Első Ulászló Szegeden

                ”Romulidae Cannas, ego Varnam claae notavi!”
                                                      JANUS PANNONIUS
                                           (CESINGE JÁNOS, pécsi püspök)

Hajlott már a király a többség szavára,
S kárt, veszélyt hozandó bal kívánságára.
Elnémul Hunyadi, s enged utoljára.
Nincs, ki szólni merne népe közjavára!

Látván ezt egy öreg, ki hû tanácsával
Sok jót tett már sokszor az egész hazával,[5]
Feláll; s nem birhatván szíve fájdalmával,
Ily panaszra fakad, így beszél urával.[6]

Nemzetem nagylelkû fiatal vezére!
László! hová sietsz sorsod ellenére?
Mit ügyelsz, mit ügyelsz mások intésére,
Frigytörést javallók csalfa beszédére?

Helyt adsz-e hát azok vak buzgóságának,
S nem hihetsz híveid józan tanácsának?
Inkább engedsz azok vétkes szándékának,
Mint az ész, igazság, s becsület szavának?

S te! merész jövevény, népem gyûlésében!
Mit akarsz? mir sürgetsz uradnak képében?
Új tüzet? sínlõdõ hazám vidékében?
Harcot? a békesség istene nevében?

A hittel pecsételt alkut felbontatod?
S amit mi fogadtunk, te megmásoltatod?...
Ki vagy te? hogy ezt ma szabadnak mondhatod,
S itt e szörnyûséget nyilván ajánlhatod?

Halandó! ne játsszál alkotód nevével!
Nem csalod meg õtet semmi kelepcével...
Távozz, tudományod gonosz értelmével,
Ne rongáld szívünket szíved rút mérgével!

Király! ha felültél e nép kormányára,
Vigyázz nagy tisztednek felséges céljára;
S hogy juthasson hajód ohajtott partjára,
Ne hajts az ily Szíren csábító szavára.

Hogyhogy? kételkedel? ámító szájának
Veszélyes hangzási megbájolhatnának?
Úgy viselnéd gondját országod javának?
Önként, s magad lennél oka romlásának?

Ha nyúgalmat kíván megfáradt nemzetünk,
S ily sok szélvész után végre kiköthetünk;
Ha veszteglést javall hitünk s becsületünk,
S borostyánunk alatt bátran pihenhetünk:

Mely ok, mely vak ösztön indíthat bennünket,
Oly megátalkodva keresni vesztünket?
Miért nem kíméled jó hírünk s nevünket?
Mit szerencsélteted újra fegyverünket?

De nyerd el bár hatát a hadi kockának
S vess vakot nagy Morád gõgös hatalmának:
Mit felelsz életed örök bírájának,
Megvetvén mennykövét méltó haragjának?

Hiába!... Nemzetem koronás vezére,
Hová, hová rohansz sorsod ellenére?
Állj meg! Ha egy király nem néz tett hitére,
Százezrek halála s gyalázat a bére.