|
[ad notam: „Az Szentháromságnak,
kinek imádkoznak”]
1 Óh, magas egeknek, nagy mély
tengereknek
igazgató Istene,
Szárazföldnek víztől, sötétnek világtól
elválasztó mestere,
Uram, ím, kiáltok, én könyörgést nyújtok,
nézz áldozó tüzemre!
2 Nagy búsulásodban, tüzes haragodban
ne feddj meg most éngemet,
Sok gonoszságomért, fertelmes bűnömért
ne ítéld meg lelkemet,
Ne sújts, se ne büntesd, előled el se vesd
nyomorodott fejemet!
3 De könyörülj rajtam, mert már elbágyadtam
bűneim terhe alatt,
Bűn lelkemet veszti, betegség tökéli
senyvedett csontaimat,
Te, Uram, ez tőrben, lelki fekélyekben
orvosold meg szolgádat!
4 Lelkem is elrémült, fejem penig hevült
gyakor kísértetekkel,
Időről időre jőni segítségre
meddig halogatod el?
Már nagy sok ezerször általjárt az nagy tőr,
jüjj el már segétséggel!
5 Fordulj hozzám arccal, lássam valósággal
orcád élő vígságát,
Mint kígyót ó héjból, ez sok álnokságból
ments ki szegény szolgádat,
Idvözíts lelkemet, irgalmasságodért
kóstoljam jóvoltodat!
6 Mert ha szent könyvedből, vérrel nyert
környékből
éngemet el-kitagadsz,
Pokolnak tüzére, végetlen veszélyre
bűneimért taszítasz,
Soha háláadást, örök magasztalást
úgy éntőlem nem hallasz!
7 Ímé, megfáradtam, ugyan ellankadtam
gyakor fohászkodásban,
Mind éjten-éjtszaka szemeim világa
elfogy az nagy sírásban,
Könyveim, mint patak, széllyel úgyan folynak
éjjeli nyoszolyámban.
8 Súlyos kezeidet, sudaras vessződet
testem el nem állhatja,
Mert az ellenség is, imitt is, amott is
fejemet pirongatja,
Kétféle veszélyben, mint tengeri szélben
testem halálát várja,
9 De mindazonáltal forduljatok háttal,
lelkemnek ellenségi,
Távozzatok tőlem, s menjetek előlem
életem kergetői,
Azkik álnokságnak, nagy sok hazugságnak
voltatok követői!
10 Mert én szám szózatját, buzgó imádságát
az nagy Úr meghallgatta,
Nagy sok óhajtásim, sűrű könnyhullásim
orcámról mind elmosta,
Mint napot rút ködből, undok bűneimből
lelkemet megtisztítta.
11 Tahát szégyenséggel, hátra sietséggel
ellenségim fussanak,
Megvakult szemekkel, reszketeges kézzel
már mind elnémuljanak,
Ugyanazon tőrben, kit hántak előmben,
nyakra-főre hulljanak!
12 Ezt megengedd, kérlek, ne nézzed
bűnömnek
megsebhető dagályát,
Ha tisztességemre látod életemre
szívemnek kívánságát,
Mert én benned bízom, tudom, hogy meglátom
örömöm felkölt napját.
.oOo.
|