VIII. FEJEZET.
Will Mitz.

Valamivel éjfél után, a szeptember 22-ikéről 23-ikára virradó éjszaka, egy csónak bolyongott a ködös oceánon. Két evező hajtotta éjszakkeleti irányban, - legalább azok, akik benne ültek, azt hitték, hogy arra mennek, bár biztosan nem tudhatták, mivel a sűrű ködben nem látták a sark-csillagot, amely szerint igazodniok kellett volna.

A csónakban tizenegyen ültek: két férfi és kilenc ifjú, akik közül a két legidősebb evezett, míg az egyik férfi a kormányt fogta és időnként fölállt, hogy szétnézzen a csöndes vizen, - nem láthatná-e meg a célt, amely felé igyekeznek?...

Az Alert mentő-csónakja volt ez s a mi utasaink űltek benne. Clodion Lajos és Wickborn Axel eveztek, Will Mitz pedig kormányzott, de jóformán maga se tudta, hogy merre mennek a ködös éjszakában.

A hajót már egy negyedórája elvesztették szem elől, sőt már a lámpását se látták, oly sötét volt, noha nem igen lehettek félmérföldnél távolabb.

El kell mondanunk, hogyan történt a szerencsés menekülés.

Will Mitz, miután véletlenűl megleste és végig hallgatta a Corty meg a Ranyah Cogh beszélgetését, nesztelenűl visszaosont a hajó hátuljára és lement a kabinjába.

Ott aztán pár percig fontolgatta a teendőt. Bizonyos volt, hogy Paxton kapitányt és az Alert egész legénységét még előbb legyilkolták a fegyencek, mint Patterson úr és növendékei a födélzetre léptek. Mikor ők a hajóra szálltak, az Alert már a fegyencek és Harry Markel hatalmában volt.

Ezt világosan megértette Will Mitz. És, mivel újságolvasó ember volt, tudott arról is, hogy a Halifax kalóz-legénysége körülbelül akkortájt szökött meg a queenstowni fegyházból, mikor az Alert elindúlt abból a kikötőből, az is kétségtelen volt, hogy az Alert mostani gazdái csakis ezek a zsiványok lehettek.

Mindezt értette Will Mitz, csak azt nem értette, hogy miért nem gyilkoltatta meg Harry Markel az utasait is, mindjárt Angliából eltávoztakor, a nyílt oceánon s miért járta meg velük az Antillákat, holott ez a kockázatos út könnyen az életébe kerűlhetett volna?

Ezt nem tudta és nem értette Will Mitz; de most nem volt idő arra, hogy törje rajta a fejét. Sokkal fontosabb volt ennél, hogy minél hamarabb megszökjenek a hajóról, mert ha nem: mindnyájuknak végük. Csupán véletlen szerencse, hogy ez az idegen hajó itt van a szomszédjukban; de ha kis szél támad és szétveri a két hajót, a kalózok azonnal rajtuk ütnek és mindnyájukat lemészárolják.

Menekülniök kellett hát minden áron, mert ha ma éjjel nem, hát holnap éjjel gyilkolják meg őket, sőt talán nappal is, ha nem lesz közelben hajó. És, ámbár Will Mitz tudott a kalózok szörnyű szándékáról, arra, hogy védelmezzék magukat, vagy hogy szembeszálljanak az orgyilkosokkal, nem is gondolhatott.

Egyetlen módja volt a menekülésnek: a szökés, de ezzel is sietni kellett. Harry Markel már aludt. John Carpenter és Wagah szintén aludni mentek a többi matrózokkal s a hajó orrában csakis az őrt álló matróz volt, aki bizonyára szundikált a csöndes éjszakában.

A mentő-csónak, melyet Harry Markel még nappal leeresztett, mikor halásztak, most is a tengeren libegett; csak el kellett oldozni s aztán átevezhettek rajta az amerikai hajóra, mely alig volt tőlük félmérföldnyire.

De sietni kellett, mert az időjárás nagyon szeszélyes és változó itt, a tropikus vidéken. Félóra alatt szél kerekedhetik s akkor a két hajó szétmegy, a menekülés reményének vége s a kalózok talán még ezen az éjszakán végeznek mindnyájukkal.

Will Mitz nem habozott. Mindenekelőtt egyenkint föl kellett keltenie az utasokat, még pedig óvatosan, zajtalanúl, aztán megmagyarázni pár szóval, hogy miről van szó s végre leereszkedni a mentő-csónakba és - szökni, lehetőleg csöndesen, de mégis gyorsan.

Megállapodván ebben a tervben, Will Mitz legelőször is arról győződött meg, hogy Harry Markel alszik-e. A kapitány szobája ugyanis közvetlenűl az utasok kabinjai szomszédságában volt s félni lehetett, hogy ha ébren van, a legkisebb gyanús neszre is kijön és meghiusítja a szökést.

