|
[az „Már szintén az idõ” nótájára]
1 Mennyei seregek, boldog, tiszta lelkek,
Emberi nemzetre kik az Égbõl néztek,
Az Urat örökké ti mind dicsérjétek!
2 Angyalok, az Úrnak követi kik vagytok,
Szentek, kik õ székét mind körülálljátok,
Örökké az Urat felmagasztaljátok!
3 Fényes Nap világa, ez világ fáklyája,
Szép Hold, éj lámpása, Égnek sok csillaga,
Az Úrnak szent nevét mindörökké áldja!
4 Tüzes hatalommal forgó ti nagy Egek,
Avagy tengerekkel együtt minden vizek,
Örök dicsérettel õtet tiszteljétek!
5 Mert csak õ egyedül minden teremtõje,
S mindent bír, valamint magában rendelte,
Megmarad mindenek ellen õ szerzése.
6 Földnek kereksége minden állatokkal,
Vízben úszó halak tengeri csudákkal,
Az Urat örökké áldjátok szátokkal!
7 Tenger mély örvénye, mennydörgés, villamás,
Kõesõ, hó, szélvész, háború, csattagás,
Télben is, nyárban is mind felhõs sok havas,
8 Szép halmok, zöld ággal ékesült kis dombok,
Fák, kik különb-különb szép gyümölcsöt hoztok,
S füvek, kik gyönyörû szaggal illatoztok,
9 Sok színben öltözõ, tündöklõ virágok,
Berkekben, cserékben vadak, ki lakoztok,
Örökké az Úrnak nevét kiáltsátok!
10 Gyíkok, kígyók, földön lakó sok állattal,
Sõt az madarak is különb-különb szókkal,
Örökké az Urat áldják hangossággal!
11 Világ fejedelmi, urak és fõ népek,
Kik községgel bírtok, s néki törvént tésztek,
Örökké dicsérvén az Urat féljétek!
12 Együgyû gyermekek, kegyesek, szép szüzek,
Felserdült ifjakkal böcsületes vének,
Dicséret tõletek légyen õ nevének!
13 Mert õ az, akinek hatalmában az Ég,
Néki enged tenger, Menny s földi kerekség,
Segéli övéit, mint mennyei felség;
14 Ezt azért, ti hívek, Úrnak szent serege,
Kik leginkább vagytok az õ szerelmébe,
Örökké szent nevét dicsérjétek Mennybe!
|