DEO, VITAE MORTISQUE ARBITRO

Ex oda: „Quem tu, summe Deus, semel Placatus, patrio lumine respicis”... etc.

[Egy német villanella nótájára: „Ich hab’ vermeint” etc.]

1   Óh, szent Isten, kit kedvedben, mint kegyes, kebledben
     egyszer már bévettél,
Annak szíve bátor, kedve víg, mert nincs félelme,
     rakva igaz hittel,
Ördög, ellenség, sok bú, szégyenség
     nem árthat, mert teljes reménséggel.

2   Mint nagy szál kõ, úgy megáll õ, kárán nem törõdõ,
     mindent könnyen szenved,
Ez világot, testi sok jót gyûlöl, mint nagy gondot,
     s azokban nem eped,
De Mennyországra, mint fõbb javára,
     hal s vész, arra minden kedve gerjed.

3   Ha vétni mér, mindjárt megtér, s ha az bûn hozzáfér,
     nem esik kétségben,
Isten lelke mert vezére, viseltetik teste
     angyalok kezében,
Óják lábait, mint szemek fényit,
     hogy valamint ne üsse az kõben.

4   Óh, szent Isten, mind éltünkben, s mind holtunk idején
     egyedül reményünk,
Te vagy éltünk, benned halunk, rajtad áll, minékünk
     mikor légyen végünk,
Testünk romolván szent országodban
     általad lészen gyönyörû éltünk.

5   Hogy tégedet, élõ Istent, szívünk kedve szerént
     szolgáljon s tiszteljen,
Jó egyesség, szent békesség és kedves kegyesség
     szálljon miközünkben,
Véletlen halál, ki reánk õrt áll,
     ne fojtson meg hertelen éltünkben!