Mészáros Ignác urnak

    Utánnod sohajtok Buda bércekérõl,
Hol fárodt Muzsáim Gellért tetejérõl
Nyögve énekelnek Lajos esetérõl,
Kinek most ciprusok nõnek tetemérõl!

    Nálunk már Minerva ledõlt könyökére,
S feltette borostyán ágát bölcs fejére;
Küldi tanitványit honnyok nézésére,
Házát bagolyának bizván õrzésére.

    Te azonban arany kerted árnyékában,
Izzadt fõvel sétálsz Ceres udvarában;
Gyönyörködsz szérüdön asztagid számában,
Kik mint tornyok állnak Babilon várában.

    Tudom, most Márónak mezei sipjával
Köszöntöd a napot piros sugarával,
Melly reád mosolyog, s kegyes orcájával
Áldgya udvarodat a bõvség szarvával.

    Néha pedig elmész Párizs vidékére,
Hol Sándor esküdött Kártigám szivére;
Nevetve tekéngetsz éltek esetére,
Mellyet a szerencse hányt, vetett kedvére.

Buda, 1-sõ September 1779.