|
1 Az mely keresztyén hű, s kiben nincs
hamis szű,
lelkét ördögtől félti,
Nem csuda, én is hát hogy féltem Céliát,
midőn gonosz késérti,
Mert csak ő az lelkem, csak ő jóm énnékem,
éltemet ő segéti.
2 Óh, siralmas szállás, kit keserves válás
szegény fejemnek rendelt!
Immár hová légyek, s ölemben kit végyek,
ha szántalan bú terhelt?
Óh, szerencsétlen nap, ki elragad és kap
attól, ki híven kedvelt!
3 Szerelmesétől vált, nem csuda, az
halált
hogyha fejére kéri,
Mert bújában halál orvosságot talál,
fájdalma végét éri,
De az szörnyű válás végtelen kínvallás,
szívét örökké sérti.
|