|
Non recito cuiquam, nisi
amicis. HORAT.
I
Egy tenger közepén álló kõszálon nyugszik egy sziv, mellyet a szélvész
ostromol
Haszontalan csapdossz, tenger, habjaiddal;
Éol, haszontalan dõlsz rám rabjaiddal,
Gyõzhetetlen kõszál istápja szivemnek,
Mellyet örökösen áldozok hivemnek.
II
Tüskékkel vagyon egy sziv békeritve
Melly keserves nyügbe zárt hajlandóságom,
Midõn nem érheti tárgyát boldogságom!
De bár keservesebb volna is rabságom,
Mégis holtig tartó lesz állandóságom.
III
Egy ékes személynek lábainál térdepel egy
ifju; de a személy
egy repülõ madárra mutat, melly egy szivet tart szájában
Amit keressz, nincs már magam hatalmában,
Mert ama kis madár hordozza szájában,
Kit már bizonyossá tettem vagyonnyában;
Azért menj! s illy kincset végy más tárházában.
IV
Két, veres pántlikával öszvekötött sziv
halálfõ felett áll
Melly ártatlan kötél kapcsolja szivünket,
Hidd el, még az ég is áldgya szerelmünket.
Kérlek, ollyan szentül tartsuk hivségünket,
hogy egész a sirig vigyük bilincsünket!
V
Egy szerelmétõl vajult ifju szivére mutat
Szivemben szüntelen rólad gondolkozom,
Néked szerelmemmel szüntelen áldozom,
Mert még hivebb szivre sohasem akadtam,
Miolta érezni hiv szivemet hagytam.
VI
Egy szép személy egy kopasz kõsziklára támaszkodik,
gondolattyaiban elmerülve
Mennyit kell egy igaz szivnek sohajtozni,
Hányszor könyves szemmel magán óhajtozni,
Miglen azt a boldog órát elérheti,
Hogy hive keblében buját enyhitheti!
VII
Egy kõszálon áll egy sziv, melly után nyul egy ifju, de el nem érheti
Tantalus almája csak árnyéka ennek,
Ki után megvakul fénye minden szemnek!
Mégis annak kinnya legnagyobb, pokloknál,
Tehát enyim nagyobb a legnagyobbaknál!
VIII
Asszu ágon nyög egy szomoru gerlice
Amelly nap megfosztott szivemnek mássától;
Az fosztott meg éltem minden vigságától; -
S mivel már hasonló szivre nem találok,
Azért bánatomtól soha meg nem válok!
IX
Nádszálon áll egy sziv, s a szélnek fuvása
szerént ingadoz
Mint a szél lengedez, ugy inog hivséged,
Próteust képzeli festett szivességed.
Bátran! - de jól vigyázz, hogy ne csalatkozzál,
S hajótörés után habokhoz kapdozzál.
X
Hajnalban
egy ékes személy kertyét öntözgeti
Már
a piros hajnal mosolyog egünkön,
S ujra kezdi Venus játékit szivünkön.
Azért kertecskémet én is öntözgetem,
Hol még ma hivemet buzgón ölelgetem!
XI
A havasi juhász egy kõszálon furuglyál, s elõtte egy kies völgyben legelnek
juhai
Közlöm szerelmemet érzékeny sipommal,
Lelkesedgyék egész völgy indulatommal.
Napnyugoti szellõk ragadgyák szavamat,
S ahhoz vigyék, kinek szentelem hamvamat.
XII
Egy szomorun csergedezõ pataknak partyán ül egy bus személy
Érzéketlen patak, miként csergedezel,
Ártatlan zugással fájdalmat képezel. -
Engedd, elegyittsem vizeddel könyvemet,
S ezzel könnyebbittsem haldokló szivemet!
XIII
Egy személy egy szivet repitt ki kezébõl
Repülj, égõ szivem, annak hajlékába,
Kinek rózsa nyílik piros ajakába.
Árulj el mellyemnek érzékenységérõl,
S lopj le egy-két csókot isteni képérõl.
XIV
Egy kinyilt szivbõl lángok rohannak ki
Tekénts be szivemnek hevült rejtekébe,
Citheréát fogod látni itt székébe.
S mindezek a tüzek számodra lángolnak, -
Mert képednek minden ereim hódolnak.
XV
Egy pásztor
hársfára vágja Fillisnek (szeretõjének) nevét
Csendes magányosság! szivem nyájassága,
Ki sok nyögésimnek lehetsz bizonysága; -
Im, itt hagyom nevét ékes Fillisemnek,
Hogy e fával nõjjön jele szerelmemnek.
