XLI. §. Eközben kedves fiacskáimat különféle betegségek gyötörték. Pált nemcsak egy ízben árasztották el, hanem még magához se jött, midőn szívbaj kezdte gyötörni, és néhányszor majdnem elpusztította. Zsigmond ritkán volt testileg egészséges. Még nem töltött be a születésétől egy évet, midőn az okos, erőteljes és vidám fiúcska, aki nem volt képes helyén maradni, hanem gyermeki módon, hol ide, hol oda hajolt, a mintegy két könyöknyi magasságú asztalról a vele játszónak gondatlanságából leesett, és eközben a szolgálóleány könnyelműségéből is jobb lábának a térdén megsérülve, nagyon sokat kezdett veszíteni élénkségéből, s az azelőtt csacska gyermek most hallgatag, az azelőtt erőteljes most gyenge lett. Megmaradt mégis, bár a betegségek majdnem minden neme megkínozta. Midőn már betöltötte a negyedik évet, lelkének többféle adományát tárta fel. Amit valamivel előbb hallott, a maga mértéke szerint elbeszélte; korát meghaladóan okos és szellemdús, és ami ritka dolog, már játékaiba komoly dolgokat vegyítve gyönyörködtette atyjának gyakran az egyházi és házi gondokkal megterhelt lelkét. Különösen nem mulasztotta el önként az istentiszteletet látogatni, habár ez neki ismeretlen dolog volt. Sok órát töltött el atyja könyvei közt játszadozva, és kieszelte a módot, hogy itt tölthesse az időt. Mikor tisztes férfiak voltak jelen, állandóan ott volt, és mintha mással volna elfoglalva, hallgatta az elhangzott szavakat, majd több nap vagy hét után emlékezetből előhozta. Sokat gyönyörködtetett kedves természetével, de ugyanannyira szomorított lábának erőtlenségével, amely a térdében volt megsérülve. Méltóságos Bethlen Katalin grófnő módot nyújtott a gyógyításra a száldobosi ásványvízben; meghagyta, hogy a fiút vigyük Hévízre, hogy onnan magával vigye az ásványvízhez, mert remélte, hogy annak ivásától és a benne való fürdéstől helyrejön. Midőn abban voltam, hogy az útra előkészített fiút elküldjem, három vagy négy napon át megfigyeltem, hogy erejét veszti, és lassanként lepusztul. Néhány nappal később kezdett nyugtalan lenni, elhagyta szokott játékait, szótalanná lett, majd egészen legyengült, és így az 1756. év május 26. napján visszaadta lelkét teremtőjének és megváltójának.

Őt két nappal később, május hó 28, napján, követte Pál, és így három napon belül megfosztattam két igen kedves fiamtól.

Békétlenebbül viseltem el, mint ahogy illő lett volna. Midőn ugyanis közel láttam őket a halálhoz, intézkedést téve eltávoztam Enyedre, hogy a tanulók nyilvános vizsgájával foglalva el lelkemet, fájdalmamat enyhítsem. Kerestem a szórakozást fájdalmam csökkentésére, de nem voltam képes hangulatomat lerázni; igen gyakran, mikor a legkevésbé sem gondoltam ilyenekre, az oly édes csacsogások visszatérve emlékezetembe, egészen ellepték azt, és nem akartak elmúlni. Nincs semmiféle fájdalom, melyet a hosszú idő ne enyhítene és könnyítene, és a lelket, amire az okosság nem képes, az idő folyása meggyógyítja. Az én fájdalmam azonban az idő múltával időnként még erősödött, és tartósan lefojtott bánatomat, mint a tűznek hamuval takart hevét, az időmúlás még rosszabbra fordította, és betegségemet, mely kezdetben nem látszott meg rajtam, leleplezte.