Bessenyeinek

...... Fugit retro
Levis juventas et decor.

                        HORATIUS L. 2. Ode. II. Car. 5.

    Ne könyvezz, barátom, mosolygó élteden,
Midõn tavasz magát rajzolta képeden;
Mert ugy én is sirok keserüségeden,
S igy majd két sziv vérzik érzékenységeden!

    Igaz, lerepültél ifjuság karjáról,
Hol adódat szedted Páfos oltárjáról,
S eltávozván bécsi sziget kert partyáról,
Nem szivsz lélegzetet Phryne ajakáról.

    De még nemes tüzed lángal kebeledben,
Febus szüzeivel mosolyog szivedben;
S borostyánod addig zöldellik fejedben,
Mig Ágis hivével nyögni fog versedben!

    Hát én hogy örüljek éltem zsengéjének,
Vagy sohajtó tüzem erõtlen hevének,
Hogyha már rabja lett ember idejének,
Mellyel lankadni kell volt kedvességének?

    Nézd el a természet gyenge szülöttyeit,
A fa hogy terjeszti tegnap nõtt vesszeit,
Hogy festi tulipán Gráciák mezeit,
S hogy az ifju pázsit források széllyeit?

    Nimfák járnak rajtok lankadt lépésekkel,
Játszonak a szellõk vig pihegésekkel, -
S dicsérvén a tavaszt nyájos énekekkel,
Béfonnyák hajokat myrthus levelekkel.

    De mihelyt a tél jön jeges tengerérõl,
S reszketve pillánt ránk Kárpát tetejérõl,
Tünik a kiesség réteknek szinérõl,
S csak sohajtva szóllunk tavasz szépségérõl!

    Látod, ez a sorsa ember életének!
Örül az ifjuság érzékeny tüzének,
Nem áldoz könyveket az élet terhének,
S kacagja meséit Kálipso hevének.

    Ha pedig érkezik teste lankandtsága,
Nyögésekké válik szive nyájossága,
Nem játszik orcáján tündér pirossága,
S nem szóll furuglyáján ifju buzgósága!

Buda, Sz. György havának 25-dik napján 1779.