KILENCEDIK
KIT AZ SZERETŐJÉVEL VALÓ HARAGJÁBAN SZERZETT

az Palkó nótájára

1   Óh, te csalárd világ, nyughatatlan elme,
Forgandó szerelem, változó szerencse,
Mire most szívembe
Új gyötrelmet hozál eszem vesztésére?

2   Éngem most kétfelől hiteget két dolog,
Szerelem, bosszúság most bennem fegyvert fog,
Egymás ellen forog,
Kitől szívem, mint nád, ide-s-tova inog.

3   Miképpen hogy Bessus az két fiataltól,
Kétfelé vonódom én ez két dologtól,
Gyötretem azoktól,
Hajtatom, mint felhő égiháborútól.

4   Mint eltévedt ember két járt útra jutván
Nem tud melyikének indulni csapásán,
Megáll, gondolkodván,
Így én is nem tudok indulnom mely után.

5   Mert miképpen laptát mikor ketten jáddzák,
Tudod, hogy egymásra ütik és hajítják,
Így szívemet húzzák
Szerelem s bosszúság ide-s-tova vonsszák.

6   Indít mind az kettő bizonyos okokkal,
Hol ide, hol tova hajtnak szép szavakkal,
Csalogatásokkal,
Jól előmben hánnak mindent okossággal.

7   De még egyfelé is nem adtam magamot,
Noha az bosszúság igen megindított
De még el nem hajtott,
Régi szerelmemtől el sem szakaszthatott.

8   Elmém csak téveleg széllyel kétségében,
Mint vasmacska nélkül gálya az tengerben
Kormányeltörésben,
Nincsen reménsége senki szerelmében.

9   Óh, én idvözítõ kegyelmes Istenem!
Légy ez dolgaimban én kegyes vezérem,
Vezess ki már éngem,
Szégyentõl, Pokoltól hogy megmenekedjem!

10  Azmi néked tetszik, bár azt cselekedjed,
Csak hogy kárhozattól lelkemet õrizzed,
Testemet ám verjed,
Bár azmint akarod, csak ne szégyenítsed!

11  Minap võm eszemben szeretõmnek dolgát,
Hozzám szerelmében állhatatlan voltát,
Ravasz álnokságát,
Azért így jelentém szívem titkos kínját.