Kártigám nevezetes irójához

    Egy török kisasszonyt Algir rabságában
Hallok sohajtozni estvély homállyában,
Festi gyászos sorsát hárfája szavában,
S csak Sándor herceget nevezi bujában!

    Melly érzékeny eset egy szüz életében,
Ki csak szerelmet tud pihegni szivében,
S dõlvén szép tárgyának reszketõ ölében,
Olvad, s élled ujra, mint Fenix, tüzében!

    Most láncok csüggenek gyönge karjairól,
Nem repülnek édes csókok ajakiról,
Mellyeket Adonis Cyprus partyairól
Látván, oda szállott puha oltáriról.

    Ó hogy vérzik szive emlékezetével,
Hogy sokszor szép estvélyt töltött kedvessével;
Meg nem cserélt volna fél világ kincsével,
Midõn az angyalnak nevezte hevével!-

    Hát sétálván véle párisi kertyében,
Hogy szedett violát s rózsákot keblében,
S elõbb megferesztvén száz öröm könyvében,
Maga rakosgatta kalapja hegyében.

    Mind e boldog napok eltüntek egérõl,
Setét éj borult rá Erebus térjérõl, -
S most csak ugy álmodoz mult szerencséjérõl,
Mint bus Cleopátra régi szépségérõl! -

    Ne sirj szép Kártigám!... Szánom könyveidet,
Hidd el, láttya az ég tiszta erkölcsidet!
Tartsd fenn Sándorodhoz érzékenységidet,
Elfelejted ölén minden inségidet!

    Nincs nagyobb ereje szerelem tüzének,
Mintha végét érvén sok szenvedésének,
Érdemlett jutalmát veszi hivségének,
Boldog ajakain csüggvén kedvesének.

    Te pedig, barátom, ki Buda hegyérõl,
Olly szépen Kártigám irtál esetérõl,
Méltán dicsekedhetsz tollad erejérõl,
Mert borostyánt kaptál nemzeted szivérõl,

    Már szép leányzóink esmérik nevedet,
Pázsitos székeken olvassák könyvedet;
S festvén énekjekkel érzékeny szivedet,
Áldgyák, ki tégedet szült, arany kertedet!

    Sõt Dáciának is havas határában
Látom már nevedet metszve fák héjjában,
Mellyeknek szép szüzek virágos allyában
Számodra bokrétát kötnek árnyékában.

    Ó ha még magyarok laknak Krimiában,
Vagy boldog Árpádnak elhagyott honnyában,
Miként örülhetnek könyved látásában,
Hogy még fenn van nyelvek Mátyás udvarában.

    Melly édes jutalom egy iró tollának,
Hogy ezer áldásit hallya hazájának,
S ha már enyészik is fenekén sirjának
Mégis tömjéneznek boldog árnyékának!

1780