|
az „Bánja az Úr Isten” nótájára
1 Csókolván ez minap az én szép
szeretőmet,
Szerelmes szájában felejtém én lelkemet,
Lelkem nélkül lévén, keresni elküldém,
lelkem után szívemet.
2 Ki sok járás után lelkemet megtalálá,
Mert szerelmesemnek ajaki között látá;
Látván lakóhelyét, hogy kíváná éltét,
lelkemnél ott marada.
3 Vagyok immár azért mind lelkem, szívem
nélkül,
Ki mindkettő nékem szép szeretőm száján ül,
Holt-eleven vagyok, mint kór, csak tántorgok,
majd elválom éltemtűl.
4 De ha kérded, hogy hogy élhetek lélek
nélkül,
Ha lélekkel együtt mégyen élet emberbűl?
Ne csudáljad szómot, érts meg csak dolgomot,
okát adom ezentűl:
5 Ugyanakkor, mikor lelkem tőlem
elszökék,
Szeretőm lelkében magamnál megmaraszték,
Ki nagy szerelmemben mégis éltet éngem,
hogy szinte ki ne múlnék.
6 De ez is, ez éngem éltető, édes lélek,
Látván, szerelmemben hogy mely igen gerjedek,
Mint meggyúladt helyből, kifutna testemből,
hogy ilyen igen égek.
7 El is mégyen penig, ha az én szerelmesem
Édes szerelmével meg nem enyhíti tüzem;
Nosza táplálója, életem tartója,
hosszabbítsad életem!
8 Lelkem nyugszik rajtad, meghidd, nagy
szerelmében,
Bízik jóvoltodban, nincsen hozzád kétségben,
Csendes elméjében, gerjed örömében,
rólad elmélkedtében.
9 Árnéknak tetszik már ez világnak szépsége,
Nálam tekívöled álom gyönyörűsége,
Lelkem könnyebbsége te vagy reménsége,
választott édessége.
|