|
1 Óh, én bolond eszem, ki ezt cselekeszem
hamis gyanúságommal,
Kiért méltó volnék, hogy halált kóstolnék,
ezt mívelvén nagy jómmal,
Már mint leljem kedvét, ha éltig csak rám vét
keserves siralommal?
2 Átkozott gyanúság, kétséges bosszúság,
gyógyíthatatlan méreg,
Ahová te béférsz, onnan nehezen térsz,
odaragadsz, mint kéreg,
Bétöltöd mérgeddel, kit szerelem legel,
a pokolbéli féreg!
3 Nemz téged álnokság, szó, hír és hazugság,
tart esztelen bolondság;
Segít értetlenség, nevel hertelenség,
nem nyughatol, gonoszság;
Temiattad elvész, ki hinni gyorsan kész,
s kiben nincs jó okosság.
4 De azki okosan s elébb bizonyosan
szónak végére mégyen,
Vagy maga gondolja, vagy mástúl megtudja,
minek mi oka légyen,
Ezt bezzeg nem bántod, mert magad is látod,
hogy erőd kicsint tégyen.
5 Szép Procrist te régen vesztvén
szörnyűképpen
halálra eresztetted,
Szép Deianirával nem akaratjával
Herculest elvesztetted,
Most is hol szerelem, lesz ott szűgyötrelem,
hol fészkedet verheted.
6 Távozzál el tőlem, mert elhidd
felőlem,
hogy csak héába furdalsz,
Az igaz szerelem lakik együtt velem,
csak kár, hogy így ostromlasz;
Távozzál hát tőlem, véssz el már előlem
gonoszság, mert megrontasz!
IN EANDEM
FERE SENTENTIAM
Vétettem ellened, kételkedvén benned,
lelkem, óh, szép Célia,
Könyörgök, vétkemnek miatta kedvednek
rajtam ne légyen híja,
Medgyek, ha elvészek, ha hamuvá lészek
kemény haragod mia’?
|