Will Mitz tehát halkan odalopózott a kapitány kajütjéhez és hallgatózott. Harry Markel, tudván, hogy ma éjszaka úgy se történik semmi, mélyen aludt és hangosan hortyogott.

Ekkor Will Mitz a nagy ebédlő kettős ablakához ment, mely a kormány tengelye mellett volt és kinyitotta az egyiket. Lent, a hajó fara alatt ringott a mentő-csónak, alig egy ölnyire az ablaktól.

A kérdés az volt: kiférnek-e a szökevények az ablakon? Az ifjak bizonyosan kiférnek, de hát Patterson úr? Talán ő is, mert a tengeri betegség és a sok kirándulással járó fáradtság nagyon lesoványította.

A szökés tehát lehetséges volt és Will Mitz hozzáfogott az ifjak fölkeltéséhez.

Az első kabinban, melynek ajtaját óvatosan kinyitotta, Tony Renault és Clodion Lajos aludtak. Will Mitz gyöngéden megrázta Clodion Lajost s mikor a fiú fölébredt, halkan a fülébe súgta:

- Ne üssön zajt... Én vagyok.

- Mi történt? - kérdezte Clodion Lajos halkan és felűlt az ágyban.

- Vigyázzon, hogy el ne árúlja magát! Az életünk forog kockán.

Pár szóval megmagyarázta a dolgot és Clodion Lajos azonnal megértette.

- Keltse föl a barátját, - mondta neki Will Mitz, - én addig fölébresztem a többieket.

- De hogyan menekülünk? - kérdezte Clodion Lajos.

- A nagy mentő-csónak lent van a vízen. Átevezünk rajta az amerikai hajóhoz.

Mialatt Clodion Lajos felköltötte Renault Tonyt, addig Will Mitz sorra járta a többi kabinokat is és néhány perc alatt az ifjak mind talpon voltak, csak még Patterson úr aludt. Őt hagyták legutoljára, nehogy nagyon megijedjen és talán fölösleges zajt ütve, mindnyájuk életét veszélyeztesse.

Becsületére vált az ifjaknak, hogy egyik se volt gyáva, egyik se ijedt meg, sőt Niels Harboe be akart törni Harry Markelhez, hogy megfojtsa. De Will Mitz visszatartotta:

- Harry Markel fölébredhet, ha rányitja az ajtót s akkor mindennek vége. A bandita bizonyára védelmezni fogja magát és kiabál. A zsiványok mind összeszaladnak és mivel fegyverük van, mindnyájunkat felkoncolnak. Nesztelenűl kell leszállnunk a csónakba és nesztelenűl kell áteveznünk az amerikai hajóra. Ennek a kapitánya aztán, ha megtudja a valót, bizonyára elfogja az Alert legénységét, amit azért is könnyen megtehet, mert legalább kétszer annyi embere van.

Will Mitznek igaza volt, ez volt az egyetlen út a menekülésre.

- Hát Patterson úr? - kérdezte Roger Hinsdale.

- Előbb önök szálljanak le a csónakba, - felelte Will Mitz, - aztán majd leeresztjük Patterson urat is.

Az ifjak gyorsan magukra hányták melegebb ruhájukat s pár pillanat alatt készen voltak. Arra nem is gondoltak, hogy eleséget vigyenek a csónakba, hiszen csak alig félmérföldnyire kellett evezniök! S föltéve még azt a legrosszabb esetet is, hogy a ködben, amely egyre sűrűbb lett, nem találják meg az amerikai hajót, reggel, mikor a nap fölszívja a ködöt, mégis csak meglátják és mentve lesznek, mert Harry Markel és a cimborái nem merik nappal üldözni és megtámadni őket.

Csak attól félhettek, hogy esetleg szél támad s az amerikai hajó folytatja útját nyugatnak, az Alert pedig megy tovább keletnek s a szökevények egyedűl maradnak a nyílt tengeren, víz és eleség nélkűl.

Hubert Perkins azt tanácsolta, hogy legalább a sárga csikókat, az aranyakat, miket Seymour Kethlen asszonytól kaptak, ne hagyják a hajón; ez a pénz jó lesz arra, hogy megfizessék a hazautazás költségeit, ha idegen hajóra kerülnek.

Ezt a tanácsot meg is fogadták az ifjak s most Will Mitz hozzáfogott a szökés kiviteléhez.

Clodion Lajost elküldte őrt állani a Harry Markel ajtaja elé, Renault Tonyt pedig a följárathoz állította lesbe, hogy vigyázzon a hajó orrán őrt álló matrózra.

