Üssön akármikor...

                              I.

Üssön akármikor, üssön ama végóra, halandók
Lévén amellyet kikerülnünk nem lehet, ámbár
Nemzetek, országok fejedelmei, régi királyi
Székek s fényes arany koronák örökössei légyünk,
Vagy szalmás alházra s szegény kalibára születtünk:
Szûk élelmünket rabigában nyögve keressük.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - S legyen bár-
Mely rövid és mi nehéz elkezdett pályafutásom:
Hogyha neked használhattam vele, váltig elég volt.

Emberiség szent oltárán áldozni tenéked
Ó te, nemes lélek legszebb bálványa, s világunk
Minden aranyjánál becsesebb fõ kincse, szabadság!

Hogy nép a népet kedvelje, hogy ember az embert
Érdeme s méltósága szerént tisztelve becsülje.

                              II.

Oszlani kezd már lassanként a régi setétség
Éjjele; terjednek lassanként már az igazság
Életadó fényesb súgári; terjed az észnek
Végre kifejtõdõ természeti tiszta világa.
- - - - - - - dõlnek az elmét
Mennyei díszeitõl megfosztó rút babonának
Emberi vérbe merült iszonyú bálványai. Hosszas
Álmokból felserkenvén, az ezernyi tulajdon
Káraikonn okosult népek vetekedve lehányják
Láncaikat, s jobb és igazabb új alkura kelnek.

                              III.

Boldog idõ lehetett, mikoron sem szolga, sem úr még
Nem vala; eggyenlõk lévén az egész haza minden
Gyermeki, mint testvér s azoneggy anya szülte rokonság.

(1792)