbe ragyogni
szokott.
Rózsa-piros s szûz-hóba-vegyült arcája: de holló
Szárnyánál feketébb a haja; két
szeme tûz.
Felséggel-teljes szép képit szûzi szelídség
Folyta körül; súgár termete
mennyei volt! -
Ah, csak volt! s nincsen többé! - Mint csillag az égrõl,
Melynek kékellõ boltja setétbe
merül,
S a tévedt útast iszonyú dagványnak ereszti:
Úgy elesett! s minket
búba-merülve hagyott! -
Gyászra-szokott múzsám! vond fel lantodnak elázott
Húrjait és zengjed bánatos
énekedet. -
Sírj, magyar ifjúság! kire szív-repdesve tekintél,
Tárgya reményednek, s fõbb
örömödnek oka:
Élte tavasszában búcsúját vette világtól!
S angyali szépségét föld
kebelébe vivé!
Sírjatok, ó népünk most-nyíló gyenge virági!
Õsitek érdemesebb vérei! Szûzi
sereg!
Sírjatok! - Im oda van karotok fõbb dísze! Dicsõség
Gyermeke, kedvellett társatok,
ím oda van! -
Szánd te is, árva hazám! Tán õ lett volna, ki néked
Hajdani Kátókat szül vala s
Brútusokat!
Õ lett volna talán, eltérült gyermekid a ki
Példájával igazb útra vezérli
vala!
Imhol, büszke leányidnak külföldi szokásit
Korcsosodott fiaid mely
vetekedve veszik;
A míg lassanként, eleink erkölcsi kiveszvén,
Drága szabadságunk majd
temetõre jutand! -
Ó egek! érces egek! mért szánakodásra nem indul
Ennyi csapás után mennykövezõ
kezetek?
Tétova tévelygünk született földünknek ölében,
S mint jövevények, ezer bajra
kitéve nyögünk! -
Ah! de hová tévedsz? stb.
|