NEGYVENEDIK
CUPIDÓNAK VALÓ KÖNYÖRGÉS, OKUL ELŐHOZVÁN
AZ SALAMANDRA PÉLDÁJÁT, AZT, HOGY VAGY LÉSZEN
ŐHOZZÁ JÓ VALAHA, VAGY SEM, DE MINT AZ SALAMANDRA
TŰZ KÍVÜL, Ő SEM ÉLHET SOHA AZ JULIA SZERELME NÉLKÜL

az „Csak búbánat” nótájára

1   Éngemet régolta sokféle kénokba
     tartó én édes szívem,
Hozzád kiált lelkem sírván keservesen,
     mert gyötrődik sokképpen:
Könyörülj már rajtam, légy kegyelmes hozzám,
     ne légy ilyen kegyetlen!

2   Távozás keserve, emlékezet mérge
     veszt és sillyeszt éngemet,
Támasztván előmben esztelenségemben
     esett szörnyű vétkemet,
Kinek nagy terhétől, mint halálos bűntől,
     oldozd meg már lelkemet!

3   Az sötét éjtszakák minden állatoknak
     kedves nyugalmat hoznak,
Emberek dologtól, állatok munkától
     meg akkoron tágulnak,
Csak nékem, veszettnek, hogy mind napok, éjek
     szörnyű kínommal múlnak.

4   Most is örömemet magaddal elvitted
     kedvemmel egyetemben,
Reád gyúlt szerelmem titkon éget éngem
     keseredett elmémben,
Áldott szemeidet, gyenge szép színedet
     juttatván én eszemben.

5   Cupido, ne mesd fel ilyen szörnyű sebbel
     szívemben annak képét,
Ki halálra gyűlöl és sok halállal öl,
     úgy tart, mint ellenségét,
Hozzám vagy enyhíts meg, vagy ha az nem lehet,
     olts meg bennem szerelmét!

6   De mit mondok? Búmba, ha mint salamandra,
     tűz kívül nem élhetek,
Azonnal elvészek, ha azkívül lészek;
     többet, tudom, nem élek,
Édest keserűvel, sok mérget kis mézzel,
     halálnál jobb, hogy nyeljek.

7   Lelkem szemed előtt, mint viasz tűz fölött
     könyvein, lásd, úgy olvad,
Szemed verőfénye mert lelkem gyötrelme,
     haraggal ha rám támad,
De viszont megújít, sok búmban vidámít,
     ha szerelmesen fogad.

8   Mint szép virágok, fák meg nem újulhatnak
     tavaszi harmat nélkül,
Akképpen örömem nem lehet víg kedvem
     nékem is nálad nélkül,
Vigasztald meg tehát, te, kit lelkem imád,
     hadd éljek már bú nélkül!

9   Óh, te bölcs természet, minden nagy szépséget
     együvé így mint forralsz?
Világ csudájára, szívek gyújtására
     egy kegyesre mit csinálsz?
Angyali áldott szént, dicsőíttető fént
     halandóra hogyhogy ádsz?

10  Fénlik sok kövektől, mint a verőféntől
    erős vér tiszta gyégen,
Lebbegnek szemei, mint a menny csillagi
    télben éjjel szép égen;
Kivel rabjává tett, szabadságból kivett
    éngemet immár régen.

11  Óh, kis ábrázatban tündöklő, mennyei
    dicsőséges nagy szépség!
Ékességgel együtt tebeléd hogyhogy jütt
    keménség, kegyetlenség?
Szánd meg jó szolgádot, kínvallott rabodot,
    ki te szerelmedben ég!

12  Forr gerjedt elmémre, mint hangyafészekre,
    sok új vers, mint sok hangya,
Arra, mert szívemben szerelem tüzének
    csak te vagy édes langja,
Szózatod búm verő vigasságtételnek
    zengő s gyönyörű hangja.

13  Öszvekulcsolt kézzel, hajlott térddel-fővel
    Juliámnak könyörgék,
Midőn jóvoltától, mint istenasszonytól,
    kegyelmet reménlenék,
Hogy megkegyelmezne, tovább ne gyötrene,
    Áment reá kiálték.