HARMINCHETEDIK
EZT AKKOR SZERZETTE, MIKOR AZ FELESÉGÉTŐL ELVÁLT;
KIBEN EMLÉKEZTETI CUPIDÓT ARRA, AMIT VENUS ŐÁLTALA
FOGADOTT NÉKI, HA FELESÉGÉTŐL BÉKÉVEL ELVÁLIK, KIRE
MEGFELEL CUPIDO, JULIÁT MUTATVÁN S DICSÉRVÉN NÉKI

[azon nótára]

1   Ez világgal bíró, felséges Cupido,
     emlékezzél meg szódra!
Mit fogada anyád énnékem általad,
     ha az megszabadulna,
Ki már megszabadult, tőlem el is vadult,
     jut eszembe gyakorta.

2   Felele Cupido - úgymond -: Nagy búskodó,
     keserves, régi hívem,
Kit sok jókkal láttam, sokat is kínzottam,
     de igaznak esmértem,
Ne bánkódjál semmit, mert hamar megvidít
     tégedet ígéretem.

3   Amhol szép Julia, anyám helytartója
     ez föld kerekségében,
Szemében nyilamot, horgas kézíjamot
     adtam szemüldekében,
Szenem ajakában, fáklyám orcájában,
     mézem foly beszédében.

4   Illendő kedvesség, gyönyörű ékesség
     valami volt énbennem,
Azt mind ő módjában, szavában, dolgában
     csak reá helyheztettem,
Anyám fényes haját, gyöngyszín apró fogát
     néki tőle megnyertem.

5   Erkölcsét Diana, elméjét Minerva,
     Mercurios beszédét
Őnékie ádta, mert kedves barátja
     mindenik, szép személyét
Szereti, kedveli, böcsüli, tiszteli,
     kívánja szerencséjét.

6   Cupido így szólván, szememet fordítám,
     tekinték Juliára.
Mondék: De mit tréfálsz? Juliával mit csalsz?
     Hiszem tudod, kicsoda!
Ez az, ki kevésért éngem örökké sért,
     lelkem szernyő kínjára.

7   Felele: Nem csallak, sőt ismét megáldlak
     ő édes szerelmével,
Hozzád felgerjesztem, csak véled égetem,
     hogy örülj személyével,
De meglásd, hogy jobban becsüljed ezután,
     ne bánts keserűséggel!

8   Minden keménségét, nagy idegenségét
     anyám meglágyította,
Hozzád gyűlölségét, nagy kegyetlenségét
     jó kedvre fordította,
S te nagy szerelmedre ismét gerjesztette,
     kezedbe ismét adta.

9   Ez amaz Julia, kinek ábrázatja,
     mint címer egy pecsétbe,
Szívedben felmetszve, kiben magát nézze,
     ha képét tükerébe
Ő látni akarja, mert ott szebben látja,
     minémő színe, képe.