XV. FEJEZET.
Saint-Martin és Szent-Bertalan szigetek.

Az Alert augusztus 1-én indúlt el Christianstoed kikötőjéből legközelebbi állomása, Saint-Martin felé, mely kétszáz mérföldnyire fekszik tőle. Ezt a távolságot, ha a szél kedvező, huszonnégy óra alatt megfuthatta volna az Alert; de mivel a szél szemben fújt, s a Mexikói-öböl áramlata is a part felé sodorta a hajót, az út majdnem háromszor annyi ideig tartott.

Meghosszabbította az utat még az is, hogy Harry Markel valahányszor vitorlást vagy gőzöst talált útjában, - pedig ezen a vidéken elég gyakoriak a hajók - mindig kitért előlük és meszszire elkerülte őket, nehogy esetleg oly hajóval találkozzék, amelynek kapitánya ismerte a meggyilkolt Paxtont.

Így aztán csak augusztus 3-dikán, késő este pillantották meg Saint-Martin partjait.

Ez a sziget fele részben a hollandusok, fele részben a franciák birtoka, éjszaknyugati csúcsa előtt pedig van még egy kis sziget: Anguilla, amely már angol birtok. A két szigetet keskeny, alig 25-30 méter mély csatorna választja el, s mivel e csatorna feneke korall-képződés, a mely egyre emelkedik, nagyon valószínű, hogy a két szigetből nemsokára egy lesz, s akkor három nemzet osztozik rajta: a francia, a hollandus, meg az angol.

Philsburg, a sziget hollandi részének fővárosa, ahol az Alert horgonyt vetett, tágas és kényelmes öbölben fekszik.

A hajó csak azért kötött ki itten, mert Leuwen Albertus ebben a városban született, de már semmiféle rokona se volt ottan.

Miután megnézték Philsburg szalináit - ahol tengeri sót főznek és szétnéztek a város környékén is, amelynek nem sok az érdekessége, - Tony Renault és Clodion Lajos, jó franciákhoz illően azt követelték, hogy nézzék meg a francia részt is, és kössenek ki Marigot kikötőben is.

Patterson úr, méltányolván e hazafias érzelmeket, szószólójuk lett Harry Markel előtt, aki, nem szívesen ugyan, de mégis beleegyezett a két francia ifjú kívánságába.

Így hát az Alert augusztus 5-ikén a révkalauz vezetése mellett bevitorlázott Marigot kikötőjébe, amely sokkal élénkebb és nagyobb forgalmú város, mint Philsburg, és Saint-Martin legelső kereskedelmi piaca.

A kikötőben már várta őket Guillon úr, a város egyik legtehetősebb kereskedője, s mindjárt meg is hivta őket ebédre, természetesen a kapitányt se feledve ki.

De Harry Markel ezúttal is ridegen visszautasította a meghivást, ami Guillon urat is épp oly kellemetlenül lepte meg, mint Harboe Krisztiánt. De aztán ő se törődött vele, hanem összeszedvén vendégeit, kivitte őket a parton levő házába.

Otthon, beszélgetés közben, elmondta Patterson úrnak, hogy éppen tegnap indúlt a kikötőből az angol Fire-Fly brigg, melynek kapitánya nagyon jól ismerte Paxton kapitányt, és sok szépet mondott róla. A többek közt azt is, hogy Paxton kapitány nagyon barátságos ember, szereti a társaságot, fölötte előzékeny és udvarias.

- Mind oly tulajdonságok, - fejezte be Guillon úr a fejét csóválva, - amelyeknek nyomát se vettem észre az Alert kapitányában... De mindegy, - tette hozzá aztán, - mrs Seymour Kethlen bizonyára tudta, hogy mit cselekszik, mikor Paxton kapitányra bizta az expediciót.

Képzelhetjük, mennyire meghökkent Harry Markel, midőn Patterson úr hazajőve a lakomáról, elmondta neki ezt a «kellemes újságot». Szerencsére a Fire-Fly már messzire járt a várostól Bristol felé, s nem kellett félni, - legalább egyelőre.

De, ha csak egy nappal később indúl el, Harry Markelnek és egész bandájának vége van, mert kiderül, hogy Paxton kapitány nem ő.

- Utóbb is a nyakunkat szegjük, Harry! - mondta John Carpenter, mikor meghallotta az esetet.

- Én még most is azt mondom, hogy legjobb lenne, ha végeznénk ezekkel a tejfölös szájúakkal s mennénk a magunk útján! - toldotta a szót Corty.