XVI
A felháborodott tenger ide s tova hány egy
hajót
Sorsom a haragos
tengert képzelheti,
Mellyen hajóm kivánt partyát nem érheti;
De mégis, elbusult szivem remélheti,
Hogy még fellegimet fényes nap követi.
XVII
Egy ifju szép bokrétát tart a kezében
Boldog virágocskám! menj hivem keblébe.
Ó mint kérkedhetel asszonyod kénnyébe!
Szöktess egy pillantást helyettem mellyébe,
S mondd: nincs olly gyengeség Ciprus szigettyébe.
XVIII
Két szivet egy lánc kapcsol öszve, és három vagy négy más sziv repdes
körülöttek
Ne hizelkedgyetek tündér hivségtekkel,
Mert bár elõznétek Venust szépségtekkel,
Mégsem vonhattok el hivem szerelmétõl,
Kinek csak a halál választ el szivétõl.
XIX
Kupidó sürü bokrokból lövi nyilát egy szivre
Keszkenõddel puha szellõk játszadoztak,
Midõn pillantásim képeden futkoztak.
Gömbölyû mellyedre csak egyet vetettem,
Máris Kupidónak puzdráját érzettem!
XX
Egy Grácia ferdik; egy bokor mellõl alattomban nézi egy ifju
Ó szerencsés habok, miként örülhettek,
Hogy annyi szép titkot bártran szemlélhettek!
Vajha szabad volna Szalmácist követnem,
S magamat szerelem tengerébe vetnem!
XXI
Egy Grácia a
szép illatu pázsiton szunnyadoz; alattomban nézi egy ifju
Egek! millyen szépség enyeleg arcáján!
Melly piros patakok csergedeznek száján!
Ida vetekednék két tellyes almáján -
A többit meglátod Názó Korinnáján.
XXII
Egy sziv
tömlöcben nyög; a másik kivül áll
Elválasztják ugyan
vasak személyünket,
De nem válaszhattyák esküdt szerelmünket,
Sõt, amelly akadály különöz bennünket,
Érzékenyebb tüzzel gyullasztja szivünket.
XXIII
Két galamb két sziven áll és csókolódik
Halok, Galateám, midõn csókolhatlak,
Halok, ha mellyemhez gyengén szorithatlak! -
Csuda, illy kinok közt mégsem utálhatlak,
Sõt imádás nélkül soha nem láthatlak.
XXIV
A holdvilágnál egy lugosban járkál egy ifju, gondolatjaiban elmerülve
A fáradt természet béhunyta szemeit,
Szökik a lágy szellõk mirtus leveleit;
Álmos ágyán kiki felejti terheit,
Csak egy szerencsétlen nyögi szerelmeit.
XXV
Egy kisded gyermek a másikat egy kis kocsin huzza
Nézd el az ártatlan természet munkáit,
Mellyek festésére oktatta Musáit
Göthe, s boldogoknak nevezte tréfáit,
Mert még nem esmérik az élet igáit!
XXVI
Orfeus, a tilalom ellen, visszateként Euriditzére, és ismét megfosztatik
tõle örökre
Szegény, mennyit vesztett csak egy pillantással,
Mit már vissza nem nyer ezer sohajtással! -
Hogyha a szerelem terhel vakittással,
Hogy vétkezhetett ez mégis a látással?
XXVII
Egy hajó a szélvész után part felé közelget
Már egy kegyes sugár mosolyog szivemre,
Mellyet küld szerencsém némü reményemre,
Mint a szélvészek közt fáradt evezõnek,
Ki messzérõl látja jelét egy mezõnek.
XXVIII
Klóris egy
kellemetes kert felé sétál mulatozásra
Hüves Pomónának nyugtató szállása,
Mellyre mosolyodik Klórisom látása,
Tisztelem rózsákkal szagos tüzhelyedet,
Hogy fogadd kegyessen mái vendégedet.
XXIX
Egy ifju bucsuzó félben áll kedvesse elõtt
Vedd végsõ bucsuját igaz tisztelõdnek,
Kit a sors irigylett érzékeny ölednek!
Kiragad határján lakó vidékednek,
De szivemben haggya jelét személyednek!
XXX
Venus faragott képét nézi egy ifju
Hidd el, csalatkozott Fidiás mivében,
Hogy Venust rajzolta hires mühelyében;
Mert arra célozván igyekezetében,
Azonban te képed látszott remekjében.