Ő maga pedig, kihajolván az ebédlőszoba ablakán, lassan és óvatosan egészen az ablak alá húzta a csónakot.

A köd még sűrűbb lett s alig lehetett látni húsz lépésnyire.

Az ifjak egymás után kibújtak az ablakon és nesztelenűl leereszkedtek a csónakba a kötélen, melyet Will Mitz vasmarokkal tartott.

Már mind lent voltak a csónakban, csak még Will Mitz és Clodion Lajos nem. Will Mitz éppen be akart nyitni Patterson úrhoz, midőn Clodion Lajos halkan odasúgta neki:

- Vigyázzon, az őrt álló matróz erre jön.

- Lapuljunk meg és várjunk, míg elmegy, - mondta Will Mitz.

- Lámpás van a kezében.

- Csukja be halkan az ajtót, - súgta Will Mitz, - akkor nem láthat le ide.

De már nem volt rá idő. A matróz éppen most ért a középső árbochoz. Ha fölmegy a hajó farára, lehetetlen, hogy meg ne lássa a csónakot, amelyben már nyolcan ültek s akkor mindennek vége!

Szerencsére Will Mitz a lámpa ingadozásáról észrevette, hogy a matróz tántorogva jár. Valószínű, hogy valami úton-módon pálinkához jutott és leitta magát. Aztán, valami neszt hallván a hajó farán, gépiesen arra tartott. De mivel közben ismét csöndes lett minden, talán megnyugszik és ismét visszamegy a helyére, a hajó orrába.

Valóban így is történt, amikor a részeg matróz visszaődöngött a helyére, Will Mitz és Clodion Lajos benyitottak Patterson úrhoz.

Sietniök kellett. Az ifjak a csónakban hihetetlenűl izgatottak voltak és alig várták Patterson urat. Már-már azt hitték, hogy történt valami és Tony Renault, aki utóljára ereszkedett le a csónakba, ismét föl akart kúszni, hogy megnézze, mi tartóztatja a többieket.

Clodion Lajos eleinte gyöngéden, majd erősebben rázta Patterson urat, aki érthetetlenűl motyogott álmában:

- A kígyó... Ah, Patterson asszony! Micsoda diadal! A jövő héten esküszünk...

Miféle esküvőről beszélt Patterson úr? Hiszen már nős!

Clodion Lajos még erősebben megrázta az érdemes mentor vállát s hogy elfojtsa esetleges kiáltását, befogta kezével a Patterson úr száját.

Erre aztán föl is ébredt Patterson úr s megismervén az ifjú suttogó hangját, álmélkodva kérdezte:

- Clodion Lajos? Mi az? Mi történt?

Azt ugyan nem igen értette meg félálmában, hogy Paxton kapitány nem Paxton kapitány, hanem Harry Markel, de azt már megértette, hogy mindnyájuk élete kockán forog, ha nem menekülnek a hajóról. S mikor azt is meghallotta, hogy a fiúk már mind lent vannak a mentőcsónakban és csak őt várják, épp oly gyorsan, mint hidegvérrel felöltözött. Pár pillanat alatt készen volt s nyugodtan mondta Will Mitznek:

- Nos, barátom, indúlhatunk.

Szomorú pillantást vetett a kígyóra, mert sajnálta itt hagyni bátorságának ezt a diadaljelét, de vígasztalásúl ő is zsebre vágta a sárga csikókat és a fejét csóválva dörmögte:

- Ki hitte volna, hogy ez a Paxton kapitány ilyen gazember!

Hanem a csónakba ereszkedés nehezen ment. Will Mitz tolta kifelé Patterson urat az ablakon; tolta is meg fogta is egyszerre és valósággal reszketett, hogy az esetlen, gyámoltalan mentor nagy puffanással esik a csónakba s a zaj fölébreszti a kalózokat.

De Patterson úr erősen megkapaszkodott a kötélben s míg fönt Will Mitz fogta az egyik kezét, addig lent a csónakban Axel Wickborn és Niels Harboe kinyújtott karokkal várták és ölbe fogva tették le a csónak fenekére.

Most Clodion Lajos és utána Will Mitz kúsztak le a csónakba, de ez csak egy pillanatig tartott. Aztán elvágták a kötelet és Will Mitz ellökte a csónakot a hajótól.

Vajjon megmenekülnek-e a szökevények s megtalálják-e az amerikai hajót a sűrű ködben? S vajjon nem támad-e szél, amely elhajtja előlük a hajót s megfosztja őket a biztos menedéktől?

Akármi történik is, ha Patterson úr és növendékei megmenekülnek a kalózoktól és Harry Markeltől, ezt Will Mitznek köszönhetik, akit mrs. Kethlen Seymour adott nekik útitársúl.