De Harry Markel hallani se akart erről, s az Alert másnap hajnalban elindúlt Marigotból, egyenesen Szent-Bertalan szigete felé.

A tenger kissé erősebben hullámzott, de az ifjak már föl se vették, sőt Patterson úr se igen érezte a tengerjárást. A fiúk különben lassanként igazi matrózok lettek: - Tony Renault s Magnus Anders fölváltva kormányoztak, a többiek pedig a vitorlafordításoknál segítettek a legénységnek, és úgy húzták a kötelet, hogy öröm volt nézni.

Este öt óra felé egy gőzös tünt föl mögöttük s oly gyorsan közeledett, hogy fél óra múlva bizonyára utóléri őket. Ekkor, Harry Markel intésére, Corty állt oda a kormányhoz és lassan kitérítette irányából a hajót, csakhogy ne találkozzanak a gőzössel.

A gőzös, megismerték a lobogójáról, francia hadihajó volt. Clodion Lajos és Tony Renault ugyan szerették volna köszönteni a lobogóval, de mivel Corty úgy elkormányozta tőle a hajót, hogy több volt a távolság köztük egy mérföldnél, nem volt szükség a lobogó fölhúzására.

- Szerencsés utat! - dörmögte John Corty, mikor a hadihajó elhagyta őket. - Akkor lássalak, mikor a hátam közepét!

Szent-Bertalan szigete a svédek egyetlen gyarmata az Antillákon; már több gazdát cserélt. 1648-tól 1784-ig a franciáké volt, akik ekkor átengedték a svédeknek. A fővárosa Gustavia, csekély jelentőségű kereskedő város; itt született ezelőtt tizenkilenc esztendővel Anders Magnus, de már négy éves korában Göteborgba költözködött szüleivel.

Mikor a nap leszállt, még nem lehetett látni a szigetet; de mivel már csak húsz mérföldnyire voltak tőle, nagyon valószínű volt, hogy még hajnal előtt odaérnek.

Magnus Anders akart az első lenni, aki meglátja a földet, s ezért már virradás előtt fölmászott az árbóckosárba s onnan leste, vizsgálta a szemhatárt... S csakugyan ő is látta meg először, hat óra tájban, azt a háromszáz méter magas mészkősziklát, mely a sziget belsejében emelkedik.

- Föld!... Föld! - kiáltotta ujjongva.

Az Alert azonnal nyugotnak fordúlt és egyenesen a Carénage kikötő felé tartott. Valamivel hét óra után már alig voltak egy mérföldnyire a kikötő éjszaki csúcsától, ahol magas árbócra szokták fölhúzni a hivatalos svéd lobogót.

- Minden reggel fölhúzzák a lobogót, - magyarázta Tony Renault, - s ilyenkor egy ágyut sütnek el.

- Csak azt csodálom, hogy még nem húzták föl, - mondta Anders Magnus. - Rendesen napköltekor húzzák föl a lobogót, most pedig már jó három órája fönt jár a nap az égen.

Ez az észrevétel helyes volt, s minden esetre el lehetett tünődni azon, hogy miért késtek ezzel a hivatalos ceremóniával?

De az ifjak figyelmét csakhamar lekötötte az, hogy a kikötőben megpillantották azt a francia hadihajót, amelylyel tegnap este a tengeren találkoztak... Mit kereshet ez itt?... Tony Renault és Clodion Lajos megörültek neki: de annál jobban boszankodott rajta Harry Markel.

- Hát mindig utamban járnak ezek a hadihajók? - dörmögte magában káromkodva.

E pillanatban eldördült az ágyu, s a lobogó felszökkent az árbocra... De nem a svéd lobogó volt!

- Francia zászló! - kiáltott föl Tony Renault meglepetve.

- Francia?... - csodálkoztak a többiek.

- Valjon nem tévedt-e el Paxton kapitány? - kérdezte Hinsdale Roger. - Hátha nem is Szent-Bertalan ez, hanem Guadeloupe vagy Martinique?...

Nem, Harry Markel nem tévedt el; egyszerűen csak az történt, hogy Svédország eladta a szigetet Franciaországnak 270 ezer frankért, s az a francia hadigőzös most vette birtokba a szigetet.

Szegény Anders Magnus egészen oda volt az első pillanatban, hogy idegen lett a szülőföldjén... De aztán, közel hajolván Clodion Lajoshoz, halkan ezt súgta neki:

- Ha már így történt, mégis jobb, hogy a franciák s nem a németek, vagy angolok kezére kerűlt!