(Kreskay Imrének)

    Talán szüntelenül ott függnek szemeid,
Hol jó barátunkra köszönnek kezeid.
Mert nem is tekintesz Mátyás udvarára,
Hol Palid nyögve dõl Muzsái karjára.
De én gyakran látlak szökõ álmaimban,
S gyakran is nevezlek sohajtásaimban,
Midõn Parnassusnak felülsz tetejére,
Terjesztvén hangodat Árpád nemzetére.
Szerencsés alkotmány véres mezeinken,
Hogy olly mosolyogva lebegsz sziveinken.
Felvágjuk nevedet egy nyárfa héjára,
Nõljön véle együtt hazánk csudájára.

(Budáról, 1779.)