Imhol ma is...

        (Don Juan Melendez Valdez. SPANYOL POÉTA)

Imhol ma is (hajh, még ma is!) egy rabi,
S a régen elmúlt ostoba századok
        Szívfagylaló bús éjjelén költ
                Vak babonának igája nyomja;

Mely képtelen rút szörnyeteg, isszonyú
Fejét egekben, lábait a pokol
        Mélységiben rejtvén, kegyetlen
                Isteninek buta mennykövével

Rettenti. Reszketsz, megcsalatott szegény!
Terhedre szolgál életed ösztöne;
        S mely a baromtól Alkotódhoz
                Felvisz, az ész, fene kín gyanánt van.

Nincs már hazád; nincs, nincs menedékhelyed
Már néked: ég, föld ellened esküdött.
        Láttadra eggyütt cimborálnak
                Nagyjaid ál fejedelmeidnek

Rabságra termett szolga tanácsival,
Hogy, pártfogóid tûzzel emésztve, ne
        Légyen, ki fertelmes nadályid
                Véred-erét kiszopó fogától

Megmentsen. Ó! kit lenni hisz és imád
E szenvedõ szív, Mindenek Atyja te!
        Elnézed ezt? vagy költemény csak
                Lételed? agyszülemény? hiú váz?

S mi vagy te, Erkölcs? nem csupa név, üres
Szó, hang?... Igazság! balgatagok süket
        Bálványa?... Természet! hol a te
                Isteni rended, örök hatalmad?...

Harcolva szerzett birtokiból gonosz
Mesterkedéssel végre kiforgaták,
        Szentségtörõ kézzel kiirtván
                Mindazokat, kiket a szabadság

S édes hazájok szívreható szava
Zászlója mellõl el nem ereszt vala.
        Elhagytad õket, vak s bolondul
                Játszadozó csapodár szerencse!

Elhagytad õket. Pártos az õ nevek
Vesztekre térült korcs maradék elõtt;
        Mert úgy nevelték, úgy taníták
                E csapodár idegen bitanglók,

Kik hív vitézink csontjaiból emelt,
Ezer halállal támogatott, kevély
        Székjekben ülvén, onnan osztják
                Szégyenes érdeme csúf jutalmát.

(1800 körül)