|
Kiben panaszolkodik és kérdezkedik magába
nyavalyás a Julia kegyetlensége felõl, mert Juliának nevezte volt az
szeretõjét, noha más volt neve.
Mely kérdezkedésinek mindenikére választ és
értelmet vészen az erdõ hangosságától mindenik vers végiben, mert erdõn menvén
éneklette ezt az útonjáró. De nem könnyen értheti meg az éneket, aki nem tudja
micsoda az Echo. Az penig semmi nem egyéb, hanem csak az a hangosság, ki nagy
palotától vagy erdõtõl vagy egyéb hangos helytõl szokott embernek rikoltására
vagy éneklésére az szózat után az mondott igének végében feleletképpen esni.
Ezt az Echót az régi bölcs versszerzõ deákok
tündérasszonnak hirdették lenni, s erdõk között lakni s csak akkor szólni,
midõn az útonjárók az erdõken által mentekben énekelnek. Azért az Echo semmi
nem egyéb ugyan valóban igazán, hanem az erdõ hangossága, s ez az ének értelme.
1 Óh, magas kõsziklák, kietlenben nõtt fák,
kik nagy szerelmem tüzén,
Igaz bizonságim vadtok, mert kínaim
tudjátok, szinte mint én,
Ki látta világon, hogy így nyomorogjon
más, mint én, veszett szegén?
ECHO: Én.
2 Ki felele nékem? Távul az erdõben
lõn ugyan valami szó,
Talám egyik tündér jár itt valamiért
vagy valamely nyúlászó;
Ha ló nem nyerített, ki itt csörögetett,
lévén lábain békó?
ECHO: Ékó.
3 Echo, te szólasz-é, mondd meg, ha tudod-é,
hogy ki vigasztalhatna?
Búm helyett örömet, halálért életet
énnékem ki adhatna?
De mondd meg, ki neve, kit jóknak felette
szívem inkább kévánna?
ECHO: Ánna.
4 Az bizony, megvallom, de jó szolgálatom
mondd meg, ha kell-é vagy nem?
Az én szép Juliám lészen-é jó hozzám,
vagy mind csak ily kegyetlen,
Hogy régen szolgálom, lészen-é jutalmom,
kell-é jót reménlenem?
ECHO: Nem.
5 Kegyetlenségéért, tûrtem sok kínjáért,
hát még Istentûl sem fél?
Ilyen szép személben, mint kedves fészekben,
kegyetlenség hogyhogy él?
Mert mint nyelved beszél, búmmal, én hiszem, él,
hogy ily igen nem kímél!
ECHO: Él.
6 Óh, hová légyek hát, tûrvén ennyi kínját,
kivel vett körös-köröl?
Nincs út szerelméhez, mert már elvetett ez
kegyes szemei elõl,
Vetett gyötrelemre, kiben megöl végre,
amint látom, hogy gyûlöl.
ECHO: Öl.
7 No, csak mutasd módját, mint olthassam
lángját
szerelmemnek, ki csak nõ,
Vagy hogy így szeretem, s kegyelmét nem érzem,
netalán oka nem õ,
Hanem más gonosz nõ, ördöngös bõvölõ,
mert kegyes õ, semmint kõ.
ECHO: Õ.
8 Hát medgyek, én veszett, kit szerelem éget,
s kit már hozzá nem fogad?
Színem régi búmba, mint szép virág nyárba,
ím látod, hogy úgy hervad;
Azért adj tanácsot, szánjad nyavalyámot,
ha sebemet gyógyíthatd!
ECHO: Hadd!
9 Vajha elhagyhatnám, volna mi nyavalyám?
De ha lelkem mint gerjed,
Mikor szép orcáját, mint Pünkösd rózsáját,
látom, hogy pirul, terjed;
Ha szép voltát látnád, elhadni nem hadnád,
nézd meg csak, és esmerjed!
ECHO: Merjed!
10 Nem merheti szívem, hanem ha két kezem
végez ki életembûl;
No, tõrrel, méreggel nagy búmot verem el,
mert kiestem kedvébûl,
Látom, hogy csak gyûlöl, énnékem nem örül,
s rajtam nem is könyörül.
ECHO: Örül.
11 Óh, vajha örülne, s szerelmébe venne,
vészne szívem bánatja,
De nem azt jelenti kemén tekénteti,
s azmint magát mutatja,
Hogy ismét szeressen, nem ádja az Isten,
noha lelkem imádja.
ECHO: Ádja!
12 Ha Isten azt ádja, lelkem viszont áldja
nevét minden idõben,
Hiszem is, megádja, és szívét fordétja
még végre szerelemben
Vidám Juliának, ki egyike annak,
kiknek hazájok a Menn.
ECHO: Amen.
13 Megdicsõült színbe hogy gerjedt szívembe
kedves Julia tûnék,
Én úton mentemben, egy sûrû erdõben
felszóval így éneklék,
Verseim végibe, kérdezkedésimre
Echótúl ily választ vék.
|