Mészáros Ignácnak

    Itt van farsang vége, s még fánkot sem ettem,
Mellyet néha-napján annyira szerettem!
Nem látok ifjakat repülõ szánokkal,
Futni paripákot csergõ szerszámokkal.
Mély hallgatás tölti egész környékemet,
Lucánus Máróval mulattya szivemet.
Egyik dühösségnek visz mészárszékéhez,
Szegény Priamusnak temetõhelyéhez,
Hová egy szökevény késérvén mátkáját,
Nemzete vérével festé nyoszoláját,
Másik szabadságnak halottas napjára
Hiv Thessáliának véres pusztájára.
Ott sirattya Rómát mennyei lantyával,
S engem is sirásra kisztet fájdalmával.
Kinos keserüség! ó ne terjedj reánk,
Ne tudja terhedet, s ne esmérjen hazánk!
Illyen gondolatok lepik el lelkemet,
Midõn az hó fedi bérces vidékemet,
Mellyet a szünetlen erdõk sürüsége,
Hegyek magossága, völgyeknek mélysége
Iszonyuvá tészen nézõk látásának,
Mennyit kell érezni itt egy poétának!

Elefánti magánosságomból, 10-dik Febr. 1782.