|
azon nótára
1 Kegyelmes szerelem, ki ily jól tél velem,
áldott légyen te neved,
Veszendő voltomban hogy segélél mostan,
hála légyen teneked!
Kérlek, panaszimért, ki téged gyakran ért,
jódot rólam el ne vedd!
2 Keserves fájdalmim, gyötrő gondolatim,
távozzatok el tűlem,
Kik mind éjjel-nappal csak búval-bánattal
forgottatok körülem,
Mert megkegyelmezett, s minden jót végezett
Célia énfelűlem.
3 Ez föld szép virágja, éltető illatja
hogyha szívemre hatott,
Miért szomorkodjam, s vígan mért ne lakjam,
mért viseljek bánatot?
Hiszem elég eddig, azmíg nem voltam víg,
hadd éljek már jó napot!
4 Az ország csillaga, szerencsés világa
hogyha fejemre terjedt,
Nékem szolgál, fénlik, más elől eltűnik,
csak egyedül rám gerjedt,
Ha mi bút rettegek? Miért nem örvendek?
Lám, nem érzek kínt s terhet!
5 Ez világ minékünk, kiben mi most élünk,
vendégfogadó házunk,
Kiben ha ma lakunk, vagy jót vagy bút látunk,
de holnap meg kimúlunk,
Azért azon légyünk, azmíg tart életünk,
légyen víg telünk-nyarunk!
|