| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Verne Gyula Az Antillák világa IntraText CT - Text |
A szörnyű gyilkosság tehát sikerűlt. Harry Markelnek ismét volt hajója s most már nem kellett rettegnie a rendőrségtől. Mehet cimboráival kalózkodni a Csöndes-tengerre, csak föl kell szednie a vasmacskákat és kibontatnia a vitorlákat.
De mi lesz holnap, ha az Antilian School növendékei az «Alert» födélzetére akarnak szállni s hiába keresik a hajót a corki öbölben? Mit fognak mondani, hogy fogják megmagyarázni az «Alert» rejtélyes eltűnését.
Mit bánta ezt Harry Markel! Neki csak egy sürgős dolga volt: hogy minél előbb indúlhasson innen! Csakhogy éppen ez volt a nehéz. A koromsötétben még egy gőzösnek is istenkísértés lett volna elindúlni; annál kevésbbé lehetett fölszedni a vasmacskáit ennek a vitorlásnak, mert a tenger sodra kétségtelenűl a partnak vitte és összetörte volna.
Különben a tenger és az idő is csöndes volt. Szél se rezdült s hiába feszítették volna ki a vitorlákat is, a hajó nem mozdúlt volna. Gondolni se lehetett hát arra, hogy útra keljenek.
Lett volna ugyan mód az indúlásra az apály segítségével, de ez csak pár mértföldnyire vihette volna a hajót, ennek pedig semmi értelme se volt. Mert ha az «Alert» holnap reggel nem lesz a helyén, a tengerészeti hatóság mindenesetre kerestetni fogja s mi lesz akkor, ha példáúl utána küld egy gőzcsónakot, pár mérföldnyire megtalálja és vissza akarja vontatni?
Erről beszélgetett a kapitány John Carpentierrel, aki fogcsikorgatva káromkodott:
- Átkozott szél! Utóbb még itt ér bennünket a reggel s nyakunkra jönnek azok a tintanyalók!
- Eh, hisz összesen csak tízen vannak, - felelte Corty vállat vonva, - ha jönnek, hát majd velük is elbánunk.
- De hát az a csónak, amelyik hozza őket? Mi lesz, ha kérdezősködnek Paxton kapitány felől, akit bizonyára ismernek a városban?
- A csónakosokat nem eresztjük föl a hajóra - felelte Corty - s azt mondjuk mindenkinek, hogy a kapitány a városban van.
Harry Markel, szokása szerint, hagyta beszélni a többieket s ez alatt meghányta-vetette magában a teendőket. Most még csak tizenegy óra volt; lehet, hogy hajnalig változik az idő és szél kerekedik. Ha nem, akkor is lesz idő határozni a teendők felől. A legrosszabb esetben kirabolják a hajót, elvisznek minden pénzt, felöltöznek a meggyilkolt matrózok tisztességesebb ruháiba s aztán elszélednek a szárazon, kiki arra menekűlvén, amerre tud.
Egyelőre azonban, mivel oly éhesek voltak mindnyájan, mint a farkasok, Harry Markel megparancsolta Ranyah Coghnak, hogy főzzön vacsorát. A mesztic ezalatt már megvizsgálta a hajó éléskamráját, mely bőven el volt látva minden jóval s jó lakomát rendezett társainak. Bor és pálinka is került bőven s a jóllakott banditák egyszeriben megfeledkeztek minden veszedelemről, mikor vacsora után pipára gyújtottak.
A banditák lassankint aludni tértek s csak az őrt álló matróz maradt a födélzeten. De Harry Markelnek nem jutott eszébe a pihenés. Át akarta vizsgálni a hajó okmányait, hogy minden adatot megtudjon róla. Bement a kapitány szobájába, kiszedte a meggyilkolt Paxton kapitány zsebéből a kulcsokat, kinyitott minden szekrényt, fiókot és előszedett minden írást.
Legelőbb is megtudta, hogy a hajón legalább is három havi elsőrendű eleség van; ez bőven elég addig, míg a Csöndes-tengerbe eljuthatnak. Aztán megtalálta a pénztárt, melyben kerek összegben hatszáz font sterling volt.
A hajó okmányaiból megtudta, hogy az «Alert» csak három éves, Birkenheadben építették s eddig csak két útat tett Kelet-Indiába és pedig Bombayba, Kallkuttába meg Ceylon szigetére, ahonnan mind a két alkalommal Liverpoolba tért vissza.
Sokkal fontosabb volt ennél az a fölfedezés, amire Paxton kapitány naplójából bukkant rá: hogy a meggyilkolt kapitány sohase fordúlt meg az Antillákon s következésképpen Mrs. Seymour Kethlen nem ismerhette. Csak ismerősei ajánlták neki, mint megbízható, jó tengerészt és Mrs. Seymour e jó ajánlatok alapján bérelte ki a hajót az Antilian School növendékei számára.
Félegy tájban Harry Markel följött a födélzetre. Odafönt Carpenter Johnnal találkozott, aki még egyre fogcsikorgatva káromkodott és átkozta a szélcsöndet. Szó se lehetett hát arról, hogy elindúljanak.
A köd egyre sűrűbb lett s a levegő meg se rezdűlt. Két óra tájban csöndesen hullámzani kezdett a tenger: az apály ideje közeledett.
- Most hányjátok bele a holtakat a tengerbe! - parancsolta Harry Markel.
Carpenter és Corty beűltek a csónakba, két matróz pedig egyenkint leadogatta nekik a tíz hullát.
Aztán a két gonosztevő lassan kievezett az öböl előfoka felé s ott egymásután a tengerbe dobálták áldozataikat. A víz csöndes loccsanással nyelte el a boldogtalanokat - s a szörnyű bűntény áldozatait örökre elnyelte a tenger.