Búcsúvétel

Gr. Mniszech Mária Amália sírjánál,
Duklán, 1787.

                „Si non est idem virtutis et gloriae,
                  qui vitae, terminus,
                  vivet apud patrios exterosque in aevum.”

Nyúgodjál csendesen, dicsõség leánya!
Szép nemed fõ dísze, legszebb ragyogványa!
Míg éltél, te valál hazád egy bálványa,
Mely védõjét vissza sírodon kívánja.

Mindent elkövettél, míg oltalmazhattad,
Míg reményednek egy súgárát láthattad; -
S minthogy veszedelmét el nem háríthattad,
Szabadságát fellyülélni nem akartad.

Nagy árnyék! szemeim lefolyó harmatja,
Mely hamvaid felett arcámat áztatja,
Légyen egy oly szívnek buzgó áldozatja,
Mely honjáért vérzik, s búját nem birhatja!