|
1 Szít Zsuzsánna tüzet szívemben magára,
Cupidóval űzet szerelme dolgára,
Mert kis szája, szép orcája, mint pünkösdi új rózsa,
Fényes haja nap csillaga vagy sárarany sárgája,
Vékony derekacskája.
2 Mutat mennyei fént kegyes szemével,
Piros angyali szént szerelmes szenével
Ha hozzá int, vígan tekint, szívemben örömet hint,
De ha megint úgy néz, amint kit gyűlöl szíve szerint,
Ottan érzek súlyos kínt.
3 Kegyes ábrázatja én aránzó célom,
Citeraszózatja búm rontó acélom,
Venus fattya lelkem hatja, ha szózatját hallhatja,
S ha láthatja, nincs bánatja, búját mind elmúlatja,
Hogy jó kedvét mutatja.
4 Kártyát játszván velem, vet szívet
tromfomra,
Kit az bölcs szerelem így magyaráz jómra,
Mondván: Ne félj, sőt vígan élj, mert tiéd az szép személy,
Veres levél tromfodra kél, csak azért, hogy jót reménlj,
Semmi gonoszt te ne vélj!
5 Mert már néked adta nagy szerelmű
szívét,
Viszont nála hadta szívedet, ő színét,
Így tőled vett szíven szívet, kit tart mint drágakövet;
Örül s nevet, s vígan követ téged, mert lát víg kedvet,
Kit régen eszében vett.
6 Így volt akaratja, hogy megnyilatkozzék,
Vagy immár barátja, ne félj, hogy változzék.
Megemlítsen és segítsen, gyakran örömmel hintsen,
S rád tekintsen s ne felejtsen, kinél több jód már nincsen,
S kit nem adnál sok kincsen.
7 Lengyel szép Zsuzsánna vervén citeráját
És mondván utána gyönyörű nótáját:
Eszem vesztve, eltévesztve, szerelmében sillyesztve,
Felgerjesztve és ébresztve, szívemet elrekesztve,
Belső tűzzel emésztve.
|