Egy hiv szivnek kedvesse sirja felett való panaszi

                        1

Im, koporsód ajtajánál áll hiv szeretõd!
De látom, hogy bé van zárva setét temetõd.
Nyisd fel! készen vár már ölem, hogy ölelhessen,
Szivem pedig, hogy itt veled elenyészhessen!
    Ah! kegyetlen Párkák,
    Kik e sirba zárták
        Szivemet - kedvemet
        Füstben oszlatták.

                        2

Oh Halál! mit kegyetlenkedsz az olly sziveken,
Kik csak most kezdtek örülni szent hivségeken? -
Mit mutatod hatalmadat gyenge ágakon,
Tegnapi hajnalba kinyilt virágszálokon?
    Bus birodalmadnak
    Mi örömöt adnak,
        Ha ezen - erõtlen
        Szálok hervadnak?-

                        3

De nem jön hivemtõl szózat, nem jön felelet,
Melly keresztül hatná ezt a gyászos fedelet;
Ó pedig be jól esmérte elõbb szavamat!
Most hágy elõször egyedül sirni magamat!
    Ha elõbb könyvem folt,
    Velem gyütt gyászolt;
        Örömünk - gyötrelmünk
        Közönséges volt.

                        4

Már a halál feloldozta illy köteleit;
Nem boritthattyák már könyvek ékes szemeit!
Nyugodgy tehát, áldott lélek, békességedben!
Tudom, ha nem szólsz is, képem fenn van szivedben.
    Mig bennem a lélek
    Piheg, gyászban élek;
        Már többet - vig kedvet
        Nem is reménlek.

1782-1784