Tekintetes nemes Abaúj vármegye örömünnepére

(Szent György havának 16. napján 1790)

                       Horret adhuc animus, manifestaque gaudia differt,
                        Dum stupet, et tanto cunctatur credere voto!

Mely örömtõl zengnek Kassának hajléki?
Mitõl vídulnak így Hernád bús vidéki?
Tán boldogságunknak érkezett postája,
S felkelend még egyszer Árpád unokája?
Úgy van! Csalatkozott atyánk s fejedelmünk
Halállal pótolta számtalan sérelmünk.
Visszatér az ország dicsõ koronája,
Visszatér Szent István királyi pálcája.
Nyelv, törvény, szabadság teljes erejével,
Mind megtér ispányunk fényes tisztségével;
Ki is ím! megörült nemzete szavára
Ma ül fel újólag régi kormányára.
Isten hozott, napunk rég-óhajtott fénye,
Orczi! dõlõ hazánk egyik fõ reménye!
Bús megyénk egekbõl szállott ajándéka,
Üdvöz légy, bölcs atyád méltó maradéka!
Itt vagy hát? s tekintvén az ég nyomorgásunk,
Engedi, hogy köztünk e helyen meglássunk?
Felhatott hozzája gyászos kiáltásunk,
S nem tartand örökké tõled elválásunk?
Ó! mely öldöklõ gond- s búba merítetted
Szívünket, mióta végbúcsúdat vetted -
Mióta e kormányt, kötelességedbõl
Engedned kelletvén, letetted kezedbõl!
Nem lehetett többé velünk tanácskoznod,
S híven igazgatva, néped oltalmaznod.
Csak távúlról kellett nézned, mint szenvedtünk,
A mérges habokkal miképpen küszködtünk;
Mert bármit tesz vala atyai készséged,
Nem használt, sõt több kárt szült volna hívséged!
Mint a hajós - kinek megrakott gályáját
Rút fergeteg éri, s tépi vitorláját,
S a riadó mennykõ, tüzes fellegébõl
Lecsapván, a kormányt kiüti kezébõl,
S már az elnyelendõ mélységnek felette
Csak egy deszkaszálon függ kínos élete -
Messzérõl szemléli, hogy dõlöng magában
S verdõdik hajója halálnak torkában;
Hiába nyújtja ki reszketõ kezeit,
Nem szabadíthatja kincsét s kedveseit!

Hasztalan reméltünk urunk s koronánkban;
Idegenek voltunk tulajdon hazánkban.
Az öröm, kedv, s népünk szokott nyájassága
Eltünt! mert kötve volt a szív szabadsága.
Nem bízott az atya saját magzatjában;
Barát ellenségét vélte barátjában.
Titokban sírt a jó hazafi, s hallgatott;
Mert ha szólt, pártosnak s bolondnak tartatott!
Az alku s a törvény emlékezetére
Reszketett, s nevét sem vehette nyelvre.
Ezernyi bajának elviselésére
Tûrést az egektõl csak nyögéssel kére.
Mert bármit végeztek s rendeltek is rólunk,
Igaz ügyünk mellett nem lehetett szólnunk!

Ámde mit számlálom kitûrt inséginket?
Minek szaggatom fel újra sebeinket?
S néked is, kit most így éleszt a szabadság,
Oly számos megyékbõl öszvegyûlt magyarság!
Minek tartóztatom örömkönyveidet,
Melyekben lábbogni látom szemeidet?
Örülj! s imádd az Úr atyai végzésit,
Ki ekkép váltja fel népe szenvedésit.
Vígadj! és csókoljad jóltévõ vesszejét,
Mellyel így késérté hitednek erejét.
„Él még, mondád, él a magyarok istene!
Ha õ nem akarja - ki tehet ellene?”
S íme! benne-vetett erõs bizodalmad
Feltalálta híven-keresett oltalmad.
Jõ, kivel virágzó szerencsédet éred,
Jõ már ohajtva várt nagylelkû vezéred,
S hogy feljuttathasson boldogság pontjára,
Ma veszi fel ismét terhedet vállára,
Így ment rég Camillus Róma védelmére,
Így a nagy Hunyadi Erdélynek szélére,
Ki ott hazájának hív õrzõangyala,
Itthon nemzetének édes atyja vala.

De mely titkos érzés terheli szívemet?
Mely komor gondolat zavarja kedvemet?
Múzsa! ki elmémet az idõk titkába
Felvivéd, jövendõnk kétes homályába,
Mégsem szûnhet-e meg hazánknak insége?
Soha sem lesz-e hát panaszinknak vége?...

„Magyar nép! feljött már napod valahára,
S mutatja, mint ülhess szerencséd jobbjára:
De vigyázz! s az égnek atyai szándékát
Imádván, használjad nyújtott ajándékát.
Még nem vagy a parton! Felhevült szívedet
Mérsékeld, s tartóztasd érzékenységedet,
Nehogy örömednek gátszaggató árja
Az ohajtott révbõl hajódat kizárja,
S megint a háborgó tengernek mélyére
Repítvén, bocsássa szelek tetszésére.
Szemfüles vigyázás kövesse hívséged,
Hogy el ne ragadjon régi hevességed!”

Ó magyar! ki sorsod ilyen változásán
Most méltán örvendesz jobbra-fordulásán,
Írd fel e napot jegyzõ-tábláidra,
Hogy lejutván híre késõ fiaidra,
Boldogabb életünk ezen kezdetérõl
Emlékezzenek meg Orczi nagy nevérõl,
Ki, hogy áldást hozzon hazafi-társára,
Örömmel áldozza mindenét számára.
Eredj már, s ígérd meg igaz hûségedet,
Igérd vezérednek kész tehetségedet,
S figyelmezvén mindég okos tanácsára,
Tégy meg vele mindent hazád közjavára.