TIZENÖTÖDIK
AD APES

az lengyel ének: „Bys ty wiedziala” nótájára

1   Hallám egy ifjúnak minap éneklését,
Egyedül lévén egy kertben törődését,
Hol hallgatja vala méheknek zengését.

2   Gyötrődik magában, mert forog eszébe
Szép szerelmesének gyönyörű beszéde,
Azért énekének így lészen kezdete:

3   Nagy méltán bizony sokszor panaszolkodom,
Szerelem hamis voltán ha gondolkodom,
Hogy azt szeretteti vélem, ki gyilkosom.

4   Nincs semmi hálája jó szolgálatomnak,
Szerelmemért csak jó szót is ritkán adnak,
Így sem élnem s halnom énnékem nem hadnak.

5   Óh, kegyetlen, miért vagy gonosszal annak,
Ki téged mindenkor tart boldogságának?
Csak éngem tartasz-é gonosz akaródnak?

6   Ezt mondván azonban fordula méhekhez:
Hallván zengéseket monda: Ez mit jegyez?
Azért nékik szólván lőn beszéde emez:

7   Ő szól: De ti, mézet győtő bolond méhek,
Rózsán, violákon itt mit szedegettek?
Ha mézet kerestek, azt nem itt lölitek,

8   Hanem az én szerelmesem édes száján
S megért cseresnéhez hasonló ajakán,
Ott mézet találtok eleget mindnyájan.

9   De meglássátok, hogy az méz-elszedésben
Fuláktok ne ejtse őtet szerelemben,
Mert higgyétek, viszont lésztek büntetésben.

10  Mert mint szájatoknak hogy vagyon fulákja,
Így ő szemének is vagyon nagy hatalma,
Megsért szerelmével, mihelyen akarja.

11  Ő tekintetében villámik szerelem,
Kivel néha megöl, néha éleszt éngem,
Örömre, bánatra csak ő én vezérem.

12  Mondok: Ha ki őtet köztetek megsérti,
Szerelem nagy kínját viszont az megérzi,
Mert bosszúját azzal szokta megállani;

13  Szinte így gyötrődtek, mint szinte enmagam,
Ha nem fogadjátok nékem igaz szovam,
Azért ám lássátok, én igazat mondtam.