Egy elenyészendő rózsához

    Ékes alkotmánya természet Urának
Mosolygó szülöttye kertész munkájának,
Elhalsz?... áh! lecsüggõ fejed bizonyittya,
Mert már az haldoklók festéke borittya!
De miként lehet az, hogy olly gyorsan muljál,
Hogy élted zsengéjén Styx vizében hulljál,
Ki, mihelyt hajnali csillag jön egünkre,
Elpirulva nézel emberi nemünkre!
Feloldod természet kötelét bimbódba;
Ragyog ezüst harmat kinyilt ajakodba.
Tövis õrállókat veszel szépségednek,
Nehogy minden csélcsap ártson épségednek;
S így ha megjelenik Febus szekerével,
Kérkedel gráciák egész seregével!
Még Arethusa is, noha szemérmétõl
Gátoltatik, gyullad szined szerelmétõl;
Lesütött szemekkel szedeget ölébe,
Elsiet azután Diánna völgyébe,
Leül ott egy tiszta pataknak partyára
Melly szép csergéssel fut Flora határára...
Koszorukat készitt asszonya számára,
Énekel, s az Ekhók felelnek szavára!
Szóval nincs egy sziv is Nimfák seregében,
Ki nem örûl, hogyha mosolyogsz keblében.
Egek, mulandó-é tehát ez a szépség,
Mellyre méltán hevül minden érzékenység!
Ugy van, hogy mulandó! mert nincs öröksége,
Valamit békeritt világ kereksége...
Klorisok példátok vegyétek rózsáról,
Kiket Venus ragad szelid sziv uttyáról,
Ti is igy elmultok!... elhervad szépségtek,
Mellyel most sok gyenge szivrõl zsákmányt szedtek.

1778