|
Ex oda: „Quem
tu, summe Deus, semel Placatus, patrio lumine respicis”... etc.
[Egy német villanella nótájára: „Ich hab’
vermeint” etc.]
1 Óh, szent Isten, kit kedvedben, mint kegyes,
kebledben
egyszer már bévettél,
Annak szíve bátor, kedve víg, mert nincs félelme,
rakva igaz hittel,
Ördög, ellenség, sok bú, szégyenség
nem árthat, mert teljes reménséggel.
2 Mint nagy szál kõ, úgy megáll õ, kárán nem
törõdõ,
mindent könnyen szenved,
Ez világot, testi sok jót gyûlöl, mint nagy gondot,
s azokban nem eped,
De Mennyországra, mint fõbb javára,
hal s vész, arra minden kedve gerjed.
3 Ha vétni mér, mindjárt megtér, s ha az bûn
hozzáfér,
nem esik kétségben,
Isten lelke mert vezére, viseltetik teste
angyalok kezében,
Óják lábait, mint szemek fényit,
hogy valamint ne üsse az kõben.
4 Óh, szent Isten, mind éltünkben, s mind
holtunk idején
egyedül reményünk,
Te vagy éltünk, benned halunk, rajtad áll, minékünk
mikor légyen végünk,
Testünk romolván szent országodban
általad lészen gyönyörû éltünk.
5 Hogy tégedet, élõ Istent, szívünk kedve
szerént
szolgáljon s tiszteljen,
Jó egyesség, szent békesség és kedves kegyesség
szálljon miközünkben,
Véletlen halál, ki reánk õrt áll,
ne fojtson meg hertelen éltünkben!
|