|
Kedves Anyám!
Küldöm levelemet Mátyus
mezejérõl,
A szép tudományok dicsõ kutfejérõl,
Bakony erdeinek kies rejtekében,
Mert drága vagyonom lakozik ölébe.
Ott, hol egy dombocska fejjebb emelkedik,
Melly diszességében szinte kevélkedik,
Két eleven forrás csergedez tövében,
Kastalust képeznéd folynia képében.
Oldalát a gazdag gyümölcsfák szépittik,
Hellyel veteményes kertek ékesittik,
Sárgult kalászokkal kérkedik környéke,
Mellyet öntözgetett polgár verejtéke.
Látom az aratók miképpen izzadnak,
Bõkezü Ceresnek ezer hálát adnak.
Tojongó sokaság birja a mezõket,
Melly édes örömmel tölti a nézõket.
Emez köszörüli életlen sarlóját,
Amaz vizért küldi üres vataléját.
Némellyek a gusnak fonásán dolgoznak,
A kévék kötésén többen fárodoznak,
Ezek kalangyába a kévéket zárják,
Azok büszkén épült asztagokat rakják.
Amott egy szekerét örömmel tetézi,
Itt egy járma felé ökreit intézi,
S igy szántóföldgyérõl készitvén zsákmánnyát,
Danulva késéri csüribe vagyonnát.
Ezer még e tájék böcsös vidámsága,
Ezer a bakonyi élet boldogsága.
Én a többit itten elõl nem számlálom,
Elég, hogy kivánnám, ott lenne halálom!
Ide bágyodt szárnnyal sietnek verseim,
Verseimmel együtt érzékenységeim;
Mert Szent Klára napját látom már érkezni
S véle asszonyanyám napját következni.
Ah! szerencsés látás, boldog világosság,
Mellyért méltán vidul az egész Bakonyság!
Éljen asszonyanyám, kivánom szivembõl,
Számos esztendeit toldgya meg éltembõl;
Birjon örökössen vidám egészséggel
S áldgyák meg az egek csendes békességgel.
Látván minnyáinkat szárnyunkon röpülni
S mindeniket külön asztalánál ülni.
Bátyám elméjével hazáját segittse,
Öcsém nemes karddal nevét hiresitse,
Nénémet pediglen Isten boldogittsa
S szerencsés házosság uttyára szóllitsa.
Én már a barlangok’ lakom kiességét,
Pálma árnyékának érzem édességét;
Holló cipójából táplálom éltemet,
S egyedül Istennek áldoztam lelkemet!
Igy felosztva látván édes magzattyait,
Érzékeny örömmel töltse el napjait.
Végre, ha közelitt ama gyászos óra,
- Áh! áznak szemeim e kedvetlen szóra -
Körülette látván állnia bennünket,
Anyai áldással szentelje fejünket.
Kiköltözvén pedig lelke rejtekébõl,
Részesüljön égi karok örömébõl.
De félbe szakasztom errõl beszédemet,
Mert reszketni érzem minden tetememet.
Drága uram atyám kezeit csókolom,
Édes jó nénémet karommal kócsolom;
Bátyámat pediglen ezerszer köszöntöm
S kedves kis öcsémre szerelmemet öntöm.
Végre még életem Elizeumra száll,
Engedelmes fia maradok
Ányos Pál.
Nagyszombat, 4.
Augustusban 1777.
|