XIV. §. Kiszabadulván a vesztegzárból, egyenesen Bécs felé indultunk, ahova július 3-án be is léptünk. Miután meglátogattuk a császári könyvtárat és más megtekintésre érdemes helyeket, és megvásároltuk az útra szükséges dolgokat egy becsületes ifjú, Dömjén Gergely közbejöttével, aki akkoriban Tarczali Zsigmond ügynök mellett behajtó volt, július 7-én a nürnbergi követtel útra keltünk, és Melken, Linzen, Passaun, Straubingon és Regensburgon át végre július 14-én Nürnbergbe érkeztünk, ahol mindent meglátogattunk, ami megtekintésre méltó volt. E tekintetben sok hasznunkra volt a bécsi Ab Einbach Antal báró, aki mint jártas ember, amit tapasztalhattunk, segítségünkre volt. Nürnbergben voltunk a Hornmann-féle rézmetsző műhelyben; egy bizonyos hídon egy óriási kőből való ökör volt felállítva ezzel a felirattal:

Omnia habent ortus, suaque incrementa, sed ecce
Quem cernis nunquam Bos fuit hic vitulus.

(Mindennek megvan a maga eredete és növekedése, de íme, ez az ökör, melyet látsz, sohasem volt tinó.)

Itt a szegények templomában van elhelyezve a császári korona a kormánypálcával egy faládába zárva, amelyet 25 arany lefizetése ellenében meg szoktak mutatni annak, aki kívánja.

Nürnbergből távozva Würzburgon át Majnai Frankfurtba érkeztünk, ahol hallottuk az ottani híres közmondást: Reformati pecunias, Lutherani regnum, Catholici ecclesias Francofurti tenent (Frankfurtban a pénz a reformátusok, az uralom a lutheránusok, a templomok a katolikusok kezében vannak), mert a (katolikus) papoknak nagyszerű templomaik vannak, az uralom a lutheránusok kezében van, a leggazdagabb kereskedők pedig reformátusok. Ezeknek azonban nincs templomuk a városban, hanem távol a várostól. Itt tapasztaltuk a legtehetősebb kereskedőnek, De Verhagen Jánosnak az emberségességét, aki nemcsak ingyen bort ajánlott fel, hanem minden módot felhasznált, hogy minél jobban ellátva bocsásson el bennünket.