Esdeklő panasz

Ne félj, ne félj, kedves lélek!
        Ne távozzál elõlem.
Mondtam, hogy már nem remélek...
        Miért tartasz hát tõlem?

Mit kesergetsz haszontalan,
        Mit únszolod könyveim?
Tudom úgyis, boldogtalan,
        Hogy nem lehetsz az enyim!

Látom, mint küszködik szíved,
        Mint ég titkos tüzében,
Szemlélvén, mint eped híved,
        S mint vész kínos hevében!

Látom, nedvesült szemednek
        Mint hullnak le gyöngyei,
Tudván, érted mint gerjednek
        Lelkemnek gyötrelmei!

Ó! ha bánatimnak árja
        Meghatotta szívedet,
S még egészlen ki nem zárja
        Elméd régi hívedet:

Ó! ne siess, drága lélek,
        Ne siess úgy elõlem!
Tiéd vagyok én, míg élek...
        Ne tartózkodjál tõlem!

(1791)