Generális báró Orczynak

Rura mihi et rigui placeant in vallibus amnes;
Flumina amem, silvasgue inglorius.

                                               VIRGILIUS

    Nagyságos Uram!

    Messzére szakadtam Rákos mezejétõl,
Koronás Hunyadi pusztult kerteitõl;
Itt lakom Nyitrának csendes szigeteit,
Hideg kõszikláit, magános erdeit.
Igy futott Apollo gyenge szüzeivel,
Reszketõ Rómából nyájas csemetivel,
Mikor Hánnibálnak tartott záporától,
Melly rákerekedett Trázimén tavától.
Igy vitte Minerva szelid bagolyait,
Bus Thessaliának futván lugossait,
Mikor Juliusnak repülõ hadait,
Látta fertéztetni Rubikon habjait.
Ugy tetszik, hogy én is illyen szélvészektõl
Ragadtatom honnyom s a kilenc szüzektõl,
Kikkel ifjuságom enyelgõ ölében
Gyakran mulatoztam Gellért tetejében.
Báresak álmom volna, mirõl gondolkozom,
S képzelt mennydörgések, mellyektõl irtózom!
De sok mélly bánattal rajzolt homlokokról,
Titkon az egekre repitett jajokról
Nem jövendölhetem Saturnus ideit,
Vagy Második András arany esztendeit.
Édes emlékezet rég boldogságokról,
Idõk homállyában temetett napokról!
Ezzel mulatom én csendes éjjelimet,
Remete kunyhómat, hives völgyeimet.

Távol világunknak mostani zajjától,
Távol a kénköves Coczytus partyától,
Néha forrás mellett, néha árnyékokban
Fujom furuglyámat tavaszi napokban.
Ez az emlékezet végzések rendére,
Vezet szent titkokkal gazdag rejtekére,
S utasit az elmult százok példájából:
Mit várjunk jövendõnk terhes homályából.
Mint szüz Erytrea babonás házából
Isten sugallásit fujván ki magából,
Remélni tanittá görög vitézeit,
Midõn szomjuhozták Simois vizeit,
Csudálkozva nézek nemzetek sorsára,
Hány viszontagságnak vettettek karjára!
Hol arany szabadság, hol kinos igával
Játszott a szerencse zsoldos világával.
Voltak ollyan idõk, mellyek erkölcsöknek
Koszorukat fontak hazaszeretõknek.
Voltak ollyanok is, hogy szentségtörésnek,
Legnagyobb ára volt undok hitszegésnek.
Ó Thebe, ó Sparta, rég Laviniával,
Nylus szomszédjai, Emáth pusztájával,
Mondjátok meg többi iszonyuságokat,
Dühösségnek emelt véres oltárokat!

Ha még megemlékezni méltóztatik Nagyságod egy legkisebb szolgájáról és igaz hiv tisztelõ­jérõl, ugy szivesen fogja venni csekély verseimet. Bátor a világ utolsó szegletére rendel is a mindenkor felettünk virrasztó isteni gondviselés, mégsem törölheti ki szivembõl azt az édes érzékenységet, mellyel Nagyságod hozzám mutatott kegyességének tartozom. - Ez a köte­les buzgóság adta kezembe lantomat, hogy mivel más tehetségem nincsen mély tisztele­temnek megbizonyittására, legalább ezzel fizessem le vagy egy részét adómnak. - Még Szent Mihály havában eljöttem Budáról; fellebbvalómnak parancsolatából itt lakom, hol egészen a szép tudományoknak szentelem magamat. Bárcsak olly szerencsés lehetnék,  hogy mostani magá­nossá­gomban Nagyságod érdemes munkáival, ugymint Szabadságról és Fejér tatárok országáról irt gyönyörü verseivel mulathatnám magamat; hathatós segélytségére lennének ezek születendõ poesisomnak!

Elefánt, 15-dik napján Sz. György havának 1782.