|
Szépen gondolkozol természet sorsáról,
Szépen Prometheus éltetõ lángjáról; -
Örülök, hogy nyögõ szived homállyáról
Mosolygó fényt küldesz érzések honnyáról.
De tudom, rövid lesz szived nyájossága,
Megszomoritt ismét véred bágyodtsága,
S elsüllyesztvén elméd mélységes nagysága,
Felvesz karjaira Jung szomorúsága.
Elmégy akkor Hoang
sárga fövénnyeit
Látni s Confutzius hibás törvénnyeit;
S onnét áltol uszván Styx setét vizeit,
Letörlöd Orfeus hivének könyveit.
Mindent összefutol tudomány szárnyain,
Csudálkozol Peru s Paraquár sáncain, -
Elmélkedsz Epiktét s Lock tudománnyain,
Kik ég felé tünnek eszek kormánnyain.
De mit nyersz végtére mélly gondolatiddal?
Csatába jön szived bús indulatiddal, -
S Gellért tetejére ülvén muzsáiddal,
Jajgatol Hunyadi s Buda játékiddal.
Hányszor, midõn Zefir pihegõ szárnyával,
Röpdöz ablakodnál estvél homályával,
Búra fakad szived hegedüd hangjával!...
Mintha Mohácst látnád magyar nap nyugtával!
Sirva játszodozik a szél hangjaiddal,
Nyög a levegõ ég sohajtásoiddal!
Ki is nedvességét bus fogásaiddal
Harmatra olvasztya, s könyvez nótáiddal!
Szomoru barátom! álld a végzéseket,
Kik már ugy rendelték nagy teremtéseket,
Hogy egy csak kacagjon, más lehelléseket
Borult szemmel tégyen, s irjon bús verseket!
Már elég, - mert majdan ismét
megszomorodol. Micsoda keserves viszontagság! alig merjük az igazat megmondani,
már könyvbe merülnek szemeink! - Éljünk mi a barátság boldogságával! nem
esmértem még ennél tisztább gyönyörüséget; fessük a természetet versekkel;
szédelegjünk, mint a lepke, egyik kellemetes tárgyról a másikra! - mondgyuk
meg magyarjainknak, mi a szép! éreztessük vélek, ha erõvel elfordulnak is
tõlünk! - lesz idõ, hogy önként jönnek karjaink közé. Akkor, barátom, akkor
fog a tisztább nap mosolyogni; - - s talán még olly szerencséssek leszünk,
hogy Turvezban is meg fogják érteni beszédünket. - Élj boldogul! - Rövid nap
alatt, reménlem, hogy ölelni foglak!
Buda, Sz. György havának
30-dik napján 1779.
|