XXXI
Egy pázsiton nyugszik egy ifju, gondolattyaiban elmerülve
Hány veszélyt szenvedett Ulisszes honnyáért,
Jázon mennyit fáradt Kolkis báránnyáért, -
Mindegyik koszorut nyert fáradságáért:
Csak szivem sohajtoz hasztalan tárgyáért!
XXXII
Egy ifju szerelmessét tartya karjai között és zsebóráját tekénti
Midõn a bal szelek viszik vitorlámat,
Nem gyõzöm sürgetni unalmas órámat;
Ha pedig Klórisom piheg kebelemben
Száz pillantást egynek számlálok szivemben.
XXXIII
Egy oltáron áll két sziv
Megesküttünk immár Venus oltárjánál,
Mint Sándor Kártigám festett márvánnyánál;
Bárha elválunk is Kháron hajójánál,
Mégis megáll szivünk szent fogadásánál.
XXXIV
Etna
hegye mellett áll egy ifju
Piramus
szerelmét szederjfa mutattya,
Párisét füstölgõ Ilion sirattya;
Endimion hevét Latmus vádolhattya;
Enyimet Etnának lángja rajzolhattya.
XXXV
Héloize és Abelárd; igaz szerelem példája
Boldog Héloize, hived
szerelmével,
Ki csudálatosan hevitett tüzével; -
Mert, ha voltaképpen szivét megvizsgálom,
Ott igaz szerelem képét feltalálom.
XXXVI
Metasztázius elbucsuzik Nicse baráttyától
Isten hozzád, Nicse!
már el kell távoznom;
Hány erdõn s mezõkön szükség most utaznom! -
Minden ágtól fogom nevedet kérdezni.
Hát te, barátodról fogsz-e emlékezni?
XXXVII
A nap elenyészõ félben vagyon, mellyet egy ifju
elmélkedve néz
Áruló sugárak, mért el
nem enyésztek?
Elájult szivemnek mennyi but szereztek! -
Ó ha ti majd éjszak tengerén eveztek,
Mennyi gyönyörüség okaivá lesztek!
XXXVIII
Kapcáját egy rózsaszinü pántlikával köti
Klóris; elõtte áll imádója
Jaj, takard el
kérlek!... Olvasztod szivemet,
Midõn olly titokkal táplálod szememet!
Hidd el, ezzel oda vezeted szivemet,
Hol trónussán látom érzékenységemet!
XXXIX
Vadászatra menõ félben áll egy ifju
Kimegyek az erdõk hüves
szállására;
Bárcsak Aktéonnak akadnék nyomára! -
Melly részegen néznék Garga folyására!
Meghalnék Diánnám olly szép látására.
XL
Egy
ifju térden áll kedvesse elõtt, s kardot nyujt néki
Diánám,
kezedbe ajánlom éltemet;
Vagy engesztelõdve tekéntsd személyemet,
Vagy, ha számba veszed még tovább vétkemet,
Inkább vedd e kardot, s verd által mellyemet!
XLI
Egy óra mellett áll egy ifju
Tudod, Galatéám, nemét
szerelmemnek,
Tudod valóságát eskütt hivségemnek;
S hogy csak az oltya el lángjait szivemnek,
Ki végsõ óráját hozza el éltemnek.
XLII
Klóris fejér tafotaágyán aluszik: kifedett hó
mellyét a szerelem istenei mozgattyák
Melly édes képekkel
töltöm álmaimat!
Adónis vállára teszem karjaimat;
Ezer csók fereszti hevült ajakimat. -
Bár szüntelen álom birná napjaimat!
XLIII
A kis Kupidó egy koporsó kõre vágja e verseket
Jámbor! kérlek, állj
meg! nézd e jelenséget,
Hol elzárt örökre halál egy hivséget;
Jelentsd vagy egy könyvvel a keserüséget,
Azután menny, s hagyd el e gyászos térséget!
XLIV
Egy hajó kiterjesztett vitorlákkal áll a tenger
közepén,
de nem indulhat, mivel semmi szél sem fuj
Nyugszik a nagy tenger
csendes habjaival,
Nem indulhat hajóm kész vitorláival, -
Nincs szél, melly mozdittsa folyó szárnyaival;
Nincs, aki segittse kegyes karjaival.
XLV
Klóris bucsuját veszi kedvessétõl
Élj százszor boldogul,
eltávozásodban;
Vezéreljen az ég minden járásodban!
Emlékezzél néha magánosságodban,
Hogy szivem holtig nyög édes rabságodban!
1779
|